Szatmári Est, 1913 (1. évfolyam, 1-28. szám)
1913-12-06 / 22. szám
2 Szatmári Est TÁVIRATOK. — SAJÁT TUDÓSÍTÓNKTÓL. A képviselöház ülése. Bpest, dec. 6. Beöthy Pál elnök bejelentette az összeférhetetlenségi állandó bizottság határozatát Kristótfy összeférhetetlenségi ügyében. A bizottság, mivel Kristóffy lemondott, az eljárást ügyében megszünteti. Pop Cs. István szólal személyes meg- támadtatás címén. Azt mondja, hogy ha Tisza megakarja védelmezni a katonákat, akkor függesztette volna fel az adóvégrehajtást azok ellen, akik nem szánthatták fel a földjüket, miután behívták őket. Gróf Tisza István miniszterelnök válasza után Balogh Jenő igazságügyminiszter Lovászy Mártonnak a bácsalmási végrehajtó áthelyezésére nézve előterjesztett interpellátiójára válaszol és azt mondja, hogy Lovászyt rosszul informálták. Lovászy Márton nem veszi tudomásul a választ. Ezután Apponyi Alber gróf terjeszti elő interpellációját az aradi választás alkalmával áthelyezett ellenzéki 24 vasutas altiszt ügyében. Kérdezi, hogyan szándékozik a kereskedelmi miniszter a vasutasok pragmatikájába ütköző ezen sérelmet orvosolni ? Báró Harkányi miniszter azt feleli, hogy a szóban forgó áthelyezések szolgálati okokból hajtattak végre. Az áthelyezettek közt a miniszterelnök ur szavazói is voltak. Az interpellálási jog nem terjed ki a minisztérium administrációs ügyeire. (Óriási zaj. Az elnök több képviselőt rendre- utasitott.) Ülés végén Polónyi Géza interpellálja a belügyminisztert arról, hogy Horvátországban a hirlapkauciót megszüntetik s akkor Magyarországon 150 %'M emelik. — A miniszter nem válaszolt. A mai tőzsde. Bpest, dec. 6. d. u. */,4 óra. Az értéktőzsdén mérsékelt forgalom volt, az árutőzsdén teljes üzleltelenség. Fizetésképtelenség. Bécs, dec. 6. A bécsi hitelezők védőegylete jelenti, hogy Szőke Ödön szatmári kereskedő fizetésképtelen. A monarchia kémei. Bpest, dec. 6. A belügyminiszter rendeletet intézett az összes hatóságokhoz, hogy különös figyelemmel legyenek a monarchia javára kémkedő tisztek iránt, akiket eddig gyakran tulbuzgóan tartóztattak le és hosszú eljárással késleltettek, és ne zaklassák őket. Letartóztatott szélhámos. Bpest, dec. 6. A főkapitányság letartóztatta a Lágymányosi-utcában tartózkodó Predeál Valér községi írnokot, aki Tartolcz községben több embert megkárosított 10—15 korona erejéig azon hitegetéssel, hogy nagyobb kölcsönöket fog részükre kieszközölni. A függetlenségi nagygyűlés és az Ipartestület. Az Ipartestület elnöksége a következő nyilatkozat közzétételét kérte tőlünk: »Sem az Ipartestület, sem dr. Kele- men Samu orsz. gyűlési képviselő nem szándékolnak megrontani a folyó hó 14-re egybehívott függetlenségi gyűlést és igy e tárgyban leadott cikkük téves volt. Az iparosság gyűlése, amely még november hóban lett elhatározva, dec. 14-én délelőtt lesz, s a függetlenségi gyűlés délutánra határoztatott. Kelement pedig ez ideig még az Ipartestület fel sem kérte a szónoklatra, ez csak szándéka az Ipartestületi választmánynak, de a nélkül, hogy ezzel politikai célt szolgálna, vagy csak érinteni is szádékolna. Végül az Ipartestület kijelenti, hogy nem politizál, s vezetősége nem csak munkapártiakból áll. A dec. 14-iki gyűlés tisztán ipari érdekeket szolgál. Az elnökség.« * Szívesen vesszük tudomásul e nyilatkozat tartalmát, amely szerint az Ipar- testület december 14-én délelőtt rendezi gyűlését és hogy nem szándékszik megrontani a függetlenségi nagygyűlést. A Kelemen Samu tegnapi nyilatkozatára, amelyet a »Szamos« ban telt közzé, csak annyit jegyzünk meg, hogy a 14-iki ipartestületi gyűlés tényét és az ő szónoki szerepét nem mi találtuk ki, hanem a »Szamos* szerdai számából vettük át. Nem »koholtunk« tehát semmit. Hogy ünneprontástól tartottunk, az kézenfekvő feltevés volt a két gyűlés napjának egybeesése miatt, annál inkább, mert a »Szamos« nem közölte az ipartestületi gyűlés helyét és óráját. A nyilatkozatában foglalt sértő kifejezésekre nem reflektálunk. Ennek elintézése más útra tartozik. A VÁROS. A tanácsból. A pénteki tanácsülésre Zarka Elemér műszaki tanácsos megkül- dötte a vízvezeték műszaki leírását, melyet a szombaton délelőtt ülésező vízvezetéki és csatornázási bizottságnak adtak ki tanulmányozás végett. A bizottság ülésén megjelent Zarka Elemér műszaki tanácsos is, aki a jövedelmezőségre, de különösen a sokat vitatott Delfin-rendszer előnyére és hátrányaira vonatkozólag nyújtott részletes felvilágosítást a bizottságnak. Beható vita indult meg a tűzifa raktári üzletről is. A tanácsot e tekintetben főleg az vezette, hogy az üzletet, miként lehetne jövedelmezőbbé tenni. A vita során a tanács arra a megállapodásra jutott, hogy a pénzügyi kezelést kedvezőbb alapokra fekteti s kiküldte Bariba Kálmán tanácsost és a főszámvevőt, hogy ebben az irányban részletes javaslatot dolgozzanak ki. A gazdasági szakbizottságból. A telekértékemelkcdési adóra vonatkozó szabályrendelet elkészítését tárgyalta a szakbizottság és úgy határozott, hogy a mostani nehéz gazdasági helyzet nem alkalmas ilyen adónem életbeléptetésére, mert megnehezítené az amúgy is nehezen visszatérő értékemelkedést és az ingatlanok nagyon is kívánatos vételforgalmát. A közpénzek jövő évi elhelyezése tekintetében olyan javaslatot terjeszt a szakbizottság a keddi közgyűlés elé, hogy ugyanazon 9 helybeli pénzintézetnél maradjanak a városi közpénzek a jövő évben is elhelyezve, amelyekben az elmúlt évben voltak. — A »Pannónia« uj bérlője Pongrácz Lajos, azt a kérelmet terjeszti a város elé, hogy óvadékának egyrészét ne kelljen készpénzben befizetni, hanem óvadékul szá- mitsák be neki az uj berendezést, butorokat. A szakbizottság ezt a kérést nem tartotta teljesíthetőnek, mégis annyit méltányosságból megenged, hogy az óvadék egyrészét a bérlő részletekben fizethesse be. — Básthy László szatmárhegyi gör. kath. lelkész 1200 korona személyi pótlékot kért a várostól. A szakbizottság tekintetbe vette a kérvényező csekély javadalmazását, úgyszintén Básthy dicséretes működését, — amelyet a Szatmárhegyen a nép művelése és a magyarosítás terén szerzett s ezek alapján egyelőre 600 kor. pótlék megadását hozza javaslatba a közgyűlésnek. — Végül egy pénzügyi tranzakció terve kerülttárgyalásra. A városnak ugyanis 1.083500 kor. értékű regále kártalanítási kötvénye vau. mely 41/2%‘ot jövedelmez. Ezek egyrésze 760.000 korona kölcsön biztosítékául lombardirozva van, amely kölcsön után egy időben 71/8% kamatot fizetett a város, most pedig 7%-ot fizet. A szakbizottság azt a tervet javasolja a közgyűlésnek, hogy a város váltsa be az ösz- szes kötvényeket, igy egyrészt 160.000 kor. készpénzhez jut, másrészt az évi kamat- különbség címén 26,000 koronát fog a város évente megtakarítani. SZÍNHÁZ Cigányprímás. Lehár operettjét játszották csütörtökön. Jó, összevágó előadás volt. Bállá Mariska jókedvében volt és sikerült, temperamentumos játékáért, énekéért és táncáért zajosan ünnepelte a közönség. Paxg Margit mint értékes hangú koloratur énekesnő mutatkozott be. Sugár Gyula a társulat jeles tagjának látszik. Hangja, megjelenése, játéka rokonszenves. Villámhárító. Bohózat 4 felvonásban. Írták ZMounézg-Eon és Nancy. Fordította : Salgó Ernő. A kacagtató házasságtörési francia bohózatok egyik pompás darabja. Helyzetek, ötletek, pikantériák, megcsalt férjek és szeretők kergetik egymást. Az ember nem fogy ki a kacagásból. Füzes Anna, Hahnel Aranka, Borbély Sándor, Boros Emil és Kemény Lajos játszották a főszerepeket ügyesen, lelkesen és állandó kacagásban tartották a közönséget, amely nem volt fukar a tapsokban. Műsor. Szombaton: »Nevető férj«,operette(B. bérlet.) Vasárnap délután: »Sárga csikó« Este : »Nevető férj«, operette (Bérletszünet). Hétfőn: »Nevető férj«, operette (C. bérlet). Kedden: »Aranyeső«, operette (A. bérlet). A szatmári művésziláz — Séta a kiállításon. — Vegyünk egy jó lélekzetet és sóhajtsuk : »Végre van hát művésztelepünk is!« Két lelkes művészember energiája s a város áldozatkészsége teremtette meg a Kossuth-kerti Lövészház emeletén a művész-telepet. Ami kisebb vidéki városokban már megvolt, ami friss vérkeringést, izlésnevelést hozott más városok életébe, ami még a levegőt s az emberek gondolkodását is átformálta, értékekkel elsőrangú katonai és polgári szabó-üzlete ^$3- Deák-tér, Városház-épület. Legújabb szabású katonai, vasúti, sport egyen-ruhák, polgári öltönyök, papi reverendák, magyar díszruhák, a legjutányosabb árak mellett. — Tényleges és tartalékos tisztek, egyéves önkén tesek pontos felszerelése ! !