Szatmári Gazda, 1910. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-17 / 50. szám
4-ik oldal SZATMÁRI GAZDA december 17. nek mindkét oldalán eléggé nagy fekete, hátának első öt szelvényén öt pár kék, az utánna következő hat szelvényen pedig hat pár meggyszinü szemölcs van s ezenkívül egész testét hosszú, lepattanó szövőzet bontja, amely rendkívül éles s ha az emberi testtel érintkezésbe jön, annak vége beletörik az ember bőrébe s ott kellemetlen viszketést, sőt nagyobb tömeg esetén kisebb nagyobb gyuladást is okozhat. Ezért e hernyót hem ajánlatos puszta kézzel megfogni. Junius végén, julius elején, mikor a nőstény hernyó tekintélyes nagyra fejlődött s kellőleg elnehezedett a fa törzsén, a kéreg alatt, vagy bármely más védett helyen bebábozódik. Bábja sötétbarna s a nőstény körülbelül kétszerié nagyobb a hímnél. Mindkettő rit- kás durva szövettel van a fához erősítve, érintésre mindkét báb, de különösen a him élénken mozogni kezd. E hernyó báb alakban nagyon rövid ideig, az időjárás szerint változván, 2—3 hétig marad, midőn is kikéi a lepkéje. A nőstény lepke otromba nagy, agyagsárga szinü s repülni egyáltalán nem tud s csak ha lassan járva halad kissé tova, segít magának súlyos testének vonszolásában szárnyai verésével. Annál fürgébb a félakkora és sokkal sötétebb him, mely — csakis éjjel — fürgén repked a fák törzse körül, párját keresvén. Mindkét lepke nagyon rövid életű. A nőstény ott a helyszinén letojja tojásait, amelyeket a farán levő szőrével takar be, azt a tojáson levő enyv segítségével azok felületére ragasztja s mihelyt tojásait lerakta, azonnal elpusztul, s rendesen a fa tövében találhatjuk meg hulláját. Tekintve ezen hernyó rendkívüli szaporaságát és falánkságát, nagyon szükséges tudnunk, hogyan kell ellene védekeznünk. Hernyó alakjában a fennebb előadottak miatt aligha fogunk nagyobb pusztítást végezni benne, ép ezért bábjait, lepkéit, különösen azonban tojásait pusztítsuk, ami annál könnyebben lehetséges, mert azok messziről észrevehetők élénk sárga színezetüknél fogva s a pusztítást az ősz, tél vagy korai tavasz bármely időpontjában egyforma eredményesen folytathatjuk. Leghelyesebb a tojásokat vagy ott a fa törzsén súlyos szerszámmal pl. kalapáccsal, vagy baltafokával összezúzni, vagy pedig lekaparva összegyűjteni s otthon tüzbe dobva elégetni. Vigyázzunk azonban, hogy a lekaparáskor a földre ne ejtsünk a tojásból, mert annak még a legnagyobb hó vagy fagy sem árt. Szokták a tojáscsomókat kátránnyal vagy más anyaggal ott a hol telelnek bekenni, de én ezt sem ajánlom, mert nagyon sok hernyó szokott az ily kátrányréteg nyílásain, repedésein át kikelni. Különösen a gyümölcsfák és tölgyfák kérgeit kutassuk át figyelemmel, mert ezen fák levele képezi legkedvesebb táplálékát s ezek hasadozott kérgére tudja petéit is legalkalmasabban elhelyezni. A gyapjaspille hernyója többnyire oly nagy tömegben szokott fellépni, hogy egész gyümölcsösöket és tölgyerdőket teljesen lekopaszt, úgy, hogy azok a nyár folyamán másodszor zöldülnek ki. Két érdekes jelenség van e kártevőnél, a melyet egyetlen szakmunkában sem találtam felemlítve s ez a következő: 1) Miután a nőstény repülni nem tud, hogyan terjedhet a hernyófaj más vidékekre s 2) tekintve ezen helyhezkötöttségét és óriási szaporaságát, hogyan lehet az, hogy ha valamely erdőbe befészkeli magát, a honnét kiirtani nem lehet, nem szaporodik folyton tovább, hanem fellépésének második esztendejében rendesen teljesen elpusztul. A mi a továbbterjedést, vidékről-vidékre költözködést illeti, beigazolt tény az, hogy az apró hernyókat, midőn a tojásokból kikeltek, a szél viszi egyik helyről a másikra, mert már toronymagasságban is találták a gyapjaspille apró repülő hernyóit. Azon kérdés, hogy vajon ezen hernyócskák szándékosan kelnek-e repülő- utjokra, fajfentartási ösztönük kielégithetése végett magukat a szél szeszélyes szárnyaira bízván, — vagy pedig akaratuk ellen ragadja-e el őket valamely szélroham, — még nincsen eldöntve. Hogy tényleg a szél terjeszti tovább ezen veszedelmes kártevőt, az kitűnik abból, hogy rendesen az uralkodó szél irányában, — nálunk délnyugat felől éjszakkeletig — szokott terjedni egyik vidékről a másikra. Ami pedig valamely vidékről való eltűnését illeti, az úgy következik be, hogy a második évben, midőn a hernyók már majdnem teljesen ki vannak fejlődve, azok megmerevednek s elpusztulnak. Láthatjuk ezen hernyókat, a mint hátsó szelvényeikkel a faágacskájára kapaszkodva, fejüket rángatva fel-fel emelik, mig végre rendesen magasra emelkedve a fa ágától, elpusztulnak. Gyakran azonban az ily beteg hernyó még be is bá- bozódik, s bábalakban pusztul el. Ha az ily bábot felbontjuk, annak belsejében zavaros, kocsonyás folyadékot találunk s ha jobban megvizsgáljuk e folyadékot, abban egy kicsiny álcát fogunk találni, a mely egy für- készfaj, rendesen a nyergesdarázsnak a hernyó hálóba rakott petéjéből szokott kikelni s okozza kenyéradójának vesztét. így gondoskodik a természet arról, hogy valamely szapora kártevő a végtelenségig ne sokasodjék, mi pedig ne várjuk be a természet ezen csodás munkáját, hanem most télen szedessük össze a tojásokat, mert hisz két évi levélzetet és termést mentünk meg, ha nem várjuk be, hogy ezen ellenségünk magától elpusztuljon. 3 K.
