Szatmári Gazda, 1916. (8. évfolyam, 1-53. szám)
1916-02-26 / 9. szám
február 26. SZATMÁRI GAZDA 5-ik oldal. pánhoz intézett beadvánnyal fordulni. E bizottság határozza meg, hogy a megállapított kontingensen belül hova és kinek adandók ki a hadifoglyok. A bizottság gondoskodik, hogy a hadifoglyok mindenkor oly munkahelyeken alkalmaztassanak, ahol munkájukra közérdekből a legtöbb szükség van. A hadifoglyok kiutalása végett a bizottság az e célból szükséges adatok (község, vasúti állomás, hadifoglyok száma, munka neme, kezdete stb.) közlésével a pozsonyi cs. és kir. katonai parancsnoksághoz fordul. A parancsnokság a kiutalásról és arról, hogy a hadifoglyok mely táborból adatnak ki, a bizottságot értesiti. 8. Mihelyt a hadifoglyok a törvényhatóság területére megérkeznek, azokkal a bizottság rendelkezik. A bizottság jogosult tekintettel azokra az érdekekre, amelyek a termés biztosításával, illetve más fontos közgazdasági tekintetekkel összefüggnek, a hadifoglyokat a törvényhatóság területén a felmondási határidő mellőzésével más munkahelyekre átutalni. 9. Azok a hadifoglyok, akik a jelen rendelet kiadása napján a törvényhatóság területén dolgoznak, a hadügyminiszteri szabályzat 2. §-ában megjelölt korlátozásokkal ezen a napon automatikusan a bizottság rendelkezése alá kerülnek azzal a megszorítással, hogy mindazoktól, akik a hadifoglyokat átteleltették, a hadifoglyok csakis a belügyminiszteri szabályzatban feltüntetett visszaélések esetében vonhatók el, vagy pedig sürgős mezei munka idején az esetben, ha az illető a bizottság véleménye szerint kevesebb fogolylyal is elvégeztetheti legsürgősebb munkálatait. 10. Az a munkaadó, aki a régi feltételek alapján átengedett hadifoglyokat az uj szabályzatra való tekintettel nem kívánja tovább igénybevenni, igénybevételüket a bizottságnál 14 napra felmondhatja; a hadifoglyoknak ezzel kapcsolatos átutalása a pozsonyi cs. és kir. katonai parancsnoksággal és a táborparancsnoksággal közlendő. 11. Ha a törvényhatóság területén a hadifoglyok egy része már kellően nem lenne foglalkoztatható, úgy ezt a hadifoglyok munkaerejének gazdaságosabb kihasználása érdekében a földmivelésügyi miniszterhez és a pozsonyi cs. és kir. katonai parancsnoksághoz be kell jelenteni. A földművelésügyi miniszter a pozsonyi cs. és kir. katonai parancsnokságnál működő hadifogolykiosztó kiküldöttség utján a hadifoglyok elirányítása iránt a kellő intézkedéseket megteszi. A bejelentésnek 14 nappal előbb kell történnie, mielőtt a hadifogoly elirányítása szükségessé válnék. A földművelésügyi miniszter, ha a gazdasági viszonyok indokolttá teszik, a törvényhatóság részére megállapított kontingensből hadifogoly-csapatokat a törvényhatóság területéről más törvényhatóságba átirányíthat. 12. A bizottságnak jogában áll a hadifoglyokat az egyes munkahelyeken ellenőrizni, illetve a közigazgatási hatóságok által ellenőriztetni. Amennyiben a bizottság ily szemlék alapján, avagy katonai ellenőrzésből kifolyólag arról értesülne, hogy a hadifoglyok elszállásolása, ellátása, illetve a velük való bánásmód nem megfelelő, vagy általában a munkaadó a hadügyminiszteri szabályzat valamely feltételét nem tartja be, a bizottság saját hatáskörében intézkedik, indokolt esetben az illetékes elsőfokú hatóságnál a kihágási eljárás megindítása iránt a kellő intézkedéseket megteszi s a hadügyminiszteri szabályzatban megállapított esetekben a hadifoglyokat felmondás nélkül bevonja. A katonai hatóságok bevonási jogát ez a rendelkezés nem érinti. 13. A hadifoglyok elszállásolásának ellenőrzése és az egyéb egészségügyi szempontok tekintetében a hadügyminiszteri szabályzat alábbi rendelkezései irányadók. A hadifoglyok, valamint az őrkülönitmény tagjai megérkezésük (vonatról való leszállásuk) alkalmával a munkaadó költségén hatósági orvos által vizsgáltatnak meg. Ugyancsak a munkaadó költségén a hatósági orvos által vizsgáltatnak meg a hadifoglyok és az őrkülönitmény, nemkülönben a polgári őrök is, a munka tartama alatt és pedig az első négy héten át hetenként, azután pedig kéthetenként. A hatósági orvosi vizsgálatot, valamint a hatósági orvosi (egészségügyi) felügyeletet a községi (körorvos) is elláthatja. A hatósági orvosnak, amennyiben a munkaadóval más megállapodást nem létesített, a hadifoglyok a katonai és a polgári őrök megvizsgálásáért és a hatósági orvosi felügyelet ellátásáért a következő díjazás jár: a) természetben adott fuvar, vagy a községi (kör) orvosok mellékjáranr dóságairól alkotott szabályrendeletben megállapított fuvardíj ; b) ugyanezen szabályrendeletben megállapított távolsági dij; c) ha a megvizsgálíaknak száma az őröket is beleértve, 5—20 ember 7 K., 21—50 ember 10 K„ 51 —100 ember 15 K., 101—200 ember 20 K., 200-on felül 25 K. A vizsgálat kiterjed az elszállásolásra is. Ha ötnél kevesebb hadifogoly (őrt is beleértve) volna valahol kiadva, úgy a megérkezésnél és az első két hétben az orvos hetenként a fentebb előirt legkisebb díjazás mellett köteles az ellenőrzést teljesíteni. Ezentúl a vizsgálat ugyanezen díjazás mellett a helyszínén csak a munkaadó kívánságára történik; ha a munkaadó az orvos kiszállását nem kívánja, úgy köteles a hadifoglyokat a hatósági (községi, kör) orvoshoz kéthetenként beküldeni, amely vizsgálatért ez orvost annyi korona illeti meg, ahány hadifoglyot megvizsgált. Ha a hadifoglyokat a község igényelte és osztotta szét, úgy azok a munkaadók fizetik ugyanezeket a dijakat, akiknek a község a hadifoglyokat kiadta. A község a kiosztás alkalmával köteles a hatósági orvosi dijak fizetésére a fizetendő összeg közlésével a munkaadókat figyelmeztetni. A hadifoglyok és katonai, valamint polgári őrök