Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)

1903-11-12 / 259. szám

Szatmár, 1903« nowem^er ^f. :&P/________Csütörtök Második évfolyam 259. szám« A SZATMÁRI és SZATMÁRMEGYEI FÜGGETLENSÉGI és 48-as PÁRT KÖZLÖNYE. ELŐFIZETÉSI ARAK: Helyben házhoz hordva: Egész évre 12 K. I Negyedévre 3 K. Fél évre . 6 K. j Egy hóra I K. Egyes szám ára 2 kr. (4 fill.") Vidékre postán küldve: Egész évre 16 K. I Negyedévre 4 K. Fél évre . 8 K.|Egy hóra . 2 K. Felelős szerkesztő : HARSÁNY 1 SÁNDOR­Megjelenik mindennap, hétfő és ünnep után való napok kivételével SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Kazinczy-utcza 6. sz., a hova úgy az előfizetési pénzek, hirde­tések, valamint a lap szellemi részét illető levelek küldendők. Választás előtt. Szatmár, november 11. A szatmári szabadelvüpárt tehát mi­nisztert akar választani képviselőül. És nyiltan megmondja, hogy ezt a város ér­deke kivánja. Mert a miniszter megígérte, hogy a mátészalkai és a bikszádi vasuta­kat kifogja építtetni. Eszembe jut erről a parasztgazda, aki a szérüskertből egy abrakos tarisznyával csalogatja befelé a csikót, zörgeti, rázza a tarisznyában azt a nehány szem zabot, mig sikerül neki a szilaj csikót fülönfogni és egy kőtőfékkel a zablóhoz kötni. Akkor egy jót húz rajta s nem ad neki enni egy napig. Hadd jámborodjék, mert előbb na­gyon ficzánkolt. Hát hiszen semmi szavunk az érdek politika ellen, ha az a közérdekkel nem ellenkezik. Megszoktuk már 86 esztendő óta, hogy a képviselő választásokat érdek­szövetkezetek irányítják s döntik el. Sze­mélyi, családi, helyi érdekek vonulnak elő­térbe s a tisztelt választó közönséget az üres abrakos tarisznyával zablóhoz kötik. Hanem talán Szatmár városának választó közönsége elég intelligens arra, hogy ne hagyja magát kötőféken vezettetni. Lássuk csak, mi van a tarisznyában ? Két viczinális vasút, a melyről úgy hallik, hogy már-már a valósulás küszöbén áll. Csak egy miniszter kell hozzá. Hát ezek a vasutak meglesznek miniszter nél­kül is, ha a közérdek kivánja. Ha pedig nem kivánja, hát lemarad, mint a hajóz­ható Szamos-csatorna, még ha miniszter Ígérné is. Megvallom, én nem tartom a város érdekében állónak a sok viczinálist. Úgy gondolom, hogy a szatmári piacz forgalma szenvedni fog a viczinálisokkal. Aki 20—25 évvel ezelőtt látta a szatmári hetivásáro­kon a sok ezer vidéki szekeret s megnézi ma, gondolkodóba esik, hogy hova lett a Gyarmat és Bánya vidéki sok falusi sze­kér, a melyik vámot, helypénzt fizetett a városnak s a szatmári boltokban csinált nagy forgalmat. Abból az időből kereske­dőink meggazdagodtak — ma ahozképest csak vegetálnak. Ma egy-egy heti vásárra a bányai és gyarmati viczinális hozza a népet, korán reggel jön, estére megy haza. Vámot, helypénzt nem fizet a város­nak, a boltokban csak azt veszi meg, amit otthon nem kap. Hát hiszen a falusi boltos is Bécsbe megy már czikkekért s olcsóbban árul, mint a szatmári kereskedő. Elismerem, hogy e felfogás nem modern, kissé ósdi azok előtt, akik igy választások előtt a vasutakra esküsznek. Nem tehetek róla, de én nem lelkesülök a törik-szakad viczinális politika mellett. S ismét állítom, hogy a közérdekű viczinális vasút kiépül miniszter nélkül is, ellenesetben minden miniszteri Ígéret hiábavaló. Ám tegyük föl, hogy a miniszter kép­viselő csakugyan hasznos a városnak. De vájjon meddig tart ez a minisztérium ? Könnyen megeshetik, hogy oda fönt nem sikerül zablóhoz kötni a szilaj csikókat, az ellenzéket s akkor fogunk egy második Temesvárt. Dicsekedhetnek a temesváriak az ő Khuenjökkel! Én csak a mondó vagyok, hogy ne a város, hanem a haza érdeke lebegjen minden választó előtt. Ne a hasznosság, hanem az elv legyen egyedül vezérlő esz­ménk. Rut dolog üzletet csinálni polgári jogainkból s a város érdeke leplével ta­kargatni saját érdekeinket. Ne bántsuk a falusi paraszt választót, ha borért, pálin­káért szavaz, ha mi meg személyes érde­keinket vetjük az urnába. Tiszteljük mindenkinek politikai hit­elveit, meggyőződését, semmi szavunk ellene, ha valaki más meggyőződést követ. Csak legyen az az elv tiszta és érdeknélkűli. Csak ne emlegesse a város érdekét, mert minden városnak a legelső és legszentebb érdeke: a haza érdeke. A haza minden előtt! Egy választó. Szatmár, november 11. Méltóságos kortesek. A mai demokratikus vi­lágban, hál Istennek, már nem ütközünk meg olyas­valamin, ha egy gróf mosóintézetet nyit, ha egy báró felköti a bórtáskát és fizetópinczér lesz, annál kevésbé csodálkozunk tehát azon, hogy a mi szép városunk­ban — a közeli képviselőválasztásra való tekintettel — ugyancsak elszaporodtak a — méltóságos kortesek. Hieronymi, a kormánypárt jelöltje, miniszter, kegyel­mes ur: illő tehát, hogy legalább is méltóságos ur le­gyen az, aki ajtóról-ajtőra kilincselni jár a kegyelmes ur érdekében, mert neki itt Szatmáron különösképpen égető szüksége is van arra, hogy minél nagyobb urat küldjön voksokat kéregetni, mivelhogy rosszul áll biz a szénája a miniszter urnák. Kortesfogásnak nem is éppen utolsó, hogy olyan általánosan tisztelt, szeretett és népszerű egyéniséget küld a választók nyakára, mint Chorin Ferencz drt, aki már két nap óta vizitel váro­sunkban itt is, ott is, Hieronymi Károly érdekében. Tagadhatatlanul szép és nemes emberbaráti cseleke­det az Chorin Ferencz űrtől, hogy a maga nagy-nagy népszerűségével fedezni igyekszik Hieronymi rettene­tes népszerűtlenségét, dehát nem sokat használhat vele kegyelmes barátjának, mert arra még a Chorin népszerűsége és befolyása sem képes itt Szatmáron, hogy minden bécsi lakájt eredményesen protegálhas- son be a hazafias és önérzetes választópolgárok ke­gyébe. ___________________________________________ OR SZÁGGYŰLÉS. Irép viselő lids ülése. Saját tudósítónk távirata. Budapest, nov. 11, A képviselőház mai eseménye Polónyi Géza beszéde volt. Ezt a beszédet politikai körökben napok óta várták rendkívüli érdeklődéssel, mert Polónyit az utóbbi napokban azzal gyanúsítot­ták meg több oldalról, hogy Tisza Istvánnal pak- tált. Polónyi már előzőleg sem tagadta, hogy nem tárgyalt a miniszterelnökkel bizonyos irányban, de se a maga részéről sem pedig pártja részé­ről semmiféle kötelező Ígéreteket Tisza István­nak nem tett. Különösen pedig olyan Ígéreteket, a mely a párt álláspontját árulta volna el. S hogy igaza volt Polónyinak, bebizonyította mai nagy hatást keltett beszédjével, a midőn bejelen­tette, hogy a nemzet jogaiért küzdő harczolók sorába áll. Polonyi ezenkívül Rock Jánossal is össze­szólalkozott kissé, de Hock személyes kérdésben való felszólalása után ez az inczidens és simán intéződött el, úgy, hogy a küzdő ellenzék ismét egy lelkes táborrá forrt össze. A deprimált kormánypárt Tisza István mi­niszterelnökkel az élén pedig már igen-igen ér­zik, hogy mennyire megingott lábuk alatt a ta­laj s a miniszterelnök kapkod fühöz-fához exku- zálja magát és rektifikálja elkövetett baklövéseit, de kevés eredménynyel, mert az ellenzék nem hajlandó hitelt adni szorongatott helyzetében tett helyreigazításainak. így a közös czimerről tett mai helyreiga­zítását sem akczeptálták és csöppet sem lelke­sedtek az »együttes jelvényekéért sem. Az ülés lefolyásáról tudósításunk a következő : A képviselőház mai ülésén Perczel Dezső elnököl. A napirendhez Polonyi Géza szólal fel. általános figyelem közt. Elismeri — úgymond — hogy a kibontakozás módjairól beszélgetett a miniszterelnökkel. E beszélgetés kapcsán egyéni­leg abban állapodott meg, hogy hajlandó a kor­mánynak az indemnitást és a rendes ujoncz-ja- vaslatot ad degra megszavazni, de azon feltétel alatt, ha a miniszterelnök feloszlatja a Házat és uj választásokat rendel el. Mert — úgymond — az a meggyőződésem, hogy a mostani helyzetben uj választások által a nemzet megkérdezendő s az Ítéljen a nemzeti követelmények kérdésében. "Q TTL*“ 1 karlsbadi czipőraktárát ajánljuk a t. vevőközön­JTwOwJil Ja IJLiaüTj ségnek mint legolcsóbb bevásárlási forrást. 4 Közvetlen a Pannónia szálloda mellett Szatmár és vidéke legnagyobb czipöraktára Megérkeztek az őszi és téli idényre megrendelt úri-, női- és gyermekczipők és csizmák a leg-iobb kivitelben.

Next

/
Thumbnails
Contents