Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)

1903-07-10 / 155. szám

2 Szatmár, péntek SZATMÁRI HÍRLAP 1903. julius 10. 155 szám. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése. Budapest, julius 9. (Saját tudósítónk távirata. Az obstrukczió vígan folyik tovább, s ma nincs politikus, aki meg tudná mon­dani, hogy mikor lesz vége. A minisz­terelnöki programm fölötti vita minden valószínűség szerint elhúzódik e hónap végéig, ha ugyan addig be nem adja lemondását a miniszterelnök. Ha ezzel készen lesznek, előre láthatólag igen különös vitába fog be­lefogni a Ház, a mi szintén elhúzód- hátik majd vagy két hétig. Arról van ugyanis szó, hogy a kormányváltozással félben maradt indemnitásí vitát foly­tatja-e a Ház, vagy pedig az uj kor­mánynak uj indemnitási javaslatot kell benyújtani, a mit újból kell tárgyalni ? Erre nézve a vélemények eltérők s bi­zonyos, hogy a kérdés eldöntése hosz- szas vitát fog provokálni. A mai ülés egyébként egy kis személyes veszekedéssel kezdődött. — Drakulics Pál tegnap azt mondotta Gabányinak, hogy menjen haza ka­pálni, mert ahhoz jobban ért, mint az ország ügyeihez. Erre Gabányi ma a napirend előtt személyes kérdésben szólalt fel s megmagyarázta Drakulics- nak, hogy az nem szégyen ám, ha még az ország ügyeihez is ért, — mert annyit csak ért a képviselőséghez, mint Drakulics — mondotta nagy de­rültség közt. Ugyancsak napirend előtt Rátkay kifogásolta a honvédelmi miniszternek véderő-bizottságban tartott beszédét, a mire Khuen-Héderváry miniszterelnök válaszolt, az ő szokott kétkulacsos mo­dorában. A miniszlerelnöki programm ellen ma Kecskeméthy és Visontay tartottak nagyobb beszédet. Az ülés lefolyásáról részletes tu­dósításunk a következő : Tallián Béla elnököl. Az ülés megnyitása után Gabányi Miklós és Drakulics Pál személyes kérdésben szólalnak fel, Drakulicsnak egy tegnapi közbeszólása miatt, a mit Gabányira vonatkoztatott. zott a tanárnő, a tanár az ablakon jjgzett ki, Elza kisasszony pedig kint sétált a ház előtt egy jogászszal, egy -jréftony hosszú, kitömetlen és befüzet- .ied,vsfekete pantallonos, zackós czi- -villel. i ,uíl i'nMargó majd elnyelte őket a te- -bintetével, de azok nem látták őt, csak egymiiálsU Nem is beszéltek, egymásba ■iriélyesztették a tekintetüket, egymás kezét szorongatta a kezük, egymást Jéiedtiék' a levegőben, a júniusi est bó­jáitól illatában, egy volta szivük, lelkűk, ,égy ián sóhajuk, lélekzetük . , . vjcirn Már 11 óra is elmúlt mikor el­hallgatott a zongora s a tanár kiszólt: Jojfid&m- Elza gyére be! Jó éjszakát Béla! i'qi . ijqrq Elza és Béla a kapumélyedésben búcsúztak s igy Margó bármiképpen ügyelt, nem látott semmit, csak egy ézuppanást hallott, nem tudni ajkra viagy kézre, egy sóhajt s egy szót: , — Szeretlek! S a kis pisze orrú katona-lány ismét sirt, nyöszörgött mig levetkezett, amiért nincs neki czivil fiú babája, a mely oly édesen tudja susogni: — Szeretlek! És addig sirt és addig dünnyögött, motyogott, mig egyszer csak csöndesen elszenderült. Álmában már mosolygott, már biztosan megvolt a czivilje a fekete pantallonos, zackós, édesszavu czivilje, mikor az udvarias vőlegény ur által megrendelt banda rázendített ablaka alatt az immáron harminczhetedik éjjeli zenére. A napirend előtt Rátkay László élesen kritizálja a honvédelmi miniszternek a véderő-bi­zottságban elmondott beszédét, s is­mételten a katonai vívmányokat sürgeti, a melyeknek említésétől a hovédelmi miniszter, úgy látszik, a bizottságban megfeledkezett. Héderváry miniszterelnök védel­mébe veszi a honvédelmi minisztert s kijelenti, hogy az ujonczjavaslatról, miután még a bizottság sem tárgyalta le, ez időtájt még korai lenne nyilat­kozni. Ugrón Gábor kifogásolja, hogy Kolossváry miniszter a kétéves szol­gálat mellett a békelétszámot emelmi akarja. Beszéde további folyamán a honvédségi tüzérséget és az összes magyar tiszteknek magyarországba való áthelyezését sürgeti. A miniszterelnöki programm ellen először Kecskeméthy Ferencz, majd Visontay Soma beszélt, aki a többek közt a bécsi lapokra hivatkozva, meg­említi, hogy a Körberhez intézett császári nyilatkozatban a Magyarország belügyeibe való beavatkozást lát. Végül kijelenti, hogy a harczolókhoz csatla­kozik, mert azt tartja üdvösnek az or­szágra nézve. Héderváry miniszterelnök tilta­kozik az ellen, mintha Béesben bea­vatkozás történt volna Magyarország ügyeibe. A bécsi lapok hangulat keltő czikkeit — úgymond — nem kell ko­molyan venni. Magyarország ügyeibe beavatkozás nem történt. Egyébként is meg van arról győződve, hogy ay osz­trák kormány nem lépi túl a hatáskörét és csakis a maga körében akar ma­radni. A miniszterelnök felszólalása után az ülés végétért. TÁVIRATOK. A pápa jobban van Róma, julius 9. (Saját tu­dósítónktól.) A mai orvosi jelen­tések szerint a pápa sokkal jobban van. Az éjszakát nyugodtan töltötte ; tüdőgyuladása gyógyulótélben van. Most már teljes felgyógyulását is remélni kezdik, annál is inkább, mert állapota már oly válságos volt, hogy optimizmusnak egyáltalán nincs helye. Az orvosok ma úgy nyilat­koztak, hogy nem lehetetlen, hogy a szent atya felgyógyul. Héderváry elienjelőlije. Temesvár, julius 9 (Saját tudósítónktól.) Az itteni szoczia- listák a miniszterelnökkel szemben Bokányi Dezsőt, az ismert szoczi- lista vezért léptetik fel képviselő- jelöltnek. Rákóczi ereklye-kiállítás Kassán. A kiállítás kedvezményei. Szatmár, julius 9. (Saját tudósítónktól.) E hó 26-án nyílik meg Kassán a Rákóczi- ereklye-kiállitás, mely iránt az egész országban igen nagy az érdeklődés. A Rákóczi korszakából fennmaradt becses ereklyék könnyű áttekinthetőséggel van­nak a kiállításon csoportosítva, úgy, hogy a látogató közönség egy nap alatt, a mennyi időt a kiállítás meg­tekintése igényel, a Rákóczi-korszak olyan tömeges élő bizonyítékát fogja megismerni, hogy azokból megalkot­hatja magának a dicsőséggel teli le­gendás időnek hü képét. Ez a kiállítás összekapcsol ben­nünket a kétszáz év előtti múlttal, a midőn a hadverő kuruczok égő haza­szeretetének perzselő lángja csapott végig az egész ország vérrel áztatott földjén. Lelkesedést fakasztott ez a láng a szivekben és a szent hevülettől — eget ostromolva — a megalkuvást nem ismerő törhetetlen szabadságsze­retet nyert életet. A múltnak ez a tüneményes idő­szaka most is lelkesít bennünket és igaz hazafiui érzésünk késztet reá, hogy a magasztos eszmének hódolva felkeressük azt a kiállítást, melyet lelkes hazafiak nekünk, magyaroknak ren­deznek. A kiállítás rendezősége igen he­lyesen cselekedett, midőn a kiállítást látogató közönség részére oly kedvez­ményeket szerzett meg és nyújt, me­lyek mellett a kiállítások látogatottsága bizonyára meg fog tizszereződni. A kiállításra való utazás 33 szá­zalék kedvezményes vasúti jegygyei történik. Az elszállásolás és élelmezés pedig olyan olcsó, hogy ez még annak is kedvet csinál a kiállítás megtekin­tésére, a ki anyagi viszonyai mellett erre nem is gondolt. Ebben a tárgyban a kiállítás el­szállásolási bizottsága értesítést tesz közzé, melyben felsorolja ezeket az előnyöket. Az értesítés szó szerint a kö­vetkező : II. Rákóczi Ferencz és korának emléktárgyaiból rendezett kassai „Rá- kócziereklye kiállítás“ látogatóinak köny- nyebbségére a kiállítás rendezősége „elszállásolási bizottságot-1 szervezett. E bizottságnak czélja és hivatása a kiállítást megtekinteni szándékozók nak, mindennemű e tárgyra vonatkozó előnyös és czélszerü felvilágosításokkal szolgálni. E végből a bizottság a kiállítás végéig Quirsfeld János ur menetjegy­irodájában (Fő-utcza 51.) állandó iro­dát tart fenn, a mely is a kiállítást megtekinteni szándékozóknak, a szállás és ellátás ügyében azonnal és díjmen­tesen válaszol. A kiállítás ünnepélyes megnyi­tása julius hó 26-án lesz és szeptember hó 20 ig tart. A nagyméltóságu kereskedelem­ügyi m, kir. miniszternek 13290. oszt. számú magas engedménye folytán a bizottság egyeseknek és családoknak, a kik a kiállítást megtekinteni szándé­koznak személyenkint költségek fejé­ben egy korona és 10 fillér válasz­bélyeg beküldése ellenében a MÁV., a Kassa-Oderbergi és több hazai vasúton igen mérsékelt áru utazásra szóló iga­zolványt bocsát rendelkezésre, ha ez iránt megkerestetik. A mérsékelt áru utazásra szóló igazolványnyal az utazás bármely ál­lomáson megkezdhető hat ízben, — hat napig szóló érvényességgel, és pedig: julius 25-től 30-áig hat napra, augusztus 5-től 10-óig „ * augusztus 13-tól 18-áig „ „ augusztus 19-től 24-éig „ „ szeptember 5-től 10-éig „ „ szeptember 16-tól 21-óig „ E mérsékelt utazásra szóló iga­zolványok a budapesti MÁV. köz­ponti menetjegyirodában, úgy az összes vidéki menetjegyirodákban, valamint a Rózsa-féle utazási fiókiro­dákban Poprádfelkán és Zsolnán is julius hó elejétől kezdve kaphatók lesznek. Azonkívül czélszerü felhasználá­sul szolgálnak a folyó év junius hó 15-től életbe lépett kedvezményes áru 14 napi érvényességgel biró fürdő­jegyek, melyek Budapestről és szá­mos vidéki városból Poprádfelkáig és vissza érvényesek kassai megszakí­tással. A látogatók kényelmére a kiál­lítás időtartama alatt a vasúti indóház érkezési oldalán e bizottság egyik tagja állandóan szolgálatra készen áll, hogy az érkezőknek a felvilágosításo­kat megadhassa ; itt nyerhetne« az érkezők arra nézve is útbaigazítást, hogy egyesek, vagy családok külöm- böző árak mellett, hol és minő lakást kaphatnak. Előzetes megkeresésre a bizott­ság a szállodákban vagy magánházak­ban rendelkezésre álló bútorozott szo­bákban díjtalanul közvetít megfelelő lakást. ' A bizottság nagy figyelmet kíván fordítani úgy a felnőttek, mint a tanuló ifjúságból alakult csoportos látogatók kényelmére és olcsó ellátására, e vég­ből felkéri a bizottság az összes tan­intézetek igazgatóságait, egyletek, körök, társulatok, dalárdák elnök­ségeit stb., hogy a vezetése alatt áiló tanintézetek, illetve testületekben szer­vezzék az ilyen csoportokat s esetleg egy város különböző tanintézetei vagy testületéi csoportját s az abban részt­vevők számát legalább 8—10 nappal előbb a bizottsággal közölni szívesked­jenek, tudatván azt is, hogy hánv férfi és nő érkeznék, s hány éjszakát ki­vannak itt tölteni, csoportosan óhajta­nak-e étkezni, délben és este? A bizottság erre megküldi az el­szállásolási jegyeket és értesíti, hogy mely vonattal várja s az itteni tartóz­kodás egész tartamára kívánatra veze­tővel szolgál. A vendégek a lakást ott fizetik, a hol laknak, s ellátásért ott, a hol étkeznek. ügy a tanuló ifjúság, mint a fel­nőttek csoportos lakása világítással és kiszolgálással személyenkint naponta 40—50 fillér, reggeli 20 fillér. A tanuló ifjúság egy napi itt tar­tózkodása, szállás, reggeli, ebéd va­csora, személyenkint 1.60—2 korona. A felnőttek csoportjai pedig la­kást 40 fillérért, reggelit 20 fillérért, és ebéd-, vacsorát a Mensa akademi- kában 1 koronáért; ezt a vendéglők­ben pedig 1.40—2 koronáért nyerhetnek. A kiállítás látogatói a színházban féláru jegyeket válthatnak. Ha csak lehetséges — a torlódá­sok kikerülése végett — igen kívána­tos, ha az intézetek vagy testületek vezetői pontosan betartják a bizottság által kijelölt érkezési időt. Akadályoz­tatás esetén értesítést kérünk. A szeptember havára várható na­gyobb, illetve tömegesebb tanuló láto­gatás zavarait kikerülendő, a bizottság különösen felkéri az intézetek igazga­tóságait, hogy a kiállítást megtekinteni szándékozó tanuló ifjúság csoportját lehetőleg még a jelen tanév vége előtt szervezzék, s azt (esetleg egy vá­ros több intézeteinek együttes csoport­ját) augusztus havában vezetnék. Városunkhoz közel lévő testüle­tek vagy tanintézetek igen jól teszik, ha a reggeli vonattal érkeznek Kas­sára, a mely esetben az esti vonat in­dulásáig az egész kiállítást kényelme­sen megszemlélhetik. A bejelentés az esetben is kívá­natos, hogy a bizottság alkalmas veze­tőkről s esetleg csoportos étkezésről gondoskodjék. A felsőbb leányiskoláknak pedig igen ajánlatos, ha a kiállítás megte­kintésére augusztus 30—31 közt ér­keznek, a mikor is az itteni zárdában 30 növendék napi teljes ellátást 2 ko­ronáért kaphat. Augusztus hó 20-tól 10 napon át kivételes olcsó szállást — napi 1 ko­ronáért nyerhetnek a látogatók, ameny nyiben a kassai kir. gazdasági taninté­zet e czélra 40 személy részére 20 szobát bocsát rendelkezésre. A Rákócziereklye-kiáUitáson kívül Kassán és közel környékén megtekint­hető : az Erzsébettemplom, Mihály- kápolna, muzeum, felső ipariskola, gaz­dasági tanintézet, dohány-, keramit-, szék- és pótkávégyár stb. Kirándulni lehet közúti vasúton a Csermelyvölgyi kioszkig, a Bankói fenyvesekbe, a Lajos-forráshoz, a világhírű ranki szökő kúthoz, a szádellöi völgybe, az agg­teleki csepköbarlangba, Eperjesre, a nagysárosi Rákóczi kastély és várrom­jaihoz, a bártfai fürdőbe és a zborói Rákóczi kastélyba, szintúgy a Magas- Tátrába, a hova a kassai menetjegy­irodában (Fő-utcza 51.) mérsékelt áru meneitérti jegyek kaphatók.— A tátrai kocsijáratok végett ajánljuk a Rózsa­féle poprádfelkai menetjegyirodát. Az elszállásoló bizottság előleges megkeresés esetén e kirándulásoknál szívesen segédkezik, e szükséges foga­tokat beszerzi és bármily tekintetben tájékoztató rendelkezésre áll. Hazafias tisztelettel Rákócziereklye-kiállitás elszállásoló bizottsága.

Next

/
Thumbnails
Contents