Szatmári Gazda, 1914. (6. évfolyam, 1-49. szám)
1914-01-03 / 1. szám
4-ik oldal. SZATMÁRI GAZDA január 3. A könyv fenti cim alatt megjelent s közöljük abból mutatványként „A gyümölcs értékesítésről általában“ cimü részt. A gyümölcstermelés sikerét, koronáját tulajdonképen az értékesítés képezi. Anyagilag kielégítő értékesítés nélkül nem érdemes a gyümölcstermeléssel nagyban foglalkozni; e nélkül nem érdemes abba sem tőkét belefektetni, sem arra szellemi és fizikai munkánkat fordítani. Amidőn kielégítő értékesítést említünk, nem szabad e tekintetben tulvérmes illúziókat táplálnunk. Nem akarunk abba a hibába esni, melybe sok szakemberünk esett; akik — hogy a gyümölcsészeínek híveket szerezzenek — fényes és csábítóan kedvező értékesítést helyeznek a gyümölcstermelőknek kilátásba. Mi szigorúan a „kétszer kettő négy“ alapján állunk és nem átalljuk őszintén kimondani, hogy hazánkban — még ott is, ahol az égalji és talajviszonyok kedvezők — a tiz évi átlagos számítás alapján— 5—15 százaléknál nagyobb tiszta hasznot nem helyezhetünk kilátásba az okszerű gyümölcstermelésnél. Annál kevésbbé lehetünk e tekintetben vérmesebb reményben, mert a számos élősdi elleni védekezés sokba kerül és mivel utolsó 14 év alatt sajnosán kellett tapasztalnunk, hogy égalji vissonyaink hátrányos átalakulásban vannak és időjárásunk évről-évre állandóan abnormális. Természetesen mindez csakis nagyobb és kereskedelmi gyümölcstermelésre vonatkozik. Itt tehát nem beszéltünk a kisebb házikertek gyümölcstermelésének értékesítéséről, ahol — miután a termelt gyümölcs a házi fogyasztásra kerül — az értékesítés kérdése magától elesik. A gyümölcs értékesítése nagyrészt nyers, friss állapotban történhetik, amely célból a gyümölcs leszedésére, csomagolására, avagy eltartására különös gond fordítandó. A nyers állapotban vevőt nem találó gyümölcsöt feldolgozás utján vagyunk kénytelenek értékesíteni. A feldolgozásnak többféle módja van. A legelterjedtebbek: az aszalás, az íz-(lekvár-)főzés, a paszta- és ge- léekészítés, az almabor-(cíder-)készítés és végül a gyümölcspálinka, vagyis szesz párlása. A feldolgozott gyümölcs értékesítése — ha azzal egy vidéken sokan foglalkoznak és ha az előállított termény keresett piaci cikk — nem ütközik nagyobb nehézségekbe. Annál nagyobb nehézséggel kell küzdeni gyümölcstermelőinknek a nyers gyümölcsnek, főleg pedig a téli gyümölcsnek értékesítésénél. Bőtermésö években nem egy helyen megesik az az anomália, hogy a gyümölcsöt termelőink a sertésekkel kénytelenek feletetni, ami igazán gyenge értékesítési eljárás. A magyar téli gyümölcs jó értékesítése az utóbbi években annál nehezebbé vált, mert a moly, a varbetegség és a Monilia a gyümölcsöt minőségileg értékteleníti, vagy legalább is kevesebb értékűvé teszi és nagyon kevés az a gondos termelő, aki a káros rovarok és gombák ellen való védekezést a kellő szorgalommal és kitartással gyakorolja. A földmivelésügyi kormánynak valóban gondoskodnia kellene oly közegek vagy vállalatokról, amelyek nem drágán ezt a nehéz és szakértelmet igénylő munkát a termelők vállairó! levennék. Amerikában vannak ily vállalatok és jól működnek. Még hivataloskodásom alatt küldött is ki javaslatomra Darányi miniszter egy fiatal, művelt kertészt, aki ezt a védekezési eljárást ott a helyszínen három éven át tanulmányozta. Ideje lenne, ha a kormány az illető kiküldött által tanultakat már egyszer a termelők érdekében is érvényesíteni engedné. Ha nagy tömegben lesz hibátlan, eladó gyümölcsünk, csak akkor léphet igazán előtérbe, azon szervezetek létesítése, amelyek a nagytömegű gyümölcs értékesítését végrehajtják. Hogy ezek az értékesítő szervezetek milyenek legyenek, erről sokat lehetne írni és beszélni. Igen sokan vannak, akik erre a célra a legalkalmasabbaknak találják a termelők szövetkezetét. Én magam is sokáig e nézetben voltam. Alakult is már néhány helyen ilyen szövetkezet, de vagy megbukott, vagy nem tudott sikert felmutatni; közülök egy-kettő még ma is fennál és tengődik. Az oka a sikertelenségnek abban rejlik, hogy a magyar gyümölcs- és zöldségtermelő bizalmatlan egymás iránt; a maga gyümölcsét mindegyik többre becsüli már önzésből is, mint a termelőszövetkezeti társáért. Azután az egyik gondosan szedi és osztályozza termését a másik erre már kevésbbé hajlandó. Még a bornál, méznél, hagymánál, tojásnál — ahol az egyes termelők terményei között a különbség nem oly óriási, mint a gyümölcsnél — könnyebb ilyen értékesítő szövetkezeteket alakítani; de a gyümölcsnél, — ahol egy és ugyanazon alma- vagy körtefajtánál 100 százalékos értékkülönbözet is elképzelhető — az egyes szövetkezeti tagok terményei között, igazán nem fog a szövetkezés kielégítő megoldást hozni. A gyümölcsértékesítés részvénytársaságok utján jobban sikerülhet, már azan okból is, mert a kereskedelemnek nagyobb töke állhat rendelkezéaére. Ámde a termelőnek vajmi kevés haszna lenne abból, ha az ő gyümölcsének lenyomott árain a kereskedők nyernének és gazdagodnának. Sokat gondolkoztam ezen nehéz feladat helyes megoldása felett és arra az eredményre jutottam, hogy leghelyesebb és legcélravezetőbb az lenne, ha egy-egy nagyobb gyümölcsvidéken a gyümölcs- termelők maguk alakítják meg a részvénytársaságot oly módon, hogy kiki a tehetsége és gyümölcsösének területe arányában jegyezne — üzletrész helyett — egy, vagy több részvényt. A részvénytársaság így a saját
