Szatmári Est, 1913 (1. évfolyam, 1-28. szám)
1913-12-06 / 22. szám
Szatmári Est 3 növelte meg, az végre nálunk is otthonra talált. Vasárnap délelőtt 11 órakor lesz a hivatalos megnyitása a művésztelepnek s annak a kiállításnak, amelyet ott a telep két lakója, Papp Aurél és ifj. Litteczky Endre, műveikből rendeztek. Á művészek szives hívására és kalauzolásával végigszemléltem a két kollektiv tárlatot, amely alkotóinak művészi egyéniségéről teljes fotográfiát ad. Papp Aurél sokoldalú művészete nem uj felfedezés sem a helybeli sem a fővárosi közönség előtt. Értékre igen súlyos talentumnak tartom őt. Tehetsége az óriási formaérzék és kifogástalan rajztudásból sarjad ki. És az igazi művésznagyság ezen alapszik s e nélkül el nem képzelhető. Aktjai és egyéb rajzai, úgyszintén rézkarcai s ehhez még szobrai is mind e vonal- és forma-készsége mellett tanúskodnak. Egyik-másik rajza oly finoman kezelt s oly befejezett, hogy a legértékesebb gyűjteményben is megállaná helyét. Szobraiban is ez az első jelesség. Hozzá adódik ehhez a meglátás és beállítás művészisége és a kidolgozás nobilis finomsága, amely néha erőtlenségbe megy át. A mintázással nem régen foglalkozik. De már is beleélte magát az anyag ismeretébe, a mintázás technikájába, amelyek alkotó zsenijével párosulva hamarosan ebben a művészi ágban is kész eredményeket hoztak ki a keze alól. Ha kissé fel fogja szabadítani magát a ma még meglevő tartózkodás, bár művészi konzervativizmus, az u. n. »becsületes kidolgozás« felfogása alól s kissé merészebben fogja belenyomni ujjait a gipszbe, sokkal egyénibb, gazdagabb, melegebb szoborhatásokat fog kiváltani. Reliefjei sokkal jobban tetszenek nekem. Szépek, formásak, az erő s a finomság egyesítésének pompás megvalósításai. Pikturája változatos skálájú. Nagyobb részt a tájképfestést műveli, főként régebbi képein. Ezek homályos, komoly tónusaikkal, nagyobb színfoltok óvatos átmenetű egymás mellé helyezésével válnak jellegzetessé. Bizonyára Páris és a modern francia festészet megismerése tette reá azt a hatást, hogy színei megélénkültek, frissen, bátran kezeli őket, amit különösen néhány sikerült csendéletén látunk. Újabb tájképei is mélyebbek, életet sugárzóbbak. Figurális kompozíciói is vannak. Ezek gondolatbőségéről tanúskodnak s kisujjában lévén a rajz, nagy szinérzéke és művészi összehangoló képessége megragadó jeleneteket vetítenek — majdnem mindig fátyolszerüen — a vászonra. Egy közöttünk élő és sok nagy sikert elérendő művész bő termésében gyönyörködhetik a közönség. Ifj. Liteczky Endre külön terme egy élénk szemű, bátorkezü művész-portrét állít elénk. Nem sokat fontolgat, nem keres lehetetlen feladatokat, hanem veszi a színeket úgy ahogy két nyitott s művész- látású szemmel látja őket és könnyen odaveti egyiket a másik mellé. így állanak elő hangulatos, megkapó képecskéi, amelyek szinte dalolnak, fütyörésznek a jókedvtől. Papp Aurélnál a rajz, nála a szín a fontos. Házat, vásárt, tengert, templomot lát, nem azt nézi, hogyan hajlanak a formák egymáshoz, hanem hogyan táncolnak egymás mellett a színek. Ez érdekli, ezt adja vissza. Jórészt rövidlélekzetü dolgai vannak, csupa tájkép, néhány portré. Tájképei a sikerültebbek. Mindegyik egy-egy ügyes ötlet színes, tarka köntösbe öltöztetve. Különösen vásárjelenetei kedvesek és kellemesek. Mélyebb barázdákat nem szánt, nagyobb stúdiumokat nem bir, — de ez másnál sem tehetség, csak temperamentum dolga. Örömmel és jóleső elégedettséggel jön ki az ember a kis művésztelepről, amely magva legyen és lesz művészi fejlődésünk majdan terebélyes fájának. Dr. Nagy Vince. * — A püspök betegsége. Néhány nap óta nyugtalanító hírek terjedtek el dr. Boromisza Tibor megyés püspök súlyos betegségéről. Örömmel értesülünk, hogy a főpap jobban van s tegnap már az ágyat is elhagyta. — A függetlenségi gyűlés vendégei. Holnaphoz egy hétre, vasárnap d. u. 3 órakor lesz a városi és megyei függetlenségi pártok nagygyűlése az Iparos Otthon dísztermében. A 2 órás gyorsvonattal érkeznek a vendég-képviselők, akik közül — ma vett távirati értesülésünk szerint — eddig a kővetkezők ígérték meg lejövetelüket: Apponyi Albert gróf. Károlyi Mihály és József grófok, Földes Béla, Benedek János, Förster Aurél, Zlinszky István és Lahne Hugó. A vonatnál Duszik Lajos üdvözli az érkezőket. A gyűlésen Falussy Árpád mond megnyitót. Este 7 órakor társasvacsora lesz az Iparos Otthonban 3 korona ár mellett. Azért ilyen alacsony a terítékek ára, hogy minél nagyobb számban résztvehessen azon a polgárság. A vacsorán résztvenni szándékozók csütörtökön délig jelentkezhetnek Demkő Mihálynál, az Iparos Otthonvendéglősénél. — Helyreigazítás. Szerdai lapunkban a »Szatmár és Vidéke« közleménye alapján mi is megírtuk, hogy dr. Rólh Ferenc, volt szatmári törvényszéki elnök Budapesten házasságot kötött. Felkértek minket, hogy e hirt, mint valótlant, cáfoljuk meg Amidőn ennek készséggel eleget teszünk, nagyon sajnáljuk, ha átvett hírünkkel bárkinek kellemetlenséget okoztunk. — Kinevezések. A pénzügyminiszter Pasiczky Rezső szinérváraljai kir. adóhivatali gyakornokot ugyanoda adótisztté és Uzoni Bálint szatmári illetőségű ugyanott adóhivatali dijnokot segélydijas gyakornokká kinevezte. — Csaba Adorján főispán Dr. Mangu Gyula közigazgatási gyakornokot tb. vármegyei aljegyzővé nevezte ki. — Vármegyei közgyűlés. Szatmár vármegye törvényhatósági bizottsága e hó 13-án rendkívüli közgyűlést tart, amelyen intézkedni fog az üresedésben lévő bizottsági tagsági helyek betöltéséről, mikor is megállapítja a választások határidejét a választásra kiküldendő bizottságokat. — Kirabolt templomok. Márama- rosszigeti tudósítónk Írja: Az éjjel betörő járt a máramarosszigeti róm. kát. templomban s a Szent Antal-perselyt feltörve, tartalmát elvitte. A harangozó egyik alkalmazottját gyanúsítják — Betörő járt tegnap a kisbocskói gör. kát. templomban is. Az oltár mögötti ablakot betörte és a harangozó kézipénztárát és a kegyszereket rabolta el. — Elgázolta a vonat. Tegnap délután Királyházán Udicska János napszámost a Szatmár felől jövő 1702-es számú gyorsvonat elütötte a bejárati váltóknál. Udicska nyomban meghalt. A vizsgálóbíró ma a helyszínére utazott. parfümök, manikűr cassettek, fésű cassettek nagy választékban kaphatók jk® jk® jk® — Nagyvásárok a jövő évben. Szatmár-Németi szabad királyi városban 1914. évben az országos vásárok a következő napokon lesznek megtartva: 1. Gyertyaszentelő boldogasszonyról címzett országos vásár február 4 és 5-én 2. József- napi vásár március 18 és 19-én 3. Fülöp- Jakabnapi vásár április 28 és 29-én 4. Sarlós-Boldogasszonynapi vásár junius 30 és julius 1-én 5. Szent-Mihálynapi vásár izraelita ünnepek miatt a vásár napjának szeptember hó 15 és 16-ra áthelyezése iránt a m. kir. Kereskedelmi Ministerium- hoz felterjesztés tétetett. 6. Boldogasszonynapi vásár november 17 és 18-án. — Csőd. A törvényszék Jakabífy Gábor nagykárolyi építész ellen elrendelte a csődöt. Csődbiztosul Kun Elemér törvényszéki jegyzőt, tömeggondnokul dr. Melinda László nagykárolyi ügyvédet nevezték ki. — Lasztóczi Lukács Gyuri jól szervezett zenekarával ma és minden este az Európa éttermében és kávéhdzában muzsikál. ______ ________________________ Ki adó-tulajdonos: a felelős szerkesztő. üzlet Áthelyezés. MELCHHER TESTVÉREK v&sttiletüket áthelyezték a volt PÁSKUJ-féU helyiségbe (Takarékpénztár épület) DEÁK-TÉR. Jókarban levó bútort veaz és elad (»omb.) Freimann Henrik Kossttth-Lajos-ntoa 22. ■«._____ —1 913. végrh. szám. r Árverési hirdetmény. Alulírott kir. bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t. c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szatmár- németii kir. törvényszéknek 1913. évi 43023 számú végzése következtében Dr. Weisz Sándor ügyvéd által képviselt Mezőgazdák, Kereskedők és Iparosok takarék és Hitel szövetkezete javára 3650 K s jár. erejéig 1913. évi november hó 11-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és foglalt és 5600 kor. becsült következő ingóságok, u. ro.: 25 drb. Forgalmi Banki részvény nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szatmári kir. járásbíróság 1913 ik évi V. 3709 számú végzése folytán 3650 kor. tőkekövetelés, ennek 1913. évi október hó 1 napjától járó 6 °/o kamatai, x/s% váltódij és eddig összesen 229 kor. 25 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig, Szatmáron a Deák téren a Mezőgazdák, Kereskedők és Iparosok Hitelszövetkezetében leendd megtartásáral913. évi december hó 17-ik napjának délutáni 4 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek,, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t. c. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Szatmáron, 1913. évi november hó 29. napján. Wohl Henrik, kir. bir. végrehajtó. art nie drogériájáóan ifJUM ílfii Szatmár. — Deáktér.