Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)

1915-01-06 / 1. szám

Szatmár-Németi 1915. január 6.

SZATMÁRI HÍRLAP

3

A püspök beszéde után, a ferenczrendi atyák szatmári házának főnöke kórt engedel- met, hogy néhány szóban ő is kifejezhesse lelkének érzéseit. Körülbelül ezeket mondotta:

— A gyakorlati keresztény katholikusok sajnos manapság gyakran a gúny tárgyai s a felvilágosult újkori nemzedék a győzelem öntudatának borostyánjával homlokán jár világszerte, hogy a népek szivéből gyökerestől kiirtsa az oltár iránti kegyeletet és a tekintélynek tiszteletét. A társadalom egy része elfordul a kereszténységtől, az ész bálványimádásnak hódol, mert tagadja egy magasabb Lénynek létezését s magát hiszi legmagasabbnak és legtökéletesebbnek. E korszaki áramlatnak ragálya sajnos már kezdi megmételyezni a népet is. De hitünkben és tettakaratunkban nem csüggedünk, mert vannak és lesznek mindenkoron előharczosok, akik diadalmas önérzettel szállnak szembe az áramlattal és teremtenek uj, hivő nemzedéket Krisztus Evangéliumának. Ezen előharczosok elsősorban az oltár, szolgái. Főképen pedig az apostolok törvényes utódai a főpásztorok. Ezek virrasztanak már 2000 éve a religio kincsei fölött, mert vannak és lesznek mindenkor Heródesek, akik a betlehemi bölcső kincseit elrabolni törekszenek. De Istennek legyen hála a világiak sorában és hős hadseregünkben is egész légióját látjuk azoknak, akik vallásos szent meggyőződésükről nyilvános konfessziót tesznek, Mária leventéivé avat- taiják fel magukat. Ily bátor hitvallókat van szerencsém üdvözölhetni Uraságtok becses személyeiben, kik rendünk iránt is mindenkor jótékony indulattal és jóakaró hajlammal viseltetnek. Mi az ideiglenes javakat lelkijutalommal, igaz vallásos érzülettel viszonzan- dók ft. tartományfőnök Atyánk, mólt. Püspök Urunk ajánló levele kíséretében azon alázatos kérelemmel fordult a Szentszékhez, hogy Uraságtok érdemeit az elismerésnek külön jelvényével is kitüntetni méllóztatnék. S jme ami után eped ve vártunk, végre teljesült. Ma azon pontra értünk, mely hónapokon át lartó várakozásunknak s legbensőbb vágyunknak czélja volt. Kívánom, hogy áldás és siker koronázza az uraknak minden fáradozásait, Isten dicsőségére, szeretett Hazánk és hős hadseregünk javára.

*

A szép, tartalmas és igaz beszéd után főpásztorunk kezébe vette az érdemrendeket és igen találó, közvetlen megnyilatkozással a két derék tiszt mellére tűzte azokat. Az aktus előtt Kovács Gyula igazgató felolvasta az olasz nyelvű okmányokat, melyek az érdemrenddel kapcsolatosan érkeztek.

Magyar fordításban adjuk a szöveget.

— XV. Benedek pápa 0 szentsége dr. Daschek Bálintnak (és Kari Józsefnek)"a „Pro Ecclesia et Pontificeu érdemkeresztet legkegyelmesebben adja és fölhatalmazza nevezetteket arra, hogy az érdemkeresztet a szokásos módon mellükre tűzve hordják.

Az okmányok igen díszesen vannak kiállítva. Az érdemkeresztek pedig kedves jelvények. Arany kereszt szélesebb közép alappal — piros mezős szalag, átcsikozva fehér-sárga vonalakkal. A kereszt-lap egyik oldalán az alapitó XIII. Leo képe, másikon a rend czimfelirása.

Az érdemrend már a derék tisztek mellén majd megszólal Kari József főhadnagy és rövid, katonás, de bensőséges szavakkal köszöni meg mindkettőjük , nevében a kitüntetést pápa őszentségének, a püspöknek és szent Ferencz- rend fiainak. És Ígéri, hogy e rendjelnek méltó hordozói lesznek.

Román katonák hősiessége. Egy

román ezred sebesült tisztje a következőket beszélte:

— Az én ezredem java része biharme- gyei oláhokból áll. Vakmerőek, szívósak és lelkesek. Hihetetlen fáradalmakat viselnek el dalolva, lelkes jókedvvel.

— Minden nemzetiségi külömbséget megszüntetett a háború. Magyar nótát énekelnek és nemzetiszinü zászlót követelnek.

— Magyarok vagyunk mi is azért, hogy román az anyanyelvűnk, — Hangoztatják.

— A legcsodálatosabb a türelmük. A legsúlyosabb sebesültek is jókedvvel tűrik a

fájdalmakat, a könnyebben sebesültek nem fogadják el az ágyat. Rajongással beszélnek szanitészeinkről és azokról a kedves derék úrnőkről, akik a kórházban ápolják őket, Egy havasi pakulár, aki századomban dobos volt c kórházban igy fordult hozzám :

— Elmondom otthon, ha haza megyek, hogy milyen jók a magyarok és, hogy szeretik a románokat.

így egyenlíti ki a háború a faji nemzetiségi ellentéteket, fűzi testvéri kapcsolatba az egy haza nemztiségeit és csinál politikát a csatamezőn és kórházban.

Pénz, pénz pénz

kell a háborúhoz . . . ismétlődik most minduntalan Montekukkoli ismert mondása.

Pénzem van . . . pénzem van ! és a kié a pénz, az utolsó miliárd ... azé lesz a győzelem : dicsekszik az újkori, késlelkedő . . . háborút marasztaló anglus. És vagy három esztendőt szánt a háború eldöntésére.

Igaz, hogy azóta, hogy ezt a fenyegető ígéretet elhelyeztette a világban . . . talán Albion fiai is kezdenek másképpen gondolkozni a háború tényezőiről. És időtartamáról.

Lett légyen bármikép; egy bizonyos, hogy az anglus még most sem annyira fegyvereinek katonáinak győzelmében, hajóhadának legyőzhetlenségében, meg milliárdjai- ban bizakodik. Az ő lényéből, lényének minden izéből ... a kiéheztetés . . . taktikája vigyorog felénk.

És ebből a felénk forduló vigyorgásból — akarva, nem akarva — nem csak keztyüt dob ellenfeleinek, tehát közvetve nekünk is, hanem óriási nagy tanúságot is. Szinte észbe, okosságba markoló intelmet.

Két kérdés nyomja a mi lelkünket ugyanis.

Az egyik igy kiált fel: Hogy bírtuk ezt a rengeteg pénzt? A másik: hogyan és meddig fogjuk bírni?

Az egyik kérdésre a múlt felel. Bírtuk, mert bírhattuk. A négy milliárd nem okozott káoszt a mi közgazdaságunknak életében. Felforditó, kigöbözhetlen káoszt. Legalább egyetemlegesen, nem. És a nemzet egységes hite, gondolkozása, érzése és akarat világa. . nagy önfeláldozása is rendben volt.

A másik kérdés már súlyosabb. Mert nem az átélt volt felelhet reá. De csak a láthatatlan lesz. A holnap. A holnap után és a következő napok, hónapok. Hogy birjuk-e a további esetleges, valószínű négy milliárdot ?

Nem elég a gondolkodó embernek az a tudat, melyet mások, — ha legtekintélyesebb pénzkapaczitások is — alakítanak ki. Hogy elbírjuk.

A közbelátáson, a lélekben való mintegy átgondolt, átélt tudatalkotás lehet csak az igaz, megnyugtató felelet az egyetemesen felvetett problémára.

A megnyugtató feltevés pedig ott van, hogy nemzetünk mily erős kezekkel, okos, bölcs előrelátásokkal tudja terményeivel, iparával, kereskedelmével közgazdaságával fen- tartani az egyensúlyt. Megmenteni attól, hogy önmagunknak fentartő ereje ne hogy megfogyatkozzék és főleg hogyan tudja a nyers termények szempontjából az ország szükségleteit kielégíteni.

Pénz . . . pénz . . . pénz. . . igen. De e pénznek — tegyük fel, hogy van, nincs absolut megszabadító ereje. Mert hiszen magunkra vagyunk hagyatva, a behozatal kényszer veszedelmünk, végzetünk lehet.

Nem legelső bölcsességünk legyen tehát az, hogy a pénzért, a pénz áldozatért az utolsó szegény asszony harisnyájába is belenyúlunk . . . hanem lelkűnknek minden éberségét, imádságunknak erejét, itthon maradt karjainknak minden izmát uj gazdasági források megnyitására, tehát pl. a termelés fokozására, az ipar, kereskedelem és földmivelés oltalmazására és intenzív kibontakozására, földünk természeti adományainak okos kihasználására vessük. Hogy önmagunkat a háború alatt tarthassuk fel. És a háború után is . . . főleg . . . hogy sebeinket gyógyítva . . . talpra, életre kelhessünk. A

A háború.

Ilőfer altábornagy jelentése semmit nem takar. Sőt sikereinket is a maga száraz valóságában adja. T.isza István nyíltan hirdeti, hogy a háború hullámai még váltakozóban, de Isten segítségével a győzelemre jogos reményünk van. A Kárpátokban oroszlán bátorsággal harczolnak és verik vissza az orosz óriás egyik hatalmas szárnyát, ha — mint a napokban is — az éhes csorda prédára vá- vágyakozva megkísérti a betörést. És mégis vannak kis lelküek, a kik egy kis visszavonulásunk hírére mindjárt kongatják a vész harangokat.

Pia két birkózó közül az egyik, látván a másiknak merészebb, fogásos támadó kísérletét — ügyesen félre ugrik, kitér . . tapsokat arat. Itthon, a mi felfogásunkban, hadseregünknek csak pompás állásban szabad maradni és soha birkózó fogását nem al- kalmazbatja . . . mert a Kárpátokon innen — mindjárt csomagolnak. Ez a való helyzet. *

Varsó felé . . . Varsó fél, remeg. £Varsó igy, Varsó úgy — Írják a haditudósítók. Csak türelem 1 A háborúnak nagy, jelentékeny eleme — a türelem, A dolog úgy áll, hogy az oroszok kezdik hirdetni, hogy Varsó esetleges eleste nem is olyan nagy jelentőségű. Lemberg? Az más.

*

A napi lapok olvasói bizonnyára már oD vasták, hogy a Courbet a francia hadihajók elseje közül való — Valóna előtt elsülyedt. Egy magyar osztrák tengeralattjáró sülyesz- tette el. Öt hónapja, hogy a franczia hajósereg partjaink ellen rohant. Póla erősségeihez hozzáférni nem tudott és a mi drága magyar kikötőnk előtt vígan mosolyog a tenger.

Az oroszok ismét benyomultak Ungvár megyébe és Csontosig haladtak. Veszedelem nincs, megfelelő erővel várjuk az ellenséget és remélhetőleg vissza is verjük. Ungvár nyugodt és bízik az ellenség visszaverésében. *

A pápa nem nyugszik — a béke érdekében és a hadifoglyok kicserélése ügyében. És az ő közbelépése nem elméleti, akadémikus. A hatalmas német császárral való sürgönyváltása bizonyítja. A császár biztosítja sürgönyében a szent Atyát, hogy a foglyok sorsának enyhítése (kicserélése) ügyében . . . teljesen együtt érez — a pápával.

Magyar játék kozák gyermekeknek. Pár hét előtt a Homonna körül vívott harczok alkalmával szedték fel egészségügyi katonáink Alexej Okolosev orosz katonát. Okolosev a kozák csapatokkal vonult be Zemplén megyébe és ott kapott igen súlyos sebet, amellyel sokat kinlódik a debreczei kórházban, a hol ápolják karácsonyfa ünnepet rendeztek a mi katonáink számára s kiosztottak minden sebesült között egy-egy ajándékcsomagot. Alexej Okolosevnek, aki lázasan feküdt ágyán az ünnepség eszébe jutatta bogy nemsokára eljön az ő karácsonyuk is és neki három gyermeke van otthon. A sebesült kozák magához kéretett egy ápolónőt és tolmács utján a következő kérelmet adta elő:

— Kisasszony én nem vagyok rossz ember. Katona voltam, gyilkoltam, mert parancsolták. Raboltam, loptam is, mert sok társam ugyanezt tette. De mikor raboltam a családomra gondoltam. Értékes holmit nem vittem el a máséból, csak néhány apróságot egy boltból, hogy hol azt már nem tudom. Arra kérem kedves kisassszony vegye ki a kenyeres táskámból azt a lopott holmit. Egy babát, egy huszár katonát és még néhány kisebb játékszert és küldje el a gyermekeimnek. Hadd örüljenek a gyermekek, ha az apjuk karácsonyra nem lehet otthon.

A kenyeres táskában tényleg ott találta az ápolónő a játékot és nyomban becsomagolta. Egy másik sebesült orosz ákom- bákomos czirillbetükkel levelet irt hozzá és elküldték a magyar játékokat Koslov városába Okolesev Alexej nyergesmester felesége czimére.