Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)
1903-10-07 / 228. szám
Szatmár, 1903. október 7. Szerda. Második évfolyam 228 \ * * szám. m Megjelenik napont^?i (hétfő kirét*létjf Hirdetésekei A/ méltánybs^g^^J.|^ÍÉh és egyezség s^l<i^';íelre«z a kiadóhivatal, Kazinczy-uS. Apró hirdetések 10 szóig 40 fillér, mindem további szó 3 fillér Nyilttér sora 30 fillér. Kiadóhivatal: Kazinczy-utcza 6. szám. Telefon 106. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva: Egész évre . . 12 kor. Fél évre ... 6 kor. Negyedévre . . 3 kor. E“” hóra . . 1 kor. Vidékre postán küldve: Egész évre . . 16 kor. Fél évre ... 8 kor. Negyedévre . . 4 kor. Egy hóra ... 2 kor. Egyes szám ára 2 kr. (4 fii) Szerkesztőség: Kainczy-utcza 6. szám. Lapvezér: URAY GÉZA Főszerkesztő : BARTHA KÁLMÁN Felelős szerkesztő: HARSÁNYI SÁNDOR A tisztviselők. Szatmár, október 6. Földmives, iparos, kereskedő, a társadalomnak minden rétege súlyosan érzi a törvényen kívüli állapot rettenetes következményeit. De a társadalomnak talán egy tagját sem ejti ez a kérdés annyira kétségbe, mint az állami és a köz- igazgatási tisztviselőt. Mindenki felsóhajthat, elpanaszolhatja a maga keserveit nyíltan csak az állami és részben a közigazgatási tisztviselő nem, mert őt köti és lenyűgözi a függő helyzet, a miben állásánál fogva az államkormánynyal, illetve a felsőbbekkel van. Jogtalan, igazságtalan politika a tisztviselőt politikai ütőkártyák gyanánt felhasználni, s a régen megigért fizetésrendezést csak azért nem valósítani meg, hogy elkeserítsék őket egy bizonyos politikai áramlat ellen. Ez a fegyver majd visszafelé sül el. A tisztviselők nem politizálnak, csak adminisztrálnak és teljesitik terhes kötelességüket. A politikában csak a szavazásoknál szerepelnek, sokszor meggyőződésük ellenére. De már most, mikor annyi temérdek tisztviselő család várta és biztosan remélte nyomasztó helyzetének javítását, azzal állni elő, hogy az obstruáló ellenzék nem engedi reményeik valósulását, ez az eljárás alattomos, s a Tisza aerára emlékeztet. Minden tisztviselő nagyon jól tudja, hogy az az állítás nem igaz. Ezerszer hangoztatott nyilvánvaló dolog, hogy ez a kérdés nem tartozik a politikához. A politikai pártok minden árnyalata két nap alatt megszavazza úgy az állami, mint a közigazgatási tisztviselők helyzetének javítását czélzó törvényeket, csak tessék azt szavazás alá bocsátani. A tisztviselői kar nagy tömege tehát, mely hallgatni, tűrni, de gondolkozni is tud, végezetül belátja, hogy őt kijátszották és politikai párteszköznek akarják felhasználni. Es ha ezt belátja, előbb-utóbb azokhoz fog csatlakozni, akik ellen elkeseríteni akarták és akik ellen ütőkártyául akarták felhasználni. Es „ha vége jó: minden jó“ — ez lesz a leghelyesebb! Országszerte nagy a forrongás és elégedetlenség közöttük. Mozgalmat fognak indítani, hogy ha már különben is politikai eszköznek akarják őket felhasználni, hát azokká lesznek. De épen ellenkező irányban. Nyílt állásfoglalással csatlakozni fognak azokhoz a pártokhoz, melyek félreérthetetlen kijelentésekkel hajlandók az ő érdekeit képviselni. Helyesen van. így is kell lenni! Kívánjuk, hogy a még most lappangó elégedetlenség nyilt, őszinte megnyilatkozásában törjön ki mentül előbb! Ez általában a tisztviselők érdeke. Ez a társadalomé is, az országé is. Óriási katonai botrány Szegeden. Kossuth szobráról elhurczolt koszorú. (Saját tudósítónk távirata.) Az alföld metropolisának Szegednek óriási szenzácziója van. A város lakosságát páratlanul álló katonai botrány tartja izgalomban. A hallatlan eset párját ritkítja azokban a krónikákban, melyekben évek hosszú során át jegyezték fel a nemzeti érzület ellen elkövetett merényleteket. Ezt a legújabb gaztettet a szegedi 46. gyalogezred követte el, a midőn ma Kossuth Lajos, a legnagyobb magyarnak szobráról erőszakkal' hurczoltak el egy koszorút. Ma reggel ugyanis a szegedi Kossuth szobron egy hatalmas koszorú volt elhelyezve. A koszorún e felírás állott. — A te szent emlékednek — a visszatartott katonák. A koszorút nem tudni kik és mikor helyezték el. A délelőtt folyamin a szobornál Csalány altábornagy megbízása folytán egy 46. gyalogezre Tbeli kapitány és egy főhadnagy ve- ■rijí !eveL3 katona jelent meg és levették a szoborról a koszorút, mélyet aztán Szűcs rendőrkapitánynak adtak át. A katonák kijelentették, hogy azért hurczolták el a koszorút, mert a katonáknak nem szabad politizálni. A hallatlan merényletnek gyorsan hire futott a városban s az aradi vértanuk emlékére rendezett gyászmise után Polczner Jenő országos képviselő és Kulinyi Zsigmond kereskedelmi és iparkamarai titkár vezetése mellett egy 14 ezer főre menő tömeg a városháza elé vonult s felszólította Szűcs rendőrkapitányt, hogy a koszorút azonnal adja vissza. A rendőrkapitány eleget tett a kérelemnek. A koszorút ezután létra segélyével a szobor tetejére Kossuth kardjára helyezték. A koszorú visszahelyezésénél Polczner Jenő országos képviselő lelkes beszédet mondott, a mely után a néptömeg egy része eloszlott, a másik része Horváth főhadnagy lakása elé vonult s lakásainak összes ablakait bezúzta, mert a főhadnagy volt egyike azon tiszteknek, a kik a koszorúi jogtalanul elvitték. Koszó és Baesay szegedi ügyvédek ezután táviratoztak Kolozsváry Dezső honvédelmi miniszternek. A táviratban bejelentették a kegyeletsértést és példás megtorlást kértek. Békeffy Antal a „Szegedi Híradó“ szerkesztője ezenkívül Csalány altábornagy ellen nyilvános emlék megsértése miatt bűnvádi feljelentést tett. A gsstett IJftzán-felháboritó része csak most következik. A délután fotyamán a 46. gyalogezred két százada ugyanis kivonult a szoborhoz és a szobrot őrző 4 rendőrt félre lökve ismét levették a koszorút. Erre ismét nagy népcsődület táTARCZA. Emlékbeszéd október 6 án. Irta és az ev. ref. főgymnázmm gyászünnepén elmondotta Osváth Elemér. „Az összes teremtettség sóhajtozik és nyög fájdalmában, — és mi magunk is sóhajtozunk Mintha sötét borongás vonulna át a mindenség felett; gyászol a természet, árvák rónák, bérezek, — szomorú gyász lepel a néma vidéken; a szellő sóhajt, a bánatos felhők köny- cseppeket hullatnak, az erdők, ligetek zokognak, a hervadó virág, a lörtlombu fák, a hulló levelek egyetemben sóhajtoznak. Akkor is igy volt! . . . „Mi magunk is sóhajtozunk.“ Ötvennégy év távolán keresztül, vészen, viharon, majd csendes békességen át előttünk áll a rettenetes tragédia. Hiába csititod: lázat, — hiába akarod felejtem: véredben zug, abban él és ott háborog. Mennyi áldozat, mennyi küzdelem és önzetlen törekvés s a jutalom börtön és bitó! Szenved az igazság, sir a szeretet, átkozó- dik a hit: ez hát az isteni gondviselés mely teremtményeinek ilyen csapást s sújtó bánatot szabott ki osztályrészül? Az elvekben nincs ihlet, őrültség a tan, az eszme, vértenger a legszebb ideál! Hiú ábránd a szeretet felséges tana, hazugság az igazság győzelmébe vetett remény, s átok az emberiség jobb részén az eszmények utáni vágyakozás és törekvés ! Hiszen mi is csak szerettünk és reméltük s ezért vált sorsunk végzetessé! szerettük az életet és szabadságot, reméltünk az igazság diadalában, s elveszítettük mindenünket. Oh, mennyi fájó kínos érzés szállta meg egyszerre szivünket, a bánatnak, keserűségnek és csapásnak micsoda vihara dúlt a keblekben. S mégis — néma erdő az őszi légben, hangtalan sötét gálya a könyek tengerén —: ez volt a mi külső gyászunk. Hatalmas, de csöndes, — nagy de nem hivalkodó, — világra szóló, de magában álló. Azt mondják, hogy a fájdalom, a gyász, az élet próba köve. Ebből apró-; bából kijutott nemzetünknek bőven ! Mikor édessé, kellemessé s kívánatossá vált számára az élet, szörnyű villám sújtott alá, ölt, gyilkolt ádázul s vértanukkal népesité be temetőinket; mikor hitünkkel, reményünkkel öveztük, vérünkkel védtük, szivünk, lelkünk egész szeretetével követtük mieinket, — a nagyokat, a megváltókat, — mindannyiszor a pokol kapui nyíltak meg, hogy kitörjenek azou a démonok, a szörnyek és ... az igazan a vétek nem szokott könyörülni! — Gyötörjük magunkat egy rettenetes gondolattal és e gyötrődésben mintha az emlékezés is tépné, szaggatná szívsebeinket. Érthetetlen előttünk a természet és erkölcsi világ törvénye, melv a jog és igazság diadalát hirdeti, meglep és lelkiforrongásba hoz az emlékezet, mely a gyakori gyász mélységeiben csak fájdalmunkat és nyomorúságunkat juttatja eszünkbe s a végzet ama szomorú intézkedéséről győz meg, hogy az árva, — mikor az önkény, a durva hatalom és nyers erőszak átviharzik feje fölött, alázza meg magát a tőidnek poráig, mert nincs joga panaszkodni, csak némán tűrni és szenvedni. — Ez az élet tragédiája! Mikor szive összetörik a fájdalom és nyomorúság súlya alatt, mikor már csapás élnie, remélni botorság, s hinnie esztelenség: zárja magába kínját, gyötrelmeit s némuljon el a keservek alatt. Ez az ember tragédiája ! . . . „Mi magunk is sóhajtozunk De nem, nem lehet ámítás, hitvány hazugság az emberi szív legszentebb joga, — az emlékezés ; nem lehet, nem szabad visszatartani a szót, a mely az emlékezésben keres vigaszt, erőt és kitartást, — hiszen akkor nincs czél, nincs törekvés, nincs eszmény, nincs élet! Az emlékezet az élet nemtője, nem mis symphonia, mely csak kesereg ós zokog, hanem tördelve riasztó harsona, mely keseredett hangokkal vigasztal és tanit. Vigasztal, hogy a megszentelt fájdalom szava — az isten szava; tanit, hogy e szavakban a jelen a kegyeletet és tiszteletet, a jövő a czélt és életet lássa! Emlékezzünk tehát ! Mikor az éj első felébe halad. Nem olyan éj, minő az volt, midőn a hold és csillagok lőnekteremtve, hanem olyan, mikor nem az ég világítja a földet, mintha ezer tüzokádó szakítaná fel egyszerre rejtett kráterét: vakító fény gyulád ki a földön s az egész mindenség mint egyetlen vérrel festett kép áll elő. És ez a fény egy nemzet szivébe hatol be, s szent elhatározásra birja: „Ledönteni a múltnak rémeit, Szabad versenyt szerezni az (erőknek.“ Nyomában csodás, legendaszerü átváltozás támad. Széttörik a bilincs a testről, a lélekről, szabaddá lesz az eszme, a gondolat s rohanó szelek szárnyán terjed tova az örök isteni ige: egyenlő és testvér a honban mindenki ! S mikor a durva erőszak útjába áll, megmozdul a föld, megnyilatkozik az ég, mint az aporolyptikus időkben s fényes győzelmek, — világraszólók mutatják az emberiségnek, hogy van egy nemzet a világon, mely inkább a halált választja, semhogy jogáról, örök igazáról lemondjon; készebb az utolsó emberig elvérezni, mintsem önmagát megtagadni s isten1 Róth Fülöp kár is hadi ezipőraktárát ajánljuk at. vevőközönségnek mint legolcsóbb bevásárlási forrást. __ Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára it #•#»^ I« 11 az őszi és téli idényre megrendelt úri-, női- és gyermek áré ? && i«/.. ezipők és csizmák a legjobb kivitelben________lt it:
