Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)

1903-08-06 / 178. szám

Szatmár, 1903. augusztus 6.

Csütörtök.

Második évfolyam 178^ szám

énik naponta

ü jövetelével.)

Hirdetéseiét

méltányol,'sKabQl£ árban és egyezség \VétifÁ> felvesz kiadóhivataL Kazinícey-uj^

Apró hifdetj^&CiU10 szóig 40 fillér,"minden további szó 3 fillér Nyilttér sora 30 fillér.

Kiadóhivatal : Kazinczy-utcza 6. szám. Telefon 106.

Előfizetési árak:

Helyben házhoz hordva:

Egész évre . . 12 kor.

Fél évre ... 6 kor.

Negyedévre . . 3 kor.

Egy hóra . . 1 kor.

Vidékre postán küldve: Egész évre . . 16 kor.

Fél évre ... 8 kor.

Negyedévre . . 4 kor.

Egy hóra ... 2 kor.

Egyes szám ára 2 kr. (4 fii) Szerkesztőség: Kainczy-utcza 6. szám.

Megje

(hét

POLITIKAI NAPILAP

A SZATMÁRI FÜGGETLENSÉGI és 48-as PÁRT KÖZLÖNYE.

Lapvezér:

URAY GÉZA

Főszerkesztő :

B A Tt T H A KÁLMÁN

Felelős szerkesztő:

HARSÁNYI SÁNDOR

Elzüllött újságírók.

Szatmár, augusztus 5

A most kipattant gyalázatos vesztegetési ügyben három újságíró : Dienes Márton, Singer Art húr és Hegyi Jenő vitték a főszerepet Dienes és Singerre be van bizonyítva, hogy ők voltak a becsületrablók, a lélekkufárok proviziós szenzáljai, mig Hegyi Jenőnek is nagyon kétes szerepe van a csúnya ügyben. Ezekről, általában az ilyen újságírókról akarom itt el mondani a magam véleményét, mert a nagyközönség köréből, itt is, ott is megütötték a füleimet ilyen hangok :

— Lám, minden ocsmányságban benne van nehány újságíró. Ilyenek az újságírók!

De mielőtt ezekről az újságírókról szólnék, a nagyközönség le sújtó véleménye folytán, legyen szabad röviden kifejtenem, hogy mi lyennek is kell hát lennie az újságírónak.

Az újságírás nem mesterség, hanem művészet. Művészetnek tartom, mert aki jó újságot akar írni, annak sok, nagyon sok ismerettel, szilárd alapon nyugvó, biztos tudással és müveit lélekkel kell bírnia. De főleg igazságosnak kell lennie. ítéletében biztosnak. Következtetéseiben okosnak, menten a szenvedélyektől. Inkább dolgozzék kevésbé színes palettával, de színei valók és igazak legyenek, üldözze a bűnt az igazságosság vasvessze- jével, védelmezze az igazságot, szemben a durva erőszakkal; de pusztán feltűnési viszketegből ne rombolja a saját nem tetszéséből azt a békét, melyet közös erők, talán nagy lemondások árán építettek meg önzetlenül. Legyen az újságíró a közvélemény hü kifejezője, de ne erőszakolja a maga egyéni véleményét a nagyközönségre; ne kívánjon élők és holtak birája lenni, s ne ítéljen szeretetlenül, az igazságosság kritériumának mellőzésével oly dolgokban, melyeknek csak azért ellensége, mert talán azokat nem képes beilleszteni egyéni rendszerébe.

Vagyis: ne írjon az újságíró egyebet az igazságnál. Ezt az igazságot azonban úgy védelmezze, hogy abban a maga igazát más sértve ne lássa. Ne ítéljen a saját nézőpontjáról, hanem Ítéletének kimondása előtt vizsgálja meg, úgy a maga, mint a más igazságának ismertetőjegyét.

Ha ezt az írási módot általában betartanók, a nagyközönség egészen más fogalmakat alkotna magának a sajtóról és annak hivatott munkásairól. Tiszteltebb volna az újságíró működése és ezzel együtt neve; és a nagyközönség nem sorozná egy gyűjtőfogalom alá az újságírókat.

Sajnos azonban, nem mine ilyenek a sajtó munkásai, s itt is mint a létező összes foglalkozási ágak között, akad kivetni való, noha a biró, az ügyvéd, vagy az orvos, ha botlik, ez egy botlás rendszerint nem vet homályt az egész birói, ügyvédi, vagy orvosi karra mig ha egy újságíró botlik, a nagy- közönség — a Kárpátoktól az Adriáig — nagy előszeretettel nyilvánítja ilyenkor lesújtó véleményét az egész újságíró karról, a minek a legegyszerűbb magyarázatát a következőkben találom.

Nagy hiba, hogy ma mindenki jogot formál az újságíráshoz. Nem az események szeretete rój ja a betűket a papírra, hanem a kenyér- kereset és igen gyakran a mellék- kereset vágya. No meg a túlbecsült ambiczió. Az újságírót hamar megnagyságolja a bajba került ember és a senkiből azonnal valaki lesz, ha a lap homlokán látja, eddig a névtelenség vastag ködébe burkolt nevét. Képzettsége az ilyen embernek semmi, műveltségének máza, az első tűzben lehull; puszta vak eszköz az éi’dekszálak labi- rintjében, aki csak azért újságíró, mert ez a foglalkozás nincs semminemű törvényesen, vagy társadalmilag szankczion.'lt kvalifikáczióhoz kötve. Morál nincs benne egy szemernyi sem, de azért oktatást ad a morálból. Újságja hemzseg a vastagabbnál vastagabb tudatlanságtól, társadalmi pozicziója, honnan lapjának erkölcsi erőt meríthetne, nincs, s ha nehány pillanatig beszélünk vele, azonnal észrevesszük lelki világának hitványságát, tudatlanságát, lelkiismeretlenségét és üzérkedő munkáját.

Ha aztán egy-egv ilyen, az újságírói pályára rászabadított exis- tenczia, anyagi érdekből, szennyes üzérkedési hajlamainál fogva valakit — legyen az a piripócsi bakter — megmar, tapasztalatból tudom, hogy a nagyközönség nem disztingvál, hanem minden egyes esetben az egész újságírói karról alkotja meg a maga lesújtó véleményét, a mit csakis a mi pályánkon tapasztalunk.

Mindezeket látva és sajnosán tapasztalva, alig hiszem, hogy volna igazi, nemes értelemben vett újságíró, aki örömmel ne üdvözölne ezen a téren, bárminő irányú, de valamely gyökeres reformot.

Többször került már szóba illetékes körökben az újságírói tekintélynek mily módon való megteremtése, de mi becsületes, a pályánk tisztaságát féltve őrző újságírók, másokért mindég készek vagyunk a harezba menni, mig a magunk dolgával keveset törődünk s csöndes rezignáczióval türjük el mindannyiszor, a midőn egy-egy, a lejtőre jutott exisztenczia miatt, mindannyiunkat, az egész újságírói

kart gyanúsítják, nyíltan, minden tartózkodás nélkül.

Néhány esztendő előtt sok szó esett egy újságírói kamara felállításáról. Magam is hozzászóltam annak idején az eszméhez, a me lyet igen üdvösnek találtam, de az a szép eszme —: sajnos — nehány ujságczikknél egyebet nem eredményezett. Megfeneklett, a jó Isten tudja hol. Ma is azt vallom : legjobban megoldaná ezt a kérdést az újságírói kamara, a mely épp úgy Ítélhetne tagjai fölött, mint a többi, például az ügyvédi kamara, és egyúttal igen alkalmas volna arra, hogy az újságírói karnak tekintélyt szerezzen — kifelé. A Die nesek, a Singerek és a Hegyi fé lékkel szemben. Ebbe a kamarába a tiszta jellem, a becsület és az írni tudás lenne az ajánló levél és bebocsátást nem nyerne se a kontár, se a megvásárolható stréber, sem pedig a baksis után futkározó és magát közvéleménynek feltolt szélhámos.

Jól tudom, hogy az ujságirók zöme bohém, a jövővel keveset törődő, de azt is tudom, hogy a magyar újságíró csak addig bohémes- kedik, mig az erkölcsi renddel nem jön ellentétbe. Nehéz, emésztő, agyat sorvasztó munka a betűk rovása, a bűn ostorozása, de nyomában — sótlan kenyér mellett is — ott kell lennie a becsülésnek, a nagyközönség szeretetének is . . .

ehet szegény, szerencsétlen az újságíró, mint a föld többi millió népe, de neki, mint a közvélemény képviselőjének, magán és nyilvános életével úgy kell szolgálni a közérdeket és újságíró becsületet, mint tollával. Mert a toll nem való hitvány ember kezébe, épp úgy, mint vivókard nem illeti meg azt, ki maga tapossa lábbal a becsület és tisztesség törvényeit.

Első sorban magának a tisztességes sajtónak kötelessége őrt áilani érdekei felett. Organizmusából vágja ki a rákot s tisztítsa meg e testületet az erkölcsi halottaktól. Csakis igy izmosodik meg a tekintélye, a mely nélkül minden írott és nyomtatott szavunk ; kiáltó szó lesz a pusztában.

Az újságírói kamara eszméje megfeneklett, de remélem, íogy : a leányzó nem halt meg, csak alszik. Rázzuk fel letargiájából !

Harsányi Sándor.

A parlamenti bizottság illése.

Saját tudósítónk távirata.

Budapest, aug. 5.

Szatmár, augusztus 5.

Ki lesz az uj fiumei kormányzó ? Politikai körökben — mint budapesti tudósítónk telegrafálja — hire jár, hogy az uj fiumei kormányzóvá Csáky Zenó gróf, Szepesvármegye főispánját fogja ő felsége legközelebb iinevezni. Az uj kormányzó-jelölt nevét ma a Házban is sűrűn emlegették.

A parlamenti bizottság ma folytatta tegnap félbeszakított ülését. Az elnök Rudnay Béla folytatólagos vallomásával kezdte meg a kihallgatásokat.

Rudnay Béla folytatólag kijelenti, hogy Dienes szökését az első pillanattól kezdve helytelenítette.

Midőn Szapáry gróftól értesült, hogy Dienes megszökött, kérte Sza- páryt, hogy táviratozzon azonnal Die- nesnek, hogy Berlinből jöjjön vissza Budapestre. Szapáry gróf táviratozott is, de Dienes időközben eltűnt Berlinből. Én — úgymond — mielőtt Dienes ellen feljelentés nem érkezett, nem intézkedhettem elfogatása iránt. A mint a feljelentés megtétetett, azonnal kiadtam ellene az elfogatási parancsot. Az az újságokban elterjedt hir, hogy Dienes Sveiczban tartózkodik, nem igaz. Arra a kérdésre, hogy Szapáry gróf gyakrabban érintkezett-e Dienes- sel, Rudnay kijelenti, hogy Szapáry azt állította előtte, hogy Dienest csupán egyszer látta egy kocsiban, személyesen soha sem beszélt vele. Mikor megtudta — úgymond — hogy Hegyi visszajön, azonnal intézkedett, hogy Hegyit kézrekeritsék. Detektiveket küldött az összes pályaudvarokhoz s Hegyit, a mint megjött, nyomban magához kérette és vallomását Írásba foglalta.

Rátkay és Polónyi minden keresztkérdésére Rudnay főkapitány válaszolt.

Délután három órakor folytait i a bizottság ülését, melynek elején

Audrássy Gyula gróf beje'end, hogy Eötvös Károly környezetéből iV. a hirt terjesztenék, hogy neki is ( V i • drássynak) része van a vesztegetésben. Ezért kéri az ügy tisztázása ni icc Eötvöst, Rudnayt és Marmorsteint ki- hallg atni.

A bizottság a kérelemnek hdy

adott.

Szeless Adorján kéri a bizottságot, hogy hallgassa őt ki a kormány • nak, a szoczialistákhoz való viszonyáról.

Hegyi Jenő levélben jelentette, hogy beteg s nem tud a bizottság előtt személyesen megjelenni. Leveléhez m elléki i Írásbeli nyilatkozatát, a melyet nir tegnap publikált a folyósón és az biti lap okban.

A bizottság ezután R il t ig főkapitányt hallgatta k is a 3 t.

Kill 1/ Béla kijelenti, hxgy a vesztegetési ügy ről sejtelme sem volt. Midőn kitudódot t a dolog,meglátogatta Szapáry grófot, akit rendkívül levernek, úgyszólván migánkivül talált. Ké- söb a Kaszinób an ebédelt, a honnan a miniszterelnök k érésére áthivta Sza-