Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)
1915-05-23 / 40. szám
Szatmár-Németi 1915. május 22. SZATMÁRI HÍRLAP 3 Miért yan a nagy drágaság? E kérdésre mi már többször és régen megfeleltünk. Most egy a „Tiszántúléból vett czikkel válaszolunk reá; úgy, hogy pl. a szatmári ember összecsapja a kezét, mikor olvasni fogja, hogy Bihar vármegye például bővében van a gabonának. Annak idején, mikor megkezdődött az egész gabona-rekvirálási akczió, mindenki tudta, hogy Magyarország egy kimeríthetetlen kamarának fog bizonyulni. Magyarországon gabonahiány sohse fordulhat elő. Itt ha gabona spekulánsok nem volnának, akik a háborút egy nagyszerű meggazdagodási eszköznek tekintik, akkor nem is lett volna szükséges a rekvirálás, csupán a maximális ár megállapítás és a kiviteli tilalom életbeléptetése. Hiszen bármerre megyünk p. o. a nem legtermékenyebb vármegyék közé tartozó Biharba is, mindenütt azt találjuk, hogy ma épp oly pompás buzakenyeret esznek az emberek, mint a háború előtt. Sőt sok helyen, ahol ezelőtt tiszta máiét ettek az emberek, most még jobb kenyeret esznek, mert a máiéba más gabonaliszt is van keverve. A városokban természetesen más; mert itt szigorú az ellenőrzés és a pékektől a közönség, kénytelen megenni az ehetetlen kevert kenyeret. Itt különben kitérünk más élelmi- czikkekre is. Példának okáért az aprójószágra. Ma a nagyváradi piaczon méregdrágán sem lehet aprójószágot, vagy tojást kapni. Kint a vidéken legalább háromszor annyi az aprójószág. mint ezelőtt volt. Ennek a fordított világnak az élelmiszerek uzsorásai elsősorban az okai. Van azonban egy másik oka is a nagy drágaságnak. A vidék szinte túlzott óvatossággal jár el. Nem mernek kibocsátani a községből semmiféle terményt. Félnek, hogy majd a vidék marad élelem nélkül. ügy áll jelenleg a helyzet, hogy Nagyváradra csak azok a termények kerülnek be legnagyobbrészt, amiket betudnak csempészni. Mint tudósítóink jelentik, sok járásban a közigazgatási tisztviselők rendeletileg tiltották meg az élelmiszerek összevásárlását és a községekből való kivitelét. Emiatt van aztán a faluban bőség, a városban pedig nagy élelmiszerhiány. Á közigazgatási tisztikar egy miniszteri rendelet alapján jár el igy. Ez a miniszteri rendelet azonban az élelmiszerekkel való üzérkedést tiltja meg, de nem tiltja meg a tisztességes kereskedelmet. Az üzérek ellen lehet védekezni. Egyszerűen meg kell határozni a maximális árakat. De teljesen elvonni a vidéki terményeket a városi piacztól nem szabad. Igen helyesen tenné a Nagyváradi rendőrség, ha ez irányban megkeresést intézne Biharvármegye alispánjához. Aki bizonyára nem zárkóznék el a termények behozatalának megengedése elől. Különösen fontos ez most, amikor a tavaszi termények és az aprójószág behozatala megkezdődik. A gabona - rekvirálásra vonatkozólag elegendő megjegyezni az alispán legutóbbi jelentését. Az alispán bejelenti a minisztertemek, hogy a vármegye közönségnek gabonával való ellátása megtörtént és még a rekvirált mennyiségből tartaléknak egy járásban 1418 métermázsa búza, 92 métermázsa rozs és 197 métermázsa árpa maradt. Ez csak egy járás. Mi van még a többi járásokban és hol van még az elrejtett gabona? A kenyérkereső nők száma legnagyobb Németországban, ahol a mezőgazdaság 2.720,000 nőnek biztosítja a megélhetését. A gyárakban majdnem ugyanannyi: 2.680,000 nő talál foglalkozást. Áz irodai munka is sok nőnek ad kenyeret, a könyvvezetésben gépírásban, gyorsírásban 480 000 nő működik ; egyéb üzleti pályákon pedig 270,000 í tanítónő van 89,000 ápolónő, 72.000 állami hivatalnoknő 12,000. A színpadon mindenféle minőségben szintén 12,000 nő keresi kenyerét. A német egyetemekre 1913-ban 360Ö nő rendes, 1200 pedig rendkívüli hallgatónak iratkozott be. Összesen hat millió nő tartja fenn magát saját erejéből. Rend a lelke mindennek a világon. Minden öntudatos munka sikerének a tervszerűség az alapja. Vannak sikerek, melyeket az ötletszerűség, a véletlen alakulások produkálnak. De ezek a sikerek ritkábbak. És hajszálakon függők. Történhetett volna másképpen is. Sőt balsikerrel végződhetett volna igen könnyen . .. sok olyan cselekvés, akczio, a mely nagy fáradságot, áldozatkészséget, sőt erőfeszítéseket követelt. A háború elején, itthon való harczunk- nak kezdetén emeltük fel szavunkat arra nézve, hogy dolgozzunk a szeretet harczában, a jótékonyságnak terein jól megalapozott tervekkel. Mert félő, hogy a legnagyobb készségek, áldozatok az ötletszerűségben, a kapkodásban, a felbuzdulásoknak forgatagaiban nem hozzák meg a megfelelő sikert. Sőt félő, hogy csalódásokba ejtenek, a mik aztán millióknak és millióknak szegik kedvüket és viszik bele a bizalmatlanságba az embereket. Ezt a felszólalásunkat akkor a mi területünkre, a mi akczióinkra, a mi munkáinkra és harczainkra értettük. Azóta nagyot fordult a világ kereke. Sok-sok tapasztalat áll rendelkezésünkre. És mondhatjuk, fáj a lelkünk, hogy úgyszólván pusztában kiáltok maradtunk. Most már az egész országnak itthon való harczára, jótékonysági vagy hát mondjuk hazafias kötelességeink akczióira vonatkozólag kimondhatjuk, hogy nem látunk rendet, tervszerűséget, egységesen haladó kombiná- cziót a mi itthon való akcziónkban. Sőt látunk mindenekfelett ötletszerűségeket, itt is, ott is felbukkanó eszméknek fellángolását és gyors lehűléseit. Ma eszébe jut valakinek ez vagy az a terv, gondolat, hoinap már senki nem érté keli. Jön más akczió és más terv, gondolat. A szerkesztőségbe küldött felhívások mutatják legjobban a végtelen tarkaságot és össze-visszaságokat, mikkel színezve van ugyan a mi itthon való háborúnknak képe. De éppen ezek a tarkaságok jelzik azt is, hogy mozgalmunkban nincs rend. Hiányzik az a hatalmas kéz, mely vezessen, irányítson és főleg egységes, tömör, állandó és intenzív munkát teremtsen. Pedig csak az ilyen akcziótól lehet várni hatalmas lendületet és a lendülettel — eredményt is. Hiszen ezzel nem azt mondjuk, hogy nincs eredmény. Yan. De vájjon arányos-e az eredmény azon nagy hömpölygéssel, a miben most a szeretet munkája folyik és szerte-szét ágazik. Vájjon teljes bizonyosság nyugtat-e meg minket abban, hogy itt, e háborúban, e jótékonysági anyagoknak szállításaiban is minden rendén van-e. Rendben van ? Angyalkezek szedik össze az aranyporszemeket . . de emberek gyúrják alakká és embereknek kezelésén megy keresztül a nagy municzió, melyet a jóság, az irgalmasság, a nagylelkűség, az önfegyelmezés, a lemondás, a nélkülözés hord össze. A nagy, a hatalmas tömegnek kezelésében és rendeltetési helyére való jutásában meg van e a lelkiismeretesség és önzetlenség? Vájjon nincsenek-e itt is sajnálatos félrelépések, sőt lelketlenségek. Nem ébredünk-e egy nap arra, hogy ime még az irgalmasságnak tereire, a jótékonyságnak talajába is... beférközött valami . . . valami, a mit szinte félünk kimondani. Hiszen már is szállingóztak hírek, nyíltan, országos lapokban tárgyaltak ily visszaélésekről, most ugyan hallgatás van ... de a tüszurást már éreztük . . érezte az ország. Ne csudálkozzék senki, hogy ezt a pedált megnyomjuk. Ezt a hangot kieresztettük . . Hiszen tapasztalatok, esetek állanak rendelkezésünkre. Rend a lelke mindennek. És ha valahol rendet kell teremteni . . a szeretet müveiben van ennek a rendnek helye igazán. Mondottuk, Írjuk . . a többi nem a mi gondunk. Spektátor. Az olasz-válság. Úgy látszik tehát, hogy Olaszországgal elkerülhetetlen a háború. Németországban is ez a közvélemény szilárdult meg. Hogy Olaszország mámorban van, legjobban bizonyítja, hogy még ma sincsenek voltakóp tisztában azzal, hogy mi czimen üzenjék meg a háborút. Hát nem tagadjuk, fáj, hogy„még tegnapi — mai“ szövetségesünk támad ellenünk akkor, mikor ellenségeinkkel már már végezünk. (Csak jó barátaimtól szabadíts uram, ellenségeimmel elvégzem — mondja a közmondás.) De vigasztal az a tudat, hogy mi — a történet és a mai idők bizonyítják — akkor vagyunk legerősebbek, mikor legjobban bántanak. A hálátlanság pedig nagy bűn, melyet legtöbbször maga a természet bosszul meg. Az olasz mámorból könnyen gyász, iszonyú, csalódás és romlás származhatik. Tehát előre! Nélkülözzünk idehaza szívesen. Meg kell végre barátkoznunk avval a nehezen befogadható gondolattal, hogy a mi itthoni életünk sem lehet mentes az apró kellemetlenségektől, nekünk is meg kell szoknunk a háborúval járó nehezebb megélhetést. S mindezt úgy kell elviselnünk és megszoknunk, hogy panaszra ne nyíljon ajkunk, ne hányjuk, vessük senki szemére, amiért ily nehéz sorba jutottunk. A nyárs polgár kis- sebb-nagyobb igényeiről le kell mondanunk jó időre anélkül, hogy mindennek okát túlságos buzgalommal keresnők. A drágaság panaszhangja nemcsak Európán, de az uj világ térségein is végig süvít s hova tovább úgy vesszük ezt, mint megmásíthatatlan kellemetlenséget, mely ellen az egyes ember, a család csak úgy tud védekezni, ha megélhetésnek eddig megszokott kereteit még szü- kebbre szorítja. Leszállítani az igényeket az egész vonalon. Ruházkodásunk, táplálkozásunk a legszükségesebbre szorítkozzék. Amit valaha, mikor még a béke áldásait ismertük, szórakozásnak neveztünk s amiért ily czimen pénzt adtunk ki, cseréljük ki oly szórakozással, ami vagy semmibe, vagy igen csekély összegbe kerül. A takarékosságot ne csak hirdessük, de eszerint rendezzük be jövő napjainkat is már most, mert ki tudja, hogy a jövő, ez a legbizonytalanabb valami, milyen meglepetést tartogat számunkra. Táplálkozási czikkeink köréből a magyar ember asztalán igen tekintélyes mennyiséget tett ki a hús. Ma ez a czikk méregdrágasága mellett élvezhetetlen is és nem áll megfelelő mennyiségben rendelkezésünkre. Redukáljuk tehát ebben az irányban is igényeinket, mely esetben meg lesz még az a hasznunk is: egészségesebb módon élhetünk. Á kenyér minősége mellett panaszunk eltörpül amellett, hogy véreinknek a jobb minőségű kenyérre inkább szükségük van a harcztóren, mint idehaza. Próbáljuk csak elképzelni, a haroz- tóri életet a miénkkel idehaza összehasonlítani s ha igazságosan végeztük az összehasonlítást, bizonyosan ráeszmélünk arra a valóságra: ami életünk minden nehézsége mellett is gyöngyélet s azért nélkülözzünk idehaza szívesen. Melyik a legiszákosabb. Érdekes kimutatás jelent meg a Budapesten székelő Vámpolitikai Központ szerkesztésében arról, hogy egy-egy ország alkohol fogyasztásából átlag egy emberre mennyi esik évenkint. Franczia ember: 140 liter bor, 33 liter sör, 7 liter pálinka. Belga ember: 218 liter sör, 4 liter bor, 7 liter pálinka. Holland ember 2 liter bor, 7 liter pálinka. Sört nem isznak. Olasz ember: 112 liter pálinka, fólliter sör, 1 és félliter pálinka. Svájczi ember: 64 liter sör, 68 liter bor, 5 liter pálinka. Dán ember: 95 liter bor, 14 liter pálinka, sör egy liter se. Angol ember: 139 liter sör, 5 és félliter pálinka. Német ember: 120 liter sör, 7 liter bor, 8 liter pálinka. Osztrák ember: 43 liter sör, 19 liter bor, 10 liter pálinka. Magyar ember: 10 liter sör, 22 liter bor, 8 liter pálinka. Svéd ember: 57 liter sör, 8 liter pálinka, bort nem igen isznak. Orosz ember: 4 és fólliter sör, 5 liter pálinka — ez a kimutatás szemmelláthatóan hamis, az orosz közigazgatás dicsőségére. Norvég ember: 16 liter bor, 3 liter pálinka. Magyarországról külön megjegyzi a hivatalos, hogy évente pezsgőbehozatalunk két—négy millió korona.
