Szatmári Est, 1913 (1. évfolyam, 1-28. szám)
1913-12-06 / 22. szám
Szatmár-Németi, 1913. december 6. Szombat. Első évfolyam. 22. szám. § ’ 318 Előfizetési dij : Helyben: egész évre ÍO kor. — fill. félévre 6 » — » negyedévre 2 » 60 » Vidékre : egész évre 12 » — » félévre 6 » — # negyedévre 3 » — » Egyes szám ára — » 10 » Független politikai újság. FELELŐS SZERKESZTŐ: Dr. NÄGY VINCE. megjelenik hetenkint kétszer szerdán és szombaton :: délután 6 órakor. :: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eákóczi-utca 39. sz. :: Telefon szám 86. — Nyilttér sora 40 fillér. ■— raw»«» Toborzó. Felhívás a szatmárnémetit függetlenségi polgárokhoz. A kuruc-betegségek minden fajtája hozzálátott, hogy a hajdan erős szatmárnémetii függetlenségi pártot elgyöngitse, sorvadásba kergesse. Mindenfelől a legmélyebb elkedvet- lenedés resignációja hangzik az ajkakon, mint halottas ágy mellett a gyászos asszony i sopán kodás. A bizalmatlanság, e titkon, bacillusként terjedő pártbetegség paralizálja a kevesek tenni, szólni, mozdulni akarását. Lézengő, vezér nélkül bujdosó kurucok sorsára jutottunk, kiket labancguny kisér, hogy lépten-nyo- mon lábikránkba harapjon .. . Felháborító sors. Mikor a politikai élet minden megmozdulása mintha tárogató-rikoltással kiáltaná a toborzó jeladást, mikor legszentebb emberi, polgári jogaink gyászleveleit hozza a törvénytár, mikor magyar képviselőt a parlamentben véresre vagdalnak, mikor a törvényhozás szentélyébe kaszárnyaszag, kaszárnyavirtus vonul be, mikor a külföld lepénzelhetetlen sajtója a népek jog- és igazságérzékének legmélyebb felháborodásával beszél a magyar parlamentárizmus keresztre, nem: gúnyos kalodába húzásáról, a mi függetlenségi pártunk mintha látó és halló érzékét teljesen elvesztette volna. Néma és béna ... Megijedtünk talán ? Vagy ez a hallgatás a hallatlan sértés fölött kitörni készülő felháborodást megelőző némaság volna ? . .. Mit várunk ? Azt talán, hogy ez országdulásnak egy hatalmas szó odakiáltja felülről: „elég“? Vagy azt, hogy a díszpolgári oklevelekkel és törvényhatósági bizalmi nyilatkozatokkal betakargatott értéktelen hízelgésekkel elbóditott lelkiismeret felébred s felemeli vádoló szavát az istenes, a zsoltáros Tisza szivében? (Furcsa szív ez: Bécs felé eső fele puha, mint a szerelmes gerlicéjé, haza felé eső fele meg kemény, mint a bükkfában a görcs.) Mindezeket ne várjuk. A politika nem szentimentális s kivált munkapárti válfaja nem igen ideges holmi lelkiismeret és egyéb ilyen morális hatalmak harar.gkongatására: szívós állat az, mely addig él, míg a honból élhet. Vele és belőle: a meddig lehet! Ez a rendszer az éheztetett gyermek mohóságával kapaszkodott bele szegény Hungáriánk emlőibe s szívja, mig birja. Ezt csak egy földrengés rázhatja le onnan! Földrengés, melynek intő, félelmes moraja — hol halkulva, hol neki erősödve — már zúgni kezd . . . Eppur si muove! Mozog már a föld. A szívek melegedni kezdenek. A hamvadó parazsak lángra lobbannak az elhagyott oltárokon. A nép haragja, mely a szuronyok csillámlásával is farkasszemet tud nézni, de amely tud várni szívós, kitartó, de folyton fokozódó keservvel, már ott van az idegesen reszkető, összeszoritott ajkakon, ott a veszedelmesen megvillámló szemekben .. . Hej, ha ez egyszer kitör ! Ha egyszer odaorditja: „Eb ura fakó ! “ . .. Díszpolgári bankettek! Háborgó vulkán felelt táncolások! Hisz’ a nyomor fojtogatja ezt a sorsverte, szerencsétlen népet. A nyomor, mely csak két hagnemben tud beszélni: a némaságig halkuló pianissimóban és a viharral versenyző fortissimóban. Ezt elnémítani csak egy népével egyetértő, együttérző kormánynak lehet; legkevésbé pedig annak, amelyik a nép ezernyi bajával szemben — a mentési munkálatokat ugyan beígérve —■ még fokozza a sors ostorvágásainak erejét. Ilyen körülmények között a nép pártja, a függetlenségi párt nem maradhat némán. Felelősség háramlik reá, ha az időt csendes kesergés- ben, vagy türelmes, kegyes adventi várakozásban engedi letelni; felelősség, hogy a nemzeti csapásszámba menő kormányt rég megérdemelt sírjába fektetni teljes erejével nem igyekezett. Nem szabad ölbe tett kezekkel szemlélnünk, hogy lekicsinylő, a szavak értelmét elferdítő gúnynyal „végezzenek“ érdekeinkért férfiasán, becsülettel küzdő őrállóinkkal, kik a mai parlamenti zsarnokság folytonos ingerkedése, szómegvonása, rendreutasítása s a frommerpisz- tolyok dacára hősies önuralommal viselik a megbélyegzett, erkölcsi hatalmától teljesen megfosztott, csupán a cinkosok körömszakadtig kitartó egykövetfúvásán s a számbeli többségen alapuló kormánypárttal való küzdelem erkölcsi, lovagi kényelmetlenségét. „Mindnyájunknak el kell menni“ ... Mindnyájunknak részt kell venni e nagy honvédő küzdelemben. Az arcélen harcolók számára erőt, kitartást, lelkesűltséget a pojgárok bizalma és bíztatása nyújt. Ok „felülről“ nem kapnak kereszteket, kell, hogy a nép adjon nekik a leikéből, a lelkesedése alakjában jutalmat, erőt s bíztatást, mert különben nemzeti szabadságunk számára ácsoló- dik kereszt! Ébredjünk. Résen legyünk! Nekünk kapcsolatot kell keresnünk a küzdő parlamenti ellenzékkel! Képviselők lehetnek párton- kivüliek, de egy párt, mely egykor tisztelt, imponáló és hatalmas volt, nem lehet pártonkivüli! Csatlakoznia kell vagy jobbra, vagy balra valahova. A zászlót nem lehet elrejteni, vagy színtelenre befesteni — a gyávaság vádja nélkül! Az események — úgy várható — mint a megtorlódott, de utat nyert víz, gyors tempóban fognak gördülni. Ne legyünk készületlenek! Függetlenségi polgárok! Elég volt a „csüggedt kurucok“ hallgatása és sorsa. Jertek az ismét kibontott zászló alá! Duszik Lajos. ‘Rrfífhl (itélnDIA]SrA drogériája 3 4A/vll4 Szatmár, Lévay-palota. Telefon 369. sa fényképészeti cikkekben, ^
