Szatmári Friss Ujság, 1902. október (1. évfolyam, 10-40. szám)
1902-10-04 / 13. szám
X 2 Zola. A „Corda Fratres* nemzetközi diák- egvesület szeniorafusa Zola Emil halála alkalmából a következő táviratot intézte a francia diákegvesület elnökéhez : „A kilobbant lángész előtt vigasztalanul brit fejet a Corda Fratres nemzetközi diákegvesület ifjúsága, amely együtt sir a francia ifjúsággal ama nagy csapás miatt, mely Franciországgal együtt az egész emberiségei érte. A Corda Frat- egvuttal pompás koszorút tétetett Zola koporsó ára. Pária, okt. (Saiát tudósítónk távirata). Zola temetésin a rendőri intézkedések fölötti ellenőrzést maga a rendőrfőnök fogja gyakorolni, a ki már intézkedett, hogy minden zavargásnak elejét vegye. A disz-századot vezető hadnagy Merd'." volt hadügyminiszternek a fia. A szocialistáknak nem engedték meg, hocv jelvények és zászlók alatt kivonuljanak. Pária, okt. 3. A naciona’ista újságok közük a madridi Heraldo berlini táviratát, a mely szerint Vilmos császár Zola özvegyének részvéttáviratot küldött, a melyben a halhatatlan nagy ember halálán való részvétét fejezte ki. A Libre Parole a következőket írja: Ez a távirat exisztál, habár eltitkolják de exisztálnia kell, mert Zola sokkal több szolgálatot tett Németországnak és sokkal többet ártott Franciaországnak, semhogy Vilmos császár ezért ne lenne neki hálás. Zola nagyon jó megérdemelte Vilmos császár részvétayilaíko- zatát A nacionálísta újságok még mindig nem tudnak megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy Zola temetésén katonaság is részt fog venni s hogy Dreyfuss is Í 'elen lesz. A Libre Parole azt mondja, tőgy ez a két körülmény a Drevfuss- ügynek újból való föléledését jelenti. A külföld teljes joggal fogja mondani, hogy Franciaország nagyon mélyen sülysdt, hogy minden felháborodás nélkül el tudja tűrni Eddig azt hittük, úgymond, hogy Piquard alezredes fogja azt a századott vezetni, amely a halottat a temetőbe ki fogja kisémi, de André hadügyminiszter gondolt egyet és egy volt hadügyminiszternek (Merciernek) a fiát szemelte ki erre a szerepre. Á Gaulois azt mondja, hogy a hadseregnek valóságos Golgotája lesz ez a részvétel; André programja valóságos megalázás. Az egész utón garde republicaine, gyalogosok és lovasok fognak sorban állni és ezek fogják Dreyfuszt és a többi gyászkiséretet a tömegtől elválasztani. A katonák fognak tehát Dreyfus biztosságára ügyelni, Paris, okt. 3. Vasárnap, Zola temetésének napján, az egész helyőrség konszignálva lesz. Habár a temetés fonnaszerint nem lesz gyászünnep, a kormány mégis ezt a karaktert fogja neki adni. Zolánó a múlt éjjelt a részvéttáviratok és levelek olvasásával töltötte, A kilencven éves Manau, a ki a semmitőszéknéi keresztülvitte a Zola ellen hozott első ítélet megsemmisítését, a következő részvót- táviratot küldte Zolánér.ak: Fogadja legm élyebb fájdalmam kifejezését a nagy veszteségen, a melyet a jog és az igazság szenvedett. Zolánó azt a kívánságát fejezte ki, hogy a gyászünnepből rekeszszék ki a politikát és óvják meg szigorúan irodalmi karakterét. Chamié közoktotás- ügyi miniszter a következő táviratot küldte Nasi olasz közoktatásügyi miniszternek. Nagyon meghatott a részvétnek és a szimpátiának nyilvánítása, a melyet ön a fájdalmas veszteség alkalmával kifejezett. Egyetlen részvétnyilatkozat sem érintette a francia kormányt oly bensőn mint az önó. > Pária, okt. 3. Zola barátai koholmánynak mondják a Heraldo hirét, hogy Vilmos császár részvéttáviratot küldött Zoiánénak. Október 8. Budapest, okt. 3 Ez a nevezetes dátum a képviselőház első napját jelenti, melynek munkarendje, mint értesülünk a kővetkező. Az október 8-diki első ülésen Apponvi Albert gróf házelnök mindenekelőtt íölolvastatja az országgyűlés második ülésszakának megnyitásáról szóló királyi kéziratot, azután, utalva az uj országházba való beköitözködésre, kiemeli az első munkanap jelentőségét. Hozzászól ebhez röviden Széli Kálmán miniszter- elnök is. Az elnök azután bemutatja a nyáron beérkezett tömérdek kérvényt, átiratot, kúriai értesítést és miniszterelnöki üzenetet, jelentést tesz az elhalálozásokról és uj képviselők választásáról és szerda lévén, felolvastatja az interpelláció» könyvet. , Hir szerint mindjárt az első ülésen tiz interpellációt terjesztenek elő. Az elnök végül megállapítja a közelebbi napok munkarendjét: a mely időszaki választásokból fog állani. Kilencedikén ugyanis a két alelnököí és jegyzőket választja meg a Ház s vagy még ezen a. napon, vagy másnap megválasztja a bizottságokat. E formnlitásokkal azért sietnek, mert az elnök, több miniszter és a Ház számos tagja 11-én leutazik Kolozsvárra, e Mátyás-szobor leleplező- és az egyebem fölavató-ünnepségére. E miatt 11-étől több napi szünet lesz. E szünet után terjeszti elő Lukács László pénzügyminiszter az expozéját s bemutatja az 1903. évi költségvetést. A további munkarendről Széli Kálmán miniszterelnök tesz előterjesztést Evangélikusok topless, Budapest, okt 3. A ágöstai evengélikus egyház közgy lése ma délelőtt folytatta és be is i jezte tanácskozásait köZlések Prón báró bemutatta a kultuszminis térnék egy ma érkezett táviratát Sí® m®?sflrSeti 8 katona leli szefae vonatkozó véleménves jelenté W?" • ajZal velték tudomás: hogy a napirend során foglalkozni fc nak vele Tudomásul vették a nvu°d £ pé] Ság J'eIentését’ Glauf Pál mutatott be, Vita folyt pozsonyi teológiai akadémia tanári kai nak kérvényéről. A tanári kar az orsz kérte Dytlgdijictézetbe való belépés ez az ügy a reform tusokat is érdekli, a határozatot, a ke mányhoz való fölterjesztés előtt, a r n“tlKSi fesfvéregyhazzal is közük, niit-i ,bb fontosságú jelentést s: nélkül vettek tudomásul, azuián Próni Dezső báró megköszönte a gvülés ta , eg- báz ügvei iránt va keJíii te LEGÚJABB. Államtitkárok Ausztriában. , Béos, okt. 2. Ausztriában a kormány államtitkárt állást szervez minden minis- tóriumban, hogy legyen, aki helyettesíti a minisztérium fejét, ha a miniszter fogadások, ^prezentálások és politikai ügyek miatt nem mehet el a hivatalába. Az államtitkárok mind szakemberek lesznek, hogy a minisztereket oly ügyekben is helyettesíthessék, amelyekhez a miniszter egyáltalán semmif sem ért. A Kórber-kormány terve szgrint az államtitkárok nem fognak szerepelni a politikai életben s nem lesznek tagjai a parlamentnek sem. Egy volt miniszter balesete. Becs, okt. 3. (Saját tudósítónk távirata.) Ruber lovag, volt kereskedelmi miuiszter, tegnap egy sétakoes;zás alkalmával oly szerencsétlenül esett ki kocsijából, hogy lábát törte. Hagy szerencsétlenség« Hamburg', okt. 3. (Saját tudósítónk távirata.) A Hamburger Correspondenz- nek jelentik Lyonból, hogy oda érkezett tudósítás szerint Lyonban Port-Castries. ben elsejére virradó éjjel nagy vulkanikus kitörés volt, melynél több ezer ember életét vesztette. Elfogott Szgatdfc. A zágrábi hecc föcinkosaít letartóztatták. Zágráb, okt. 3 (Saját tudósítónk táv. irata). Voreei háztulajdonost, és Budi kereskeC őt letartóztatták, mert a vizgálat során kétségtelenül Leigazolást nyert, hogy ők bujtatták fel a tüntetőket, sőt pénzt is osztogattak küzöttük. Elfogott Cheque-hamisitófc. Mainz okt. 3. (Saját tudósitónk távirata). A bécsi rendőrség megkeresésére az itten i rendőrség elfogott egy nemzetközi cheque-hamisitó bandát, mely az utóbbi időben az osztrák és a magyar bankoknak okozott hamisítványával nagy károkat okoztak, — Slözvágóhicti sertésvásár, (Hivatalos jelentés déli 12 órakor.) Tegnapról megmaradt 446 darab, ma érkezett 1489 darab.Összesen 1026 darab Déü IS óráig eladtak 281 darabot Maárak : Öreg strtés másodrendű 85—93 korona. Fiatal sertés nehéz 9S—102 kor. Középsúlyú 92—88 korona, könnyű S6—92 korona 100 kilogramonkint élősúlyban, minden levonás nélküL A vásár élénk volt. í kaűeí-iskoia felavatása. Temesvár, okt 3. Holnap tartják meg az uj kadétiskola felavatását, Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter jelenlétében. A Leszentelést Belopotoeky Kálmán tábori püspök végzi. Az ünnepélyen nemcsak városunk katonasága vesz részt, hanem a környékbeli t.sztí-karok is küidőttségileg jelennek meg. Az ünnepély kimagasló pontja, a király bronzból öntött állószobrának leleplezése lesz. A szobrotaz iskola parkjában állítottál; föl. í, vendégig pénztárosija. Budapest, okt. 3. Tomanek Károlynó pénztárosnő volt özv. Schódits Adolfnénsk a Főherceg Sándor-uícában lévő véndéglöjében. Ez állásiban hosszabb időn át naponta megc.ézsmálta néhány koronával a pénztárt, mígnem a sikkasztott summa 1800 koronára rúgott. Legalább ennyire taksálta azt a megkárosított vendéglőtulaj- donosnő, kinek feljelentésére Tomanek- nét letartóztatták. /• törvényszék dr. Szabó Géza biró ehiu.áésével ma vonta feleletre a sikkasztó pénztárosnőt. Azt- hogy sikkasztott, a vádlott minden szé, pitgetés nélkül beismerte. Hogyan követte el a vádbeli cselekményt ? — kérdezte az elnök. — Este, miután leszámoltunk asszonyommal, mindig a magam részére hagytam egy-egy kisebb összeget. — Mennyit tehet ki az egész ? — Pontosan nem tudom. — Itt egy írás, melyen maga elismeri e, hogy 1800 koronát sikkasztott — Csak az bizonyos, hogy több nem volt — Miért fogadta akkor azt a summát igaznak ? — Ez az ifás, mikor aláírás végett elémadták, már készen volt s én nem tehettem e "ebet: aláírtam. — Akkor most az egész összeget elismeri ? 1 — Levonva belőle 383 koronát, mivel kaucióm és néhány forint hzetésem is bent volt. A törvényszék ezután a káro3 Schó- dits Adolfnét hallgatta ki. Román íiszlek az osztrák magyar hadseregben. — Saját tudósítónktól. — Becs, okt. 3. A király megkeresésre megengedte, hogy hat román törzstiszt az osztrákmagyar hadseregben teljesítvén szolgálatot, így tanulmányozzák a közös hadsereg szervezetét. A tisztek beosztása már meg is történt, három közülük Ausztriában, három pedig Magyarországon fog szolgálni, az utóbbiak az Pozsonyban, Sopronban és Székesfehérváron. Pozsonyban az V-ik tüzárezredbez Popovics G. román tüzérszázados, Székesfehérvárra pedig a XH-ik ulánus ezredhez Jakobini G. román főhadnagy lettek beosztva. lelaüóztaíás a torion. — Saját tudósítónktól. — Budapest, okt. 3. Nagy feltűnés volt tegnap délután a lóversenvrtéren, a 80 kros helyen. A rendőrség letartóztatta Dents Miklós budapesti születésű 80 éves foglalkozás nélküli egyént, a kit a 32-es ezred parancsnoksága, mint katona szökevényt keres. Dents Kovács Miklós álnov alatt lakott a fővárosban és ki tudta tegnapig kerülni a hatóságok figyelmét. Tegnap délután azonban valami haragosa, kitudta, hogy katonaszökevény égy detektívet figyelmessé tett rá. A detektív hozzá lépett és kijelentette neki, hoav le van tartóztatva. Erre Dents rémületében elkezdett futni tömegen átverte magát a kijárat felé menekült. — Fogjátok meg! Kiáltották a rendőrök, mire elfogták a kijáratnál. Ma délután átadták a katonai hatóságnak. Merénylet egy orosz nagyherceg ellen. Konstantinápoly, okú 3. Tegnap és ma itten sok albánt letartóztattak. A letartóztatások oka, hogy Nikoleje- vies nagyherceg ellen m erény le tát akartak elkövetni és a rendőrség egy szervezett összeesküvésnek jött a nyomára. Konstantinápoly, okt, 3. A szultánnak Nikolajevics Miklós nagyherceggel való találkozása rendkívül szives természetű volt. A nagyherceg átadta a szultánnak Miklós cár üdvözletét és biztosította a cárt barátságos érzelmeiről. A nagyherceg látogatása annak bizonyságául szolgál, hogy a Sipka-ünnep nem politikai tüntetés, hanem csakis katonai emlékünnep volt. Gróf Ignatieffnek állítólag tervezett idejövetele — hivatalos orosz források szerint —- elmarad. A nagyherceget csak Galitzen altábornagy, két hadsegéd és Sevelov államtanácsos kiséri. Szereim) d: ama. — Saját tudósiónktól. — Budapest, okt 3 A főváros közelében Tököl községben tegnap szerelmi dráma történt Kát fiatal leány, két unokanővér, a kit egy embert szerettek, megmérgezték magukat gyuíaoldattal, mert a férfi egyikről sem akart tudni. Szerkina Anna és Holobács Teréz anyai ágról voltak unokanővérek Mindketten egy évvel ezelőtt jöttek Budapestre és itten egy bmkhivatalnok- nál kaptak állást Az Anna mint szobaleány, a Teréz pedig mint szakácsnő, i mert jól tudott főzni-