Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)

1915-05-30 / 42. szám

2 ,SZATMÁRI HÍRLAP* Szatmár-Németi 1915. május 30. Boldogok a kik üldözést szenvednek az igaz­ságért — mondja az irás. Mert övék a. mennyeknek országa. Azaz a g5Tő«feÍem pálmája. Igazság-e, hogy a magyar nem­zet ezer éven átAl sokat szenvedett, nagy. megpróbáltatásokon ment ke­resztül, mikor a kereszténységet vérével, életének koczkáztatásával védelmezte? Igazság-e, hogy ezen védelmezésével missiót teljesitett Európának kultúrája érdekében. És miként a múltban a törököt, úgy a jelen korban az igaz, a ha- misithatlan kereszténységet üldöző oroszt tartóztatta fel sok szenvedés, áldozat és vére hullásával ez a nemzet, melyet irtani, elpusztitani, szabadságától, sőt mindennapi ke­nyerétől megfosztani törekedett a világuralomra törekvő antant. Igazság-e, hogy mi a háborút nem akartuk. Reá kény szeritettek, hogy életünket, hitünket, hazánkat, gyermekeinket, mindennapi megél­hetésünknek föltételeit védelmezzük meg. A történelem meg fog e kér­désekre felelni. De már most meg­nyugtat feleletével a mi lelkiisme­retünk, mely igazságunkat mér­legre tette. Felel a még erkölcsi Ítéletüket el nem vesztett népek közvéleménye. Az igazságnak ereje, melyet nemcsak mi, de bensejük­ben érezniük kell a mi üldözőink­nek, rengeteg ellenségeinknek. Az igazság nem keresi és nincs is szüksége oly utakra, oly eszkö­zökre, melyekhez a mi üldözőink nyúlnak. Az orgyilkossághoz. A hamis ürügyekhez. A nemzetközi jogoknak lábbal való tiprásához. este (tehát naponta kétszer} négy hónapon át mást nem kaptunk enni, mint rántás nél­küli paszulylevest és egy napra egy kilós kis kerek kenyeret. A kenyér az fölséges, pompás, de a rántásnélküli minden nap megkapott pa­szulylevest rémesen meguntuk már vala­mennyien. Ha az Isten hazasegit, akkor arra kérlek, kedves feleségem, hogy legalább egy évig ne főzzél paszulyt, mert itt tele ettem magam vele halálosan. Á húsvéti ünnepeket ugyan úgy töl­töttük el, mint a karácsonyit. Ugyanis éppen úgy, mint akkor, úgy husvétkor is ünnepi menü volt; rántásnélküli paszulyleves és ke­nyér. Jól lehet tele vagyunk paszullyal, de azért jó egészségben vagyunk nagyobbára és reméljük, hogy a sok paszulyevésbe bele nem halunk. Levelének vége felé Éllenes Péter tu­domására hozza feleségének, hogy ezután riem igen fog Írni haza. Nagyon sokat sze­retne pedig még elmesélni, de ezt csak majd akkor fogja elmondani, ha .szerencsésen ha­zakerül. Nem akar feleségének szívfájdalma­kat okozni Írásaival^; majd csak inkább élő­szóval fogja elbeszélni szomorú élményeit. A sorsunkba valamennyien beletörőd­tek és annyi rosszat elszenvedtek már, hogy a többi még eljövendő rosszat is el fogják tudni viselni a forrón óhajtott hazatérésért. Levelének a végén megható, szerető szavak­ban emlékezik meg gyermekeiről és figyel­mezteti őket, hogy jók legyenek, mert csak igy segíti majd haza a jó Isten őt. A sűrűn teleirt koczkás papírlap végén ott búslakodik Ellenese Péter megindító üzenete: — Ölel és csókol ezerszer, még álmá-: ban is szomorú és bus férjed a messze kiet­len Szerbia Boljevácz városából. A kegyellenségekhez és emberte­lenségekhez. Ártatlan népeknek ül­döztetéséhez és elpusztításához. A vesztegetésekhez. Csalfa, gonosz feli- gérkezésekhez. Hitszegéshez és a nemzeti becsületnek az egész világ előtt való bepiszkolásához. A leg­hitványabb bandita szövetkezéshez és mindazon javaknak megbecste- lenitéséhez, melyek szentek, tiszte­letreméltók voltak minden nép előtt. Az igazság a miénk. És ben- ünk nemcsak nemzetünket üldözik: magát az igazságot, melyért vérü­ket ontják a mi fiaink, apáink; melyért mi is szenvedünk, kitar­tással áldozunk és Istenben bízva türünk azon biztos hitben, jogos meggyőződésben, hogy az üldözések után győzedelmet, a diadalmak pálmáját el fogjuk nyerni. A rettenetes szenvedéseknek tüzében, véres küzdelmeink között igenis, megmaradt lelkűnkben a boldogság, az életünkkel felérő bol­dog tudat, hogy a morális erő a miénk. Nálunk van. És a morális, ezzel együtt a fizikai jutalom is nekünk adatik. Jelek vannak, Ítéletek vannak, beismerések vannak, melyek már most mutatják, hogy igenis semmi okunk a boldogtalanság, a meg­semmisülés, az eltiportatás gondo­latát és rémét lelkűnkben hordozni. Az Isten ujjúnak, a „digitus Dei“- nek intését már látjuk. És látja a világ is. Lehetetlenség nem látnia. Hát azért vagyunk és leszünk erősek. Legyőzhetetlenek. Diadalmasak. Győztesek. Körülfogtak Uram ellenségeink. Megcsaltak legjobb barátaink. Kí­gyót ápoltunk keblünkön . . . De körül fogjuk hordozni Istvánnak, az apostolnak, a mi atyánknak, a szentnek Jobbját ... És e csodás Jobb láttára . . . felénk száll, hang­zik a mi nemzetünk hiténekszava: „Ha Isten velünk, ki bir velünk? Ha Isten velünk, ki törheti össze a mi boldogságunkat? Háborús hírek. Napról-napra bizonyo­sabb lesz, hogy Olaszország maga kínálko­zott az antant szövetségébe. — Az olasz és franczia hadvezetöség közt. már-már viszály merült fel. Az olasz tábornokoknak derogál — a franczia parancsnokság alá való helye­zés. — Középgalicziában nagy sikerünk volt. 21 ezer fogoly, 39 ágyú, 40 gépfegyver. Przemysl-felé előre! — Öroszország megkez­dette Lemberg kiürítését. A vatikáni követe­ket is kiutasítják az ölaszok. A pápa tilta­kozni fog. Itt is hitszegést követett el a talián. — Oiolitti, az olasz békepárt vezére számki- üzetésbe megy — Svájczba. Üldözik. Élete sem biztos. A békére szavazó olasz képvise­lőket haza&rulóknak nyilvánította az olasz parlament. — Féltik sz. Márk templomát Yelenczéb'en. A Campanillet is. — A'agy, ha­talmas tüntető körmenet volt Budapesten. — A Pádon-szorosnál az első lövésre megfutottak az olaszok. — A radymnói orosz katasztrófa az oroszokra nézve megsemmisítő voit, minek következtében a San-menti csatának vége.— Az olasz vezérkar már hazudik. Kora reggel megczáfolta a támadás hirét, a mit "Hőfer csak délután szövege’zett. — Bobrinszky Lern- bergből eltakarodott. Pétervárra ment, hon­nan nem jő vissza. Iskolai Te Deum a nagy esztendőben. Templomaink szent oltára előtt lelke­sedéssel hangzik fel az ének : „Te Deum laudamus!‘‘ „Téged Isten dicsérünk!“ Hogy ebben a nagy esztendőben a hivatásos nép­nevelők kötelességtudása, munkaszeretete, aggódása a nemzet ifjúságáért, jövőjéért tan­évet kezdhetett, Te Deum laudamus, Téged Isten dicsérünk. Hogy ellenség közeledése nem zavarta meg, hanem a magyarok Nagy­asszonya a maga hónapjában koszoruzta meg győzelemmel kibontott Máriás-lobogóinkat és lelkesítette a munkára a múltak dicsőségéről tanuló ifjúságunkat, Te Deum laudamus, Téged Isten dicsérünk. Hogy erkölcsi neve­lésben, ismeretgyüjtésben — ezer baj, ezer bánat mellett — mégis eredményes iskolai évet lehet zárni, Te Deum laudamus, Téged Isten dicsérünk, Hozzád fordulunk, örök Igazság, örök Szeretet. Megfogyatkozott a tanárok száma. Nö­vendékek is hányán hagyták el az Alma Matert! Hányán intettek tudományt, ifjúsá­got szerető szivökből fájdalmas búcsút, mert személyes példával is igázolni kellett azt, amit tanítottak és tanultak. Egy két nap, egy rendelet, egy sorozás és a középiskola test- ben-lélekben jól nevelt ifjúságából zászlóal­jak kerülnek ki. Hol vagytok ti mostan tanárok, hol ti hadiérettségis diákok? A szélrózsa minden irányában található szatmári diák, szatmári tanár. Úgy elszórta őket a monarchia ma­gyar, osztrák városaiba az édes anyának, a hazának érettségei, önfeláldozást kívánó szó­zata. Fájdalmasan gondoljuk el, hogy kissé üres a fészek, mikor elénekeljük az évzáró himnuszt. De mégis hadd zengjen az ének : Te Deum laudamus, mert az itthonmaradottak házafisága, kötelességérzete, tudása, szor­galma igyekezett pótolni a hiányt, betölteni u tudományszakához méltó tanárokat vissza­váró katedrát. Mégis Te Deum laudamus, mert az ifjúság, amelynek ebben a nagy eszten­dőben le kellett mondania a szülői szeretet nagyobb megnyilvánulásairól, az ünneplő ru­háról, nagyon sokszor a kenyérről is, amely­nek gondolat- és érzésvilágában sötét árnyak­ként jártak az otthon titkon siró édesanyá­nak, a csaták tüzében talán elfogott, talán megsebesült, talán széttépődő, velőtrázó szen­vedések között övéiért utolsót sóhajtó test­vérnek, apának a képe, mégis mintha job­ban tudta volna a kötelességét; nagyobb odaadással végezte a munkát, fogadta a hatal­masabb leczkéket sürgető tananyagot. De, hogy szeptemberben kezdődjék meg az iskolai év, ne legyen kenyérhiány, ragá­lyos betegségtől való félelem, mint mostan, ezért is zengjen az ének, Te Deum lauda­mus 1 Hogy ellenségeink számának növeke­désével ne fogyatkozzék meg még inkább tanáraink, tanítványaink serege, Te Deum laudamus 1 Hogy az első csengetéstől az utolsóig ugyanez a munkakedv dobogtassa mindnyá­junk szivét, hogy lássa be a mi ifjúságunk, gazdaság, ipar, kereskedelem, tudomány te­rén végleg le fogja gyűrni az élelmes, szapora, háborútól nem zavart faj, ha nem szereti a középiskolai és egyetemi munkát, ha nem lesz önmagának a protektora, Te Deum la­udamus, kérünk Téged mindenható Istenünk. Zengjen az ének ^lelkesedéssel 1 Száll­jon a magasba esdő imádság szárnyain! Az, aki győzelemre viszi fegyvereinket, meg­hozza a jövő iskolai év napjául az ovidiusi „dies laeta-“t, fog áldást, eredményt adni a mi mdományos, nagyon kulturális törekvé­seinkre is. Te deum laudamus, Téged Isten dicsérünk ! B. J. G. Meneküléskor.! (Egy vendéglőben.) A menekült: — Kérem fizetek 1 — Pinczér: Éjjelre szoba két korona. — Hohó 1 Nem is tudtak szobát adni, a billiárdon aludtam. — Billiárd, igen is, kérem ássan, órán­ként 36 fillér.

Next

/
Thumbnails
Contents