Szatmár, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-26 / 39. szám
FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS HETI LAP. ELÖ*12ETE£L Ä.K : Helyben : Vidéken : Egész évre 4 kor. Egész évre 6 -kor. j Egyes szám ára iO fillér. Miért szükséges a kisbirtokos' ság szervezkedése? Elénk figyelemmel kisérve minden társadalmi osztály szervezkedését, már évek óta felkeltette figyelmünket az, hogy Magyarországon minden réteg, minden társadalmi osztály egyesületekbe, szervezetekbe tömörül, csak a földet mivelő gazdaosztály elégedett meg azzal, hogy az ő falusi kis kaszinóiban, olvasóköreiben keresett csupán érdek védelmet, a melyek révén azonban országos szempontból egyáltalában nem érvényesült. Különös jelenség ez, mikor azt látjuk, hogy a gazdatársadalom köréből a nagybirtokosság is hatalmas egyesületbe tömörült s úgy tűnik fel a dolog, mint ha széles ez országban mindenki a kisbirtokos termelő ellen szövetkezett volna, mert a különféle szervezkedési mozgalmak mind ezen osztályra hatottak vissza, ugyannyira, hogy ma már az utolsó perc elközeigetí arra, hogy a termelő kisbirtokososztály is tömörüljön érdekeinek megoltaimazására. Erősen érzi ez az osztály, — a I A katasztrófa Riasztó hjr gyanánt közli az újság, hogy két tehervon&t összeütközött. Az olvasó nagyközönség pedig a hajnali almának megszakításával olvasva lapunkat, megkönnyebbülten sóhajt fel : „Tehervonatok ! Hála Isten ! Tehát személyeket nem fenyegetett veszedelem I* Es másik oldalára fordul. Es alszik tovább. Fel-felcsillan a fénysugár a messzefuíó sinszalagon, ahogy a tehervonat lámpája megvilágítja az acélnyomot. A nyári éjszakának | ma nehéz kisér- tetei vannak. Nem cikkázik át a légen a Walpurga éj borzalma. Nem tajtékozik lidérctüzet a szerelemre éhes fóidméh. Nem járnak hangos csodák a szénaillat csokjatol mámoros leve gőben. Lassú csöppekben hullik az eső. Valami végtelen iehangoltsag üli ei a mezőt. Az a vigaszt nem mutató szomorúság, ami az óiomszerü terhes felhők alól ásít alá. | mely ki van téve nemcsak az emberi ; önzés minden nyilvánításainak, de a tisztességtelen túlkapásoknak, sőt a sors szeszélyeinek is, — hogy elhagyottan, szervezetlenül állott. Mintha elkeseredésében mar már önmagával sem törődött volna s nem bánta volna pusztulását sem. A nagytermelőt, az igazi latiíindiu- mos és hoiíkézi nagybirtokost mindenféle régi szolgáltatások ellenértékéként törvényhozási es királyi jogokban rejlő kiváltságok védik és 'védelmezik, a kozépbirtokos pedig ilyenekkel nem lóvén körülbástyázva, pusztul. —- így a kisbirtokos osztály is, mely pedig az áilamfentartó gépezetben a legfontosabb szerkezet. Ez az osztály csak kegyadományokka] es ígéretekkel kénytelen beérni, oly téren is, ahol tulajdonképen jogai vannak. Immár lehetetlen tehát szó nélkül tűrni azokat a vidékünkön is felhangzó feijajdulásokat s itt az idő, hogy a kisbirtokos osztály is megmozduljon igazi megvédel- mezésére. Okát kutatva, elhagyaíottságának el- | sóben is az a régi irányelv tűnik szeSzerkesztőség : Petefi-utca 1. szám. Kiadóhivatal : Deák-tér 3. szám. V' • ű i i!. ;t fci'ci-,hivatalban bjeteüdők Megjelenik minden vasárnap. műnkbe : hogy mindenre kihasználni a „parasztot,“ de sehol meg nem engedni azt, hogy érvényesülhessen is. Ez volt a jelszó úgy a községi, mint a vármegyei és a parlamenti életben is. A községi bíró csak a íöszolgabiró kegyeltje lehetett, a vármegyei közigazgatási tagságokat a közigazgatás feje adományozta a megbízható kegyencek- nek, nem is beszélve arról, hogy az országgyűlési képviselőket a múltban szintén csak a főispánok kreálták. Ezért nem csoda, hogy úgy a községek, mint a vármegyék és a törvényhozás határozatai olyanok lehettek, a melyek mind egy-egy tőrdöfés voltak a magyar kisbirtokosság létérdekei ellen. í)e íme. mintha már tűi volnánk ezen a nehéz időn, mintha virradást látnék a magyar kisbirtokosság egén, a Kárpátoktól az Adriáig, a Balatontól az erdélyi havasokig egy mozgalmat észleiek, a mely a kisbirtokosság öntudatra ébredését jelenti s a melynek célja önsorsa intézését kezébe vermi. Szükség van erre a szervezkedésre és azt senki le nem kicsinyeíheti. Az egészre ráborul a holdfénytelsn éjszaka. Semmi világosság, semmi élet — csak a közeledő tehervonat dübörgő csattogása és az a bántó fénysáv, amit - a nedvessé lett sínpár tükröz . , . A hol a vonat elhalad, ott megdöbö- rög a főid. Aki mellette áll, annak szive megremeg, a szárnyát öltött elképzelheüen erő nyomása alatt. Kilencszáz tonna valami repül el mellette. Mintha szárnyra kelne egy egész utca háztömbje és a fecske repülésével hasítani át a mérhetetlen távolságokat. Messziről nézve egy fekete mozgó sáv — közelről érezve merész istenkisértós, a leigázott gygások fenyegető csapkodása, a ketrecbe zárt elemi erőnek megalázott fog- csikorgatása. amitől megreszket a föld és elsäppad a közelálló . . . Mi lenne, ha kiejtené az ember a kezéből a gyeplőt, amivel ezt a rabságba vert őserőt megzabolázza ! ! P Úristen ... mi lenne abból ? ! És ahogy a megnyíló kazánajtó fényétől veresre festett gőzgomoiyag átrémlik az éjszakán, mintha a veszedelem áskálódó ördöge hahotázná vissza a szörnyű dübörgésből : — — Ember! Mindjárt megtudod 1 . . . Röpül a kilencezer ruétermázsa — rö- püi azon a keskeny szalagon, amit a nagy- zoló ember útja gyanánt kijeiéit s amerre elhalad, ott reszket a föld és elsáppad a közelálló, csak az, aki megszokta, hogy balkezével a halál szorítását viszonozza, a vasutas, az hallgatja közönyösen a csattogó fenyegetést, a lélekzeteí megakasztó dübörgést, amiben mindig benne rejlik a balsorsnak még be nem váltott jóslata — de hát — erős kézben a gyeplő és hajrá — és röpül a szárnyra kelt iríózat . . . Pedig a kárhozatnak vöröshátu ördöge már kisiklott az emberi előrelátás igája alól. Észrevétlenül felpattan a mozdony kéményére és csak arra vár, hogy gonosz szövetségesre találjon. Csöndes cseppekben hull az eső, am fázóssá teszi a levegőt s mindenki otthon ül, csak az bújja a világot, akit hivatása vagy kötelessége kerget ki a családi otthon melegéből .... ' V-‘; ^ _
