Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)
1915-06-23 / 49. szám
Szatmár-Németi 1915. juinus 20. SZATMÁRI HÍRLAP 3 Csaba Adorján főispán válaszában kifejti, hogy korai és időszerűtlen a gazdasági tanácsos személyében beállható változásról beszélni, ellenben a főkapitányi állást, mihelyt a fegyelmi eljárás befejezést nyer, sürgősen betölti. Azt nyíltan kijelenti, hogy e hivatal betöltésénél csakis a közönség érdekét fogja szem előtt tartani és semmiféle befolyásnak nem enged tért. (Éljenzés) A közgyűlés befejeződik. A kath. sajtó egyesület hetedik rendes közgyűlésén Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök nagyszabású beszédet mondott melyben megbélyegezte az antant sajtójának hazudozásait és kifejtette a sajtó nemes hivatását. — Úgy vagyunk a sajtóval — mondotta a püspök — mint a fegyverrel. A tek- nika kialakítja a tökéletlen fegyvert: csinál belőle végre is gépfegyvert. Minden attól függ, hogy kinek kezén van a gépfegyver, mert a mi ágyúinkkal minket tehet tönkre, saját ásóinkkal a mi sírjainkat lehet megásni. A teknika, a forgalmi haladás és fejlődés minden iránya kialakította ezt az óriás hatalmat. És bizony e szellemi gépfegyver mögött ezidőszerint nem éppen a becsületesség, nem az igazság, nem az erény áll, hanem valami szörnyeteg: nem a világháború, hanem a világhazugság. Mert hogy ebben az évben és a világháborúban, a világháború érdekében mennyit hazudott az antant sajtója, hogyan élt vissza a sajtószabadsággal, azt más időkben még sem tapasztalhattuk volna olyan mértékben, mint éppen most. Megundorodtunk attól a féktelen, mindent hazudni merő szabadságtól, amely végre is éppen azért, mert az abszolút szabadság embernek nem való, a törvény kereteit és korlátáit követeli és az igazi szabadságnak védelmezőit hatalmasan megleczkézteti, hogy igenis, sajtószabadságot akarnak, de a sajtó- szabadságot is köti az igazi szabadság mértéke. Azonban a sajtó ezekben a szomorú, nehéz időkben nemcsak a világhazugságnak állott szolgálatában, hanem más hatalmas és szent érzéseknek szolgálatában is. Láttuk, hogy a hazaszeretet, az áldozatkészség s a népnek lelkes odaadása milyen óriási erőpróbát állt ki ezekben a napokban. A sajtó megtehette azt a nagy szolgálatot a jó ügynek, hogy mindezeket a szent érzéseket szolgálta és fejlesztette. Mindebből az a tanulság, hogy igenis nagy szükségünk van arra, hogy a sajtószabadságot hatalmas jó szervvé kialakítsuk, hogy ugv álljon itt, mint amely érzi az idők terhét és súlyát, de úgy érzi, hogy azt megállni és megbirni is tudja. Hurokra került végre egy névtelenező, aki a katonai hatóságokat boldogította névtelen feljelentésével. Hol van ő'? És ki ő ? Ezt nem kell firtatni. A tény — a fő. A feljelentett azonban nem sajnálta a fáradtságot s kinyomozta a jóakaróját. Az írásszakértő kétségtelenül megállapította a levélírót, aki ez egyszer nem maradhat az ismeretlenség Przemysljében. A biztosnak hitt vára elesett, s a nyilvánosság fogságába került. A háború alatt valósággal iparszeriileg űzik egyesek a névtelenezést, abban a biztos tudatban, hogy szabadon lehet vádolni, nem kell helyt állni az Írásért. Néha ugyan a valóságot tartalmazza a névnélküli feljelentés, mivel azonban a ezél sohasem szentesítheti az eszközt, még ez esetben is elítélendő az ismeretlenség köpenyege alatt történő vádaskodás. Sokszor azonban becsületről, családi boldogság megzavarásáról szól a névtelen Írás, s nem egyszer az ismeretlen vádaskodás volt az oka a bekövetkezendő nagy kellemetlenségeknek. Az ilyen minősíthetetlen eljárással szemben csak egy orvosság van, ki kell kutatni a névtelenezőt. A mai tökéletes irásszakértés még az el változtatott Írásnál is megállapítja a bűnöst. És csak néhány esetben kell ráütni a körmére ezeknek, mindjárt meg lenne az eredmény. Megfélemlítenénk őket, s biztosra vesszük, hogy lemondanak erről a szórakozásukról, amely már annyi kellemetlenséget szült. HÍREK Egy esztendeje immár a közeledő julius 1-én, hogy e lapnak szerkesztését átvettem. Egy-két számának szerkesztése után súlyos idők szakadtak az újságírás mesterségére. Szükségtelen részletezni, hogy milyen idők és milyen események. Ezen eseményeknek gondját, izgalmait átéltem Isten segítségével. . . Ne kicsinyelje ugyanis senki egy „vidéki lapocská“-nak helyzetét. Kis lap is — nagyot botolhat. A felelősségnek súlya pedig éppen úgy vállain nyugszik, mint a nagyobb lapoknak. A felelősségnek következményei Damokles kardjaként függnek feje fölött. A korlátokon belül ö is érzi a szúró szegeket, melyek minduntalan nyugtalanítják, éjjeli álmait is zavarják. A korlátokon kívül való lépésével pedig .. az a feje felett függő kard azonnal lesújt. Hálával tartozom a jóságos Istennek, hogy a veszélyes szirtek közt úgy evezhettem, mely- szerint összeütközésem sem a sajtó törvényes őreivel, sem elveimmel nem volt. Valamint rendelkeztem a higgadtságnak, a jól megfontolásnak, talán szabad megmondanom: a tapintatosságnak erősségével isa nélkül, hogy kath. elveinkből egy jottát is feladtam volna. Többet e tárgyról mondanom nem szükséges. Nem is illik. Ítéljen a közönség. Ítéljen e lapnak iránya, benső tartalmának értéke és működése nyomában keletkezett hangulat. Egy tekintetben Ítéletnek vehető az, a lap életében örvendetes esemény, hogy a XX11I. éven keresztül „Heti Szemle“ czimen, hetenkint egyszer megjelenő újságunk a XXIV. évfolyamtól kezdve már_ hetenkint kétszer kopogtatott be olvasóinkhoz. Éspedig: „Szatmári Hírlap“ czimen. És elérte, hogy úgy az utczai árusításban, mint a tőzsdékben közismertté, olvasottá lett. Ez az örvendetes esemény nem a szerkesztő érdeme. Azoké, akik férfias bátorsággal, vas akarattal igyekeztek lendíteni a lap fejlődésén; a közönségé, a mely nemcsak megmaradt lapunk mellett, de azt érezhetőbb erkölcsi és anyagi pártfogással, meleg figyelmével kiséri. Érdeme a kiadóhivatal vezetőjének, a ki vasmarokkal vette kezébe a lap anyagi ügyeit; érdeme azon munkatársaknak, akik nagyobb vagy kisebb körű szellemi támogatással tették a lap értékét bensőbbé. Ezek a munkatársak, a kik ingyen dolgoztak úgyszólván, mint ahogyan a fecskék csevegnek és a virágok illatoznak érdek nélkül, megérdemlik, hogy felsoroljam őket. íme tehát nagyjában a névsor: Bagossy Bertalan, főgimn. h. igazgató, Bodnár György, kir. tanfelügyelő, Bóta Érnő házfőnök, Bakkoy Béla főgimn. tanár, Bakkay Kálmán dr. theol. tanár, Bohus János dr. plébános, Boschetti Andor lelkész, Bariba Béla tanító, Benkö József apát-kanonok, plébános. Csókás Vidor dr. főgimn. tanár. Dixi (irő.) Deák János oki. tanár. Ékkel Lajos lelkész, Egy irgalmas nővér, Egy asszony, Eötvös Károly nyug. kir. tanfelügyelő. Dr. Gobi Alajos orvos, tanár, Groza Fe- rencz főgimn, tanár. Hűnek Emil főgimn. tanár, Hámon János lelkész. Jelűnek Ede, nyomdász, Ibolyka, Jámbor László S. J. iró. Kovács Gyula teológiai tanár, igazgató, Kertész Pál lelkész. Lengyel József képző intézeti tanár, színműíró, Lovász Győző alapítvány hivatali főtiszt, Rónai István plébános, közg. iró. Mailáih József gróf, közgazdasági iró, Molnár Károly lelkész iró, Magyar Bálint költő, segédlelkész, Madarász Flóris iró, főgimn. tanár, Movik Sándor tanító, Nyisztor János dr. római theologus, P. Marczellus ferenczrendi h. lelkész, Merker Márton dr. főgimn. tanár. Pilcz Ede pleb. szerkesztő, Pataki Lajos zeneköltő, képző int. tanár, Pakots Károly püspöki szertáros. Dr. Ratkovszki Vincze ügyvédjelölt. Szabó István prelátus, apát-kanonok. Scheffler János dr. theol. tanár, Sándor Vencze főgimn. tanár. Thurner Albert pénzintézeti czégjegyző, közgazd. iró, Tóth József képző int. tanár, P. Tamás Alajos házfőnök. Varjú Benő s. lelkész, Walter Gyula dr. ez. püspök iró, Wolkenberg Alajos dr. egyetemi tanár, Varjas Endre főgimn. tanár, Veszprémy Sándor esperes. * Teszem pedig ezt a kis beszámolást azon alkalomból, hogy a folyó év julius elsejével uj félév következik. Szeretettel kérem tehát elvbarátainkat, maradjanak szilárdan továbbra is mellettünk. Újítsák meg elő fizetésüket idejében. És akiknek még valami kötelességük van a lap előfizetése körül: szíveskedjenek azt sürgősen rendezni, mert fokozódott anyagi felelősség is nyugszik vállainkon. Egyebekben haladunk tovább Istenbe vetett bizalommal. Mint a karaván, aki ha csaholáso- kat is hall, még ha ködobásoknak van is kitéve útjában, nem. áll meg, nem pöröl, mert tudja, hogy az ő utjának mi czélja van. Szatmár-Németi, 1915. junius 22. Bodnár Gáspár szerkesztő. Levél az olasz harcztérről. Mióta az olasz háború kitört, mindenki érdeklődéssel vár egy pár epizódot, hogy mit is csinálnak katonáink Tirol és Karinthia határszélein. Talán éppen ezért érdekesnek és közlésre érdemesnek találjuk a „Tiszántúl“ után a lentebb közölt levelet, amelyet egy fiatal nagyváradi zászlós irt haza az olasz határ havasainak zeg zugos, égbenyuló szir- tekkel telehintett vidékéről. A levél bár rövid, de valami közvetlen, megkapó, s rendkívül hangulatos képet nyújt azokról az érzületekről, amelyeket már a helyzet újdonsága is kelt katonáink lelkében, s ezeket egy pár érdekes apróságban adja tudtunkra. A levél szóról szóra igy hangzik : VII6. vasárnap déli fél 12 órakor. Hála az Istennek, még mindig élek, sőt mondhatom, kitünően élek. Már negyedik napja gyúrjuk a taliánt mintegy 2000 méter magasban, hó és felhő között. El sem képzelhető, hogy ezek az alföldi magyar, javakorbeli emberek, akik csak a kaledáriumból ismerik a havasokat, mily bámulatos ügyességgel kúsznak fel ezekre a szédítő sziklákra. Van persze mulatság, ha valamelyik megcsúszik, s tősgyökeres magyar adtázások özönével gurul 30—40 métert. Ivóvíz, illetve hó van bőven. A kulacsokat teledugdossuk hóval s kirakjuk a napra olvadni. Egyik másik szomjas magyar még rá is ül, hogy hamarabb olvadjon. Ami az olaszokat illeti, ők bizony nem sokat nyomnak a latban. Nincs semmi tekintélyük. Hogy is lenne tekintélye egy makaróni lovagnak azok előtt, akik szibériai lövészekkel állottak szemben nem is egyszer 1 ? Mindamellett a makaróniak sokat lőnek, kitünően lőnek, csak ritkán — találnak. Van egy kedvenezünk, egy kis hegyi ágyú, amelyik minden lövés után akkorákat ugrik, hogy gyönyörűség nézni. Ha a taljánok sokat lármáznak, a kis „kedvencz“ odaszól nekik egy zokszót, s csend van órákig. Muszka reczept szerint kezeljük őket. Mihel t egy feltűnik, azonnal sortüzet kap 10—15 fegyverből. Jelenleg is nagy csend van, csak egy- egy taraezk dörren meg a távoli völgyekben, mely csak emeli a vasárnap ünnepi hangulatát. A király részvéte. A király Baksay Sándor ref. egyházfő elhunyta alkalmával Darányi Ignáczhoz, a Dunamelléki református egyházkerület főgondnokához részvéttáviratot intézett. Primiczia. Mint előre jeleztük, Nemes István vasárnap d. e. 8 órakor tartotta a sz. János templomban első szentmiséjét. Oltárvezetője Benkő József apát-plebános volt. A
