Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)
1903-07-10 / 155. szám
Szatmár, péntek Ö Zi .A. X Jj.L A gazd. tanácsos, Erdélyi István városi főmérnök, Fogarassy Sándor mérnök és Wallon Ede városi-bizottsági tag voltak, kimentek a helyszínre és egyhangúlag konstatálták, hogy a birtokosok panasza teljesen indokolt, ügy a lövölde, mint a golyófogók egyáltalán nem felelnek meg a kivánalmaknak, úgy hogy czéllövészet alkalmával csakugyan életveszélyes a lövölde környékén való mezei munkálkodás. A bizottság ennek értelmében tett jelentést a városi tanácsnak, a mely most már bizonyára intézkedni fog a tarthatatlan állapot megszüntetése iránt. Érdekesnek tartjuk egyúttal megemliteni, hogy a lövölde megvizsgálásánál a katonaság részéről senki sem volt jelen, noha a város megkérte a katonai parancsnokságot, hogy a bizottságba a maga részéről is delegáljon valakit. A parancsnokság azonban átiratban értesítette a városi tanácsot, hogy a maga részéről csak úgy foglalhat helyet a bizottságban, ha erre nézve utasítást kap a kassai hadtestparancsnokságtól. * Okleveles — tűzoltók. Az „Országos Tűzoltó Szövetség“ mint minden évben, az idén is elhatározta, hogy Budapesten nehány hétre terjedő tűzoltó parancsnoki szaktanfolyamot rendez. A szaktanfolyamba való felvétel iránti kérvények Budapesten, az »Országos Tűzoltó Szövetségihez adandók be, ahol az érdeklődőknek bővebb informácziókkal is szívesen szolgálnak. A szaktanfolyam elvégzése után a ,-parancsnok jelöltek“ vizsgát tesznek, s ha ez sikerrel jár, mint — okleveles tűzoltók locsolhatják az égő házakat, vagy pedig az oklevéllel a zsebükben késhetnek el a tűztől. Mert az az eset nagyon gyakran előfordul, hogy mire a tűzoltók a tűzhöz érnek az utcza népe már lokalizálta a dühöngő elemet. Különben nekünk is van okleveles tűzoltónk. A szatmári tűzoltó egylet derék főparancsnoka : Tan- kóczi Cyula főkapitány két óv előtt tette le a tűzoltói vizsgát, még pedig — jeles eredménynyel. * Házi ipari tanfolyamok a vármegyében. Lapunk vasárnapi számában megírtuk, hogy a földmivelésügyi miniszter a vármegye egyes községeiben mezőgazdasági és házi ipari tanfolyamokat fog létesíteni, ügy a mező- gazdasági, mint az ipari tanfolyam nagvfontosságu közérdeke a vármegyének és igy kívánatos, hogy e tanfolyamokat minél több helyen rendezzék. Minthogy az ilyen kurzusok rendezése előre megállapított részletes tervezetet és költségelőirányzatot igényel, a köz- igazgatási hatóság ennek összeállítását már megkezdte és a miniszteri rendeletnek megfelelően szeptember 1-re a földmivelési miniszternek felterjeszti. * Nagy vihar Szatniár-Zsa- dányban. Mint zsadányi levelezőnk jelenti, tegnap délután a községben nagy vihar dühöngött. A vihar különösen a gyümölcsben okozott nagy károkat. A villám is több helyen leütött, a többek közt Berkovics Jakab lakóházába is, mely teljesen leégett. Szerencsére a házban levőknek az ijjedt- ségen kívül semmi bajuk sem esett. * Népünnepély a Kossuth- kertben A szatmárnémeti-i önkéntes tüzolsó-egyesület, szerdán este választmányi gyűlést tartott, melyen elhatározta, hogy a jövő hó 20-án Szent István király napján, nagyszabású népünnepélyt rendez. A rendező-bizottságot azonban megalakították, mely a Programm összeállítását meg is kezdette. TÖRVÉNYKEZÉS. § Humberték pőre. Parisból jelentik: Robert Henri családi gyásza miatt lemonbott Humbert Teréz és Frigyes védelméről. Humbertéknak valószínűleg hivatalból fognak két ügyvédet kirendelni, akik azonban nem képesek az óriási pör egész anyagát a rendelkezésükre álló rövid idő alatt áttanulmányozni és az augusztus első felére kitűzött tárgyalás elhalasztását fogják kérni. Állítólag Humbert Teréz is beteg, s a tárgyalás már emiatt sem volna megtartható. § Harez a kincsért. Ezen a czi- men még a múlt év november havában megemlékeztünk arról a vakmerő betörésről, melyet Hindii András és Kávéi Antal bányamunkások követtek el Pokol Elek borpataki bányatulajdonos kárára. A nagyszabású aranylopés azonban, daczára annak, hogy a tervbe egyik éjjeli őr is be volt avatva, meghiúsult. Az arany tolvajok már javában működtek a nagy kincs elemelésében, a midőn az éjjeli őr, aki ama- nipuláczióba nem volt beavatva, nagy zajt ütött és értesítette az esetről Pokol Eleket. A bányatulajdonos — kezében revolverrel — egyenesen a pin- czéhez közeledett és több revolverlövést tett. A két atyafi ugyancsak megszeppent a lövések zajára, s látva a veszedelmet, czélszerünek tartották a gyors megiramodást. A menekülő betörőket azonban többen felismerték, melynek alapján a csendőrség hamarosan kézrekeritette őket. A kir. törvényszék tegnapi főtárgyalásán mindketten azzal védekeztek, hogy részegek voltak. A törvényszék midazonáltal 2—2 havi fogházra ítélte őket, a miben meg is nyugodtak. KÖZGAZDASÁG. Budapesti áru- és értéktőzsde. A .Szatmári Hírlap* távirati tudósítása — Budapest, julius 9. Zárlat 5 órakor. Búza 1903. augusztusra Rozs 1903. augusztusra Zab 1903. angusztusra Tengeri 1903, augusztusra Repcze 1903. augusztusra 7.28—7.29 7.51—7.B2 6.23—6.24 5.34- 5.35 6.34- 6.35 Zárlat 5 órakor: korona Osztrák hitelrészvény ..........................661.75 Ma gyar hitelrészvény.......................... 733.— Leszámit olóbank részvény .... 451.— Rima-Murányi vasmű részvény . . . 466.— Osztrák-magyar áliamvasuti részvény . 668.75 Közúti vasút......................................... 608.60 Városi vi llamosvasút részvény . . . 99.— Szatmárnémeti szab. kir. város hetivásár kimutatása. 1903. évi Julius hó 8 napján. Termény arak: Sorszám Termény neme kor. fi kor. fi 1 Tiszta búza 13 60 13 80 2 Kétszeres 10 50 10 60 3 Rozs 09 80 09 90 4 Árpa 11 — — 6 Zab 09 80 —— 5 Tengeri 13 — 15 80 7 Kása 24 — — — 8 Paszuly fehér 20 — — — 9 Szilva 36 40 — 10 Krumpli 2 80 3 11 Szalonna 152 160 — Kiadó laptulajdonos : A szatmári függetlenségi és 48-as pártModernírajzlet. Guttmami Sámuel órás Kazinczy-utcza 8. sz. alól 6. sz. alá helyezte üzletét. Ez alkalomból értesíti a n. ó. közönséget, hogy raktárát, arany, ezüst és chinai ezüst tárgyakkal, valamint látszerészi eszközökkel dúsan felszerelte és azokat rendkívül olcsó árakon árusítja. 1 mutató 4 ki’., 1 óra üveg 4 kr., 1 zsebóra rugó 35 kr., Az általam eszközölt javításokért I évi jótállást válaiok. Tört aranyat a legmagasabb árban vásárolok. Óratisztitás 50 krajczár. Tisztelettel 507 GUTTMANN SÁMUEL.! ^ Villamos világítás, villa- w !mos csengő, telefon beren-rg dezéseket a legolcsóbb árban elvállalok, költ- ség vetéseket díj men- ^ tesen. 3^ & TI Újdonság- TI §v£ H Viliagos zseblámpa 8 korona, & ' 400 nál több birtok van eladásra nálam előjegyezve. KOLB MÓR 200 ház eladására megbízásom van. hat. eng. ház- és birtok vétel és eladási ügynöksége. Iroda : SZATMÁR, Kossuth Lajos-ntcza 2. szám. Négy évi működésem alatt Szatmár város néhány házainak kivételével a vétel vagy eladást én eszközöltem, valamint több nagyobb és kisebb birtok lett általam eladva. Ez bizonyitéka annak, hogy irodám reális alapon nyugszik és hogy üzletfeleimnek feltétlen bizalmát sikerült elnyernyem: miáltal az általam kiszabott méltányos díjszabást mindenkor teljes mértékben kiérdemeltem. Kérem ennélfogva mindazokat, kik házat esetleg birtokot venni vagy eladni szándékoznak, szíveskedjenek egész bizalommal hozzám fordnlni. Mindama házak, a melyek ezidőtájt Szatmár város területén eladók, az eladás közvetítésével én vagyok megbizva. Veszek készpénzfizetés mellett mindennemű helybeli és vidéki intézeti részvényeket. Az általam eddig eladott házak a következők: Báthory-utcza 16. Zrínyi utcza 3. 5, 17, 26. Vörösmarthy-utcza 27, 30. Eötvös-utcza 13. Kisfaludy-utcza 15, 28. Pázsit-utcza 38. Arpád-utcza 28, 33, 41, 44. Várdomb-utcza 6. Attila-utcza 3, 25. Batthányi utcza 20, 25. Bercsényi-utcza 11, 17, 19. Hunyady-utcza 54, 38. 23, 29, 39, 41, 44, 47, 49. Honvéd-utcza 47. Bocskay-utcza 14. Kinizsy-utcza 28, 46. Kossuth Lajos-ntcza 5. Zárda köz 12. Majláth-utcza 2, 3, 14. Teleki-utcza 8, 9, Tompa-utcza 9, 13, 22. lstván-tér 20, 25. Kazincy-utcza 27. Mátyás király-utcza 60. Csokonay-ntcza 9. ■ mm Czégem megbízhatóságáról az itt felsorolt házak tulajdonosai adhatnak felvilágosítást. Tisztelettel “—— — KOLB MÓR. Birtokok vételre kerestetnek. Mérsékelt közvetítés. •iORGO JÁNOS órás, gyári raktár: UIj4.. Renn---------------------- Weg Nr. 75|B. Levelezőlap elegendő, hogy gazdagon illusztrált árjegyzékemet ingyen ős bérment- ve megkaphassa, olcsó bevásárlás czéljából. Az üzleti eljárás szigorúan tisztességes, rászedés teljesenkizárva Órajavitó műhely. Mindennemű zsebórába uj rugó behelyezése 40 kr. Minden vásárolt, vagy javított óráért kezességet vállalok. Kivonat a nagy árjegyzékből: 7787. sz. legolcsóbb, legjobb strapá- czióra, nickel tokban 36 órai járással 2.30 8039. sz. valódi ezüst pánczélláncz 15 : gr. 1 frt. 7858. sz. ezüst remontoir dupla fede- ! lü 5 frt; 7989. sz. ingó óra ütőmüvei, 2 súly- J lyal, 130 cm. magas 11.50 7929. sz. Jó ébresztő óra 1.20 Szíveskedjék nevemre és házszá- ; momra 75|b pontosan figyelni. i PÉNZ! -» 4%-os törlesztéses kölcsönöket nyújtunk 15 65 évig terjedő időre az ingatlan háromnegyed értékéig a legrövidebb idő alatt, mert budapesti és külföldi elsőrangú pénzintézetek képviseletét átvettük. Ezzel kapcsolatosan értesítjük a n. é. közönséget, hogy a Rudapesten székelő MAGYAR ORSZÁGOS , KÖZPONTI TAKARÉKPÉNZTÁR és a DEBRE- CZENI ELSŐ TAKARÉKPÉNZTÁR tulajdonosok megbízása folytán rendkívül kedvező feltételek mellett bérbe adjuk, vagy eladjuk, csoportonként is az általunk házilag kezelt következő birtokokat: 1, Nagy-Ar községben (Szatmármcgye fehérgyarmati járás) lévő 1400 holdas első osztályú birtokot, legmodernebb emeletes kastély, kiválóan gondozott park és gazdasági épületekkel; 2. Aranymező községben Szolnok-Doboka vm. csákigorbói j.) levő, vasúti állomással bíró, 180 hold Szamosmenti birtokot lakbáz és gazdasági épületekkel. Továbbá 1. Szerzünk olcsó személyi és váltóhitelt. 2. Elválaljuk birtokok parczellázását, eladását és vételét stb. Neusehloss Testvérek törvényszókileg bejegvz czsg, baikbizományosok, 207 Szatmári iroda nrpid u. 20. Telefon 16. Válaszbélyeg melléklendő. Nyomatott a „Szabadsajtó“ könyvnyomdában Szatmáron 1903.