Szatmár, 1908 (34. évfolyam, 2-51. szám)
1908-10-25 / 43. szám
XXXIV. évfolyam Szatmár, 1908. okt. 25 FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS POLITIKAI LAP. ELŐFIZETÉSI ÁK : Helyben: Vidéken: Egész évre 4 kor. Egész évre 6 kor. Egyes szám ára 10 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: Dr. VERÉCZY ERNŐ. Szerkesztőség : Petőfi-utca 1. szám. Kiadóhivatal: Deák-tér 3. szám. Mindemen ű dijak a kiadóhivatalban fizetendők. Megjelenik minden vasárnap. (V.) Városunk egyik legérdekesebb részét képezi a Szatmárhegy. Ez a hely az, ahova menekülni szoktunk a por és meleg s a város z»ja elől; ez a hely az, ahova kirándulni, mulatni szoktunk, de viszont ez ez a hely az ahol, sokat, nagyon sokat szoktunk boszankodni is. ügy, hogy a Szatmárhegy az, ami mindig fejünkben motoszkál: tervezünk, adósságot csinálunk miatta, boszanko- dunk a munkásviszonyok, vincellérek rosszasága és megbízhatatlansága folytán ; térdig cubukolunk a sárba, aggódunk az éghajlat, a természeti viszonyok és a természeti csapások miatt, jajgatunk a szárazság miatt, esőt kérünk; vizes esztendőben elkárhozunk a káromkodás miatt s midőn hosszú vajúdás után munkánk, fáradságunk, pénzünk gyümölcsét szedhetnénk le s jön a szüret, — kétségbe esünk a bor árak alacsonysága miatt. E mellett ugyancsak itt egy szokatlan jelenséget tapasztalunk. Más téren ugyanis mindig azt látjuk, hogy az anyag és munka drágulásával arányban emelkedik magának a munka eredményének az ára is. Vagyis az előállítás költségének emelkedésével emelkedik az előállított dolog ára is. Nálunk pedig Szatmárhegyen az anyag s munka drágulásával nem csak nem emelkedik a bor ára, de rohamosan esik, úgy, hogy mig például 1 koronás napszám s nagy termés mellett 36—40 fillér voit egy liter must ára, addig most 3 koronás napszám mellßtt a must ára 14—20 fillér között ingadozik • vagyis az előállítási költségek 3 szoros emelkedése mellett, a must ára a felére esett. Annak tehát, aki munkájának gyű- ! mólosét, összes kis vagyonkáját a Szat- j márhegyen szőlőbe fektette bele, ugyan- j csak kétségbe kell esnie, hiszen e jelen viszonyok mellett még csak az előállítási költségek sem térülnek meg ; hol van még a befektetett tőkének kamata, a munkának, a fáradságnak gyümölcse ? Ezen tehát változtatni kell. Csak az a kérdés, hogy az mi módon lahetséges? ! Én e kérdés megoldását abban látom, ha az előidéző okokat keressük és vizsgáljuk és azok elhárításáról gondoskodunk ! Ez előidéző okok pedig nézetein szerint két csoportba oszthatók ugyanis: a kivitel hiánya s a szőlők szétszórtsága s igy a must összesr^désének nehézsége. Köztudomású dolog ugyanis az, hogy borunknak kivitele egyáltalán nincsen s igy az csak a helyi fogyasztásra van szorítva. Ezt pedig helybeli kereskedőink bonyolítják le, ők pedig tudatában annak, hogy hogy kivétel nem lóvén, reá vagyunk kényszerítve arra, hogy borainkat tisztán csak a helyi fogyasztóknak adjuk el s tudatában annak, hogy ily viszonyok melleit kénytelenek vagyunk eladni a bort úgy, ahogy kérik, egyszerűen ők szabják meg a bor árát, úgy, ahogy ők akarják. Ők pedig megszabják a bor árát úgy, hogy mentői többet nyerjenek rajta ! Azzal, hogy a szőlősgazda szőlejére reá fizet, nem törődnek. Ezen sokan azzal gondolnak segíteni, hogy álljanak össze a szőlősgazdák, szabják meg ők a bor árát s azo alul ne adják. Ez azonban nézetein szerint egyrészről kivihetlen, de másrészről vele a cél sem érhető el. Mert a Szatmárhegy körülbelől 4000 szőlősgazda birtokában van, s igy szinte lehetetlen annyi embert egy megállapodásra juttatni ; a cél pedig el nem érhető ily módon azért, mert kereskedőink beszerezhetnék szükségleteiket más helyen s nem lévén kivitele borunknak, a helybeli szükséglet pedig ki lévén elégítve más helyről szerzett borral, mi mit csinálunk vele. Ezen a bajon nézetem szerint csak úgy lehet segíteni, ha a helyi fogyasztáson kívül teremtün piacot borainknak más helyen is ; úgy meg lesz a mód arra, hogy ha megfelelő áron a helyi piacon nem tudjuk értékesíteni borainkat, még mindig rendelkezésünkre fog az állani a másik piacon. Sokan abban a hiedelemben vannak. hogy ez kivihetetlen, mert a szat- márhegyi bor annyira gyenge és rossz, hogy annak más helyen piacot teremteni lehetetlen. Én magam részéről ezt az okot nem akceptálom, mert hiszen a szatmárhegyi bor nem nehéz bor ugyan, de nagyon kellemes üdítő, amint szokták mondani „nótás bor“ s ha lehetett a homoki vinkó számára a kivitelt biztosítani, miért ne lehetne a mi hegyi boraink részére is idegen piacot teremteni ? Én a kivitel hiányát abban találom, — s itt jutunk el a bor olcsóságának második okához is, — hogy a szőlők nagyon szétszórtan kis darabban feküdvén, igy azok összevásárlása és szállítása felette fáradságos és költséges. S igy idegen kereskedők inkább mennek oly helyre, hol szükségleteiket sokkal kisebb fáradsággal és nehézséggel elégíthetik ki. Mennek oly helyre bevásárlás céljából, hol nagy kiterjedésű szőlők egy ember birtokában vannak s nem kell 100 és 100 szőlősgazdával külön-külön alkudni és megállapodásra jutni. Mennek bort vásárolni egy helyre, ahol nem kell 100 és 100 helyen ácso- rogni, időt tölteni, várni a szűrést, hanem egy gazdától megveszik a termést, egy helyen elégítik ki szükségleteiket és egyfolytábban eszközölhetik a szállítást ! Nézetem szerint ezek a must olcsóságát előidéző okok minden neh ézsó Borfogyasztási és értékesítő szövetkezet.
