Szatmári Gazda, 1917. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1917-02-10 / 6. szám
2-ik old,-?!. SZATMÁRI GAZDA február 10. hogy éppen olyan nélkülözhetetlen tényezője a háborúnak, mint a felfegyverzett katona. Aki a gazdát lebecsüli, munkáját nem segíti elő, csaknem ugyanazt teszi, mint aki a küzdő katonát megakadályozza harckészsége és vitéz erejének kifejtésében. A 0. M. G. E. évkönyvének átolvasásánál az a gondolat támad, hogy itt az ideje annak, hogy véget vessünk az aknamunkának, amely a doldozó gazdák munkájának értéket akarja anyagilag vagy erkölcsileg kis- sebbiteni. A nemzet gerinee a gazdaosztály, ha visszatér bármilyen megfogyatkozva a harcmezőről, a legjobb indulata mellett úgy is meg- sokalja ezt az aknamunkát. Ne várjunk a hősök hazatérésére, itt a legfőbb ideje, hogy az itthonmaradottak a maguk erejével küzdjék ki mindazt, amire a mezőgazdaságnak szüksége van, ami egyúttal az ország jövőjét is biztosítja. A rekvirálás és az állattartás. A szigorúan végrehajtott rekvirálá* nagyban nehezíti állattartásunkat, különösen érzik ezt azok a sertéstartó gazdák, akik város helyen, mint Szatmáron is tartottak 2—3 drb. sertést, a szükséges élelmicikkeket beszerezték apródonkint a piacon, a kisgazdáknál; ezek ma egyáltalán nem tarthatnak sertést, mert sem korpához, sem tengerihez, sem árpához nem juthatnak. Igaz, el kell ismerni, hogy ma a háború következtében ezek a termények más irányban vannak erősen igénybe véve, de nem lenne szabad elfelejteni, hogy a közélel- mezéshez ezek a sertéstarfí gazdák jelentékenyen járulnak s igy nagyban megkönnyítik a lakosságnak zsírral és hússal való ellátását, amit a kormány a nagy hizlaldák utján csak nehezen, vagy egyáltalán nem képes pótolni, A bankok stb. nagy hizlaldái — helyesen — kapnak erőtakarmányt, ámde Magyarországon az állatállomány háromötöd részben kisemberek kezében van és kívánatos, hogy az állattartás a legszélesebb körben legyen elterjedve s takarmány a szükséges mennyiségben rendelkezésre álljon, hiszen vármegyénk területén egyikmásik nagyobb gazda is, ki rendszeresen/5 foglalkozott sertéstenyésztéssel, kénytelen erőtakarmáay hiányában felhagyni vagy legalább is redukálni üzemét, pedig mindkettő veszedelmesen nagy baj, mindkettő a közélelmezés és katonaság élelmezésének rovására megy már csak azért is, mert azok a dédelgetett nagy hizlaldák ha nem is közvetlenül, de közvetve főleg ezektől fedezik állatszükségletuket. Az az intézkedés, hogy erötakarmányról a szükséglet mérvéhez képest az illetékes törvényhatóság gondoskodjék, — teljesen illuziórus, mert a tapasztlat azt mutatja, hogy itt is van szerencsénk két törvényhatósághoz, de korpát, tengerit stb. nem látunk, hogy miért, ne kutassuk, az állattartó gazdának meg kell elégedni a szomorú nincscsel, állatját eladja s még bizonytala- i nabbul tekint a jövő elé. Ezen lehetne pedig segíteni, mert lehetetlen, hogy ha a helyzetet illetékes helyen feltárnák, ne segítenének a bajon és ha a busás ozztalékra dolgozó részvénytár- j saságoknak van mivel sertést hizlalni, kell hogy legyen ■ takarmány a sertéstartás, nevelésre a kisebb embernek, az egyesnek is; a háború folyton tart, végét még nem is remélhetjük, tehát ezt a kérdést nem szabad oly ridegen és hidegen kezelni, mert nagyon-nagyon megfogja magát bosszulni az ilyen eljárás, mivel a kész hízókat, a tejelő marhákat nem lehet füttyszóra előállítani s az ankettek szokásos sablonos és semmi eredményt sem produkáló langy meleg határozataira bízni; eklatáns tanúbizonyság állításunk igazsága mellett az alábbi kis hir, melyet az „Újság“ csütörtöki számában olvastunk : .A rekvirálás ügyében kiadott rendkívül szigorú rendelkezés — mint Szabadkáról jelentik — veszélylyel fenyegeti a Szabadka környékén lakó gazdák állatállományának fennmaradását. A szabadkai gazdasági egyesület ennek elhárítása végett a földmivelési minisztériumhoz távirati felterjesztést küldött, melyben arra való tekintettel, hogy a meglévő mesterséges takarmányuk rendkívül kevés és hogy az újabb rekvirálás mellett az állattartás lehetetlen, gondoskodjék az el nem tartható állatok értékesítéséről, vagy elhelyezéséről.“ Ha tehát Szabadkán, a termelés terén első helyen álló Bács-Bodroginegyében is igy állanak a dolgok, akkor a baj általános, a kérdés megoldása tehát igenigen sürgős. A tehéntej és tehéntejtermékek for- galombahozatala és felhasználása. A m. kir. minisztérium a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott törvényes rendelkezések alapján a következőket rendeli: 1. §. Tejszint, (kávétejszint, habtejszint, édes tejfelt, tejsürűt, tejszínhabot), valamint általában mesterségesen felfokozott zsírtartalmú tejet természetben a közvetlen fogyasztás céljára eladni, kiszolgáltatni vagy ene a célra egyébként forgalomba hozni tilos. Az ily cikkek, valamint általában a tej feldolgozását vagy felhasználását az Országos Közélelmezési Hivatal elnöke a szükséghez képest szabályozhatja, 2. §. Azok az egyének, vállalatok, cégek, vagy üzemek, amelyek tehéntejből, vagy tehéntejtermékek fel- használásával készülő sajt gyártásával ipar- vagy kere- setszerüleg foglalkoznak: a) ha üzemüket az 1915. évi január hó 1 napját megelőzően kezdették meg, üzemüket ezentúl is folytat-
