Szatmár, 1908 (34. évfolyam, 2-51. szám)
1908-02-09 / 6. szám
2 szatmák febi’uár 9 megszavazása, átszállítása alkalmával mindig „kedvesek“ és „lovagiasak.“ — Most végre elég nyíltan és őszintén vetette föl a kérdést az osztrák delegáció. A magyar delegátusok önérzetes tiltakozására feleletké- . pen határozatul akarták kimondani a fizetés-felemelést, s erre a célra a maguk részéről 6 millió 600 ezer koronát ajánlottak. Ebből az következik, hogy ha a fizetés emelés keresztül megy, mi körülbelül 2 és fél millióval adnánk többet a közö ■. hadseregnek. Már pedig szinte biztosra vehetjük, hogy ez is meglesz. Wekerle már decemberben, egy bizottságjjilésen állást foglalt mellette, amikor még hivatalosan azt emlegették, hogy szóba se jöhet, miután az ösz- szes katonai kérdések „kikapcsoltaitok“ a koalíciós kabinet programmjából. Na ja, mondja Smólen lőni, ez nem ‘katonai kérdés, eliez semmi köze a politikának, ez tisztára méltányossági, sőt gazdasági kérdés. A tisztek tisztviselők, a hadsereg, a monarchia alkalmazottjai . . . Igazán szép. Csakhogy ezek a tisztviselők és alkalmazottak a kezükre adott 44 ezer magyar bakával és 12 ezer honvéddel, akiket véradóként évente a monarchia dicsőségére ad a magyar föld, akármelyik pillanatban, felsőbb parancsra, úgy kivernek bennünket a saját palotánkból, mintha nem is ezer esztendővel ennek előtte szereztük volna meg a telket alatta, hanem csak aféle „törzs“ meg miegymás volnánk. Hát nagyon komisz fogáshoz nyúltak az osztrák delegátus urak. Azzal akarnák kényszeríteni a mi delegátusainkat az újabb milliók megadására, hogy ők megszavazzák és ekkor a mieink erkölcsi preszió alatt állva, restellik meg nem szavazni. Igazán gyalázat, milyen eszközökhöz mernek nyúlni velünk szemben a Lajtán túl! Nem elég az a sok keserűség, törvény- sértés, alkotmányrugdosás, amiben 1867. A pénz. — A Szatmár eredeti tárcája. — Irta : Biky Andor. & t Amikor Szabó a villájához ért, a kertje vasrácsos ajtaját nyitva találta. Nagyon felbosszankodott a cselédei gondatlanságán, és amint végigment a kavicsos utón, a lépéseiből is kiérzett a haragos indulat. Szabó ma szólaikozott össze először a feleségével. Az eset miatt az anyósát okolta, aki sohasem tudta az aggályoskodásait tapintatos formába öltöztetni, és bár a soklányos mamák csodálatával bámulta a vejóí, aki gazdag ember létére utánabolondalt az Éviké majdnem egyetlen szoknyácskájának, olykor mégis elsírta magát leánya sorsán eäy-egy öregbetüs levélben. Ilyenkor az asszonyka könnyes szemekkel jelent meg az asztalnál, és az urának jókora fáradságába került, arnig meg tudta vigasztalni. Ma azonban Szabó, aki nem volt pszi- kológus és önző türelmetlenséggel iparkodott ráunni az érthetetlenül ismétlődő siróje- lenetekre, — nem sietett enyhíteni a felesége szomorúságát, ügy gondolta, hogy most már épen ideje lesz felszólalni az édes mama viselkedése ellen. Szabó nem értette azt a néma tragédiát, ami felesége keblében végbemegy, és igy az első veszekedésük nem végződött csókolózással. Az asszonyka visszavonult a hálószobába, hogy újabb bánatát is megkönyezze, Szabó pedig féj óta, a kiegyezés dicsőségére, a Tiszák, Bánfiak, Fehérvárik és hasonló magyarok révén részünk volt, de most még újabb fegyverek kovácsolására akarnak kényszeríteni — magunk ellen! Vagy van olyan magyar, aki azt hiszi, hogy az a német, horvát, oláh tiszt, akikkel a közös hadsereg magyar ezredéi tele vannak, különös hálával lesz a fizetésjavitáséri a magyar nemzet iránt ? És több tiszteletben, becsülésben részesíti majd ennek az országnak, amely neki kenyeret ad, polgárságát és alkotmányát ? Hogy nem káromkodik, amikor j a Kossuth-nótát, meg a Hyinnuszt hallja ? És nem szidja a magyar fiú Kossuth hund istenit ? Hiszi ezt valaki ? ! Törvény van rá, hogy az ausztriai ez- redek magyar tisztjeit fokozatosan át kell helyezni magyarországi ezredekhez. Hát évente áttesznek hetet-nyoloat 1 És évről- évre kevesebbet. Az áthelyezett?tisztek százaléka 1899-ben még 2'6°/o volt. 1900-ban l'4°/o és 1906-ban már csak 0'3° o ! A közös hadseregre az utóbbi években évente 130 millió koronánál többet költöttünk, a legutóbbi 10 évben pedig mintegy 1500 millió koronába került Magyarországnak a közön ármádia. Az osztrák delegátusok által felajánlott 6 millió 600 ezer koronát véve alapul, nekünk két és fél millióval kerülnének többe a tiszt urak ezután. Ez Schönaich urnák, aki csak úgy dobálózik a milliókkal, aki a tüzérség kiadásaira újabban csak 15 millió többletet kért Ausztriától, esékéiy- j ség. De nekünk nem az. Mert nálunk az ország lakosságának egészségügyeire alig jut több egy milliónál, az elemi iskolákra is csak 1 millió jut s az összes. tanügyi kiadásokra'csak 2 és fél millió, az igazságügyi tisztviselőkre együtt alig több 3 milliónál. A mi bíróink, ügyészeink, akik legkevesebb 20 évi tanulás után juthatnak oly állásba, hogy la fizetésükből legalább tekintélye érdekében elhatározta, hogy ezúttal a kávéházban fogja meginni a feketekávéját. Az a fekete azonban, amit a legénykori kávéházában eléje adtak, nagyon is fekete volt, és a szegény Sz -.bő, akinek jókora sétát kellett megtennie ezért az élvezetért, csakhamar kiábrándult a. bosszuter- véből. A haragja különben is elpárolgott és amikor a felesége siró szemei jutottak az eszébe, úgy érezte, hogy a kávéház nagytükréből egy semmirekellő gazember néz reá vissza. Nem akart sokáig szembenézni ezzel a gazemberrel és elindult hazafelé. Nagyon hosszúnak találta az utat és minthogy nem volt magával megelégedve, valami más okot keresett, amin bosszankodjék. Először a poros utca miatt békétlenkedett, majd a fasort nem találta eléggé árnyékosnak és amikor végre megpillantotta a kerje nyit- vafelejtett ajtaját, dohos kárörömmel gondolt arra a leckére, amiben majd a kertészét fogja részesíteni. A kertben nem látott senkit, és amikor felment a lépcsőn, már komolyan haragudott az embereire, akik egészen őrizetlenül hagyták a házat. Aggódott is a felesége miatt, és gyorsan akart átmenni az előszobán, | amikor hirtelen egy idegen ember toppant | eléje. — Kit keres? —szólt oda neki Szabó, akin meglátszott, hogy szeretne túladni a látogatón. tisztességesen jól is lakhassanak, de az egyetem elvégzése után csak 8—10 év múlva kerülnek abba a sorsba, hogy család- alapításra is gondolhassanak, a mi orvo- | saink szégyenletes, szolgai fizetés mellett | végzik idegölő, felelősségteljes hivatásukat; tanítóink, iskoláink sorsa elszomorító, közegészségügyünk tehetetlen a pénzkérdések akadályai miatt. Nincs igazuk tehát se a Schönaich ur delegátus barátainak, se a tiszt uraknak, ha a szivünkre utaznak. Igenis van szivünk, de az nem nyílik meg német kommandóra, kétfejű sasos zászlók, osztrák címerek előtt, cseh, morva, horvát tisztek Éossuth-huudos szitkaira, zsebeik megtöltésére. Ha már megrugdosna«, legalább ne mi cseréljük föl a borjubSr csizmájukat lakk cipővel. Ne mi hizlaljuk a Fabriciusok elbizakodottságát. Magyar .delegátusnak, magyar képviselőnek egy fillérrel se szabad a katonai terheket emelni. Sajnos azonban, bent az ellenség a várban. Wekerle és 67-es barátai igen szívesen odaadnák a milliókat a mi zsebünkből. És megint dolgozik a maszlag. Egy függetlenségi képviselővel, Okoiicsányi Lászlóval tétették azt a szégyenletes indítványt a magyar delegációban, amelybe a legengedékenyebb delegátus is belepirult a szégyentől. Hát ime, ide jutottunk. A kvóta és kiegyezés után jönnek az Okoiicsányik — és ki tudja, kik ! Hogy az osztrákok mennyire bíznak a koalíció szolgalelküsógüségében, s milyen biztosra veszik a katonai költségek szaporításának megszavazását, bizonyítják Schönaich, Beck és Aerenthal miniszterek legutóbbi kijelentései is. Alkalmunk van közölni a fizetésemelési tervezetet, amelyet mind a két hadügyi kormány egyetértésével dolgoztak ki, de még nem hoztak nyilvánosságra. Az alábbi Az idegen egy pillanatig meglepetve' nézett reá, azután furcsa mosolygással magyarázta : — Özvegy Szabónét keresem. — De kérem, —- tört ki a harag Szabóból, — akiről ön beszél, az én feleségein, és nem özvegy ! Az idegen az órájára nézett és igy szólt : — Tíz perez múlva az lesz. ♦ Azután kinyitotta a dolgozószoba ajtaját, karonfogta Szabót, aki alig birt a lábán állani, bevezette mint valami gyermeket és leültette a kerevetre. Odalépett az íróasztalhoz és miután rákeresett egy cigarettás dobozra, rágyújtott. Egy ideig szótlanul nézte Szabót, aki tehetetlenül bámult maga elé, majd közelebb tolta hozzá a nagy bőrkarosszéket és szemben vele leült. Azután igy kezdett beszélni : — Ma délután már találkoztunk egyszer és nagyon csodálkozom, hogy nem ismert reám. Én hoztam a feketéjét a kávéházban. Azt az időt, mialatt a konyhától az ön asztaláig elértem, arra használtam föl, hogy a csészéjébe egy pár csöppet be- lecsöpögtessek az én kipróbált mérgemből. Szabó dühös erőfeszítéssel emelkedett föl és szemei a villanycsengő gombját keresték. De az idegen egy kézmozdulattal leintette.
