Szatmári Hírlap, 1903. január-június (2. évfolyam, 1-146. szám)

1903-03-01 / 50. szám

4

Szatmár, vasárnap

1903. márcziua 1.

50 szám.

(Az erkölcsi bizonyítvány.)

A tanú, aki a tárgyaláshoz, csak mint tanú volt megidézve, erkölcsi bizonyítványt is hozott magával és sietett azt az elnök urnák átadni. Ez az eljárás hasonlatos ahoz, mint mikor a piruló menyasszony akit vőlegénye az oltárhoz vezet az utolsó pillanatban magához veszi az ártatlansági bizonyítványát, melyet a falu legényeitől szerzett be.

(Két heti hazugság.)

Fazeka Tógyer két hét után nevezte csak meg a tetteseket. Két hétig hazudott, két héten át orránál fogva vezette a vizsgálatot két héten át tűrte, hogy mindenkit inegyanitsa- nak, elnézte, hogy napokon át fogságban tartsanak más ártatlan embereket. Csak két hét után és még nem is nyomban a Dobje Alexa és Bura Mihály letartóztatása után vallott ezekre tehát ráhagyta, hogy azok a tettesek, I akiket letartóztattak.

Miért nem vallott korábban ?

(A félelem.)

Mert félt.

Kitől félt?

Dobje Alxától és Bura Míhály- tól, a tettesektől. Hiszen, ezektől éppen addig félhetett, amíg reájuk nem vall, mert ha reájuk vall, úgy nyomban le tartóztatják és igy ártalmatlanokká teszik őket.

Fazeka Tógyer tehát nem vallott, mert félt. De félt a bírói igaz- ságszolgáttatástól, melytől oka volt félni.

De nemcsak a csendőrök előtt tagadta két héten át Fazeka Tógyer, hogy a tetteseket fölismerte, igy nyilatkozott Izsák Mózes előtt is. Ez volt az egyetlen tanú, aki közel volt a tett színhelyéhez, mert 11 óra tájt arra ment a szomszédos karámba. Ezt a tanút óvatosan kikérdezte Fazeka Tógyer, vájjon nem ösmerte-e fel a tetteseket, mert ő azokat határozottan föl nem ismerhette.

Miért érdeklődött úgy Fazeka Tógyer ez iránt.

' Talán Dobjeék miatt?

Nem, hanem azért, mert tartott tőle, hogy öt ismerték fel.

(Ki a tettes ?)

Ám higyjük el, hogy Fazeka Tógyer fölsmerte az idegen tetteseket.

Akkor azok is minden bizonynyal fölismerték őtet, sőt még bizonyosabb, mert a tettesek, akik megtudakolták, hogy Bura Mihály a soros gazda a legelőn, azzal épenség- gel tisztában voltak, hogy Fazeka Tógyernek a pásztornak mint rendesen akkor az éjszaka is ott kell lennie. Már pedig, ha Fazeka Tógyer ott felébred és a mint ő mondja a tettesek visszafordulva, baltájukkal megfenyegették őt, akkor móltóztas- sék meggyőződve lenni, hogy mi Fazeka Tógyert itt nem láthattuk volna, — mert őt a tettesek, mint a gyilkosságnak egyetlen szemtanúját okvetlenül agyonütik. Ez már nem bosszú többé, nem is számítás, ez az ember élet ösztönének parancsa, pedig ez nem történt, ennek csak az a magyarázata, hogy Fazeka Mihály vagy maga tettes, vagy egyetértett a tettessel. A következetesség szempontjából is megbízhatatlan a Fazeka vallomása. Háromféleképpen is nyilatkozott arról, hogy fia látta-e a tetteseket vagy nem. Azt állította, hogy az áldozat fetrengett a földön, holott ennek lehetőségét a Szakértők egyértelműen kizárták. Elhazudta, hogy valami legelő rontás miatt kellemetlensége volt Dobje Alexával és ezt esak akkor ismerte be vonakodva, ellentmondások között, amikor a tanujf

SZATMÁRI HÍRLAP.

rávallottak. Végül bebizonyult, hogy évekkel ezelőtt már hamisan esküdött. Három tanú is bizonyította, hogy őket betegágyához magához hivatta s elmondotta nekik, hogy betegségét és baját annak tulajdonítja, mert egy perben mint tanú hamisan esküdött meg. Fazeka Tógyer kénytelen volt bevallani, hogy tett ilyen nyilatkozatot a tanuk előtt és csak azzal védekezett, hogy akkor elkeseredésből beszélt és nem mondott igazat.

Mi marad meg tehát e vallomások hitvány rongyából? Gyanú, hazugság, erkölcstelenség. Ez a tanú legyen-e hát az a szövétnek, mely mindnyájuknak világit? Ez a hazu- dozó, erkölcstelen ember, legyen az, aki után megindul tizenkét becsületes ember és maga előtt kecsegteti két embertársát — a halálba.

Ez a tanú talán nem a komor- záni emberek közül való, akiknek er- kölesét olyan sötéten festette meg az ügyész. Ez talán Erényországban született, ott nevelkedett ?

Nagy bölcsesség van abban az évszázados gyakorlatban, mely egy tanúvallomását nem tartja elegendő biztosítéknak. Nem a tanuk számbeli arányánál fogva. Két tanúnál megvan a tanú megbízhatóságának ellenpróbája.

(A balta.)

Tisztelt Esküdt Óraim 1

Fölmentve érezhetném magam a kötelesség alól, hogy ezek után azokkal az aprólékos kérdésekkel foglalkozzam amelyekről maga a kir ügyész ur is azt mondotta, hogy ha Fazeka Tógyer vallomása kiesik a bizonyítékok sorából, akkor azoknak jelentős szerepük amúgy sincs. Önmagámnak és a reám bízott életbevágó érdekeknek tartozom azzal, hogy bár röviden, ezekre is kitérjék.

Kiemelem, hogy az orvosszakértők megengedik annak a lehetőségét, hogy a sérüléseket egy ember is ejlhelle. De ha kettő lett volna is a tettes, semmi bizonyíték nincs arra, hogy ez a két ember az.

Gyanúsnak látszott, hogy Dobje Alexa, a gyilkosság előtti való nap élesítette a baltáját. De ne felejtsük el, hogy ez szombat napon történt, heti munka végeztével, amikor az emberek rendbe szokták hozatni a szerszámaikat.

Különben is Dobje fényes nappal, nem titokban, nem rejtve vitte a baltáját, magánál a kovácsnál is találkozott többükkel.

Alibit is igazoltak a vádlottak, mert családtagjaik bizonyítják, hogy nem voltak a házon kívül, de lényeges az, hogy Dobje Alexát, a gyilkosságot követő napon, ugyanabban a ruhában látták a tanuk, mint előző este. Már pedig kizártnak látszik, hogy ha Dobje követi el a gyilkosságot, az a ruha ne lett volna véres, hogyha egyébtől nem, a baltától, melyről futásközben okvetlen lecsepeg a vér.

Bura Mihály ellen ilyen külső bizonyíték sincs.

(A préda.)

Tisztelt esküdt uraim !

A kir. ügyész ur azért is büntetést kér önöktől, mert példaadás kell a komorzáni népnek. Ez a nyilatkozat, az igazságszolgáltatásnak legsötétebb korszakára emlékeztet. Hajdan a rómaiaknál a czirkuszba dobták oda a szerencsétlen rabszolgákat fenevadak prédájául, hogy kielégítsék a népnek vérengző vágyát. Később a középkorban is ártatlanokat törtek kerékbe, égettek el máglyán, hogy példát adja nak a népnek ...

Hiába lett volna hát évszázadokon keresztül oly sok fényes elmének

küzdelme, hogy még mindig ott, ennél a felfogásnál tartsunk, mely két ártatlan embert dob oda áldozatul, hogy az elkövetett bűntény után — Komor- zán köznépe engesztelő véráldozatot követel. Vigyázzunk mielőtt ily szörnyű, ily emberietien dologra vállalkoznánk. A kir. kúria mint fönt a magas to ronyban elhelyezett őr már félre-verte volt a harangokat: „Emberek vigyázzatok, mert veszedelem fenyegeti embertársainknak szabadságát és életét!“

És mikor erre a veszedelemre gondolok, felujul emlékemben két szomorú történet.

Az igazságszolgáltatásnak szörnyű tévedései azok.

Előttem vannak a könyvek, melyekben az igazságszolgáltás e két megdöbbentő tévedése meg van örökítve.

(Ártatlanul elitéltek.)

A Köteles Mihály esete az egyik. Talán önök is hallotLak már róla.

Köteles Mihály jómódú szegedi gazdaember volt. A feleségét egy napon meggyilkolva találták. Két asszony a két tettes rávallott Köteles Mihályra, hogy ez bujtatta fel őket és segített nekik a gyilkosságban. Köteles Mihályt elitélték. Nyolcz esztendeig raboskodott a boldogtalan, amikor az asszonyok egyike beismerte, hogy csak bosszúból vallott ellene, mert csalódott abban a számításában, hogy az özvegygyé vált ember őt feleségül fogja vonni Köteles Mihály kiszabadult testileg, lelkileg megtörve. Egy év múlva meghalt. Itt van a Drakulics Sándor története is. Ez különösen hasonlít a mi esetünkhöz. Bácsmegyében egy nap meggyilkolva találták Sámsa Mihályt a korcsmárost. A gyilkosságot a felesége követte el, amint bevallotta, Drakulics Sándornak f elbúj tatására. Az elhalt fia a kis Sam- sa Száva bizonyította is, hogy ö látta az ablakon keresztül, mint Drakulics | az ő atyját fejszével leütötte.

Ha1 esztendei szomorú rabság után, lelkíismeretének furdalásától hajtva jelentkezett Sámsa Katicza a bíróságnál töredelmesen bevallotta, hogy csak azért vádolta Drakulics Sándort, mert azzal, hogy úgy tüntesse fel magát" mint akit e tettre felbujtottak. Kis fiát ugyancsak ő tanította be a hamis vallomásra.

És az időközben felserdült fiú megerősitelte a fogva levő anyjának ezt a rettentő vallomását.

Drakulics Sándort kibocsátották a fegvházból hat év után — félholtan.

Kíméljen meg a gonoviselés mindnyájunkat attól, nehogy krónikás akadjon, aki valaha megírhassa: 1903. junius 7 én komorzánban rejtelmes éjszakában kinn a legelőn, meggyilkoltak egy embert.

Nyolcz hónappal később, Szatmár városában, fényes nappal száz és száz ember szemeláttára egy rettenetes bírói tévedésnek súlya alatt meggyilkoltak két ártatlan embert.

Kérem védenczem fölmentését.

(A védöbeszéd hatása.)

A nagyszabású védöbeszéd leírhatatlan hatással volt a hallgatóságra. Az első pillanatban önkéntelenül kitört az éljenzés és taps, de az elnöki csengettyű elfojtotta a tetszésnyilvánításnak elementáris kitörését.

Igen megható és mindenkit megindító jelenet következett, midőn Szabó József elnök a szokásos kérdést intézte Bura Mihály vádlotthoz, hogy akar-e még védelmére valamit előadni.

Bura Mihály alig birt felállani helyéről; lábai megroskadtak, minden tagjában remegett és ajkait beszédre nyitotta, de hangja elcsuklott és egyetlen szót nem birt ejteni. Csak hangos zokogásban tört ki, könnyei megeredtek és nagy lelki küzdelemmel elcsukló hangon fuldokolva mondta:

— Nagyságos uram. ártatlan vagyok. A mióta az a baj ért, hogy korcsmái verekedésért fegyházban ültem, megfogadtam, hogy botot sem veszek a kezembe . . . Azóta 25 esztendeje már, a kezemet sem emeltem senkire, nemhogy fejszével embert gyilkoltam volna. Ártatlan vagyok.

Hozás János, a tolmács any- nyira megindult az egyszerű oláhparaszt szaván, hogy szinte köny- nyekre fakadt és alig birta a szerencsétlen ember szavait tolmácsolni. A karzaton levő előkellő hölgyek is hangos zokogásban törtek ki és kevesen voltak a teremben férfiak is, akiknek nem szökött könny a szemébe,

(A verdikt.)

Mielőtt az elnök a szokásos ki- tanitást megkezdette volna, az esküdtek sorából felemelkedett Báthory Imre esküdt és az előre meg nem fontolt szándékra nézve, egy kisegítő kérdés feltevését indítványozta. Az indítvány, a melyet a vádhatóság képviselüje is támogatott, a bíróság tagjait is legnagyobb mértékben meglepte, mert előrelátható volt, hogy a kérdés feltevése a vádlottak elítélését fogja maga után vonni. A hallgatóság körében pedig a megbotránkozás, az elégedetlenség zugó moraját vonta maga után az indítvány.

A bíróság a törvény rendelkezése értelmében kénytelen volt helyt adni, az előterjesztésnek és —• noha a jelen esetben mellőzni kívánta — a kisegítő kérdést föltette. Ezzel a beavatottak, de a laikus hallgatóság nagy része is körül-beliil tisztában volt a verdikttel és meg volt pecsételve a vádlottak sorsa is, hogy az Ítélet nem lesz felmentő.

Az esküdtek kitanitása következett ezután. Az elnök nagy alapossággal és tárgyilagossággal, világos, áttekinthető formában tartotta meg a résumét. Ezután az esküdtek visszavonultak a verdikt meghozatalára. Közel egy óra hosszáig tanácskoztak az esküdtek, miközben benn, a teremben a hallgatóság türelmetlenül leste a verdikttet.

Báthory Imre, az esküdtek elnöke néma csendben kezdte meg a verdikt kihirdetését. Visszafojtott lé- lekzettel hallgatta a közönség, midőn olvasta:

„Becsületemre és lelkiismeretemre, isten és emberek előtt állítom, hogy az esküdtek határozata a következő:

Az első főkórdésre: nem. A kisegítő kérdésre • hétnél több igen.

A határozat általános megdöbbenést keltett; még az elnökön is látható volt a megindultság, midőn nyilvánvalóvá lett a marasztaló verdikt.

(Az ítélet,)

Az esküdtek marasztaló verdiktje alapján a bíróság Ítélete a legenyhébb büntetést mérte a két vádlottra. A 92-ik szakasz alkalmazásával egyenként 4—4 évi fegy- házra ítélte, a melyből a vizsgálati fogságban eltöltött 8 hónapot kitöltöttnek vett.