Szatmári Gazda, 1913. (5. évfolyam, 1-52. szám)

1913-10-11 / 42. szám

SZATMÁRI GAZDA 3-ik oldal. október 11. Jellemének alapsajátsága: a páratlan sziv- Jóság sarkalta mindvégig az emberbaráti intéz­mények megteremtésére, felvirágoztatására. És ezért, midőn az ország kormányzásában jelen­tékeny tér nyílt számára, mint belügyminiszter, az akkor még nagyon elhanyagolt kórházügy reformálásának szentelte erejének jó részét. — Meglátogatta az egész országban a közbeteg- házakat, meggyőződött azok hiányairól, tanul­ságokat gyűjtött a javításra. És rövid idő alatt kórházügyünk javítása nagy lendületet nyert. A lelencek, a budapesti szegény gyermekek sorsa szintén jóságos szivén feküdt és megala­kította a lelencházat, a szünidei gyermektelepe­ket. Jellemére, szivjóságára valló kedves eset az, midőn egyszer a szünidei gyermektelepek megtekintésére utazott, egyik utitársa utazása célját kérdezve Gróf Teleki Géza azt felelte : „megyek meglátogatni gyermekeimet.“ És ezt nem csak mondta, de érezte is, mert ő min­dig csak azt mondta a mit érezett. Nemes szivének jósága azonban nem csak intézményekre sugározta melegét, hanem szi­vébe zárta az egyes embereket is. Nem volt olyan kis ember, a kiért a legnagyobb áldo­zatra is képes ne lett volna, ha ügye igázsá- gos, ha baja őszinte, ha az méltánytalanság, vagy jogtalanság áldozata volt. És segített sok­szor, sokakon a nélkül, hogy a sikert magának követelte volna; segített nemes szivének tiszta, emberbaráti érzése sugallatából! Ez volt gróf Teleki Géza. Páratlan, szeretetreméltó egyéniségével le­bilincselt mindenkit, a ki szerencsés lehetett őt ismerni. Gazdag kedélyvilága, közvetlensége, nyájas modorának kincseit épp úgy árasztotta szerte az egyszerű falusi nép tanulatlan gyer­mekei közt, mint a legfelsőbb körökben. Épp úgy szivéhez fért a népnek, miként meghódí­totta magának a legmagasabb személyiségeket is. Az erőtelenek, szegények atyjuk gyanánt szerették, koronás fők bizalmukkal ajándékoz­ták meg. Az a meleg részvét, melyet koronás királyunk fejezett ki elhunyta felett, megható módon bizonyítja ezt. A királyi kegy közismert jele a v. b. t. tanácsosi méltóság, a melyre Ő Felsége kinevezte. De kevesek előtt ismeretes az a kitüntetés, a mellyel az elhunyt persa sah kedveskedett neki budapesti látogatásának emlékéül a legnagyobb persa rendjelek egyikét adományozván számára, a mit Gróf Teleki Géza köszönettel tett el . . . emlékei közé. De nem tudok reá egy alkalmat sem, hogy e di­csekvésre méltó rendjelet csak egyszer is vi­selte volna. Mi, kik e megyének szülöttei vagyunk, mind tanúságot tehetünk az ő közvetlen, ritka szeretetreméltóságáról. Soha senkivel sem érez­tette sem születése rangját, sem társadalmi ál­lása magasságát, sem egyéni kiválóságát, meg­maradt demokratikus, egyszerű, nemesszivü, jóságos embernek. Ez volt gróf Teleki Géza. És mi a Szatmármegyei Gazdasági Egye­sület e ritka nemes jellem, e kiváló férfiú el­vesztésével az igaz tisztelet, nagyrabecsülés, az őszinte szeretet és ragaszkodás érzetével gyá­szoljuk felejthetetlen elnökünket. Mint egyesületünk elnöke jelleméből kifo­lyólag feladatát, hatáskörét nem a külsőségek­ben kereste, nem a látszatra dolgozott, sokkal értékesebb munkát végzett! Gazdag tudását és tapasztalatait céltudatos és szívós kitartással, az egyesület belső irányítására fordította, nagy befolyását mindig sikeresen közbevetette az egyesület érdekében. Csak a beavatottak tudtuk, mily sokat és mily értékesen munkálkodott egyesületünk javára. A köztudat csak munká­jának sikerét, hatását ismerhette meg. Az ő elnöklete alatt, irányítása, eredmé­nyes munkássága következtében emelkedett egyesületünk mai színvonalára. Az elnökséget oly időben vette át, a mi­kor a gazdasági egyesülettel szoros kapcsolat­ban alakult szövetkezet teljes csődje bekövet­kezett, megkárosítva sok kisgazdát és falusi iparost és megfosztva kis vagyonkájuktól a kauciós alkalmazottakat, de még nagyobb baj volt az, hogy ez által megyénkben a szövetke­zeti eszme bukása látszott elkerülhetetlennek. Gróf Teleki Géza kezébe vette a mentési ak­ciót és másfél évi nehéz küzdelem után fára­dozása teljes sikert ért el, oly államsegélyt nyervén egyesületünk, a melyből az alkalmazot­Sürgönycim: BYAT. Bihfaliy Albert központi irodája Szatmár, Kazinczy- utca 1. szám Nagyban szállít Szamos-kavicsot és homokot, tatai­cementet, erdélyi gipszet, brátkai meszet, jánosházai asbest fedőpalát, karcagi agyagárut és mindenféle építkezési anyagot, továbbá salgótarjáni kőszenet, derzsidai (lignit) barnaszenet és a legkitűnőbb mű­trágyákat. valamint rézgálicot, stb. stb.

Next

/
Thumbnails
Contents