Szatmár, 1908 (34. évfolyam, 2-51. szám)

1908-04-05 / 14. szám

A SZATMÁRVÁRMEGYEI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT HIVATALOS LAPJA.

ELŐFIZETÉSI AR :

Helyben : Vidéken :

Egész évre 4 kor. Egész évre 6 kor.

Egyes szám ára IO fillér.

LAPVEZER :

LUBY GÉZA orsz. képviselő.

FELELŐS SZERKESZTŐ:

Dr. VÁJNÁ GÉZA.

Szerkesztőség : Kölcsei-utca 9. szám. Kiadóhivatal : Deák-tér 3. szám. Mindennemű dijak a kiadóhivatalban fiíetendnk.

Megjelenik minden vasárnap.

r

Álarcosbál

A kalendárium és a papok tanítása szerint bojt ás bünbánat időszaka volna. Valósággal azonban farsang van miná- lunk, szép Magyarországon, „mea culpa“ helyett álarcosdi járja, — nem vig, bohó játék, de leplezett arcú, fekete dominók vérfagyasztó mókázása, cinikus komódiázása.

A közélet és a politika hasonlatos most, vágy helyesebben : most inkább, mint máskor — egy álarcosbálhoz, amelyben senki se tudja a másikról biztosan, ha tán sejti is, kit, mit takar az álarc, ki, mi rejtőzik a piros viganó, a fekete lebernyeg alatt. És amint a farsangi dévajságok helyén megesik, hogy a kényes dáma jelmeze egy kikapós szakácsnőt leplez el, és a papi csuha egy kalandorokra éhes ifjú biztonsági mezéül szolgál, — politikai életünkben is a legtökéletesebb bizonytalanság és fejetlenség lesz úrrá lassanként. Maholnap mi sem tudjuk, ki a megkózelithetlen ártatlanság, és ki az árfolyamos gyönyörök árusítója. Ki a becsületes, tiszta meggyőződés megalkuvás nélkül való harcosa, és ki az, aki a tisztességes férfiak társaságában az egyszeri mágnásbálba tévedt szabólegény példájára kiabálni kezd: dobjatok ki, mert én szélhámos vagyok, nem gróf.

A magyar politikai élet sohase dicsekedhetett túlságosan sok puritán jellemmel. Történelmünk szomorú lapjain csak úgy hemzseg a sok előkelő név, amelynek tulajdonosát legkevésbé se az elvi meggyőződés vezérelte „honmentő“ tevékenységében. Szép, szép, ha kifelé dicsekszünk a becsületességünkkel, de itthon, magunk közt, bizalmasan megvallhatjuk, és valljuk meg, hogy nam mind fénylő jellem, aki a családi krónikák fatörzsein ékeskedik.

Irta: VÁJNÁ GÉZA

És alattvalói hűség, vitézi cselekedetek, és egyéb címek alatt nyert kitüntetések, hivatalok, jutalmazások igen gyakran a nemzet ügyeinek eladásáért adott judásbér valának. írások vágynak róla, kutyabőrös, pecsétes dokumentumok és hiteles feljegyzések.

Nohát ha szeretünk dicsekedni elődeinkkel, nem kell kétségbeesni az utódok méltatlan volta miatt sem. Most ugyan nem nagyon potyognak olyan j könnyen a domíniumok, de égy kis bá- 1 róság, királyi, udvari, titkos és egyéb tanácsadó méltóság akad, és bölcs csá- szárok-alapitoba rendjel is jut itt-ott igaz alattvalói hűségek és a császári trón erősitgetése körül végzett buzgól- kodások honorálására. Hát ne csüggedjünk, még mindig érdemes okosan lenni lojálisnak.

De nem erről akarunk szólani. Azzal már régen tisztában lehetünk, hogy minden tiz szinbecsületes és a puritánizmustól csöpögő magyar közül kilenc bármely pillanatban, olcsón, de okvetlen megvásárolható szájhős, és azt is megtanulhattuk régen, hogy amily köny- nyen hevülünk és rohanunk hangzatos jelszavak és „elvek“ után, éppen olyan könyen lóvá is lehet tenni bennünket. Ezeket mindannyian érezzük, tudjuk, csak kevesen merjük ki is mondani.

Ellenben vannak újabb bajok is a régiekhez. Eddig ngy volt, hogy a nemzetet alkotó milliók sorsát pár ezer vezető és néhány vezér intézte, akiknek vezérlete alatt a nép, vagy ha úgy tetszik, a nemzet pártokra oszolva, legalább egy részében, eszményi célokért is küzdött. Ezek az eszményi célok adtak leiket, nemesebb, magasabbrendü tartalmat a kisemberek gondterhes életének ; ezek tartották össze a nemzeti célok kiküzdésére a százezreket, és

tettek hőssé sok nyomorúságos, névtelen polgárt, aki szilárdan, becsülettel küzdött elvei mellett a kísértések, ígéretek, csábítások ellenére.

Úgy hívtuk ezt: nemzeti lelkesedés.

Ott bujkált ez Világostól hatvanhétig, és hatvanhéttől tegnapig a magyar nép apró házikóiban, szűk műhelyeiben. Pislogó vagy fellobogó lángjából legendák keltek és száltak tova ; fénylő alakok glóriája világított a gondterhelté nép fiaira; hitként ólt szivökben az eljövendő szabadság, függetlenség, boldogság reménye. Vártuk az időket, amiknek eljövetelében megváltásunkat reméltük. És áhítattal gondoltunk eszményeink fáklyavivőire, akiknek ajkáról boldogító biztatással zendültek a szebb jövő ígéretei.

A kunyhókban reménytelen némaság fojtó csendje ül. A műhelyekben nem világit a hit; legendás remények helyett a csalódások-szülte vészes morajlás hangját veszi szárnyára a szól.

Mi történt ? Semmi. Csak a nemzetben meghalt egy hit. Kimúlt egy illúzió. Elhunyt a reménység : a más jövő reménye. És a fórumon kiabáló, szónokoló, pózoló, Ígérgető, hazudozó és nagyképüsködő generálisokban, és a buta közömbösségben utánuk tóduló ágyutöltelékekben nem lát már se hősöket, se mártírokat, se apostolokat, semmit, csak — egy nagy, egy szomorú álarcosbál megsiratni való komédiásait.

Kossuth Ferenc Lipótrendje, A hivatalos lap ápril 1. száma hozta a király leiratát, amelyben Kossuth Ferencnek az osztrák Lipótrend nagy kereszt j át adományozta a kiegyezési tárgyalások körül szerzett érdemei elismeréséül.

X

I