Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)
1915-04-25 / 32. szám
2 Istenem, hiszen gyermekem, házam, tűzhelyem, lakásom, udvarom a tisztaságtól ragyog ... és mégis áldozata lett gyermekem a tolvajnak, az orozva hozzánk surrant járványnak. ... Egy-egy gazda példás lelkiis meretességgel, buzgalommal irtja a gyümölcsfákat pusztitó hernyókat. Mit érnek vele! A kertek egész során : a fákon hagyják a többiek, sokkal többen ... a tolvaj férgeket és hernyókat. Azok lecsapnak az ő fáinak rügyeire és leveleire. Virágait is tönkre teszik. Gyümölcstelen marad a kert. A Ez a háború tanított meg mondotta Wekerle egyik előadásában, hogy mily döntő jelentősége van a mezőgazdaságnak és hogy mennyire meg kell becsülnünk mezőgazdasági népességünket. Ez tanított meg reá, hogy megélhetésünk biztosítása, erőnk kifejtése attól függ, képesek leszünk-e elsősorban mezőgazdasági tevékenységünket fellendíteni, termelésünket fokozni s az életviszonyoknak most tapasztalható egyszerűségét a keretekben megtartani. Mert nekünk nincsenek gyarmataink, mi önmagunknak vagyunk gyarmatai s ez a gyarmat egyedül lehet hivatva belölteni népességünk szaporodásának kereteit s kitölteni azt az óriási űrt, amelyet legjobb erőnk elvesztése hagy maga után. Sokszor elolvastam ezeket a kijelentéseket. Mert nemcsak tartalmának igazsága ragadja meg lelkünket, de az a valóság is, hogy ezeket az igazságokat Wekerle mondja. Az a Wekerle, a ki többszörös minisztersége, miniszterelnöksége alatt nem tanulta meg és nem tudott rájönni ezekre az igazságokra. Államférfim nagy képességével nem birt a mezőgazdaság jelentőségére rátekinteni, hanem teljes erejével ő is, mint annyian a nagy kereskedelmi és ipar államról rajzolta ki szép terveit. Hát végtelenül egyoldalúak lennénk, ha egy pillanatra is felednék, hogy igenis a mi nemzetünknek fejlődése, helyzete, a legújabb Magyarországnak egész berendezkedése okvetlenül megkívánja, hogy a kereskedelem, ipar elfoglalja a nemzeti kultur-életben a maga jogos helyét. Fejlődésének akadálytalan útjait. De míg Magyarország mezőgazdasági — Áldja meg az Isten sok-sok földi és mennyei javával, jó feleségével, kedves családjával, a cselédségével, az egész házával. Barmait nevelje, szaporítsa az idő járása, a harmatos mezőknek virágzása, hűséges pásztor ember igaz gondozása. Minden barázdája sok kalászt neveljen, hogy ne legyen hombár, a mi meg ne teljen. Az Isten éltesse. Keleti népek költészetes lelke nyilatkozik meg az ilyen köszöntőkben is, mint a magyar föld népének egész lelki világában is. A czigány a tust húzta; a tamborás czinczogja, a trombitás fújja. A hires legény a középre ugrik és a ropogóst kezdi: Esztendőben egyszer esik Szent György nap, Akkor iszik, akkor mulat Szegény pásztor, szegény béres, Három éjjel, bárom nap. Cseh bogár, Csi bogár! Sári ne ugrálj! És a nóta után következett a táncz. Az izmos, egészséges, szépséges leányok, menyecskék, darázsderekukkal ide-oda lengenek. Majd a legény egy magában száll ki a tánczra és rengeti a földet. Kötetet lehetne Írni a szent György napi régi szokásokról, a magyar népet oly igazán jellemző képeknek nagy tarkaságából. De csak éppen izeltetőnek adunk itt egy pár eredeti jelenséget. * Ám szent Györgynek tisztelete a magyar nép közt máskülönben is igen általá„SZATMÁRI HÍRLAP* állam lesz — és mikor nem lesz ? — addig itt e hazában kereskedelemnek és iparnak alapja, emelője, forrása kell hogy legyen és maradjon a földmivelés. Volt egy időszak, nem is oly régen, mikor ezt a kézen fekvő, a gyakorlati élet tapasztalatai, valamint a szomorú eredmények által is megerősített igazságot teljesen feledték. Nemcsak lekicsinyelték, de gúnyol ták azokat, a kik megdöbbenve az időknek és eseményeknek tanulságaitól, teljes erejükből igyekeztek kiemelni a mezőgazdasági politikát leádázó és ledegredált helyzetéből. A sajtó legnagyobb része ellenséges indulattól volt eltelve. Egy külön generáczió abban leli kedvét, hogy az agráriusokat gunytárgyává teszi a magyar közönség előtt. Törekvéseiket meg nem értették, sőt azzal vádolták, hogy az államban külön államot akarnak alkotni. Még ma is maradt bizonyos visszhang azokból a szólamokból és slagvor- tokból, melyekkel a mezőgazdaságnak örvendetes lendülését kisérték. Joggal remélhetjük, hogy a nemzetet a maga egészében megtanította ez a háború arra, hogy itt e hazában a mezőgazdaságnak elsőrendű jelentősége van. És mikor a háború pusztításain felülemelkedve, feltámad az alkotás szelleme : akkor ezen alkotások közt a gazdasági uj és hatalmasabb berendezkedés elsőrendű törekvése, vívmánya lesz a mi nemzetünknek. Polgár. Orosz fővezér az oroszokról. Bár igen sok tintát fogyasztottak el azon kérdés világossá tétele miatt, hogy kit és melyik nemzetet kel) a háború felidézőjeként tartanunk, még mindig elágazók a vélemények ; pedig immár 9-ik hónapja tart a rettenetes világháború és ugyancsak folyik a czikkezés, hogy ki volt Európa békéjének gonosz felbujtója ? Anglia allattomos szerepe, farizeus magatartása kétségtelen. Oroszország telhe- tetlenségét pedig nemcsak a történelem, de Kuropatkin orosz főhadvezér, az orosz-japán háború szomorú hőse’teplezi le, mikor őszinte módon világítja meg Oroszország kapzsiságát. Kuropatkin főhadvezér számítása szerint Oroszország az utolsó kétszáz esztendő alatt 129 évig viselt háborút és mindössze hetvenegy évig élt békességben és százegy évig területi hódítás czéljából harczolt. Most is azért állott Szerbia mögé és idézte föl a világháborút. A felelőséget tehát első sorban Oroszország, másodsorban szövetségesei viselik — más szóval Oroszország bűne a világháború. nos és rendkívüli volt. A templomok oltárai felett sűrűn találkozhatunk szent György képével, a hol is lovag öltözetben, gyakran lóháton, lábánál sárkány hever. Kezében fehér zászlót tart vörös kereszttel. így képzelték, festették szent Györgyöt már őseink is. Szent László királyunk e hős vértanúnak emlékét ünneppel rendelte, hogy megüljék. A magyar nép azért szent Györgyöt mindig védőszentjónek tekintette. És nagy tanulsággal, elmélyedéssel tekintett képére, mely azt ábrázolja, hogy a hős lovag lóháton ülve, a lábai, alatt levő sárkányt lándzsájával átdöfi. És a mely képben szent János titkos jelenésére gondolt, valahányszor szemlélte, e képben ábrázolt jelenetet. Szent János szerint ugyanis a gonosz jelképe a sárkány, mely ellen az embernek egész élete utján küzdeni kell. Szent György hősies példát mutatott arra, mint kell ellenállani a vad szenvedelmek ellen s mint kell a hitben való állhatatossággal az érzékiséget, a tagjainkban viczkándozó káros ösztönöket legyőzni. * Mint sok más ünnep, úgy szent György napjának ünnepe is — elmosódott, eltűnt az idők folyásában. De a hit és nemzeti érzések kegyelettel őrzik emlékét és jóleső örömmel'fogja mindig olvasni a keresztény ember, milyen tartalmas, kegyeletes napja volt a magyar népnek egykor Szent György napja. És hogy összeolvadt benne a hit és nemzeti élet. Mester. Szatmár-Németi 1915 április 25. Pinczérek futkostak, szolgálták ki a közönséget egy-két esztendővel ennek előtte hazánk fürdő helyein. Szép, előkelő ifjak, a kiknek fellépése azonnal elárulta, hogy müveit fiuk, de nem szakképzett pinczérek. Akikről tudta a közönség, hogy egyetemi polgárok. Jogászok, bölcsészek, gyógyszerészek stb., egyszóval a főiskoláknak ifjú polgárai. Megyénk egyik nyaraló helyén még református hittanhallgatóval is találkozhattunk, a ki palást helyett a törlőkendőt akasztotta oldalára. Az ország közvéleménye magasztalással, dicséretekkel kisérte ezt a jelenséget. Hogy ime, a magyar ifjúság nem szégyenli a szolgai munkát, ha arról van szó, hogy pályáján haladhasson. És megszerezze becsületes munkával a maga oklevelét. íme, mondották, Írták : a mi fiaink produktiv munkára is képesek; és a diákok izmos karjaiban nemzeti erő és kincs rejlik.. Úgy is van. Es nem hiába örült a közvélemény ennek a biztató, felemelő jelenségnek, bár sokan aggódtak, vájjon a kivívott anyagi siker harmóniába hozható-e az erkölcsi szempontokkal. Ez a kétségtelenül értékelni való felbuzdulás, a munkaszeretetnek megnyilvánulása most szökött eszünkbe, mikor egyes, talán magasabb helyről származott nyilatkozatok azt éreztetik, hogy a nemzet nagy erőpróbájának idejében, a mi belső harczunk folyásában az ifjúságnak karjaiban rejlő erőt nem értékelik úgy, mint értékelték, számba- vették és magasztalták az ifjak pinczérkedé- sét. . . Sőt azt a hurt is megütötték, melynek az a hangja, hogy a nagy nemzeti mun- munkában, a mi gazdasági offenzivánkban az ifjúság, a tanulók segítségének belevitele nem jelentenejvalamijkomolyabb értékes eredményt. Hát ez nagy tévedés. Sőt határozottan sajnálatraméltó elméleti, a gyakorlati életet nem ismerő — egyének Ítélete. Mert bizony sokan vagyunk, a kik édes emlékezettel gondolunk vissza tanuló korunkra, mikor szüléinknek otthon és főleg a gazdaságban igen nagy segítségükre voltunk. Mi, a kik itt élünk a nép közt, a kik nem madár távlatból, de közvetlen szemlélődéssel látjuk az itthon maradt családok tagjainak küzdelmét, a dolgozó, segítő kezeknek hiányát: mi tanúbizonyságot tehetünk arról, hogy mily erő, mily segítség, mily értékes erő lenne, ha a gazdának (a ki csatában van) az iparosnak felserdült tanuló fia otthon lehetne. Segítené édes anyját, leánytestvóreit stb. Nagy, értékes erő rejlik igenis a mi ifjúságnak izmaiban a nemzet számára, főleg ha maga az ifjúság buzdul fel és érti meg, mit jelentenek az ő karjai, az ő segítő munkái a nemzet számára. És felbuzdul és megérti. Érzi is . . Egyik része szinte sóvárog, hogy a harczokba mehessen. A másik része . . . egy középiskolai ifjúság révén nyilatkozik meg, hogy ha már, vagy még fegyverrel nem szolgálhatják a hazát, a nemzetet, engedjék őket dolgozni; engedjék, hogy kezük munkájával legyenek a haza javára. A székesfehérvári fiuk kiáltanak fel: — Az a föld, a mely gazda nélkül maradt, az minket vár, azt nekünk kell megművelni! Lehetséges-e, hogy a magyar ifjúságnak e felbuzdulására az a válasz következzék: — Nektek itt kell maradnotok az iskola falai közt betűt enni és európai színvonalú ismereteket csömöszölni koponyátokba. Lehetséges-e, hogy a magyar ifjaknak megmozdult lelkét, munkára vágyó izmait a sallang, a czopf. . a hiúság, a § usok merev, élettelensége lekicsinyelje és értéktelennek ítélje ? Úgy látszik, már érteni kezdik az ifjúság lelkét. . . . Pinczérek futkostak, szolgálták ki a közönséget béke idején a fürdő helyek éttermeiben. A tanügyi kormányzat nemcsak engedte, de büszke volt rá. Az ifjúságra. A közönség dicsőítette. Most a nemzeti nagy önvédelmi időben, mikor az ifjúság maga érti meg, hogy őket hívja a megmunkálatlan föld .. a haza földje .,. ugyanezeket a karokat, izmokat nem tudnák megérteni és értékelni ? Pedagógus.
