Szatmári Hírlap, 1902 (1. évfolyam, 1-42. szám)

1902-11-22 / 12. szám

2 7 Szatmár, szombat 1902. november 22. 12. szám SZATMÁRI HÍRLAP. nyék is tudomást szerzett a szőr- j nyü ítéletről s igen sok helyről táviratban tudakozódtak szerkesz­tőségünkben a szenzáczios hir rész­leteiről. Azt, hogy a halálos ítélet szerte a városban tegnap egész nap szó­beszéd tárgyát képezte, monda­nunk sem kell talán. De leginkább jogász emberek vitatták meg ismét és ismét a borzalmas bünpört; minden oldalról s általános volt a vélemény, hogy a két komovzáni oláh pásztor aligha szabadul meg a hóhér kötelétől; ámbár az íté­let — még mindég olyanok a szak­vélemények — tulszigoru. S mig a szenzáczióra éhes nagyközönség mohó kíváncsisággal pertraktálja a két halálra ítélt pász­tor rettenetes végzetét, addig a teg­napi nap szerencsétlen hősei: Dobje Alexa és Bura Mihály némán, ha­lálos csöndben, mély apátiába me­rülve ülnek rideg, magányos zár­kájukban, hova a város élénk zsi- bongásából nem hallatszik egyéb zaj, mint a czellák ajtaja előtt fel­es alá járó szuronyos börtönőr egyenletes lépteinek stereotyp, tompa kopogása. Munkatársunk egyébként szo­morú látogatásáról az alábbiakban számol be: (A halálos Ítélet után.) Csütörtökön este hét óra körül, midőn a bíróság kimondta a két vád­lottra a halálos ítéletet — mint teg­napi tudósításunkban jeleztük — a ha­lálra ítélt két ember, a körülmények­hez képest elég nyugodtan viselkedett, De ez a csodálatos nyugalom csak pár perczig tartott, mig a két ember össze­szedte gondolatait és mintegy mély lethargiából a rettenetes valóra ébred­tek. A mint szabadabban gondolkoztak s maguk elé képzelték a bitófát, ar- czuk hirtelen ijesztő színre vált s hol halálsápadt, hol fakó sárgás szint ját­szott tüskés arczuk; a testükön pedig szinte látni lehetett — a mint végig fut a halállélelem okozta dermesztő hi­deg. Az esküdtszéki teremből még egye­nes tartással, biztos léptekkel mentek ki, de a mint a folyosóra értek, meg- megroskadtak s ez a kínzó félelem mindinkább erőt vett rajtuk, minél kö- j zelebb jutottak magános czellájukhoz.' Alig helyezkedett el a két halálra-; ítélt a czellában, midőn az őr behozta vacsorájukat és a szigorú reglamához mérten, szó nélkül az asztalukra tette a párolgó ételt. Dobje Alexa, az elsőrendű vád­lott, az ajtónyilás hallatára ijedten ug­rott fel s olyan mozdulatott tett, mint­ha őrülten menekülni akart volna a rettenetes helyről, de a szuronyos fegy- őr láttára erőtlenül visszarogyott ke­mény {fekhelyére és ismét előbbeni, mély apathiájába merült. Egyébként, az ízletes, meleg étel látása teljesen kö­zömbösen hagyta s egész este hozzá se nyúlt a táplálékhoz. Bura Mihály, a másik halálraítélt szintén félálomba merülve ült fekhelyén, midőn az őr elébe tette a vacsorát. Őt is kellemetlenül zavarta a fogházőr megjelenése, de sokkal nyugodtabbnak látszott, mint társa. Étvágya azonban Bura Mihálynak sem volt; mindketten érintetlenül hagyták az ételt. Az éjszakát egyformán nyugtala- lanul töltötték. A halálgyötrelem elűzte szemükből az álmot s mindketten az egész éjszakát ébren töltötték, hol fel- és alá járkálva czellájukban, hol pedig j fekhelyük szélén ülve, révedező tekin­tettel, gyötrő halálsejtelmektől kí­nozva. Dobje Alexa kínos nyöszörgése kihallatszott a folyosóra ; közbe-közbe hangosan feljajdult és egyre törülgette a homlokán gyöngyöző hideg verejték- csöppeket. Bura Mihály a hosszú, kínos éj­szaka nagyobb részén, összezsugorodva feküdt nyughelyén, arczát halálos sá­padtság borította el, mig teste megrán­dult a halálos borzadálytól. Mikor a szürkülő hajnal derengő fénye átszürődött a börtön hasadékain, végre félálomba merült a két elitéit. Sápadt kinézésük és izgatott lélekzet­vételük árulta csak el a belsejükben dúló vihart. (A séta.) A börtönör rázta fel a rabokat nyugalmukból, hogy a rendes sétára vigye őket. Gyorsan felugrottak s szót­lanul követték az udvarra a fegyőröket. Szilárd léptekkel járták körül a szűk udvart s nyugodtabbaknak látszot­tak. Alig félórai séta után visszavitték őket czellájubba, hol fáradtan ledültek fekhelyükre. Délben már nyugodtan fogyasz­tották el az ebédet, mely levesből és főzelékből állott. Vigasztalás a hitben. Dobje Alexát a börtönben vallá­sos rajongás fogta cl. Folyton a bib­liát olvassa és valahányszor harang­zúgást hall, mély áhítattal keresztet vet magára. Akkor is a bibliát forgatta a ke­zében, midőn munkatársunk a kulcs­lyukon bepislantott, s halk mormofás- sal oláh zsolyozsmákat énekelt. A ha­lálraítélt rab szomorú éneke még a rideg fegyőröket is megindította. Az ének mindinkább elcsendesült mig végre csak elfojtott halk zokogást le­hetett hallani. A rab sirt . . . Én ártatlan vagyok! Bura Mihály a czella egyetlen kis . keresztes székén ült és félhalkan önma­gával beszélgetett. Kezével idegesen hadonászott és szüntelen ismételgette. — En sand ne vínovat! (Én ártatlan vagyok!) Talán igaza is van a szerencsét­len embernek, kinek szavát elnyelte az őrtálló szuronyos börtönőr lépteinek, a hosszú folyosón többszörösen vissz­hangzó, egyenletes kopogása ............ .. .. Messze pedig a havasok közt elterülő Komorzanban a két halál­raítélt felesége szivszorongva várja vissza a családfőt. Mert akármilyen mű­veletlen, akármilyen tudatlan is a ko- morzani asszony, jól tudja, hogy léte­zik még kőnyörületesség, mely meg­menti a családfőt a bitótól s visszave­zetheti szerető családja körébe. NAGYKÁROLYI HÍREK. * Erzsébet királyné emléke Nagy- Károlyban. Szerdán, e hó 19-én bol­dogult Erzsébet királyné emlékére gyász­istentisztelet volt a nagykárolyi róm, kath. templomban, melyet Palczer Ernő kegyesrendi házfőnök végzett. A gyászmise után a főgvmnasiumi ifjú­ság ünnepélye folyt le a városi torna- csarnokban, hol az alkalmi beszédet, Iíám József igazgató tartotta, a már tőle megszokott ékesszólással. Az ál­lami polgári leányiskola is házi ünne­pélyt rendezett. * A naiykárolyi orosz egyház küldöttsége Wlassics miniszternél. A nagy-károlyi orosz egyháznak mintegy 15 előkelő tagja utazott fel tegnap (csütörtökön) délelőtt Budapestre, hogy ismeretes sérelmes ügyükben Wlassics Gyula vallás és közoktatásügyi minisz­ternél kihallgatásra jelentkezzenek. A küldöttséget Domahidy Elemér a város országgyűlési képviselője fogja a mi­niszter elé vezetni. Képviselőtestületi Ülés. Nagyká­roly város képviselőtestülete vasárnap, folyó hó 23-án délelőtt 10 órakor rendkívüli ülést tart, melynek tárgyai a következek lesznek: 1) A vármegye közgyűlése által jóváhagyott szervezési szabályrendelet kihirdetései. 2) városi képviselőválasztó kerületek megalakí­tása s a választandó képviselők számá­nak meghatározása. 3) az igazoló vá­lasztmányba egy tag választása. 4) a nagykárolyi izr. nöegylet kérelme a népkonyha segélyezése iránt. 5) A „Nagykárolyi takarékpénztár egyesület“ ajánlata a gőzfürdőnek a város által leendő átvétele végett. Kinevezés. A pénzügyminiszter Boné Lajos nagykárolyi pénzügyőri biztost Rózsa­hegyre főbiztosnak nevezte ki. A nagykárolyi Kölcsey egyesület is megkezdi már valahára működését. Nagy László alispán, egyleti elnök va­sárnap, folyó hó 23 án délelőtt 11 órára hívta össze a választmányt, hogy a Csóti tanár eltávoztatásával megürese­dett irodalmi szakosztály elnöki állást betöltsék és a téli felolvasó estélyek idejét megállapítsák. Áthelyezések. Danes József pénz­ügyőri biztos Puháról Nagy-Károlyba, Kö- v e s s y Lajos vasúti forgalmi hivatalnok pe. dig Nagy-KárolybóLDebreczenbe helyeztettek át. TÁVIRATOK. Elutasított peticzió. Budapest, nov. 21. Saját tu­dósitónktól.) A Kúria mai ülésén a gr. Teleky Gyula ökörmezői mandátuma ellen beadott peticziót elutasította. Megőrült kamarás. Bécs, nov. 21. (Saját tu­dósítónktól.) Rakovszky Ferencz kamarás, Odilon, hires bécsi szí­nésznő férje, Bécsben hirtelen meg­őrült. A szerencsétlen kamarás fél - tékenységi rohamában eszét vesz­tette. Öngyilkos földbirtokos. Bécs, nov. 21. (Saját tu­dósítónktól.) A Bécs-berlini gyors­vonat egyik kupéjában halva talál­ták Weirtheimer Miksa, minap eltűnt kománfalui gazdálkodót. — Wertheimer zilált anyagi viszonyai miatt a vonaton agyonlőtte magát. ÚJDONSÁGOK. Haláiitélet. A megdöbbenés önkéntelen moraja fogadta az esküdtek teg­napi verdiktjét. Nem a halál réme, de a bírói tévedésnek feltűnően fenyegető lehetősége megder- mesztő izgalommal ragadta meg azt, aki figyelmesen tekintett be a tárgyalás részleteibe. Az esküd­tek ítéltek külső jelekből és lehe­tőségekből, valószínűségek és fel­tevésekből megalkotott őszinte benső meggyőződésükkel. És ez az, ami a társadalmat gondolko­dóba ejti, hogy vájjon elegendők-e a jelenségek által keltett benyo- mások ily rettentő bűntett és bün­tetés megállapításához, s valóban az az objektiv bizonyosság és kétkedést nem tűrő valóság nyert igazságos kifejezést a halálos íté­let kimondásában? Nincs félszegebb felfogás é3 a kriminális igazságszolgáltatás szent feladatának fogalmával űzött laikusabb játék, mint az esküdt­széknek akként való szembeállí­tása a szakbírói intézménynyel, hogy az egyiknek csak akkor sza­bad marasztalnia, ha bizonyítékai vannak, a másiknak meg szabad marasztalnia akkor is, ha bizo nyitékai nincsenek. Az esküdtek­nek is bizonyíték kell, de éppen e bizonyítékok felismeréséhez és mérlegeléséhez hiányzik az a kri­tikai és logikai szellem, mely fő­benjáró bűnöknél és különösen a halálbüntetésnél kell, hogy a ké­tely legcsekélyebb árnyalatát is emberi számítás szerint kizáró objektiv igazsághoz vezessen. Dobje Alexát és társát az esküdti lelkiismeret a legnagyobb büntetéssel, halállal sújtja. A meggyilkolt áldozatnak közelében alvó társa az éj sötétjében ezeket ismerte fel. Egyetlen tanúja a ténynek. Igazat mondott-e, lehet­séges, talán valószínű, de nem bizonyos. Két emberéletet nem érdemelt e vallomás. Bármiként vélekedjünk is az esküdtbiróság lelkiismeretének igazmondása felől, a birói téve­désnek félelmetes kisértése ez ügynél, — hol halálitéletet hoz­tak, — csak növeli az egész in­tézmény iránti bizalmatlanságot. A tévedéseknek nagy a lehető­sége, s a helyrehozhatlan halál- büntetésnél megdöbbentő annak elkésett felismerése, hogy a bíró­ság a legnagyobb lelkiismeretes­sége daczára, akár mert csaló­dott, akár mert megcsalták, — valakit ártatlanul elitéit. Dr. S. fedél nélkül a szabad ég alatt. Hol a boldogság mostanában? Barátságos fütött szobában! A költőnek ez a két soros valló* mástétele, érezzük mindnyájan, hogy legalább most — szinarany igazságot tartalmaz.

Next

/
Thumbnails
Contents