Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)

1915-06-02 / 43. szám

Szatmár-Németi 1915. juinus 2.

SZATMÁRI HÍRLAP

3

Egy automobilért, nem messze fekvő beregmegyei városba 350 koronát kért és vett fel gazdája, mert haláleset történt és az ut elkerölhetlen volt. Egyik vasúti állomáson történt, hogy megérkezvén az utasok, arról értesülnek, melyszerint, hadimenetrend lép életbe, nem lehet az átszállóknak tovább menniök. A legtöbbnek pedig sürgős a dolga. Még két-három óra járásnyira vannak a kitűzött czéltól. Mi tévők legyenek ? Kocsin mennek. Négyen összeállanak s kocsit akarnak fogadni. Á kocsis személyenkint 40 koronát kér. Se többet, se kevesebbet. Illetve többet, mert a kialkudott fuvaron kívül a borravalóhoz is hozzászokott.

Ez a háború legszoraorubb és legpiszkosabb oldala. Nyúzni és zsarolni az utolsó csepp zsírig. Kihasználni az embertárs szorult helyzetét s megnyomorítani az utolsó koronáig. A legutolsó zöldséges kofától elkezdve felfelé, mindenki most akar meggazdagodni. A kapzsiság szertelen vágya, a szívtelenség, lelketlenség ejtette hatalmába az embereket, s nem tekintenek se eget. se földet, csak szipolyoznak.

Hát igazán nem lehet ezek ellen megvédeni a társadalmat ? Hát éppen a háborúban lehet legszemérmetlenebbül az uzsorának királykodni felettünk ? Hát azért vérzenek fiaink a haroztéren, hogy itthon a saját hazánk polgárai indítsanak rablóhadjáratot ellenünk? Ha az emberekben nincsen szív, nincsen igazság, legyen a hatalom erély, amely közéjük sújt, s szigorúságával örökre elveszi kedvüket a zsarolástól. Ideje volna már, hogy egyszer a bot vastagabb felével kormányoznák a háború hiénáit. Az itthoniak vértelen háborújában is gondoskodhatnának holmi drótsövényekről, amelyek védelmi vonalak lennének az uzsora hadseregének támadásai ellen.

Hét vitéz katona ül a szatmári vasúti étkezőnek terraszán. Erősen magyaros barna arczukon alig látszik meg a csaták vihara, melyet a galicziai haroztéren kiállottak. Egészségesek, vidámak és még most is elszántak. Csak egy szerencsétlenség érte őket . . féllábukat elvesztették. Amputálták és most Budapestre utaztak, a Döllinger Klinikára, ahol az amputáczió műveletét befejezik. Mindegyik mellett ott van a hü barát, mely őket ezentúl kisérni fogja : mankó.

— Fájdalmuk nincs már — kördeztem

tőlük.

— Nincs 1 Még kilencz ilyen társunk van a kupéban. Nekik még sajog. Ok nem szánhattak ki.

— Nagyon örülök, hogy életkedvben látom magukat, testvéreim.

— Nagy hálával tartozánk az Istennek, hogy életünket meghagyta . . .

— Most becsüljük meg igazán, szólott közbe egy másik.

— Szeretik az életet ?

— Csak élni és dolgozni! tiszt uram.

— Mi a foglalkozása önnek ?

— Cserepező vagyok.

— No, most már nem mászhat a házak tetejére.

— Más mesterséget fogok megtanulni. Módot nyújt majd reá az állam.

— És önnek ?

— Asztalos vagyok, folytatom mesterségemet. Folytathatom.

A vitézek igy sorolják el foglalkozásukat, mi közben az élet önbizalma, a munka- képesség után való sóvárgás és a hazáért teljesített áldozatnak öntudata ömlik el egész valójukon.

A német és a magyar szabadkőmi- ves páholyok egyik gyűlésükön kijelentették, hogy szakítanak a francza- és olasz szabad- kőmivesekkel, mert ezek a „testvérek“ megsértették alapszabályaikat és hogy „szerződésszegők. “

Űrnapja.

A kath. Egyháznak legszebb, legnyil- vánosabb, fenséges ünnepe.

Nagycsütörtökön, a mely napon Jézus az Oltáriszentsóget szerezte az Egyház mély gyászbaborul a „Glóriádnak elhangzása után. És belemerül leikével, lelkének minden gondolatával és érzésével Krisztus kínszenvedésének és halálának nagy, mélységes mozzanataiba. Szomorúsága mély. Oltárai megtépve ; harangjai elnémulva . . nincs alkalmatos ideje arra, hogy a legfölségesebb Oltáriszentség szerzésének emlékezetét méltóan ünnepelhesse.

Azért már IV. Orbán pápa gondoskodott arról, hogy az Oltáriszentség szerzésének, vagyis a kenyér és bor színe alatt rejtőző Krisztus Jézus, a mi Urunk szent testének s vérének emlékezetét külön és méltóan ünnepelje meg az Egyház.

És pedig nyilvánosan, ünnepélyesen, körülhordozva az Urat, a királyok, királyát, a legfelségesebb Oltáriszentsóget. Hogy nyilvánosan valljuk meg a mi hitünket azok előtt is, a kik ezen titkot tagadják.

Igen szépen jellemzi ezt az ünnepet a tridenti, 'zsinat:

— Jámbor és szent szokás, hogy a fönséges és meltóságos szentség, egy külön ünnepnapon, kitűnő tisztelettel és ünnepélyes fénnyel dicsőítessék meg s hódolattal, szent félelemmel hordoztassék körül szent menetekben az utczákon és nyilvános helyeken stb.

A kerek világon mindenütt élt és él ez a szent szokás és pompázik ez a magasztos ünnep . . az Űrnapja.

Hazánkban is. Régi Írások, krónikák tesznek bizonyságot róla, hogy a magyar nemzet, a magyar kath. ősök az Űrnapját szinte kicsattanó örömmel, az életnek diadalával, a hálatelt szívvel ünnepelték. Felajánlották házaikat a polgárok, utczáikat a községek és városok, hogy házaikat, utczáikat mintegy az Ur templomává avassák, mert hitték, hogy áldás száll arra a házra, azokra a terekre, lakóikra, ahol az Ur szállást vesz. Áldás száll a földekre, a mezőkre, a melyeken a szentséggel átvonulnak. És ahol átvonultak a nagy körmenetek . . azokra az ut- czákra a nemzet virágai, a honleánykák hintettek virágot és övezték körül zöld lombokkal. Minden család boldog örömmel nyitotta ki kapuját az Ur sátorának felállítására és azokba a sátorokba, a mi értékes, ami szent, összehordozták — a hívők. A körmeneteken pedig hajadon fővel, alázatos szívvel kisérték az Urat, a királyok királyát, fejedelmek, királyok és főurak egyaránt. A hívők pedig nagy sokadalomban rajongták körül a taber- nakulumból kilépett diadalmas Urat, a szentségben rejtező Krisztust.

Ez a gyönyörű, magasztos ünnep ma is megmaradt. A maga eredetiségében, szépségében, megkapó jelentőségében. Ma is kilépünk a templomból. A tabernakulomból diadallal visszük utczáinkba, lombkoszoruzta, virágos sátorainkba az Eucharistiát. A hívek sokasága ma is emelkedett lélekkel kiséri a szentséget az Urat a sátorba, a sátrak oltáraihoz . . A négybe, a hol a négy evangélium hangzik el . . hogy nyilván való legyen . . ime mind a négy evangélista megegyez abban, hogy Isten fia emberré lett; hogy nekünk igazi mennyei kenyeret hagyott, mely lelkűnknek örök életet ad. Hogy a világ mind a négy tájékán hiszik, hirdetik e titkot és táplálkoznak az örök élet táplálékával.

. . . Holnap megzug a nagy érez, székesegyházunk hivó harangja. Ez a harang mindig lelkűnkhöz szól. Most, ebben a nagy időben, mikor leborulva kérjük naponkint az áldást a mi szent ügyünkre, a mi igazunknak diadalmas megvédésére . . . mikor mindenki elhagyott, s ellenségünkké lett . . . alázattal, hittel, bizalommal kisérjük, diadalmas útjában az Urat, aki égben és földön . . egyedül Ur.

Mester.

A székesegyházban holnap fogják megtartani az Urnapi ünnepeket s ha az időjárás megengedi, az ezen ünneppel kapcsolatos körmenetet is. Az istenitisztelet reggel 8 órakor kezdődik. Főpásztorunk maga fog pontifikálni. Az ünnepélyes szent mise végeztével a körmenet indul a Deák-térre. Elsőben a róm. kath. plébánián felállított sátorba vonul. Innen folytatja útját a Petőfi- utcza-köz innenső végén felállított oltárhoz. Majd az Antal Kristóf-féle háznál felállított sátor fogadja a Legszentebbet; végül a püspöki palota oltárához érkezik a körmenet, mely után Rónay János főgiinn. tanár szent- beszédet mond a székesegyházban.

Az Űrnapját és e nappal kapcsolatos körmenetet a németi szent János plébánia templomban az Űrnapját követő vasárnapon, tehát junius hó 6 án tartják meg és pedig reggel 8 órai kezdettel. Az ünnepélyes szent mise végeztével a körmenet a Kinizsi-utczai sátorba vonul; innen az irgalmas nénikék templomába ; majd az irgalmas- rendnek Szent István téri templomába, végül pedig a gk. magyar egyház (Szent István-tér) templomába megy, honnan visszamegy a körmenet a szent János templombá. Ha az idő kedvezőtlen lesz, az ünnepély a szent János plébánia templomban fog végbemenni.

A májusi ájtatosságoknak befejezése. A szép, az épületes májusi ájtatossá- gok a hétfőn délután befejeződtek. Ezek az ájtatosságok mindig kedvesek voltak a hívek előtt. Templomaink minden évben megteltek. De az idén, e nagy esztendőben rendkívüli képet mutattak. .Régen nem láttunk oly nagy számú ájtatoskodót a májusi istenitiszteleten. A mi virágot kinyitott a hónapok királynéja, a mi fürtös orgona, rózsa és más virágok csak díszei voltak a kerteknek . . . abból bőségesen jutott a Mária-oltárokra. Nép és intelligenczia versenyzett a hódolatban, részt vett a közös imádságokban, belevegyültek a szép magyar énekekbe mindannyian, a kik csak elfértek a templomokban. Az irgalmas nénikék templomában a szent beszédet egész hó folyamán P. Jámbor atya tartotta. A németi szent János templomban pedig felváltva P. Irén, P. Marczelli- nus atya és Bodnár Gáspár, lapunk szerkesztője. A háború folyama alatt naponkint d. u. 6 órakor tartott könyörgő ájtatosságot a májusi ájtatosságok befejeztével is naponkint folytatják e templomban.

Tábori lelkész ferenezrendi szerzetes. P. Irén szent Ferenezrendi szerzetest táviratilag tábori lelkészi szolgálatra rendelték be. Már el is utazott a mi népszerű, csodálatos erejű P. Irénünk. A csatatérről, óhajtva óhajtjuk, szerencsésen vezérelje visz- sza a Mindenható ide, a lelki életnek nagy munka mezejére.

Primiczia. Dobrovaczky Béla, akit Pro- hászka püspök e hó folyamán szentelt fel és avatot a székesfehérvári-egyházmegye papjává, vasárnap mondotta első szent miséjét, itt Szatmáron (a hol szülei laknak) — a németi szent János plébánia templomban. Oltárvezetője Varjas Endre főgimn. hittanár volt; a szatmári kispapok pedig assistáltak az uj misésnek. Evangélium után Bodnár Gáspár szószékre lépett és szent beszédet mondott a templomot szinültig megtöltő híveknek. Szent mise végeztével az uj misés áldását osztotta oltárszolgáinak, a papságnak, szüleinek, testvéreinek és a nagyszámú híveknek. Az uj misés a napokban várja püspökének rendelkezését, a mely után mint székesfehérvár- egyházmegyei pap fog működni.

Hatalmai körmenet Budapesten a szent Jobbal. Vasárnap, május 30-án, a szent Jobb feltalálásának évfordulóján hatalmas körmenetet rendeztek. A körmenet útiránya a belvárosi templomból kiindulva: Kossuth Lajos utcza, Károly körút, Vilmos császár ut, Bazilika, Nagykorona-utcza, Szabadság-tér, Országház, Akadémia-utcza, Ferencz József- tér, Váczi-utczán vissza a belvárosi templomba. Á Bazilikában a szentmisét Csernoch János bíboros herczegprimás tartotta, a szentbeszó- det pedig Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök. Az Országház előtt e czólra felállított oltárnál tábori szent mise volt és prédi- káczió, melyet Vass József dr. igazgató mon-