Szatmári Hírlap, 1915. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)
1915-07-11 / 54. szám
2 SZATMÁRI HÍRLAP Szatmár-Németi 1915 julius 11. Hiszen az iskola is család. A családoknak helyettesitője, Az iskolás gyermekek is testvérek, a kik sokszor bensőséges lelki egyesülésbe fűződnek. Hogy még ősz fővel is visszaemlékeznek az emlékezetnek szelíd lángjainál erre a testvériességre. A tanítójukért imádkozó gyermek lelkében már gyökérre kapott az emberi szívnek egyik legfőbb virága: a hála. A hála- datosság mellett pedig már ott sarjadzik a jellemnek kialakulása. Örülök, hogy erről a fenségesen szép jelenetről olvastam. Tudom és feltételezem, hogy ez nem egy eset. Száz és száz más iskolában igy történt. És hinni merem, hogy nem csak a gyermekek és nemcsak az iskolában, de a haza polgárai, a faluknak lakosai a templomokban is égbe küldötték az ő harczoló tanítójukért könyörgésüket. Örülök, mert megnyugtat a tudat, hogy hazánkban is megbecsülik a tanítói hivatást. Átértik jelentőségét s tudják, hogy a jövendőt a tanítók lelke ringatja. Dicső német szövetségesünk országában, a naggyá, hatalmassá, legyőzhetetlenné lett népet népnek véleménye, hogy a múltaknak fényes győzelmét, a büszke franczia nemzetnek leveretését, megalázását főleg a német tanítóknak köszönhetik. Mondok e mesét, legendát szövök-e, ha állítom, hogy a mi magyar vitézeinknek, világhíressé, sőt csudássá lett magyar hadseregünknek történeti ősiességét, ellenségtől elismert nagy értékeit, kitartását, hűségét, páratlan kedélyvilágát, jó lelkét, aczélos akaratát a magyar tanítók mentették meg a kornak romboló elemeitől, ápolták és készítették elő erre a nagy világcsatára. A melyben a magyar név, a magyar hősiesség, a magyar bátorság . . . gloriásan emelkedik ki a többi népek katonáinak sorából. Ám nemcsak ápolták, nevelték, képezték ezt a mi dicső hadseregünket, hanem talán deresedő fővel oda állanak soraiba, hogy példát adva vérüket ontsák, ha kell. Vagyha Isten életüknek kedvez, hazajőve elmondhassák, ime ilyen az élő, az igaz hazaszeretet. . . . Imádkozzatok tehát gyermekeim, bimbói, virágai nemzetemnek 1 Kis kezeiteket összetéve, szépen, buzgón imádkozzatok édes gyermekeim. A Szerencsétlen hely. Utas: (viczinális vasúton a kalauzhoz): Miért fütyöl ezen a helyen olyan keservesen a gőzös'? Kalauz : itt ismerkedett meg a gépész a feleségével. ami csak célja kivitelére alkalmasnak bizonyult. Telekiabálta Olaszországot költött entent-győzelmekkel s a minimumra redukálta büszke csatáinkat; irt mindenféle hangon mirólunk — gúny, éle, lesajnálás. gyűlölet, bosszú hangján — de talán soha tárgyilagosan, szenvedély nélkül. Terrorizált mindent és mindenkit: minisztériumot, királyt, ellenlábas publicistákat. Kért, könyörgött, zaklatott, fenyegetett, toporzékolt, forradalmat Ígért, jósolt. Apellált mindenre, ami csak hatással lehet: a történelemre, a nemzetközi jog és humánitás szent jogainak köteles védelmére, szent egoizmusra, nemzeti aspirációkra, törvényes érdekekre. Magas, tudományosoknak látszó cikkekben fejtegette, vájjon a germán, vagy a román, vagy a szláv-e az életképes elem s vájjon az olasz kultúrának, művészetnek, irodalomnak van-e köze a germán kultúrához ? Rémmeséket költött a monarchia nemzeti viszályairól!; hallott forradalmi dalokat Budapesten s látott tüntető, nagy meneteket, éhségsztrájkokat Prágában és Bécsben. S ez a nagy, lármás sajtó természetesen nem ingyen verte a nagy dobot; busásan volt megfizetve minden szava, minden mondata. Az ügyes, élelmes franciák már a háború első napjaiban csengő-csillogó aranyaikkal magukhoz ragadták a sajtó leghangosabb, legelterjedtebb orgánumait. Á milánói Corriere della Sera-t, a római Messagero t, Tribuna-t, Giornale dTtaliat, a firenzei véres szájú Po- polo dTtaliát. S mikor a németek a sajtóban rejlő nagy veszélyt észrevették, már késő volt. A piacon már csak visszamaradt áruk, másodrendű lapok voltak. A németek maguk Maradjunk erősek mindvégig a még folyó háborúban éppen úgy, mint majd a dicsőséggel befejezett önvédelmi harezok után is. Erősek. Magyarok, szomszéd osztrákok, horvátok csak együtt vagyunk, lehetünk és leszünk is erősek. Egymást meg nem értve, félreértve, széthullhatunk, mint az oldott kéve. A világ szinte csudálattal látta tapasztalta és vallja be, hogy sohase hitte ily egységesnek, hatalmasnak, kitartónak, folytonosnak a mi erőnket. Talán magunk se hittük. A hat évtizeden túl való békésebb idők nem adtak alkalmat a próbavezető versenyre. Az önvédelmek harczára. A verseny váltja ki a szuny- nyadó erőt. Az önvédelem teszi mérlegre a népeknek, nemzeteknek fizikai és lelki erejét. Mint vannak a tudósok szerint bennünk rejlő képzetek, melyekről mi nem tudunk és melyek ismeretlenül, kiaknázatlanul bennünk szunnnyadnak, de ha egyszer megjő az előhívó idő és mód . . szinte csudálatainkra ébrednek és állanak szóban, írásban rendelkezésünkre. : úgy vagyunk fizikai és lelki erőnkkel is. Úgy voltunk az élet-halál har- ezoknak idejében is. Történelmi csuda az, amit tettünk. A mi teljesítményt a világ előtt felmutattunk. Ott a harezok füzében. A kárpátoknak szorosainál. A jeges hegybirodalmaknak oldalain. Ott a hózivatarok közt, Galicziának halmain és síkságain egyaránt. Tengeren, folyópartokon, hidaknál, ágyú és fegyver tűzesők közt egyaránt. Történeti csuda az a szívósság, az az erő, amivel itthon való harczainkat megvívtuk. A mivel öregek, gyermekek és honleányok segítették a mi ügyünket. Ápolták a mi sebesültjeinket. A mi türelemmel, elszánt- szántsággal ettük a madárlátta fehérczipó helyett a sovány hadikenyeret. A mivel lemondottunk élvezeteinkről és a mivel hozzá járulhattunk a nemzettől kért hadi kölcsönhöz. Oh, ezt nem tehettük volna sem ott, sem itt, ha ősi erőnk, szívósságunk, mivel a magyar mindig fenntartotta magát nincs meg bennünk. Történeti csudaként említi a történelem . . . Isten csudája — úgymond — hogy él a magyar és áll Buda még . . hogy ennyi vérveszteség, ennyi pusztulás után még maradt magyar. De a mostani küzdelem, a mostani bőséges ’ vérhullás, a mostan való önvédelmi harezokban megnyilatkozott erő megkoronázta újra, földre hozta ezt a csudát. . . Maradjunk erősek mindvégig a még folyó háborúban. Csak együtt lehetünk pedig erősek. Még erősebbek. A indítottak egy lapot, a római Vittoria-t s a nagy múltú, önzetlen Parlamenghi — Crispi az ő harcos, elszánt Concordia-ját. Az utolsó pillanatig mellettünk küzdött a komoly, higgadt „Popolo Romano“ s a Stampa. Barátságos, szövetséges érzelmeit az utolsókig fönntartotta a katholikusok derék, fürge lapja : a Corriere d’ Italia. * * * S volt aztán még valami, ami legalább is a műveltebb körökben szintén szerepet játszott. Egy ábránd, egy álom, amit egyszer valaki felcsigázott fantáziával végig álmodott. S ez a betegség ragadós lett. Azóta sokan űztek ilyenfajta álomképeket. Nagyhatalmi hóbortok voltak ezek: olasz Adria, olasz Földközi-tenger, egyeduraság, vezérszerep. Ez a szerencsétlen ország, amelyik igazán idegen segítséggel s nem saját erejéből lett azzá, ami, megszédült, megittasult önönmagá tói, olyan lett, mint valami tapasztalatlan, fiatal ember; azt hitte, övé a világ s hódolatot elismerést, előrehaladást várt mindenfelől. Egy másik nagy csoportnak szintén kapóra jött a háború. Ez a destructiv elemek nagy frakciója: a szabadkőművesek és republikánusok népes tábora. Az előbbi kezében tartotta a sajtót s föltünés nélkül igazgathatta a közvéleményt a kitűzött irányba ; az utóbbi lármás csőcselékével jól vezethette a viharos, véres, forradalomra emlékeztető tüntetéseket. Hogy ők mit akartak a háborúval, azt tudja szinte minden ember Itáliában. A zavarosban akarnak halászni. Várják, lesik a pillanatot, hogy megdönthessék azt A. kolera méregcsirák természete. dr. Praisz Hugó egyetemi tanár után átírta Mester. Megértettük, hogy és mikép terjed a ko- lerás anyaggal a kolera méreg is. Egy szerencse van ! Hogy a leirt módon elterjedt kolera csiráknak sorsa, megmaradása, termékenysége: nagyon változó. A kiszáradásnak kitett csirák csakhamar elhalnak. Esetleg pár óra alatt. De a nedves, nyirkos helyekre jutottak sokáig, esetleg hetekig is élve maradnak. Sőt bizonyos, hogy kedvező körülmények közt el is szaporodhatnak. Leginkább vízben, élelmiszereken, a gyümölcsnek ezukros nedvvel bevont területén, fehér és felső ruhaneműkön. Hát a gyümölcs ? A gyümölcs bizony a kolera idején régóta gyanúba vett koleraterjesztő czikk. Elannyira, hogy túlzásokba is mennek. Legtöbbször, (a laikusok, nem szakértők) most is úgy szerepel a gyümölcs, amely élelmi, élvezeti czikk a kolerát egymagában is előállítja. Tévednek . . . Á gyümölcs csakis, mint a koleracsirák vivője és közvetítője szerepelhet. Lehet veszedelmes. Hogy-hogy .... A gyümölcs ugyanis, inig a termőfáról a fogyasztóhoz (piaczra, családba) eljut: legtöbbször igen görbe, sőt kacskaringós utat tesz meg. Azonfelül a gyümölcsnek sokszor ezukros nedvtől tapadó felülete nagyon is alkalmas arra, hogy a gyümölcs, mint fő- közvetitő, termesztő szerepeljen a kolerás időben. Mikor a gyümölcsöt fájáról piszkos, esetleg már fertőző kéz szedi le. Mikor a gyümölcsöt piszkos szekereken, kosarakban a piaczra szállítják. Mikor a kofák árulják, hetekig a legyek dongják, száz és száz — talán már fertőzött, piszkos kezek válogatják, fogdossák — a gyümölcs mindig veszedelem számba mehet. Hát szedjünk magunknak tiszta kézzel gyümölcsöt. Akkor különben ez az áldásos élelmi élvezeti czikk még kolera időben sem nyugtalaníthat. az ingó trónt selküldjék a nagyvilágba ezt a szerencsétlen, bomlott idegzetű árnyékkirályt. Szegény király ; ő nem akarta a háborút ; kézzel lábbal tiltakozott ellene; de neki hatalma, szava nincsen ; ő eszköz, báb, játékszer mások kezében. Belement a háborúba, mert a forradalom réme komolyan kisértett. Fiatalos hévvel buzgólkodik a háború körül, hogy feledjen és feledtessen. Pedig már késő, az ő sorsa megvan pecsételve. Az olasz nép eljutott a többi román népek szomorú sorsára. Már a lejtőn áll a sziklatömb s csak meg kell indítani, hogy zúzva, törve, rombolva levágtasson a hegy oldalon. Olaszország — igy gondolják a legjózanabbak, — a forradalom, az anarchia, a köztársaság küszöbén áll s már csak egy különös véletlen, egy pár erőskezü ember — amilyen sajnos nincs — mentheti meg az országot. — Ezután a gyalázatos szerep után, amit Olaszország 10 hónapig játszott, nem volt más cselekvési mód, mint a háború megindítása. A világ megvetése zudult már reájok. Egyedül állottak már: barát és szövetséges nélkül. S tudták, hogy a leszámolás órája előbb-utóbb elkövetkezik. — Nem akartam az olasz háború okairól írni; hisz mint minden lélektani problémának, úgy ennek is nehéz, bonyolult és csak valószínű megoldása van. Úgy fogtam fel a háborút, mint a vihart. Nem villámmal kezdődik s nem eget-földet rázó mennydörgés az első üteme. Élőbb szelek járnak, felhők tornyosulnak s csak a kellő anyag és konditokban áll elő a vihar.
