Szatmári Gazda, 1917. (9. évfolyam, 1-52. szám)

1917-09-08 / 36. szám

2-ik oldal SZATMÁRI GAZDA szeptember 8. elsőfokú közigazgatási hatósághoz (a főszolgebiró, vá­rosokban a polgármester, Budapesten a tanács) nyúj­tandók be, amelynek területen a gazdaság által termelt tej közfogyasztásra kerül s amely egyúttal a közfogyasz­tásra bocsátott tej mennyiségét igazolni tartozik. Az igy beérkező kérvényeket az illetékes hatósá­gok összegyűjtve kimutatás kíséretében folyó évi szep­tember hó 20-ig tartoznak hozzám felterjeszteni. II. Tehenészetek korpaszükségletének biztosítása. Mindazok a gazdák, valamint tejtermelő szövet­kezetek és vajgyüjtő állomások részére, amelyek a ter­melt tejet friss tejként közfogyasztásra hozzák forgalom­ba s e célból valamely várossal, községgel, illetve az ezek ellátására hivatott magánegyénekkel, továbbá köz- intézménnyel, tisztviselői beszerzési csoporttal, munká­sait ellátó nagyobb iparteleppel, vagy tagjai tejszük­ségletéről gondoskodó fogyasztási szövetkezettel 'leg­alább 1918. évi junius hó 1-éig érvényes szerződést kötöttek, illetve azután kötnek, a 3.026.—1917. M. E. számú rendelet 4. §-a alapján a szerződésileg lekötött tejmennyiségével aránylagos mennyiségű korpát fogok kiutalni s rendelkezésükre bocsájtani. A korpa kiutalására vonatkozó kérvények az I. pontban felsorolt feltételek igazolásával látandók el és a tejszállítási szerződés eredeti vagy hiteles másolati példányával együtt azon elsőfokú közigazgatási hatóság (főszolgabíró, városokban a polgármester, Budapesten a tanács) utján terjesztendők fel hozzám, amelynek te­rületén a gazdaság által termelt tej közfogyasztásra ke­rül s amely egyúttal a közfogyasztásra kerülő tej na- ponkinti átlagos s legutóbb szállított egy havi összes mennyiségét igazolni tartozik. Budapest, 1917. évi augusztus hó 30-án. Az elnök helyett: NAGY FERENC s. k., alelnök. Hüvelyeseknek igénybevétele köz­szükségleti célokra. Az Országos Közélelmezési Hivatal a „Budapesti Közlöny“ 200. számában közli a bab, borsó, lencse, lóbab, tatárka (hajdina, pohánka), takarmányborsó (őszi­borsó, vadborsó) készleteknek kötelező bejentésére és közszükségleti célokra való igénybe vételére vonatkozó rendeletét. A rendeletet kivonatosan ismertetjük gazdáinkkal, lényegében megegyezik a többi hasonló célú kormány intézkedéssel, vagyis a felsorolt hüvelyesek is a Hadi­terménynek, illetve bizományosának adandók át. A rdedelet rendelet 1. 2. 3. §-ai a következő — gazdáinkat érdeklő —■ intézkedéseket tartalmazzák : A termelő, kinek bab, borsó, lencse, lóbab, tatár­ka vagy takarmány borsó-készlete egyenként 100 kg., vagy azt meghaladja, köteles készletét az alábbiak sze­rint a termelő-helyre nézve illetékes községi elöljáróság­nak (polgármesternek) bejelenteni. Az a termelő, kinek készlete terményenként a 100 kilogrammot el nem éri,, készletét bejelenteni nem tar­tozik. I A bejelentésnek tartalmaznia kell: 1. a termelőnél levő bab-, borsó-, lencsa-, tatár­ka-, takarmányborsó- és lóbabkészletek mennyiségét; 2. azt a mennyiséget, amelyet a termelő a m. kir. minisztérium 2.928—1917. M. E. számú rendeletének 2. §-a értelmében saját házi é§ gazdasági szükséglete fedezésére a községi elöljáróság (polgármester) megál­lapítása alapján visszatarthat; 3. azt a mennyiséget, melyet a termelő a Hadi Termény Részvénytársaság valamely bizományosának a a bejelentést időpontjáig már eladott, de még nála tárol ; 4. azt a feleslegét, amely a 2. és 3. pontban em­lített mennyiségen felül fennmarad; 5. a hely megjelölését (község, ház, tanya, major, magtár, csűr stb), ahol a készlet tárolva van. Az a termelő, aki a bejelentés időpontjáig kész­letéből bizonyos részt a Hadi Termény Részvénytársa­ság valamely bizományosának eladott, de azt csak ezen időpont után szállítja, tartozik a leszállítás után ezt a körülményt, a Had* Termény Részvénytársaság bizomá­nyosa által adandó átvételi elismervénnyel az illetékes községi elöljáróság (polgármester) előtt igazolni. Ha a készlet, vagy annak egy része még kicsé­pelve nincsen, azt a hozzávetőleges sulymennyiséget kell bejelenteni, amelyre a termelő a cséplés eredmé- nyeképen számíthat. A bejelentés 1917. évi szeptember hó 20. napjá­ig eszközlendő. A bejelentést akár szóval, akár Írásban lehet meg­tenni. Aki maga nem termelő, köteles bejelenteni az 1. §-ban említett terményekből 1917. évi szeptember hó 20. napján birtokában levő egész készletét, amelyet a magyar kir. minisztérium 2.928—1917. M. E. számú rendeletének 111. fejezetében adott jogosultság alapján vásárolt, annak feltüntetésével, hogy meglevő készlete mennyiben haladja túl a saját házi és gazdasági szük­ségletét, illetőleg a kereskedőnél (szövetkezet, árusító) az 1916. évben közvetlen fogyasztásra vagy vetőmagra forgalomba hozott mennyiséget. Azokat a készleteket — tekintet nélkül azok men­nyiségére — amelyek 1917. évi szeptember hó 20. napján tengelyen, gépkocsin, vasúton vagy hajón fuva­rozás alatt állanak, a címzett köteles és pedig a rendel­tetési helyre érkezésük után az 1., illetőleg a 2. §-nak megfelelően bejelenteni. A rendelet többi szakaszai a hatóságok részére sorolnak fel utasításokat; a termelőt csak az érdekli.

Next

/
Thumbnails
Contents