Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)
1915-01-06 / 1. szám
.SZATMÁRI HÍRLAP“ o a nemzet glóriás fejére. A harmadik király önistenitővé lesz és a hatalmának őrült mámorában népét pusztítja százezrenkint. Az örök hit és örök igazság- egén nem látják már ők a vezető csilllagot ... ... A napkeleti három királyok megszégyenitik a hamis kultúra fényétől eltévedt királyokat. A Magyarország jövője. Az 1914. évnek koporsójánál . . . megvillant nem csak az uj évnek, de a jövő Magyarországnak hajnal hasadása is. Egy letűnt évnek koporsójánál — uj „erkölcsösebb,“ keresztényibb és nemzetibb „eddiginél boldogabb“ élet bölcső-dala hangzott el — vezórfóríiaink ajakán. Ez volt most az uj év — a politikában. Vagy nem is politikában, mert a pártérdek beleszakadt, eltűnt most és csudás egységbe olvadt nagy nemzeti öntudat s érzések harmóniájába. * Már az ó-év utolsó napján hangzott el a néppárt elnökének Zichy Aladárnak a nemzet jövő magatartására vonatkozó nyilatkozata. A mely nyilatkozat kristályos, a magyar nép legegyszerűbb embere által is felfogható; hatalmas, mint a kereszténység igéje és ment minden szótól, mely a becsületes gondolatot eltakarja. Mindent meg kell tenni — mondja — hogy a nép élvezze egy szabad polgár minden jogait, melyekre annyira méltónak bizonyult. Olyan szocziális és gazdasági politikát kell csinálni, hogy az elvesztett erő pótolható legyen, hogy ki ne foszthassák a nép érdekeit. A háború tartalma igazolja a néppárt programmját, melynek törekvése abban rejlik, hogy az 1867-ben megalapozott dualisztikus keretben a kereszténység erkölcsi erejét nemzeti erővé tegye, az országnak jóformán tisztán keresztény népét erősítse. És ezt teheti anélkül, hogy a nemzet nem keresztény elemét jogaiban megsértené. * ' Tisza István miniszterelnök beszéde, melyet újév napján, a nála tisztelgő pártjának, voltakép pedig nem csak az országnak, de az egész Európának mondott: a magyar nemzet diadalmas életérzetének, létezése és fejlődése jogosultságának, önálló államiságának hatalmas, szókimondó, kemény prokla- mácziója. Nem takart el semmit. Nem dicsekedett, de felfedett mindent. Büszkeségünket és fájdalmainkat egyaránt. Kalapot emel az ellenzék előtt, hogy megértették a haza hivó szavát. És nyíltan hangoztatja, hogy most ez a nemzet előtt való fegyverletétel a jövőben a politikai magatartás szabadságára nézve semmiféle bilincset nem kovácsolhatott. Elismeréssel adózik, hogy a nemzetiségekre is összetartó, csudás erővel hatott a haza iránt való kötelesség. Nem tagadja, hogy ellenségeink nagy száma meglepett minket. Hogy fájdalmas csalódás ért Szerbiában is. Ezt a csalódást rövidesen és fényesen helyre hozzuk. De fáj, hogy a mi győzelemről győzelemre törő hadseregünktől emberfelettit követelt egy ember hibája. A mit pedig Tisza a centralisztikus hajlamokról kijelentett: az a magyar nemzeti tudat villámszerű erejével hat. A monarchia struktúrája el van döntve. Az Ítélet jogerős. Közjogi harczoknak többé nincs helye. Magyarországnak teljes harmóniában kell állani a monarchia nagyhatalmi állásával. Közveszélyes őrültnek jelentein ki azt, a ki vissza akar térni a centralisztikus állam ideájához. — A harcznak még nincs vége. A hullámzás még döntés nélkül tart. Semmi okunk a csüggedésre. Ha a monarhia úgy teljesiti kötelességét, mint ott künn a hadsereg, akkor baj nem érheti a monarchiát. A magyar nemzetnek erre az egyesült nagy küzdelmére kérjük az Úristen segítségét, ki a nemzetet el nem hagyja. Az ellenzék vezérfe'rfiai ugyanezeket az eszméket hangoztatták. Valamennyi (Andrássy Apponyi, Albert) a hazafiui lélek forró hevével és reményével, hitével a jövő Magyarországnak, a csaták tüzében megtisztult, aczélozódott jobb élete felé irányította a nemzet tekintetét. * Az osztrák sajtó legelőkelőbbje felszisszen Tisza István kemény, nyílegyenes beszédére. Egyik a háború utánra valónak tartja ennek a kérdésnek eldöntését. (Persze 1) A másik csudálkozik, hogy mi oka van Tiszának ily, szinte arányain túl lövő kijelentésre, mely messzire pillantó , . mert hiszen bóketörekvés van most itt is — ott is kifelé és befelé. Úgy látszik, hogy a mi szomszédunk még most sem tanult. A Háború tanító mester ur sem volt elég bizonyos dolgok megtanítására. Hiszen minden emberfia tudja, hogy már a háború alatt történtek olyan nyilatkozatok a szomszédban, melyekre Tiszának nem lehet máskép felelni, mint a hogyan felelt, nyilatkozott. Elismerjük, hogy egyes nyilatkozatok, ezek ; de hiszen Tisza kemény Ítélete is ezen egyes, közveszélyes nyilatkozatokra szól. A liszt, a kenyér keverés körül valahogyan . . no hogy is mondjuk, hiba van a kréta körül. A fogyasztó közönség érzi, hogy cseberből vederbe esett. A hírlapok gazdasági rovatai egyre-másra konstatálják, hogy valahogyan . . . reparálásra, revízióra volna szükség. Egy bizonyos. Hogy ha csakugyan hiba van a kréta körül, az a hiba már jóval előbb történt, mint ahogyan a keverésre vonatkozó rendelet megjelent. Egy kicsit elkéstünk — a terményárak megállapításával. Németország szövetségesünk itt is gondosabb, szemesebb, előrelátóbb volt. Gyorsan cselekedett. Mikor még az árakat Dem szöktette fel oly hallatlanul a spekuláczió. Osudáljuk, hogy mi, akik olyan nagy utánzó-mesterek vagyunk, itt nem követtük tüstént a szövetséges ország példáját. Hol a hiba a kréta, Vagy a liszt-kenyér közt, miért estünk cse- börből-vederbe : azt gyorsan süssék ki a szakértők. Mi C3ak a közönség hangulatának, tapasztalatának adunk kifejezést, annak elis- merésvel, hogy a kormányzat legjobbat akart. Az újévi tringelt. Kevés olyan kisebb társadalmi, illetőleg üzleti kérdés vetette fel fejét és került le a megfejtendő problémák sorából, minta tringelt kérdése. Vendéglősök, iparosok, kereskedők, vállalatok él? kimások, maga a fiagy közönség is igyekezett valamikép segiíeni közönségen és gazdán egyaránt. Nem csak, .hogy nem sikerült, de még erősebb gyökérre kapott. A háború ezen is tépett azonban valamit. Az újévi b. u. k. megváltása sok-sok újévi tringeltet elmosott. Olvassuk, hogy ejgyes üzletek, vállalatok, kéményseprő és mát" mesterek „leintették személyzetüket,“ megtiltották nekik, „hogy alkalmatlankodjanak“ — az újévi köszöntésekkel, helyesebben tr.ingeltvárással. Ne értsen félre senki. Mi nem a munkásokat, a szolgákat és általán a trin geltszemélyzetet akarjuk megfosztani az eddigi „jövedelmétől.“ Mi a munkás méltó jutalmának a mai „tringelt“ alakjában való megadassa ellen beszélünk. És úgy látjuk, hogy a háború meg tudná a közönséget tanítani arra is, hogy hogy kellene ezt a kérdést igaságosan megoldani. A huszti látogatás Szabó József huszár egyik lapnak — beszámolókép — igy ir trónörökösünknek husati látogatásáról: — A mi jövendő királyunk Huszton átmenet szemlét tartott ezredünk felett, vig- ságot örömöt hozott hozzánk . . a huszárok szivébe. Magyar nyelven szólott nekünk. A legénység közül Kontra szakasavezetőt szólította meg ilykép: — Mi, maga czivilben ? Mire Kontra Lajos szakaszvezető igy felelt : — Fenségednek alásson jelentem, vendéglős vagyok. Fenséges urunk mosolyogva mondta: — Akkor magánál jól lehet étkezni. Kontra igy felelt: — Sajnos fenség most nem igen lehet. Szatmár-Németi 1915. január 6. Két katona tiszt pápai kitüntetése. — Az egyházért és pápáért. — Kedves kis ünnepély folyt le vasárnap d. e. 12 órakor a régi Hildegárda, most szent Ferencziek kolostorában. Kedves volt, mert mélységes tartalmában is egyszerű, szinte családias; szép volt, mert mindig szép, megkapó jelenet az, mikor a férfi mellére akár vitézségéért, akár erénnyé sűrűsödött kötelesség teljesítéséért tűzik az érdemrendet. Pápa ö szentsége ugyanis dr. Daschek Bálint cs. és kir. ezredorvost és Kari József cs. és kir. főhadnagyot a „Pro Ecclesia et Pontifice“ pápai rendjellel tüntette ki. Ezt az érdemrendet XIII. Leó pápa alapította azoknak kitüntetésére, kik polgári erényeik mellett a vallásos buzgóságban, az egyház iránt való kiváló hűségűkben, sőt tevékenységükben, valamint a szentszék iránt való ragaszkodásukban kiemelkednek. Csodálatosnak látszik ugye, hogy ez a ideálisan szép, kitüntető érdemrend két katona tiszt mellén ragyog most már itt közöttünk. A nagy időben, a világharczok idején tűzik fel a vallásos buzgóságnak, a hitnek és gyakorlati katholiczitásnak ezt az érdemrendjét. Pedig olyan természetes, olyan tiszta, átlátszó dolog ez. Fényes bizonyítéka annak, hogy a katona tiszt is ember, hogy a katona tiszt elete is harmóniában lehet és van a hittel, a gyakorlati kereszténységgel. Hogy ime a vitézség, a katonai kötelesség mellett az egyházias gondolkodás és a vallásos kötelességek, sőt buzgólkodások is szépen megférnek. Sőt tündökölhetnek. * Kevesen tudtak a kis ünnepségről, azért csak éppen a meghittebbek jelenhettek meg. De talán maguk az ünnepeltek éppen úgy, mint az összegyűlt kevesek alig hihették, hogy a kellemetlen időben püspökünk maga fogja az ünnepség örömét teljessé tenni. Meglepetés volt, mikor a püspök kocsija megérkezett és a főpásztor körünkbe lépett. Az ünnepély csakhamar megkezdődött a kolostor egyik nagyobb termében. A jelenlevők félkörben állottak, (középén az ünnepeitekkel) — és az ősz püspök — leküzdve hülésből eredő légcső hurutját körülbelül — (feljegyzés szerint), igy beszélt: — Nagyon örülök, hogy éppen Jézus szent neve ünnepén lehetek tanúja egy igenigen megérdemlett kitüntetés átnyujtásáuak. E kitüntetést maga Őszentsége, a római pápa adta azon két derék férfiúnak, kiket — mióta itt városunkban vannak, azon kívül, hogy hivatásbeli kötelességüket példásan teljesítik, úgy ismerünk, mint akik nagy rokon- szenvet, buzgóságot és tevékenységet fejtettek ki szent B’erencz rendje itten való hivatásának, gyakorlati tevékenységének úgy szellemi,.mint anyagi téren való előmozdítása körül. Tehát hitbuzgalmuknak gyakorlásában váltak ki. E kettős kötelességnek egyesitett megnyilatkozása érlelte szent Ferencz fiaiban azt a törekvést, hogy valahogyan meghálálják a a buzgó lelkek jótékonyságát. Az ő házfőnöküknek ez irányban való jelentéséhez magam is nagyon szívesen, készségesen hozzájárultam. Rendfőnökük utján pedig ez a tiszteletreméltó, hálás igyekezet — ime — valósággá lett Ószentségének, a mi szent Atyánknak elismerésében, hogy nyilvánosan is kifejezést nyerjen e két derék férfiúnak sokaktól ismert érdeme. Nekem jutott a szerencse, hogy szent Ferencz fi i hálás szivében kelt és őszentségé- nek legmagasabb elismerésében nyilvánult e kitüntetést külsőleg is jelző érdemrendet átnyújtsam, mellükre tűzzem ... a mit főpásztori és atyai lelkemnek egész szeretetével és melegségével teljesítek is . . A püspöknek egyszerű, keresetlen szavai mély benyomást keltettek a jelenvoltakban, akik érezték, hogy az ősz főpap mily áldozatra kész lelket hozott e kis ünnepbe a valóban nem öreg embernek való rossz, szinte elviselhetlen időben. *
