Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)
1915-01-27 / 7. szám
XXIV. évfolyam 7. szám Szamtár-Németi, 1915. január 27. ! i (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP 20 ELŐFIZETÉSI ARAK. Egész évre 10 K — f. Félévre — 5 , — , Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak ée kézműiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő BODNÁR GÁSPÁR. Laptulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hir detések stb. Dr. Ilakkay Kálmán kiadóhivatali főnök czimére Szatmár-Németi Szeminárium küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri küzlése 5 korona ----------------- Nyilttér sora 40 fillér. ----------------Me gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap. Távol legyen tőlünk avval dicsekedni, vagy abban elbizakodni, amiben szinte szemeinkkel láthatjuk a jó Isten kegyelmét. Kezének csudás intését. A múlt hét, a szent missiónak hete, Isten jóságának forrása, sokakra Isten ujjá- nak intése, egy szebb, boldogabb életre való megújhodása volt. Mondhatnék tehát, hogy a katholikusok nagyhete volt. Mondhatnék, hogy a mi templomunk magasztos ünnepe volt. Igenis mondhatnék azt is, hogy hatalmas mani- fesztáczió volt ez a hót, a mely ami felébredt kath. öntudatunknak e városban régen nem látott bizonysága. De mi mégsem ezt mondjuk. A mi lelkűnkben most mégsem ezek a gondolatok uralkodnak. Mi úgy látjuk, hogy itt most, ebben a történeti nagy időben a hit és honszeretet egymás keblére borult. Az a két, három ezer ember, a ki napról-napra oly csudá- san megtöltötte a székesegyházat, úgy ért a missió végére, mint a ki katholiczitását és nemzeti öntudatát csodás módon összeforradni érezte. Ennek a missiónak tehát megvan hitbeli nagy jelentősége. De nem kisebb értékű nemzeti, sőt kulturális értéke sem. Nagy szocziális tény is volt ez a hót. Százak, mondhatjuk ezrek lelkének visszaadta hitét. Lelke nyugalmát. Elvesztett bizalmát. Munka és életkedvét. Megértettelte a fájdalomnak tisztitó erejét. És főleg az életjavak igaz értékét. Ez a hót igenis ezer és ezer ember lelkében világossá tette, sőt kigyujtotta azt az isteni fényt, mely megérteti, hogy nyugtalan az ember lelke, ha agyából, szivéből, sőt akarásából hiányzik Istene. Az ember lelkének harmóniája csak Istennel alakulhat ki. E harmóniát pedig még azok sem kicsinyelhetik, akik a nemzetek egész erejét a gazdasági erőbe és boldogulásába vetik. Gazdaságilag hatalmas nemzet csak az lehet, amelynek erkölcse erős, vallása törhetlen. Mikor tehát mi a missió eredményét mérlegeljük : egyik serpenyőbe igenis hitbeli, de a másikba nemzeti értékét is odahelyezzük. Apponyi Albert grófné czikke. A ki egyik nagy napilapunk élén olvasta Apponyi Albert grófné czikkét : az sokáig nem tudott hatása alól szabadulni. Sőt úgy vagyunk vele, hogy szeretnék ha minden magyar lélek nemcsak, olvasná, de el is merülne bele és leszűrt gondolatait, tanúságait öntse át másnak is a leikébe. Ez a nagy asszony arra a kötelességre figyelmezteti a nemzetet, a mely kötelesség mireánk a háború után, a békekötés nyomában, a mi világ és emberek előtt dicsőséggel teljes hadseregünknek hazatérésével mi reánk itthonlevőkre vár. Akkor lesz igazi a nagy kötelesség, melynek nem csak hálálkodásokból, a viszontlátásoknak fellángolásából kell állania, hanem már elkészített nagy és hatalmas akczióból, tevékenységből, szinte csudás erőforrásoknak a megnyitásából. Akkor fog csak elibünk tárulni a háborúnak nemcsak- dicsősége, melyről igazságunk érzetében nem kételkedünk, de a háborúnak borzalmai, gyászai, szinte egy képben. Gyönyörűen festi ez a nagy asszony: kiket és miket kell majd látnunk. Szinte érezzük lelkűnkben e színeknek hatása alatt, hogy ez a nagy asszony mily mélységesem be tud látni mindabba, a mit más talán csak egyes részeiben vagy egy egy előforduló esetben tesz meg. Jaj lenne a nemzetnek, ha ezt az óriási kötelességet, akcziót csak akkor kezdené megindítani, mikor már éppen tudjuk, hogy a háborúnak immár vége van. És mikor ezen pontnál elsorolja a maga indokait : nagy pillantást vet a magyar nép leikébe. Sok-sok jó tulajdonsága közt, óriási lelkesedései közt . . . bátran kimondja hibáját is. Ha a háború szerencsésen befejeződik : ha elmúlik a háborús időszak ... örülni fog minden emberfia, hogy túl van rajta. A lelkesedés más irányba csap, lelohad s ime ott lesznek a siró árvák, a munkára képtelen katonák ezrei és ezrei. Ott lesznek ... oh be nehéz ezt le is Írni, hogy kik lesznek ott, a kik azt fogják mondani a nemzetnek : Én odaadtam életemet értetek, én elvesztettem munkás, jó férjemet ... és igy tovább, most rajtad a sor nemzet. Hát nem rezdül meg az ember lelke, mikor e nagy kötelességre, e nagy harczra veti gondját, gondolatát, mely a nemzetre akkor következik, mikor a véres háború be fejeződött. Harez a barcz következményei ellen., És nem kell-e minden téren már most erre a nagy akczióra buzdítani, a nemzet tudatát ez irányba elkészíteni'? Mi a magunk szerény körében ezt az eszmét már most felvesszük s kérjük azokat, a kik ebben a kérdésben és felfogásban velünk, illetőleg a nagy asszonnyal tartanak : szíveskedjenek az ügyhöz hozzászólani. Rövid, velős czikkekbe mondjuk el lelkünk gondolatát e nagy ügyben. Hiszen mindnyájunkat kötelességszerüen érdekel a haza védőinek győzelem után is a sorsa. A háború. Mi maradt meg Lengyelországból? Egy lengyel költő, szinte a léleknek felzokogásával ezt a kérdést tette fel, mikor széttépett hazáján merengett. Es felel is rá: — Lengyelországból csak a szenvedés maradt meg. Lengyelország egy bolt test, a, mely fáj. És e költői kép már valóság volt, mielőtt, a világháborúnak úgyszólván eldöntő barcza — csaknem Lengyelországnak (egykori) egész területére zudult. Akkor már, mikor Lengyelországnak önálló államisága, nemzeti függetlensége, területének épsége széttépődött, szétmarczan- golódott, felsirt a lengyel ének : — Busul a lengyel . . . hona állapotán .. . Kesereg az egész ország. Oda a szabadság . . . Már ekkor . . . ig»n, Lengyelországból csak a szenvedés maradt meg. Az ország egy holttest, a mely fáj. Szegény Lengyelország 1 Költődnek fel- zokogása, megrázó képe eddig is valóság volt. Most . . . most 1 Sose volt olyan valóság, mint a mostani világháborúban. Hol van föld, (még Belgiumot sem vesszük ki) a mely csak megközelítőleg is annyit es úgy szenvedne, mint te; egykori lengyel királyság földje, tizéttépett tested. Háromfelé tépett tagjaid. Mi maradt meg Lengyelországból ? A te hátadon nyargal a világháború szeges korbácsa, Pusztít a bömbölő ágyú, gyújt, perzsel, rombol a tatárjárás, melyről azt hittük, hogy csak a történelemben olvasható már. A szegény lengyel most már nemcsak szabadsága elvesztésén búsulhat. Honának, szétdarabolt tagjainak pusztulásán is. Az oltárok nagy része leomlott, a hol még eddig térdre omolva imádkozhattál elvesztett szabadságodért. Városaid, falvaid felperzselve, mezeid tüskével benőve, kultúrád megcsufolva, történeti emlékeid meglopva : minden, de minden szétdulva. Most már nemcsak a hadiállapoton búsulhatsz. Hazád, otthonod, családod sincsen. A tűzhely kialudt. Nemcsak hontalan vagy . . otthontalan otthon és a határodon túl is. Főleg Galicziában, a tüzhelyes szomszédunkban, monarchiánk területének e darabjában jár a mi lelkünk. Itt dühöng a legerősebben a háborúnak dúló orkánja, vihara. És az inváziónak rabigája alatt nyög. Amúgy se lehetett valami Kánaánnak tekinteni. Pedig lakosainak száma közel 8 millió. Tehát több, mint egy ötöd része egész Ausztria népességének. És a lakosságnak több mint fele : lengyel. Egyharmad része rutbén. A zsidók száma Galiczia királyságban kerek egy mi- lióra tehető. Egy futó pillantást vetve Galicziára, ezek az adatok jutnak eszünkbe :
