Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)
1903-10-07 / 228. szám
madt, mely a katonákat kövekkel dobálta, miközben egy katona oly súlyos sérülést szenvedett, hogy eszméletlenül terült el a földön. A katonák a koszorút a kaszárnyába vitték. A néptömeg ekkor Gaál Endre dr. városi tanácsos vezetésével a kaszárnya elé vonult és visszakövetelte a koszorút. A katonák azonban nem adtak választ s ezért a nép a kaszárnya ablakait verték be. Erre két század katona szuronyt szegezve rontott ki a kapun s szétoszlatta a tömeget. A város elhatározta, hogy küldöttséget meneszt a térparancsnoksághoz a koszorú visszaadása iránt. A városban óriási az izgatottság, s attól tartanak, hogy összeütközés lesz. A rendőrség és katonaság készenlétben áll. TÁVIRATOK. A helyzet. Budapest, október 0. (Saját tud,) Khuen Héderváry gróf ma reggel Nkilencz órakor ismét kihallgatáson volt a királynál. 0 felsége ez alkalommal megbízta Hédervá- ryt, hogy az uj ko.mány megalakulásáig ideiglenesen vezesse tovább a miniszterelnökség ügyeit. A király holnapra magához rendelte Széli Kálmánt, akinek véleményét akarja meghallgatni a helyzetről. Más politikusok meghallgatásáról egyelőre nem határoztak. Eddigi megállapodás szerint, a király a legközelebbi napokban nem jön Budapestre. Az Eskütéri hidfel- avatásra képviseletében József Ágost loherczeget bízta meg. Héderváry a délutáni vonattal érkezett vissza Bécsből Budapestre. Nix dájes. 3éCS, október 6. (Saját tud.) A hadügyminisztérium bizalmas rendeletet küldött az összes magyar* országi ezredparancsnokságokhoz, a melyben elrendeli, hogy a magyarországi ezredeknél a vezényszó ki- vételével ezentúl minden magyar nyelven történjék. A ,.GotterhaÍte41 a kath. főgymnáziumban. Dr. Reiser György nyilatkozata. Szatmár, okt. 6. A „Szatmári Hirlapu mai, keddi számában — föltétlenül hiteles értesülés nyomán — megírtuk, hogy a helybeli kir. kath. főgymnasiumban a király névén apja alkalmából rendezett iskolai ünnepen Dr. Reiser György tanár az istentisztelet megkezdése előtt a ,,Gotterhalteíl magyar szövegét akarta a növendékekkel elénekeltetni, de a felsőbb osztályú tanulók ellenszegülése folytán a gyűlölt dallamot abban hagyni kellett. Erre vonatkozólag Dr. Reiser György tanár úrtól ma a következő nyilatkozatot vettük: A „Szatmári Hírlap“ Tekintetes szerkesztőségének Szatmárnémeti. Vonatkozással a Szatmári Hírlap 227-ik számában személyemre vonatkozó czikkre és vonatkozással ugyanezen ügyben a „Szatmár és Vidéke“ czimü helybeli lap 40-ik számában, a helybeli kir. kath. főgym- násium igazgatója által közlött megjegyzésre, a valódi igazság érdekében a magam részéről ezeket jegyzem meg: Annyira távol áll minden érzelem szavam és cselekedetem bármiféle hazafiatlanságtól, hogy annak vádja alul magamat tisztázni szükségesnek nem tartom, hanem teljes önérzettel minden ellenem irányuló ilyen gyanúsítást erélyesen visszautasítok. A kérdéses énektanítás alkalmával teljesen szándékomon kívül történt, hogy a könyv azon lapjára forcSITŐf- tam melyen nem a rendes királyi hymnus, hanem Tartsa Isten . . . volt. Mikor az éneket megkezdtem, azonnal magam vettem észre, hogy nem azt énekelem, melyet évek óta az ifjúsággal énekelni szoktam; s magam javítottam ki magamat. Minden ezen tényálladékkaí ellenkező állítást az igazsággal ellenkezőnek tartok. Dr. Reiser György. A midőn készséggel helyt adunk a tanár ur nyilatkozatának, legyen szabad arra csak nehány rövid megjegyzést tennünk. Mindenesetre örömünkre szolgál, hogy a tanár ur megnyugtatja a joggal fölháborodott közvéleményt, hogy azt a gyűlölt nótát csak tévedésből kezdfe énekelni. Czikkünkben a tanár urat nem gyanúsítottuk, hanem csak azt re- gistráltuk, a mi tényleg megtörtént, hogy a hóhérhymnusz dallamába kezdett. Hogy ez a tanár ur akarata ellenére és '.szórakozottságból történt: olyan kijelentés, melyet a tanár ur nyilatkozata folytán kötelességszerüen el is kell hinnünk. Ratkovszky igazgató ur nyilatkozatára a maguk részéről csak any- nyit legyen szabad megjegyeznünk, hogy hasonló „tévedések“ elkerülése céljából — tépesse ki abból a könyvből azt a lapot, a melyen annak a gyűlölt nótának a hangjegyei alkalmatlankodnak, — ha ugyan alkalmatlankodnak. Furcsa dolgok városunkban. Szatmár, október 6. Bezárták a kertészeti kiállítást, mely valóban igen szépen sikerült, melyért a kiállítás rendezőségét elismerés illeti. Az idegenek azonban, a kik nagyon meg voltak a’kiállitás csinossága által elégedve, nagyon csodálkoztak, hogy olyan kevesen látogatják a kiállítást, sőt még az ingyenes hangversenyeket sem hallgatták. Ilyen körülmények között helyes volt a színházi hangverseny elmaradása, mely biztos deficzittel végződött volna. Hiszen a múltból szomorú tapasztalataink vannak arra nézve, hogy a művészi becsesei biró hangversenyek sem szoktak Szatrnáron sikerülni. Hubay, Takáts, Füredi testvérek itt üres ház előtt játszottak, de mikor hire futott, hogy a mezitlábos Duncan Szatrnáron tán- czolni fog, a közönség lázba jött és izgatottan kutatta, hol lehet jegyet kapni. Sőt sokan uj látcsöveket rendeltek meg Röntgen sugarakkal. Ezért tud a közönség lelkesedni, no meg a czir- kus/.ért, mely naponként nagy közönség előtt játszik. A komoly zene, a nemes műélvezet nem kell a közönségnek, de rohanva keresi fel az olyan léha szórakozó helyeket, a hol a külső hatás nyújtotta gyönyöröket élvezheti végig. Igazolja ezen állításom valódiságát azon körülmény is, hogy a „Városi Zenede“ által tervbe vett hangverseny sem volt megtartható, —részvétlenség miatt. Bizony ez igen furcsa, szomorú jelenség. A múlt alkalommal itt járt Szat- máron Hajós ur miniszteri biztos és mint mondják, meg volt elégedve mindennel. Nem tudom mit mondott volna, ha előzőleg velem beszél. Ketten felültünk volna a szürkelovu, egyfoga- tu, számozatlan diszbricskára — mert ez a legdíszesebb — és először is elvittem volna a Teleki utczát megmutatni a legbüzösebb árkot, azután a sétatér körül futó árkot és végül azt az árkot, mely Keresztszeghy Lajos dr háza előtt vonul el. Megmutattam volna továbbá a Petőfi utczában nem a 4-ik, hanem a 7-ik számú ház udvarát. (Ezen udvart különös figyelmébe ajánlom a rendőrfőkapitánynak), ügy ezen, mint a Zrínyi, Eötvös, Kossuth, Tompa, Kinizsi, Árpád és a németii részben több utczában láthatott volna kolera előidéző, pestis terjesztő sárga- fekete bűzös folyadékokat. A Pannónia előtt láthatott volna egy nyílt csatornát, innen nem messze azt az öt díszes mészárszéket egy csoportban, mely oda tehénkedik úgyszólván a piacztér közepére. Ha mind ezeket megnézte volna, vájjon meg lett volna-e elégedve és kifejezte volna-e megelégedését a hatóságnak? Sok idegen fordult meg a múlt héten városunkban s mindenki csodálkozott, hogy a város legforgalmasabb utczájában, az Atilla utczában, valóságos szénaloger létezik. A szomszédok tői nyert rendeltetését meghazudtolni s gyáván elárulni! Késő éjig, sötét éjszakáig! Mikor az éj második felébe halad. . . Nézzétek azt a szegény pillét, a mint neki-neki vág a mécses lángjának, — mint zizeg körülötte fájdalmasan, mert érzi, hogy mit akar tőle elrabolni ez a tüzkigyó. S mikor aztán érzi, hogy erősebb az, mint ő, beleveti magát elszántan a halálba s nem hallja a kárörvendö kaczajt, mit gyilkosa ejt sorsa felett. . . Mikor az éj második felébe halad. . . Elvégeztetett! A legyőzött — idegen hatalomtól segített — győző nagy véráldozatokat rendezett saját tiszteletére. Hősök vérében füröszté meg átkos bo- szuját, vérpad, bőrtön és bitóval viszonozta a legelső férfi erényt, — a becsületet ! Sötét gyászba borult az ég is feleltünk; elhagyatva, árván maradva az éjszaka sürü sötétébe meredő szemekkel kutattuk, kérdeztük : vajon nem a mindenség rósz szellemei vették-e át az uralmat a világ felett, hogy legyilkolják az emberiség jobb részét, hogy vérbe fürösszék a legszentebb erényt, — a haza és szabadságszeretetet! 1849. október 6-ika a magyar történelem leggyászosabb napja, a nemzeti fájdalom, a lesújtó csapás legkínosabb próbatétele. Éji óra. A hold szelíden ragyogott a végtelen űrben, a mint ragyog évezredek óta változatlan nyugalommal. Oh, hogy ez a borzasztó nyugalom odafent sohasem változik ! — Ott setétlik Arad, a magyar golgotha, — mellette a Maros f 'vénysárga vizén reszkető barázdákat látszik szántani a zokogó szellő, partján az öreg nyárfák rezgő levelei között átsötétlenek a végítélet rettenetes hírnökei, — a bitófák, — s a vérfagyasztó csendben szinte mondani látszanak a költő poklának kapuján tüzbetükkel világitó emez iszonyú szózatot: „Hagyjatok fel a reménynyel !“ —■ győzött a bűn, az erénynek veszni kell! Elvégeztetett! . . Tizenhármán valának a hősök, — a martyrok. — Mintha látnok őket, mint törik szét a lánczokat, miket a zsarnokság fűzött milliók nyakára, milliók lelkére, mint űzik, hajtják maguk előtt az ellent ők, nemzetünk megváltói, kiket nyíltan még a halál is félt megtámadni, aztán látjuk a tizenhárom vércseppet nemzetünk homlokán, halljuk a kettétört kardok utolsó pengését, a megölt dicsőség sóhaját, a megfojtott nemzet feljajdulását és — ... és bujdosók lettünk, mert ezen a földön, mely a miénk ... a miénk, — még sírni sem volt szabad! Oh, a mi vihara, gyönyöre, kéje csak van a gyilkolásnak, az mind ellenünk volt s nekünk a tétlen tűréstől csak égett arczainkon a gyalázat! . . Hát lehet e csapás nagyobb, gyász mélyebb, mint a minő a miénk volt ? Szerettük az életet, jogot formáltunk ahoz s ezért szenvednünk kellett! Azt mondják, hogy az emberiség egyetemes törvények megvalósítására van hivatva, s e törvények adnak jo got egy nemzetnek a léthez. Hát nem ezeknek a törvényeknek a megvalósítására , törekedtünk-e mi is? Miért hát a kivétel ? Azok a bitófák, az a sok kiontott vér hatalmasabb támasztékai és biztosítékai az emberiség czéljának, mint az az örökigaz eszme, melyért vértanúi halált haltak ? Ha a szívnek, egy nemzet szivének lehetne e kérdésre felelni! A ridegen okoskodó elme azt mondja: egy nép szabadsága nem feltétlen szüksége az egyetemes törvények érvényének; jajkiáltások, könyhullatások között sokat kisérnek ki a temetőbe, — egyeseket úgy, mint nemzeteket, kikisérik s aztán elfeledik. — Athén, Róma, Byzancz névben élnek, de hol a nép, mely érettük küzdött ? Lesz-e még valaha ? Történnek-e csudák? . . Egy történt 1 De nem, — ez sem csuda! Avagy csuda-e, ha a tél után jő a tavasz?! Csuda-e, ha az éjszaka után jő a virradás, jő a nap fölkelte ?! Csuda-e, ha a tetszhalottra nézve van feltámadást ? ! Ez a mi történetünk! — Nemzetünk fogyott, pusztult, s kérlelhetlen ellenségei ünelégülten mosolyogtak pokoli munkájok diadalma felett, hogy e faj végkép kiirtatott. „Requiescat in pace /“ ____________________________ Mi nő nyilvánvaló őrjöngése a zsarnokságnak! Mert lekaszálták a mezőt, azt hitték, hogy elpusztult a virágok gyökere is; mert a börtönből kizárták a nap- sugárl, azü hitték, hogy megsemmisítették a napot ; mert a testet megölték, azt hitték, hogy végkép kiirtották a lelket: a szellemei is. „Laetius e trunce florebit. !“ Bár legyilkolták szabadsághöse- inket, de azok az örökkévalóság terére léptek; bár becstelen halált szántak nekik, de lelkűkért maga az istenség jött el, hogy magához emelje a megdicsőülés honába ; bár elakarták temetni végkén az eszmét, de e vérrel áztatott anyaföld megmutatta, hogy a megújuló nemzeti lét örökkévaló bölcsöt nyújt számára; bár kiütötték a kardot, — mely öl — a nemzet kezéből, felvette azt a fegyvert, mely éltet, neve: szellem ; bár bilincseket vertek lábaira, hogy ne járhasson a földön: szárnyakat öltött, hogy visszaszálljon a mesés múlt emlékeihez, hogy meghódítsa az örökkévaló világokat! Soha fenségesebb harcz nem küzdetett meg, mint ez. Nemzetünk ereje, hatalma lelkében tovább élt, szellemében tovább lobogott s megvalósította e földön e feltámadás dogmáját . . . Teltek a napok, múltak az évek, a tavasz hinté szerte virágait, szétfoszlott a borongó égbolt köde. „Élt még a magyarok istene,' — látta a népet, kit szent czélokért ho- zott e földre, látta emberfölötti munAz őszi és téli idényre érkezett angol gyapjliSZÖVßteknek újdonságaira, felhívja --------------------------------------— nri közönsésr b. fie-velmét UR AM. 1£ a m. t. Szatmár, Deáktép, Fehér-ház mellett. WEISZ GYULA posztó és gyapjúszövet kereskedő. Ugyanott az egész kontinensen elismert nagynevű Mir Lin Sons & C- Ltd angol gyapjwzövet gyárosnak egyedüli rajtára
