Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)
1903-09-26 / 219. szám
Szatmár, 1903. szeptember 26. Szombat. Előfizetési árak: Mslyben házhoz hordva: ■«ész évre . . 12 kor. FÜi évre ... 6 kor. Negyedévre . . 3 kor. Egv hóra . . 1 kor. Vidékre postán küldve: Bgész évre . . 16 kor. FŐ évre ... 8 kor. Negyedévre , . 4 kor. *CT hóra ... 2 kor. Egyes szám ára 2 kr. (4 fii) Szerkesztőség: SZATMÁRI HÍRLAP POLITIKAI NAPILAP A SZATMÁRI FÜGGETLENSÉGI és 48-as PART KÖZLÖNYE. Megjelenik naponta (hétfő kivételével.) Hirdetéseket méltányos, szabott árban és egyezség szerint felvesz a kiadóhivatal, Kazinczy-u6 Apró hirdetések 10 szóig 40 fillér, minden további szó 3 fillér Nyilttér sora 30 fillér. Kiadóhivatal: Kazinczy-utcza 6. szám. Telefon 106 Második évfolyam 219. szám. A függetlenségi és 48-as párt felirat-javaslatát, melyet csütörtökön olvasott a képviselőházban dr. Endrey Gyula jegyző, szó szerint itt közöljük: Nagy és nehéz válságok, súlyos megpróbáltatások terhe sokszor jutott a magyar nemzetnek osztályrészéül. Állami életünknek fejlődése elé többször emeltettek akadályok, gyakran szakadt meg békés fejlődésünk fonala amiatt, mert a nemzetnek egyértelmű akarata nem érvényesülhetett. Az országot és a trónt egyaránt fenyegető ezen válságok oka mindig az volt, hogy a király és nemzet között rosszakaratú tanácsadók álnok szándékkal a félreértések üszkét szították. A múlt idők ezen képe elénk tükrözi a jelenlegi helyzetnek forrását. Az 1867-iki kiegyezés egy küzdelemteljes és szenvedésekkel meg pecsételt korszaknak, az önkényuralomnak volt engesztelési czélzó záróköve. Uralkodó és nemzet a kibékülés útjára léptek — Az erre irányuló törekvéseknek lett eredménye az 1867. XII. t.-cz. E törvények Felséged és nemzet által elfogadott és nyiltan hirdetett alapeszméje a nemzet és uralkodó között évszázadok óta fennálló ama végzetes ellentétnek meg szüntetése volt, amely a magyar alkotmány világos megértésével, államiságunkat, függetlenségünket az összbirodalmi eszmének szolgálatába akarta kényszeríteni. A nemzet törvényhozási többsége hitt és remélt a kölcsönös engesztelödésnek őszinteségében. Fájdalmas csalódásra ébredtünk. Csalódtunk oly időpontban, amidőn a nemzet egyértelmüleg abban a hitben van, hogy Magyarország souve- rainitásának elengedhetlen folyománya törvényen alapuló követelésének megvalósítása; a nemzet nyelvének az állami élet legfontosabb ágában: a hadsereg terén is feltétlenül érvényesülni kell. Akkor, amikor a nemzeti akarat ezen törekvés megvalósítását az alkotmányos élet további akadálytalan működésének elengedhetlen feltételéül tűzte ki: jött közbe azon esemény, hogy a kormány lemondott, e lemondást Felséged elfogadta és a képviselőház is üléseit elnapolta Elnapolta abban a hitben és jogos reményben, hogy az uj kormány kinevezése lehetőleg rövid idő alatt meg fog történni és pedig olyan Programm alapján, amely a nemzet jogos kívánságait valóra fogja váltani. Sajnos mindez, mit egy szívvel és akarattal hittünk és reméltünk, nem történt meg. Ellenkezőleg ép ezen — a jogos várakozás és reménység órájában — felelős kormánytag ellenjegyzése nélkül jelent meg Felséged aláírásával, alkotmány szerint felelős miniszter ellenjegyzése nélkül, Chlopyban, 1903. szeptember 16-án keltezett egy legfelsőbb hadparancs, amely a magyar nemzet önálló állami létének és alkotmányának nyilt és határozott megsértése. Felséged ezen hadparancsa alkotmányunkba ütközik, mert évezredes alkotmányunknak alapja, valamint az alkotmánynyal korlátolt monarchiának lényege az, hogy a törvényalkotást az országgyűlés és a koronás király együttesen gyakorolják. Teljesen egyenrangú tényezők. Az országgyűlésnek törvénykezdeményezési joga korlátlan, — a koronás királyt főleg a szentesítés joga illeti meg. — Felséged ténye azonban azon jogos feltevésre szolgáltat okot, hogy alkotmányunk ezen sarkalatos elvét mellőzte akkor, a midőn a magyar alkotmány által nem ismert legfőbb hadúr szerepében politikai parancsot intézett a hadsereghez. Oly parancsot, amelyben lekötötte királyi szavát és a véderő szerve előtt, amelynek pedig épen Felséged által is hangoztatott magas rendeltetésénél fogva a politikai élet minden hullámverésétől távol kellene állania, határozott fogadalmat tett, hogy semmi oly változtatáshoz nem fog hozzájárulni, ami a hadseregnek jelenlegi alakját lényegében a legkisebb mértékben is megváltoztatná. Ezzel felséged előre megakadályozni törekedett azt, hogy a nemzet törvényhozása a maga akaratát szabadon nyilváníthassa, s a fejedelem hatalmi szavával gátat emel a nemzeti akaratnak törvényhozási lenndö megnyilatkozása elé. A magyar alkotmány a jogfolytonosság alapján fejlődött. Ez a fejlődés soha sem ismerte a törvények változhatatlanságának sorvasztó bilincseit és most történelmünk évezredes tanúságaival szemben. Felséged parancsoló formában hirdeti azt az akaratot, hogy a hadsereg fejlesztésére irányuló törvényes kívánságaink sohase teljesülhessenek. Számos törvényünk, köztük az 1867. évi Xlit t.-cz. 12. § is azt igazolja, hogy a magyar hadseregre vonatkozólag a nemzet által fentartott és biztosított jogokat. Magyarország minden idegen beavatkozás kizárásával gyakorolja. És most keserű csalódással tapasztaljuk, hogy Felséged ezen jogaink érvényesitésére-irányuló nemzeti akaratunkat egyoldalú törekvésnek nyilvánítja, melyet valamely más államterület érdekei befolyásolhatnának. Alkotmányunknak egyik alaplapja az is, hogy minden állami hatalom egyedül a nemzeti akarat forrásából ered és igy a felségjogok is a nemzetnek e király által gyakorolt jogai. Nincs felségjog törvényen kívül vagy törvényen belül Országunknak olyan törvénye nincs, amely a nemzeti nyelvnek a hadseregben való érvényesülését Felségednek egyoldalú elhatározásától tette volna függővé. Felséged hadparanesa a fejedelemnek jogait szembeállítja a nemzet jogaival. Nemzetünk sohasem mondott le a hadseregére vonatkozó jogairól. Azon törvényünk is, amelynek sérelmes értelmezésével most a királyi jogok kiterjesztésének szándékát tapasztaljuk, világosan fentartotta a magyar hadsereget, melyet kiegészítő részévé tett ugyan az összes hadseregnek, de nem nyilvánította azt más hadsereggel sem közösnek, sem egységesnek és csupán az 1728: I. és II t.-czikkben gyökerező kölcsönös és együttes védelem kötelezettségének czélszerübb teljesítése érdekében ismerte el a magyar hadsereg egységes vezérletét, vezényletét és belszervezetét a magyar király által intezendő- nek. Egyben azonhan világosan kikötötte, hogy a kiaály ezen jogokat is csak alkotmányosan gyakorolhatja. Felségednek a nemzet törvényes kívánságával szemben kifejezett akarata kínos aggodalmakat ébreszt lelkűnkben az alkotmányos korlátok épéségben maradása iránt. Meggyőződésünk szerint Felségednek ezen akaratnyilvanilását a magyar törvényhozás magatartása annál kevesbbé indokolhatja, mert az a maga akaratát a hadparancs kibocsátásának okául felhozott kérdésekben még ki sem jelentette. Felséged csupán az ország'gyülés képviselőházában folyt vitából értesülhetett a nemzet kívánságairól. Ezen vita alatt egyetlen olyan törekvés sem nyilvánult1 amely addig, mig az 1867. XII. "t. ez. fennáll, az ebben meghatározott felségjogokat tiszteletben nem tartaná. Véleményelérés csakis eme felségjogok tartalma és gyakorlásának módja tekintetében merülhetett fel, azt pedig, hogy a törvényhozás erre vonatkozó akaratával szentesítés végett Felséged elé járulhasson. Felségednek, aki az alkotmányos uralkodásra annyira súlyt helyez, megelőzni vagy megakadályozni sem érpekében, sem jogában nem állhat. Nem mellőzhetjük halgatássai felségednek azon kijelentését sem, a melylyel ismételve és több Ízben is a hadseregről mint saját hadseregéről emlékezik meg. A hadseregnek mint szervezetnek különválasztása a nemzet törvényhozásától, elkülönítése az állampolgárok gondolkozásvilágától és törekvésétől, miudig végzetes szerencsétlenségek kutforrása volt, amely mindenkor beláthatatlan bonyodalmaknak és ellentéteknek volt az eredő oka és nemcsak nemzetek romlását, hanem trónusok bukását is eredményezte. A zsoldos hadseregek korában lehetett jogosultsága annak, hogy a fejedelem a hadseregről, mint a magáéval rendelkezett, megadta erre a jogalapot az, ha hadseregüket főleg a saját erőforrásaikból tartották fenn, de manapság, amidőn a nemzetek védereje az általános védkötelezettség és a nép hadserege eszméjére van alapítva, amidőn maga a nép áldozza pénzét és vérét a hadseregre: az én hadseregemről beszélni idejét múlta és sem az alkotmánynyal, sem az általános véd- , kötelezettség eszméjével össze nem egyeztethető. A mi alkotmányunk szerint a hadsereg sohasem volt másé, mint a nemzeté, melynek fővezére a koronás király. 1 Államiságunk és függetlenségünk szempontjából súlyos sérelem a legfelsőbb hadparancs azon felfogása, hogy valamennyi néptörzs, igy tehát a magyar is, a nagy egész javára érvényesítse a saját különös előnyeit. A 67-iki kiegyezés a magyar állam függetlenségét akarta biztosítani és bármilyen végzetes lejtőre jutott is az engedmények terén, még a kételynek leghaloványabb árnyéka sem férhet ahhoz, hogy a magyar nemzet államalkotó nemzeti jellegét sértetlenül megóvta és végtelen távolságban állott még annak a gondolatától is, hogy az ország önállóságát a politikai értelemben vett magyar nemzet a néptörzsek színvonalára kivánta volna lesülyeszteni. Nem lehetne kifogásunk az ellen, ha a Felséged jogara alatt álló és az örökös tartományok kötelékébe tartozó, saját történelmi múlttal bíró nemzeteknek törekvései is kielégittetnek, ámde mi egy pillanatig sem tagadhatjuk meg ezredéves múltúnkat, mely szerint önálló, független, szabad nemzet vagyunk és nekünk nem volt és nincs is más törekvésünk, mint minden erőnk igőnyoevételével kiépíteni és felvirágoztatni az önálló magyar nemzeti államot. Elsoroltuk, Felséges ur, a hadparancsra vonatkozó aggodalmainkat; — országunk ezen nehéz helyzetében biztató jelként vettük Felséged azon törekvését, hogy a nemzetnek megnyugtatását és az alkotmányon — bizonyára Felséged akaratán kívül ütött — sebek orvoslását Önmaga is szükségesnek ismerte el. E czél érdekében hatalmazta fel Felséged újonnan kinevezett kormányelnökét a hadparancsra vonatkozólag némileg megnyugtató, ámbár az alkotmányosság fogalmai szerint sem nem illetékes helyen, sem nem kellő formában elmondott nyilatkozatai megtételére. E czélból intézett felséged kormányelnökéhez királyi kéziratot is. Mély sajnálattal kell kijelentenünk, hogy e nyilatkozat a magyar nemzetet nem nyugtathatja meg. Nem pedig azért, mert lényegében fen- tartja mindazt, amit a legfelsőbb hadparancs kiadásával sérelmesnek mondottunk, sőt azzal, hogy a leghatározottabban kijelenti, hogy bizonyos kereteken túl semmiféle intézkedéseket megengedhelőknek nem tart, és ezen jelzett kereteken túl menő törekvések teljesítéséhez, amelyek a szent korona országainak integritását veszélyeztetik, legfelsőbb akaratával hozzájárulni nem fog soha a nemzet alkolmányán újabb sebeket üt. Mély sebeket üt azért, mert itt nyiltan és ismételten kifejezésre jut azon akarat, hogy a nemzet törvényhozása csakis azt veheti alkotmányos tárgyalás alá, a mit a Felség az önmaga által megállapított keretben kijelölni jónak tát. Fájlaljuk, de ki kell mondanunk, hogy ez a felfogás úgy a par- lamentárizmus, mint a magyar alkotmány parancsaival homlokegyenest ellentétben áll. Felséged arra hivatkozik, hogy az 1867. XII. t.-cz. alapján elvállalt kötelezettségek becsületes és lelkiismeretes teljesítése felett mindenkor szigorúan őrködött, holott a magyar nemzet mély sajnálattal volt kénytelen tapasztalni, hogy e szigorú őrködés daczára számtalan más, orvoslás nélkül maradt sérelmeink között a nemzetnek még olyan törvényes kívánsága sem mehetett teljesedésbe, mint a magyar csapatoknak magyar tisztekkel való ellátása, melyet pedig Felséged még az 1868. év aug. 6-án kelt hadparancsban elrendelt. Nem fogadhatjuk azért megnyugvással az a kijelentést sem, mely szerint Félséged egyedül királyi akaratával bármely, a nemzetet érdeklő jogokat utódaira érintetlenül át származtathatná. A magyar királynak olyan uralkodói jogai, melyeket nem a nemzettől kapott, nincsenek: és igy királyi jogai felett a nemzet hozzájárulása Lapvezér: _________U RAY GÉZA Fő szerkesztő : B A T H A KÁLMÁN Felelős szerkesztő: _________H A R S_A NJY I SÁNDOR A függetlenségi párt felirata.
