Szatmár, 1908 (34. évfolyam, 2-51. szám)

1908-03-01 / 9. szám

2 S Z A T M Á R március 1 minden hitegetés ellen. Mert megun­dorodtunk minden hazudozástől. És tisztában vagyunk az önállóság és a közösség különbségeivel. Kinyílt végre az eszünk. > Nos hát akarja Wekerle és And- rássy, amit mi akarunk? Nem akarja. Megmondták nyíl­tan, érthetően, határozottan. És hát — hát akkor miért szala­dunk utánuk ? Miért engedjük, hogy az orrunknál fogva vezessenek a 67-es politika útvesztőibe ? Miért, miért ? A bécsi sasnak dupla gyomra megéhezett a parlamenti szólásszabad* ságra. Az utóbbi esztendők éppen meggyőzték a szép madarat, hogy a nemzeti önrendelkezésnek erős, szívós fegyvere a szólásszabadság. Hát el kell venni ettől a rebellis néptől. Ki kell csavarni a kezéből, nehogy véde­kezhessék majd, amikor az uj véradót és uj milliókat követelik tőlünk. Tudásunk és meggyőződésünk minden erejével hirdetjük, hogy erre, csupán erre kell a házszabályok meg­nyirbálása. Hallottuk a legilletékesebb magya­rázatát, védelmét Andrássytól. Ezek után még tisztábban áll előttünk a revízió szükségének igazi oka. Nem nekünk kell: Bécsnek kell! A horvátok ? A nemzetiségek ? A szociálisták? — Ne adjanak még több jogot a lázadó bitangoknak, de védje A reformátor. — A Szatmár eredeti tárcája. — Irta : Kiss Endre. Báró Balázsi Árpádot nem azért ne­vezték reformátornak a barátai, mintha va­lami uj hitfelekezet megalakítását tűzte volna ki élete céljául. Sokkal inkább, vagy talán sokkal kevésbé hitt a vallás hitel­veinek igazságában, mint hogy azokat boly­gatni eszébe jutott volna. Nem a vallásnak, hanem a társadalmi együttélésnek nagy és kis kérdései izgatták, s reformátori tevé­kenységének oroszlánrésze egyelőre abból állott, hogy a nélkülözhetetlen délutáni fe­ketekávéjának fogyasztása közben nap-nap után még nélkülözhetetlenebb vitatkozást folytatott a társadalmi szokások helytelen­ségéről és utálatosságáról legbizalmasabb barátjával, Kardos Elemér képviselővel. Egy sablonszerben ködös novemberi nap délutánján is, — s egyikén azoknak a délutánoknak, amelyeken mindenki szíveseb­ben helyezkedik bele egy lakályos szoba kényelmes karosszékébe, minthogy az utcán barangolva a természetnek barátságtalanná torzult ábrázatát nézegesse, — együtt ül a két jó barát a Balázsi legénylakásán, amelynek ízléses berendezése egyáltalán nem vall arra, hogy a lakója társadalmi problémákkal szokott foglalkozni. A reformátor viszi a szót. Egészen neki pirulva, heves taglejtésekkel beszél, mialatt barátja éppen nem igyekszik figyelmes ar­meg a kormány a magyar állam hegemóniáját kormányzati utón. Ha ; nem elég erős, elég erős a nemzet és | parlamentje, hogy azt a 68: XXX.-at, ! amivel felszarvaztuk Cráciát, kicserél­I jiik. Ebnek rúd kell, nem mézes kalács. ! -- A nemzetiségiektől félt nagyemil, azaz Andrássy gróf? Hiszen igen jól ! kell tudnia a belügyminiszter urnák, hogy csak a magyarul irni-olvasni tudást kell a választói törvénybe be­lefoglalni, s a magyar nyelvű válasz­tók legkevesebb négyszer haladják meg a nemzetiségi választók számát. Vagy ettől, a magyar nyelv jogának bizto­sításától fél a gróf? Ezért jönnek be nagyobb számmal a nemzetiségi kép­viselők? Úgy? És a szociálisták . . . talán ezektől se kíván a hires javas­lat magyarul tudást, magyar honossá­got, államjogi garanciákat ? így ? Hi­szen ezt Kristóffá is tudta! Pedig ő nem volt nemes gróf és nemzeti hős! Hát ilyen választói reformmal csak méltóztassék otthon maradni. És ha ennek a moslékkotyvasztéknak ízessé tételére kell a házszabályrevizió: ak­kor igazán nincs egyéb hátra, mint­hogy az egész magyar nemzet elkiáltsa magát: eb ura fakó ! Mi nem hazudozunk jobbra-balra. Nekünk egy ideálunk, egy programunk van: amit Kossuth Lajos hagyott reánk. A nemzet ébredezni kezd. Hango­kat ád. Virrad. A hatvanhetes bolon­ditó kezd elpárologni az agyakból. Jön a negyvennyolc. Uj harcokkal. Koalí­ció nélkül, és ha kell, a koalíció ellen. Nemzeti ellenzék veszi fel a harcot, megalkuvás és irgalom nélkül a hat­vanhét ellen. Jön a Március. És föl­hangzik a kérdés: „Rabok legyünk, vagy szabadok ?!“... Uj szociális törvények. A kereseti adó reformja. A hivatalos lap febr. 26-iki számában közölte a II. osztályú kereseti adóról, va­lamint a tökekamat és járadékadóról szóló törvények módosításául hozott 1908. évi V. t.-cikket. Az uj törvény a föld és házadó, valamint a tőkekamat és járadékadó fizeté­sére kötelezetteket és a házközösségek fe­jeit érinti. A 3. §. szerint a házközösségek fejei és azok, akiknél az évi adó-alap 10 koronánál nem több, kereseti adót nem fi­zetnek. A kivetés alapjául az előző évben a II. osztályú kereseti adó kivételével kivetett egyenes adóknak egybevolt ősz- szege szolgál, uj adózóknál pedig a folyó évi kivetés az adóalap. Az uj kereseti adó tételei a következők: 10—40 kor. adóalap után 2 kor. 40—100 kor. adóalap után 4 kor. 100—200 kor. adóalap után 6 kor. 200 koronán felüli adóalap után 8 kor. A törvény 7. §-a a házassági életkö­zösségben nem élő nő tartásdija, a leme­nőknek, fogadott gyermekeknek, vönek vagy menynek s a testvéreknek rendszeresen adott járadék, a katonatisztek és katonai hivatalnokok adóköteles házassági óvadéka, cot mutatni, sőt meglehetős mértékben gú­nyos arckifejezéssel kezdi halkan fíityö- részni a varázskeringőt. — A társadalomnak az a főhibája, h'gy az emberek cselekedeteik elkövetésénél nem azt szokták fontolgatni, vájjon helyesnek és jónak tartják-e az illető cselekedetet saját maguk, hanem azt, hogy minő véleményt alkot afelől a környezetük, amellyel érint­keznek. Pedig ez nevetséges, mondhatnám bárgyú dolog. Az önállóság és egyéniség igy teljesen elvész s az emberek csupa nul­lákká lesznek, akik összeadva minden szám­tani szabály ellenére mégis alkotnak egy egységet, — s ez az egység a társadalom. A reformátor rövid szünetet tartott, mintegy várva, hogy szavaira a vele szem­közt ülő férfi megtegye a megjegyzéseit, minthogy azenban az egyelőre nem mutat­kozott hajlandónak a közbeszólásra, —foly­tatta kifakadásait. — Az egyéniség kifejlődésének egyik legnagyobb és legveszélyesebb akadálya két­ségtelenül a divat. A divat bolondokká teszi az okos embereket, — s viszont bölcseknek tünteti fel a bolondokat is. Aki a derék felé elhajló elejü frakkhoz nem puha, de kemény mellű inget vesz fel, az már fel­tétlenül megkívánja, hogy szellemes ember­nek tartsák, s bizony én meglehetősen egyedül állok azzal a véleményemmel, hogy a keményített frakking és a szellemesség nem éppen azonos fogalmak. A jóbarát most már elérkezettnek látta a pillanatot, amelyben alkalmaznia kell a bizalmas barátnak azt a kizárólagos jogát, hogy a legnagyobb gorombaságokat vág­hatják a pajtásuk fejéhez, anélkül, hogy annak azért a legkisebb neheztelést is sza­bad volna éreznie. — Mint rendesen, most is megragadod az alkalmat, hogy ostobaságokat beszélj. A divatban ostobaság logikát keresni, de még nagyobb ostobaság keresve nem találni. Ha már a frakkot említetted, merem állítani, hogy a férfiak báli öltözetéről is lehet böl­csészeti alapon beszélni. Ez a bölcsészeti alap az, hogy hódolnunk kell az esztétika szabályainak, — s a „szépnek“ viselet egy­formaságában kell megnyilvánulnia. — Badarság! Az esztétika az észnek nem, csak az érzékeknek szabhat törvényt. De, ha ennek dacára is "tekintetbe vesszük a szabályait, akkor is kétségtelen, hogy a „szép“ éppenugy nyilvánulhat a különféle- ségben, mint az egyformaságban. Sőt gyak­ran kizárólag a különféleségbon nyilvánul. Egy csapat varangyosbéka, akármilyen egy­forma is, mégsem tesz kellemes benyomást a szemlélőre, viszont egv sereg kolibri tarka­barka tollazatát nem mondhatjuk éppen csúnyának. Kardos Elemér hem volt olyan hangu­latban, hogy az eszmecsere folytatása túl­ságosan mulattatta volna, ezért jónak látta a következő fordulattal befejezni a vitát: — No, ha te az állatvilágból vett pél­dákkal akarod igazolni az áiiitásaidat, ak­kor nincs mit válaszolnom. A természetraj­zot hatodik gimnazista korom óta tőkéiét«-

Next

/
Thumbnails
Contents