Szatmári Hírlap, 1903. január-június (2. évfolyam, 1-146. szám)
1903-05-03 / 100. szám
Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva: Egész évre . . 12 kor. Fél évre . . 6 kor. Negyedévre . . 3 kor. Egy hóra . , 1 kor. Vidékre postán küldve: Egész évre . . 16 kor. Fél évre . . 8 kor. Negyedévre . . 4 kor. Egy hóra . . 2 kor. E$yes szám ára 2 kr (4 fi.) Szerkesztőség: Kazinczy-utcza 6. szám. Szatmár, 1903. május 3. Vasárnap. Második évfolyam, POLITIKAI NAPILAP. A SZATMÁRI FÜGGETLENSÉGI és 48-as PÁRT KÖZLÖNYE. Megjelenik (hétfő kivételévfhf Hirdetéseket méltányos, szabott árba» és egyezség szerint felvesz » kiadóhivatal, Kazinczy-i Apró hirdetések/ 10 szóig 40 fillér, jntsr további szó 3 fylér '* Nyilttér sora 30 fillér Kiadóhivatal: Kazinczy-utcza 6. szám. Telefon: 106. Lapvezér: URAY GÉZA. Főszerkesztő: 0ARTHA KÁLMÁN. Felelős szerkesztő: HARSÁNYI SÁNDOR. Meghívó. A Nagy-Károlyban 1903. május hó 6-án este 9 órakor a Polgári olvasókörben tartandó pártértekezletre a megyei függetlenségi párt tagjait van szerencsém meghivni. Budapest, 1903. april 25. Luby Géza, megyei pártelnök. Uj köntösben. Szatmár. május 2. A mai nappal uj köntösben adjuk lapunkat az olvasó kezébe. A közönség fokozódó rokonszenve és bizalma lehetővé tette, bogy — tetemes anyagi áldozatok árán bár — lapunkat nagyobb terjedelemben adhassuk az olvasó kezébe. Olvasóink immár meggyőződtek arról, hogy a „Szatmári Hírlap" tisztán a közérdek szolgálatában áll. Zászlaján a haladás jelszavával a testvériség, a íeleke- zeti és társadalmi béke szelle- métől^áthatva tör előre a nagy ideálok felé és a magyar nemzeti éi- dekeknek oly istápolója, mely méltán megérdemli e város és e vármegye hazafias közönségének jóindulatú támogatását. A modern zsurnalisztika követelményeinek kétségtelenül nehéz megfelelni, de mi, a legmesszebb menő anyagi áldozatok árán bár, egész lelkesedéssel fáradozunk azon. hogy a nagyközönség részéről egy magas színvonalon álló, jó politikai és társadalmi napilap iránt minden irányban támasztható igényeknek teljesen megfeleljünk. Most, hogy módunkban van lapunkat ragyobb terjedelemben megjelentetni, nem minden büszkeség nélkül hivatkozhatunk arra, hogy a nagyközönség mindinkább rokonszenvvel és bizalommal tünteti ki lapunkat, 8 a midőn ezért hálás köszönetiinket fejezzük ki, egyúttal arra kérjük az olvasót, hogy megtisztelő bizalmát és támogatását tovább is- tartsa fenn részünkre. Mert ha ebbeü a rövid múltban helyt tudtunk állani elveink és igazunk mellett és sem barátság, sem harag, sem fenyegetés nem tántoríthatott el vezéreszméinktől, annál inkább merjük ezt ígérni a jövőben, mivel a közvélemény szabad szót követel, a melynek mi kiraondói voltunk, vagyunk és leszünk. Előre törünk azért a most reánk köszöntött nehéz időkben is. Elvünk, szókimondásunk az uj köntösben is a régi marad; küzdelmünk jutalma mindenkor a nagyközönség bizalma, a nagyközönség szeretete. (H szerkesztőség. A bécsi helytartók. Szatmár, május 2. Máju3 1-én az alkotmányos gépezet megszűnt működni, helyébe a törvényen kiviili állapot lépett ezer bajával, ezer harczával. Hazánknak talán sohasem volt olyan szomorú virradása a virágos május első hajnalára, mint ezúttal. A szabad természet és az ex- lexbe bevitorlázott nemzet között rettenetes a kontraszt. Amott újraéledés, virágfakadás, zöldelő kikelet; itt gyászos vergődés, dicstelen, lassú haldoklás. De ez a haldoklás még sem általános. A nemzet él és tovább akar élni, tehát ezért az életért küzdeni fog. S ebben a küzdelemben oldalán van a jog, s az igazság, mint ezredéves alkotmányának talpkövei. Csak egy halott van: Széli Kálmán és kabinetje. Mert az olyan miniszterelnök, a ki a nemzet jogaival mitsem törődik, meghalt a közélet számára abban a pillanatban, a mikor a nemzet jogos követeléseinek hadat izent. És Széli Ká. uén legutóbbi nagy beszédében ezt cselekedte meg, s ezzel egyszersmind elmondta önmaga, s a kormány felett is a gyászbeszédet. Ennek a sirbeszédnek alapeszméje abban domborodott ki, hogy tudtára adta a nemzetnek, hogy ő egy magasabb rendű kötelességtudásnak hódolva, nyugodt lelkiisme- rettel belemegy az ex-lexbe és viseli annak felelősségét. Ezzel kimondta azt, ami ma tényleg bekövetkezett: a törvényen kívüli állapotot. Egyszerűen prokla- máita az ex-lexet, de a mit a nemzet várt tőle, semmiféle megoldást nem nyújtott az aggódó hazafiaknak. Még egy árva szóval sem kelt a nemzeti jogok védelmére, még el sem ismerte azokat, s mégis azt követeli, hogy az ellenzék leszereljen A törvényen kívüli állapot előidézése a kormány makacsságából született csupán azért, hogy a közösnek nevezett hadsereg megmaradjon olyannak, a milyen volt, de számban és költségben növekedve. Ennek a politikának javára követeli a kormány, s a pártja az ellenzéktől, hogy ne gátolja a többséget a szavazásban, hogy a nemzet viselje el azt, hogy a kormány és a többség az alkotmányos joggal visszaéljen, a népre elviselhetetlen terheket rójjon, a nemzetre mega- llázást, tarthatatlan állapoior hozzon és mindennek tetejébe k ■ zk : t vesse jövőnket. Az ex-lex elkeseredett harezot jelent és lesz is harcz ni in holdig, inig a bécsi láthatatlan kéznek az ereje a nemzet hatalmas, elientá hí- sán meg nem törik. TARCZA. L e c' é n y b ú e s u. Irt Pakots József. Szerda. Mit csii yljak? Az orvosok azt tanácsolják, ho’,y menjek le Délre. Az idén ídefent 1 -zakón még soká lesz tavasz. Alapja ba'á az orvosok nagy szamarak. Mi ki> 3 a tavasznak az én betegségemhez ? Ez különös, hiszen semmi fizikai bajt nem érzek. A szivem rendes, a tüdőm jól működik, csak éppen é vágyam nincs. De azért mégis. Hátha igazuk van ? Az ördög nem alszik. Hát menjünk. — Hé, Máris lelkem, készülődjék az útra. Utazom. Csomagolja be a ruháimat. Máris, mit bámul rám? Elmehet. Hála Istennek, valahogy megszabadultam ettől a vén boszorkától. Valamikor a dajkám volt s azóta itt ragadt. Harm mez éves, fáradt, vén ember vagyok s még mindig gyermeknek néz. Néha, ha úgy fáj a fejem, jogot formál ahhoz, hogy megsimitsa. Szemtelen, de nem tudom elkergetni. Most már tőle is megszabadulok. All rigth! Megyek !, Csütörtök. Borszasztó, hegy még mindig itt vagyok. Kinézek a 1 mlószobám ablakán s rám mered a f szemszédos ház tűzfala. Tíz éve látom már és azt hiszem, rosszul esnék, ha egy napon megjelennének a nagy városok lidér- czei, a tót munkások és lebontanák. Pedig öreg épület, akár csak én s előbb-utóbb magától is összeesik. Ma útnak indulok. Az orvosok végre is diplomás emberek és nem az ujjúkból szopták a tudományukat. Menjek-e ? Az a tűzfal bánt. Nem tudok elszakadni tőle. Bolondság! Ha hangosan mondanám el, amit gondolok, az emberek kinevetnének. Ejh, örült vagyok. És mégis, mégis! A megszokás, a tiz évi megszokás folytán szinte nem tudom már nélkülözni. Látnom kell! Furcsa. Hát nem megyek! Nem utazom ! — Máris, pakkolja vissza a ruháimat. Maradok! Péntek. Babonás vagyok. Ez a nap a szerencsétlenségek napja. Tegnap, azt hiszem, lázas voltam egy kicsit. Talán az étvágytalanság miatt. Sok mindenféle badarságot gondoltam össze, kétségtelenül nem bölcs dolgokat. Ma már megyek. No, de végezzünk előbb egy kis leszámolást. Semmisítsük meg a jelen és a múlt emlékeit. Talán még vissza- kivánnám őket, ha elevenen kisértenének. Lássuk! Tüzbe ezekkel a hajszálfinom női kézírásokkal, istenem, milyen gyönge teremtmény a magam fajta férfiember. E törékeny, leheletszerű vonások, mint a pókhálószálak, körülfonják a szivét, lekötik az akaratát és valóssággal rabszolgájukká teszik. A tüzbe velük ! Nincs szükségem semmire és senkire. Ma megsokszoro- sodott az utazási kedvem. Talán egy, két, három évig vissza se kerülök ide. Az orvosoknak igazuk van : mennem kell. — Máris, csomagoljon újra! Mi? Hogy ne menjek ma? Bánom is a pénteket! Nem vagyok babonás. Csomagoljon. Utazom ! Szombat. Máris gúnyosan vigyorog be az ajtón. Jó reggelt kivan s mintha azt mondana: — Tudtam, tudtam ! Az urfi sohase utazik el: Borzasztó ! Ez a vén banya olyan, mint egy detektív. — Máris ! — Parancsol az urfi ? — Készen van-e már minden ? Ma utazom ! Máris mosolyog. Aztán odajö az ágyamhoz és anyáskodó hangon mondja: — Csak maradjon nyugton. Még nem csomagoltam be . . . — Mit beszél ? — Azt, hogy nem csomagoltam. Egyszer se! Tudtam én, hogy nem utazik el. Se ma, se holnap ! — Máris 1 Hordja el magát 1 Elsompolygott. ___________ iga za ? Elakarok Mit tudom én ? Ezt már nem bírom ki. Ez a vén cseléd úgy rendelkezik itt, mintha ö volna az úrnő. A vesémbe lát, olvas a gondolataimban. De hát nincs-e csakugyan utazni ? Talán el. Ejh, szó sincs róla! Bolondság volt, amit eddig csináltam. Hazudtam önmagámnak. Tegnap, tegnapelőtt és azelőtt bolond voltam. Bucsuzkodtam, mint a ki halni megy. Megsemmisítettem a múlt emlékeit és sírni tudtam volna egy — tűzfal miatt. Furcsa. Mintha csak valami nagy leszámolást csináltam volna. És közben úgy ellenőriztem gondolataimat, mintha inagam valami siralomházi alak volnék. Miért ? Ostoba vagyok. Elutazással áltattam magam, mikor minden vágyam az volt, hogy maradjak, amikor a leszámolást és mindent csak azért tettem, hogy maradhassak. Jól van. Bár hamis ürügyet kerestem hozzá, de leszámoltam. El van temetve a múlt; uj világ, uj élet nyílik most a számomra. Maradok és mégis utazom. Istenem, milyen szép az élet körülöttem, a nap kitűzött; csupa fény és ragyogás minden. Isten veled te szürke, kietlen múlt! Megyek ! Megyek és megkérem annak a leánynak a kézét!
