Szatmári Gazda, 1913. (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-06-28 / 26. szám
4-ik oldal. SZATMÁRI GAZDA sülét 10 éves munkássága idején mindenkor tapasztaltunk s amely előidézője volt azoknak az immár tekintélyesnek mondható sikereknek, amivel ez az egyesület eldicsekedhetik. Az olasz bort azóta már erős vámsorompó akadályozza abban, hogy az országba özönölve lerontsa, kissebbitse a magyar bor értékét. Meg is látszik az eredménye az olasz bor behozatal megszűnésének, mert azóta bortermésünk valóban fellendülőben van, bár a magyar szőlősgazdák helyzetét ma sem lehet valami rózsásnak mondani, de vajon mezőgazdasági termelésünk melyik ága dicsekedhetik el azzal, hogy már is biztosítani tudja művelőinek azt az anyagi és erkölcsi jólétet, ami természetszerű következménye volna a befektetett anyagi értéknek és szorgos munkának? Azt hisszük azonban, hogy épp az a körülmény, miszerint a magyar mezőgazdaság érdekében még sok tenni, sok javítani való van, a legbiztosabb záloga annak, hogy a Magyar Szőlősgazdák Egyesülete a 10 éves jubileum után talán az eddiginél is fokozottabb mértékben fog munkálkodni kitűzött céljai érdekében. Csodás játéka a véletlennek, hogy éppen a 10 éves jubileumkor ugyanarról az oldalról fenyegeti a magyar bortermelést veszedelem, mint az egyesület megalakításakor. Ismét a tengermellékről szabadult rá az országra, illetve a magyar szőlősgazdákra egy fenyegető rém, nem ugyan az olasz, hanem inkább a pancsolt dalmát borok formájában. A jubileum alkalmából módjában volt tehát az egyesületnek ismét erélyesen sikra szállni a szőlősgazdák érdekeiért és állást foglalni a dalmát borokkal űzött visz- szaélések ellen. A Szőlősgazdák Országos Egyesülete agi- tációjának lehet köszönni az uj szigorú bortörvényt is, amely ma már többé kevésbé gátat vet a borpancsolásnak és a magyar borkereskedelmet megtisztítja attól a sok visszaéléstől, aminek köszönhetjük, hogy egyidőben a külföld csak a legnagyobb bizalmatlansággal fogadta a magyar földnek ezt a becses termékét. A magyar bor forgalombahozatala érdekében sok hasznos dolgot cselekedett a Szőtősgazdák Egyesülete. 10 év alatt számos borkiállítást rendezett, a termelők borkészletéről állandó nyilvántartást vezet, ezzel a két dologgal elég eredményesen sikerült az egyesületnek egyengetni a fogyasztó és termelő közvetlen érintkezésének útját. Érdemeiül sorolhatjuk fel a Magyar Szőlősgazdák Egyesületének azt a sok szakelőadást, gépbemutatót, stb. amelyeknek célja a magyar junius 28. szőlőmüvelők szaktudásának fejlesztése volt. Ha hozzávesszük ehhez az egyesület bőkezűsége folytán megjelent több rendbeli becses szakmunkákat, az itthoni és külföldi szőlőkul- tura tanulmányozására rendezett társas utazásokat, nagyjában fel is soroltuk mindazokat a hasznos intézkedéseket és eszközöket, amelyekkel a Magyar Szőlősgazdák Egyesülete a 10 év alatt kitűzött céljait oly sikeresen szolgálta. Ennek a sikernek a mértékfokát semmi sem jellemzi úgy, mint az a körülmény, hogy 10 év leforgása alatt egész serege a magyar szőlősgazdáknak csatlakozott az egyesület köré. Hatatmasan meggyarapodott taglétszámmal indul tehát a következő évtizednek, a mi már maga is elég biztosíték arra, hogy az egyesület életének egy újabb korszaka nem lesz minden eredménynélküli, amire különben már csak azért is számíthatunk, mert céltudatos munkájában a Magyar Szőlősgazdák Egyesületét örömmel fogja támogatni valamennyi gazdatársadalmi szervezet s mindenki az országban, ki ismeri a magyar bortermelés jelentőségét. Méhészet. Rovatvezető: NAGY GÉZA. Erősek és gyöngék. Sok méhésznek és még több kezdő méhésznek az a hibája, hogy méhállományában a kiegyenlítésre kevés súlyt fektet, vagy egyáltalában nem is törődik azzal, pedig elengedhetetlen szüksége ez a jövedelmező méhészkedésnek. Amikor az akác elvirágzott s mint az idén, meglehetős bőséggel ontotta nektárját, gondtalanul fogott a méhész a pörgetéshez abban a reményben, hogy hiszen hátra van még a hárs, a mezei növények számtalanja a tísztesfü virága. Ezek a virágok jó esztendőben kétannyi hasznot biztosítanak mint az akác, sőt az Alföldön, a gabonatermő vidékeken a mézelés főforrásai. Erre támaszkodott az a méhész, aki a bekövetkezhető kedvezőtlen eseményekkel nem számolva, az utolsó csöppig kipörgette az akácvirág mézét. És mi következik ebből ? Mint a méhészkedésre szerencsétlen 1912-ik évben a méh családok 60—70, sőt némely helyen 90 százalékának kipusztulása. Ennek az volt az oka, hogy az akác virágzása után cserben hagyott bennünket minden mézelő virág, méhcsaládaink annyira elgyengültek, hogy nem bírták el a telet.
