Szatmári Hírlap, 1902 (1. évfolyam, 1-42. szám)

1902-11-09 / 1. szám

2 Szatmár, vasárnap SZATMÁRI HÍRLAP. 1902. november 9. 1 szám. Itt a napilap! — Levél a szerkesztőhöz. — Budapest, nor. 8. Az a franczia király, a ki egy- egy tvukocskát ki vánt minden napra alattvalóinak konyhájába: elég jól járt. A vasárnapi tyuk hatalmas protektora lett a királynak és hall­hatatlanná tette. Igaz ugyan, hogy ma még nincs király Francziaor- szágban, ellenben tyuk nemcsak va­sárnap, de hétköznap is kerül a franczia polgár asztalára; — ha­nem hát arról a tyuk nem tehet. Mindenre még a tyuk sem képes. Hogy miért emlegetem a tyú­kot ? Szerkesztő ur, az a tyuk: az újság. Kezdetben úgy volt, hogy a kik a nép szellemi tájékozásáról gondoskodtak: nem mertek nagyot kivánni. Mint a franczia király, ők is csak annyit mertek kivánni, hogy bár legalább vasárnaponként kerülne egy-egv ujságocska minden polgár asztalára. Ez elég lehetett a szel­lemi vezéreknek, mint a hogy a va­sárnapi tyuk is elég volt a király­nak, de nem elég a polgárok­nak. Azok többet is elbírnak. Nem sok nekik, ha minden napra van tyuk és van újság. Sőt úgy keve­sebb nekik. Mert elvégre nehéz úgy jól lakni, ha az embernek hetenkint csak egyszer főznek. S ezzel voltaképpen megmond­tam, hogy az uj napilapot indokolni nevetséges. Hogyne kellene napilap! A többet sohse kell indokolni, mi­kor a kevés senkinek se lehet elég. A paraszt kinevetné azt az embert, a ki nagy alázatossággal és sok szóval kérne engedőimet tőle, hogy több kenyeret, több földet, több sót adhasson neki. Hát bolond az ur? Csak adja ide kend és sohse féljen, hogy sokaljam. Nincs az a megrakott szénás szekér, a melyikre még egy szál ne férne. Az én szé­nás szekerem meg épen üres! Már hogyne férne rá valamicske! S csak igy kell szólnia a közönségnek, mi­kor napilapot hoznak neki. Akkor se sokalná, ha volna más napilapja, hát még igy, hogy nincsen! Hiszen a napilap: egy naponta megismételt bók, hogy „nagy város vagy Szat­mári“ „Annyi történik benned, hogy azt már nem lehet a szomszéd asz szonytól, meg a kávéházban meg­tudni ! ‘ „Nézd, Debreczennek, Nagy­váradnak három napilapja van már, dehogy hagynálak tovább is szé­gyenben!“ így és ilyen formán bó- kol a lap naponta s a város is csak olyan, mint az asszony: nem harag­szik meg, ha minden nap bókolnak neki. Aztán meg vegyük a dolog komolyabbik oldalát. Áz én szép Szatmár városomat éppen mostaná­ban kikezdte messziről a rágalom. A kik nem ismerik vagy félreisme­rik, elrágalmazzák az ország előtt, h ilyen meg olyan romlott. Mintha ' világon város, a melyik fene*. tejföl. Hibás és kivetni való mindenütt akad, de azért nem sza­bad az egész város fölött pálczát törni. Hát ilyen időkben egyenesen életszükség a napilap, hogy legyen, aki őrt áll mindent visszaver, min­den rágalommal szemben azonnal védelmez. A hetilap lassú járásá­val sohsem éri utói a rágalmat: a napilap fürgesége kell hozzá. Én Istenem, elmúltak a patriarchál's idők, mikor elég volt, talán sok is volt egy hetilapocska. (Emlékszem rájuk. A leányoknak, a kiket én a szatmári lapban szerelmesen meg­énekeltem, ma már maguknak is vannak leányaik, a kihez verseket lehet írni!) Azok nyugodalmas és unalmas idők voltak. Ma harczban áll a világ. Nyomorúság veri a sátrait mindenfelé. Tülekedés folyik s az emberek egyéb híján egymást eszik. Katonák kellenek ma, nem trubadúrok. A katona mindennap helyén van, a trubadúr csak ünnep­kor dalol. S a napilap: a város ka­tonasága. Véd és támad, vigyáz és előre lát, int és korhol, de mindég rendet csinál. Hát kell a napilap szükségét indokolni? Nem kell. Azért hát szerkesztő ur — nem is folytatom. Én csak beszélek, ön megcsinálja a napilapot. Öné te­hát a szebbik beszéd. Ha jó újságot fog csinálni — és tudom, hogy fog csinálni — akkor az a lap fog en­gem protegálni és nem én a lapot. Úgy lesz mint a királyival és a vasárnapi tyúkkal. A király azt hitte, hogy ő protegálja a tyúkot, pedig a tyuk protegálta őt. Üdvözlet az én szép virágzó, hét mértföldes csizmákkal haladó Szatmár városomnak. Kabos Ede. POLITIKAI IIIREK. Az osztrák helyzet. Az osztrák politikai helyzet — mint Becsből je­lentik --a megoldáshoz közeledik. Az uj csehek e hó 11-éig, keddig adtak Körber miniszterelnöknek ultimátumot s ha addig a nyelvkérdésben nem tesz kielégítő nyilatkozatot, a véderő javas­latnál és a költségvetési provizóriumnál a legélesebb és a legmesszebb menő obstrukcziót fogják alkalmazni. — A csehek egyébként, úgy látszik, minden­áron kormányválságot akarnak. A véd­erőjavaslatnak majdnem minden osztrák parlamenti párt hevesen ellene van s ennek megakadályozását az összes pártok egyesült erővel, minden ren­delkezésükre álló eszközökkel fogják megakadályozni. Az osztrák kormány helyzete annyira válságos, hogy ősz trák parlamenti körökben azt beszélik, hogy a lengyel képviselők, a kormány közeli bukására való tekintettel, már arról tárgyalnak, hogy parlamenti mi­nisztériumot hozzanak létre. A helyze­tet igen bonyolulttá teszi az is, hogy TÁRCZA. A hétről. A „Szatmári Hírlap“ eredeti tárczája. Hideg őszi szél tánczoltatja a le­hullt leveleket, melyek zizegve, zörögve lejtenek tova a kövezeten és aszfalton. És az őszi időjárás e természetes kö­vetkezménye, minden tekintetben hálát kelt a szivünkben, mert módot nyújt arra, hogy utczáink városunk budged- jének megterheltetése nélkül felseper- tessenek. A tisztaság pedig vonz s sie­tünk is ki a szabadba, hogy élvezzük a pormentes séta gyönyöreit és eléde- leghessünk korzózó hölgyeink kipurult arczában. De gyönyörködik a gazda is és örül, hogy alkalma van a sok esőokozta mulasztást pótolni és lázas igyekezettel szánt, vet, inig az idő szárazsága en­gedi. És az az elveteti kis mag az ő reménye, annak kifakadása, megsokszo­rozása az ő existentiájának kérdése. Az Isten adja, hogy jobb legyen a jö­vendő a jelennél. Általános felfogás az, hogy az ősz az enyészet munkáját végzi, leher- vasztja, elpusztítja, megöli az eleven életet. Pedig hát tulajdonképen emb­riója egy kezdődő uj életfoganatnak, mely örökös circulus vitiosusban él, befejeződik, — de meg nem semmisül — hogy aztán újból elölről kezdődjék az élet gerjedése és tovább fejlődjék. De az ősz nekünk, szatmáriaknak aratást is jelent: szőlöaratást. Halvány reményekkel, de annál jobb kedvvel kezdtük meg a szüretelést. Igaz, hogy jókedvünket szőlőink hires eczettar- talma kenyetlenül megsayanyitotta, de azért a fanyar ábrázatok mögött meg­nyilatkozott magyaros, hamisítatlan jó­kedvünk. A hegyi vasút ezrivel vitte az uta­sokat, a külön vonatok mind telve vol­tak jó kedvű szüretelőkkel. Persze a szőlősgazdák ismerték kötelességüket és mint házi gazdák olyan szüreti la­komákat csaptak, hogy szegény Szat- márhegyünk úgy meg zavarodott, hogy hamarjában nem tudta megállapítani, hogy tulajdonképen szőlőtermő, vagy pedig kiránduló mulató hely-e 5 ? És ha tekintetbe vesszük, hogy közéletünk egyik ismert és igen kedvelt tagja ven­dégeivel kétszáz liter óbort itatott meg, mig az összes termésből százliter va­lódi savanyu bort bírtak kipréselni, hát bizony nem csodálkozunk azon, hogy a lenézett, de mégis szeretett Szatmár­hegyünk e visszafejlődésre elszégyelte magát. — Ez a hegy roppant nagyot sü- lyedt — jegvzé meg Dr. Török Pista — városunk közkedvelt Pistája. — Bizony ha igy sülyed, mondja rá barátja, Dr, Weisz Károly, négy­öt év alatt hire hamva sem lesz a hegynek. Aesopusék ezen megfigyelését és mértani számvetését nem pertraktáljuk, de jó lesz, ha a hegyet irányadó kö­rök megfigyelés alatt tartják. Hátha csakugyan megbolondult. No de hagyjuk magára a szegény hegyet az ö néma melancholiájával ba már nagyok az ö fájdalmai, le­galább legyenek szentek! Forduljunk tekintetünkkel egy kel­lemesebb érzés megnyilatkozása felé. Viruló hajadonok, szép menyecskék szivei dobbantak hevesebben és tüzet szóró szép szempárok ragyogtak föl ingerlőbben az elmúlt hét második nap­ján, a midőn városunk monoton han­gulatát fényes uniformisba bujtatott da­liás katonák kardcsörtetése zavarta meg. Tiszti szemle volt. Olyan kötelesség lerovása, mely csupán egy kedves for­malitás betartását írja elő. De megje­lenni muszáj. És meg is jelentek. Úgy­szólván valamennyi fegyvernem képvi­l Körber miniszterelnök és Welsersheimb bonvédelmi miniszter közt már huza­mosabb idő óta nagyon feszült a vi­szony. Ellenzéki pártértekezlet. A füg­getlenségi és 48 as párt péntek este Thaly Kálmán elnöklésével rendkívül népes értekezletet tartott, melynek tár­gya első sorban Nessy Pál mentelmi jogának megsértése tárgyában a képvi­selőház csütörtöki ülésén tett bejelentés volt. Olay Lajos előadása és Komjáthy Béla, Rátkay László, Bakonyi Samu s töbek hozzászólása,(után az értékezlet a párt álláspontjának kifejtésével a men­telmi bizottság tagjait bízta meg. Kecs- keméthy Ferencz bejelentette az érte­kezletnek, hogy törvényjavaslatot szán­dékozik benyújtani a felekezeti közép­iskoláknak nyújtott állami segítség tár­gyában. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése. Saját tudósitónk távirata. Budapest, nov. 8. A képviselőház mai ülésének ele­jén Apponyi Albert gróf elnök mele­gen elparentálta az elhunyt Kubinyi György képviselőt. A napirend előtt Nessy Pál Visontay Soma felszólaltak a tenger­szem ügyében elpanaszolta, hogy a lengyelek erőszakkal betörnek a magyar területre. Mindketten a lengyelek be­törésének szigorú meggátlását sürgetik. Széli Kálmán miniszterelnök a felszólalásokra kijelentette, minthogy a tengerszem ügyében a választott bíró­ság végérvényesen döntött, a kérdéses terület hivatalos átadása már legköze­lebb megtörténik s ezzel a zavargások egyszersmindenkorra megszűnnek. Ezután következett az indenmi- tás tárgyalása. Elsőnek Nagy Ferencz, volt ál­lami titkár szólt hosszasan az indemni- táshoz, melyet a kormány iránti biza lomból elfogadott. Utána Pichler Győző sajnálatát fejezte ki a Vészi Józsefre vonatkozó tegnapi tréfás köz­beszólásért, mire Veszi — aki Pic-hlert a közbeszólás miatt provokáltatta — kijelentette hogy Pichler fölszólalását a maga részéről teljes elégtételnek te­selve volt. Bizony, szívesen gyönyör­ködtünk a lányokkal és asszonyokkal együtt a sok délczeg, erőtől egészség­től duzzadó tiszt piros arczában. — Mennyivel más, élenkebb ké­pet nyerne városunk, ha ennyi tisztünk lenne — mondja egy ismerősöm. — Az igaz, de ön is többet lenne akkor otthon a szép asszonyka mellett az is igaz. — Hm I Hát a katona mindig el­lenség ? — Rendeltetése teszi azzá. És ne feledje, hogy ők a harczászati tak­tikát tanulják. Hamar kikutatják hol van a védtelen pont s könnyű szerrel aratnak diadalt. — Meddig maradnak most ezek? — Legyen nyűgöd, ma mennek mind, holnap már csak a mi megszo­kott kedves ismerős tisztjeinket fogja látni. — Tetszik tudni kérem, én nem vagyok féltékeny, de hát igaza van ön­nek, ezek ügyes, tapasztalt emberek és aztán asszonyainknak mégis csak jobb ha nem látnak annyi tisztet. — Jegyezze meg magának, uram, hogy az asszonyok sohasem látnak sok tisztet, csak egyet. De azt azután... Ott hagytam az atyafit.

Next

/
Thumbnails
Contents