Szatmár, 1908 (34. évfolyam, 2-51. szám)
1908-07-26 / 30. szám
2 S Z A T M A R julius 26 gunk déli részén, ősmagyar területen szállást adunk a török elől menekülő horvátságnak; saját jogúnk egységének rovására autonómiát biztosítunk nekik, lovagi elismeréssel adózva ily módon hajdani államiságuknak. Nem törődünk azzal, hogy a XVII. század folyamán viszonyainkat nem ismerő német katonai parancsnokok ezen területet Horvátországnak kezdik elkeresztelni s utóbb különösebb ellentmondás nélkül hivatalosan is elfogadjuk a szokásjogba átment ez elnevezést. Mindez nem elég! A XVIII. század végén kiszakítunk öntésiünkből s közjogilag is a külön territóriumhoz csatolunk négy szin- magyar megyét, a mai Szlavonországot. Ez ajándékok fejében aztán 1848-ban ők az elsők, kiket a bécsi kormány ellenünk uszíthat és 1868-ban ismét mi vagyunk a jó bolondok, akik ajkunkon „nyolc százados testvéri viszony!“ kiáltással, kezünkben a történelmi „carta bianca“-val keblünkre borítjuk testvéri érdemekben gazdag „társországainkat.“ És megcsináljuk a hires alaptörvényt, az 1868. XXX. törvénycikket, amely csak arra jó, hogy negyven év múltán elavult kifejezéseit félremagyarázva, még azt a keveset is, ami benne az egységes magyar állam eszméjének kedvező, ellenünk fordítsák. Megjelenik országházunk ormán a horvát lobogó, tanácstermében a horvát szóáradat, a horvát obstrukció nemcsak, hanem Supiló ur, a horválba ojtott olasz pártvezér, egészen komolyan fel meri vetni az eszmét, hogy a horvát tartomány- gyűlés ne küldje képviselőit a magyar parlamentbe, hol alaptörvényüket semmibe se vesszük! Hát muszáj! neki. Egy kis magyar levegő lopődzott a bécsi kaszárnyába ama c-iaos fali kép nyomán, amelyet most mutat a kereskedő a deresfejü Bórák őrmesternek. Ennek szeme csak megakadt a képen, mire a kereskedő neki tüzesedve, csillogó szemmel, kézzel, lábbal hadonászva, merész jelzőkkel dicséri a képet. Bár tudja, hogy ennek előadásával tilosba viszi a vén császári katonát Da ez egyszer tudtán kivid is ártatlan ebben, mert Bórák őrmester nem hallja, mit beszél neki. Bórák őrmester csak azt halija, amit a kép mesél, mialatt meleg rajongással nézi. Vas tekintete, melytől úgy fáznak a regruták, egy tizenhat esztendős kis leány rajongásával, egy vén anyó ájtatosságával csügg rajta. Kossuth Lajos imádkozik a képen . . . Előtte összevisszaságban a még párolgó tetemek. ügy, a hogy a kápolnai csatavihar ősszeszórta őket: megfagyott, görcsös ölelkezésben aluszszák együtt az örökös, békés álmot a piros sapkások, meg az osztrák bakák . . . Háttérben a nap nyugvó félben olyan, mint egy haldokló vén csatár, aki már csupa vér és körötte is minden vér, piros vér. Nézi, egyre nézi Bórák. Meleg vér fut az arcába. Szokatlan melegség ömlik szive fölé. ügy sajnálja azokat a piros sapkás Nevetséges, észvesztőén nevetséges ez a kialakulás! Ide jutottunk politikának nevezett nemzetiség-dédelgeté- sünkkel! Még szerencse, hogy Supiló ur eszméje olyan közjogi bolondgomba, amely után egészséges viszonyok között elraeorvosi megfigyelés és Lipót- mező szokott következni. Ha azonban horvát „testvéreink“ komolyan bevennék, ám legyen. Csak csinálják; feszítsék türelmünk fonalát további Csak eljön talán az idő, mikor ez a gummi i elasztikum is kettészakad s eszünkbe j jut ismét a kuruckiáitás: „Eb ura fakói“ B. J. A csatornázás és vízvezeték. (V.) Városunkban ismét felütötte a fejét a ragályos betegség, a tífusz. Szerencsére ez i lő szerint maga a betegség elég gyenge lefolyású, úgy hogy még áídozato- ! kát nem vett magának, ez azonban nem lehet ok arra, hogy ismételten fel ne hívjuk az intéző körök figyelmét a c s a t o r n á- zásra és a vízvezetékre. Egy város, mely a városok fejlődésé- ! uek történetében helyet kivan a maga rászóró biztosítani, vízvezeték és csatornázás nélkül meg acrn lehet. Egy városnak, amely j természetes utón akar emelkedni, akar nagygyá lenni, a vízvezetékre és csatornázásra feltétlenül és minden körülmények között szüksége van. Mesterséges utón (telepítés, hivatalok, közintézmények, iskolák felállítása által) lehet ideig-óráig egy város fejlődését forszírozni, de ez csak stagnálás, mert tiszta, amennyire lehet, baeilus men • tes levegő s jó tiszta ivóvíz l éikül olőbb- utőbb beáll az erőszakolt fejlődésben a visszaesés. Nekünk, Szatmár város közönségének, az adott talaj és éghajlati viszonyok mellett kétszeresen szükségünk van e két intézmény keresztülvitelére. Sajnos, a talaj s éghajlati viszonyaink, — a körös körül csöndes gyerekeket. Majd furcsa gondolatok motoszkálnak fejében. Úgy érzi, hogy ő mezitlábos iskolás gyerek, aki ott ül sok kis pajtásával a szűk padok között és áhítattal hallgatja, amit a tanítómesterük mesél. Gyönyörűséges szép meséket, hogy csakúgy ragyog belé a szemük és a tanítómesterüknek is, ahogy mesél. Mintha bizony ez a kép is egy olyan meséből való volna. Egy kis magyar [levegő lopődzott be a bécsi kaszárnyába. Bórák őrmester elfelejtette egyszeriben a sok éves tanítást. Vére bizonyítgatja benne, hogy nőm tagadja meg magát soha, szorítsák belé bár száz esztendeig császári zubbonyba. Magyar vér nem lesz fekete sárga soha. Borákot magyar föld dajkálta, magyar levegő nevelte, mig a fegyvert vállára nem nyomták. És ezzel vette gondozás alá a második anyja, a mostoha anya : a kétfejű sas. De bírna ez bár száz fejjel, mégsem tudná kitépni leikéből azt az érzést, amit dajkája tejével bele oltott. Egy kis magyar levegő lopődzott a bécsi kaszárnyába. Bórák, a megcsontosodott császári szolga, úgy találja e pillanatban, hogy nincsen dicsőbb dolog a világon, mint igy halni meg a hazáért, ahogy ez a csöndes pirossapkás gyereksereg. — Ezt megveszem ! — szólt, miután mámoros hangulatából felocsúdott. A kereskedő nagyot lélegzett. Néma lett dicsérő szája, látva, hogy a szókat tett elterülő (igaz, hogy mesterséges utón keletkezett) gödrökben összegyűlő posvá- ayok minket mintegy kényszeriteuek arra, hogy a bennünket oly méiyea érintő intézményeket azonnal létesítsük. Más városnál, melynek jó levegője, jó vize van, a csatornázás első sorban szépészeti, a vízve- i zeték első sorban kényei m i intézmény, ; Náiunk azonban, kiknek nincs jó levegőnk, I nincs jó ivóvizünk, háttérbe szorul a szé- j pészet s kényelem, s a vízvezeték és csa- j torna zás e i s ő sorb a n k u zegósz- j s é g i intézmény. Midőn pedig a kőz- j egészséget érintő intézmény fői állításáról van szó, nincs munka, nine- anyagi áldozat, | ami annak halogatását indokolttá, érthetővé tenné. Tuijuk mi azt nagyon jól, hogy anyagi s adott természeti viszonyaink mellett e két kérdés megoldása felette nehéz ; tudjuk nagyon jól, hogy megfelelő : mennyiségű és minőségű viz a közelben nincs, (bár ezzel szemben hivatkozhatunk Nagy varadra, a mely megfelelő hűlő s szűrő | készülék mellett a Körös vizét használja.) annak távol vidékről való vezetése pedig i fel dt« költséges és kétséges; tudjuk nagyon jól, hogy városunk fekvése miatt felette nehéz a csatornázás kérdésének a megoldása is; tudjuk nagyon jól azt is, hogy bizony pénzünk sem igen van, (bír I az avasi erdőség jövedelméből a munkáia- ; tok cgyrészc végrehajtható, a többi pénz kölcsönnel fedezhető lenne), jiiégis mi abban a hiedelemben vagyunk, hogy legyen e kérdés megoldása bármily nehéz, ennél ál- j dásosabb munka el nem végezhető s kerüljön bármennyibe, ennél gyümölcsözőbb töke el nem helyezhető. Abban a meggyőződésben vagyunk, hogy erős akarattal minden akadály leküzdhető lóvéé, végre vajaimra megvalósítható lenne a csatornázás és vízvezeték kérdése is. Milyennek kellene lenni a ref. püspökválasztásnak. Az E. T. I. t.-c. 181. §-a igy szól: „Mindenik egyházkerület az egyházkerület kebelében működő lelkészek, lelkészjellegű tanárok közül élethossziglan az anya-, társ- és missiói egyházközségek presbyteriumai- nak szavazásával püspököt választ.“ A törvény e szavai világosan ellentmondanak ama lábra kapott szokásnak, hogy I . is követi. Bórák kikotorázta kis vagyonkáját az asztalfiából. Azt is hozzátte, ami a zsebében volt, de bizony ,igy se került össze annyi, amennyiért a kép eladó. És mivel rostéit ilyen szent holmi fölött alkudozásba elegyedni, odaszólt a szorongó várakozásban álló kereskedőnek. — Jöjjön a pénzéért délután. * Bórák a tükör elé ment. Mert úgy kívánja a katonai tisztesség, hogy rendbe szedje egy kicsinyég magát, ha a főhadnagy elé megy előleget kérni. Ez pedig legalább is megkíván annyi gondot, mint a cibiínek a bálba készülés. Elsőbben a fején taszított helyére egy pár rendetlenkedő hajszálat. Azután a bajuszát pederte ki még hegyesebbre. Majd kabátját, bár ezen, egy porszemnyi sincs, végig kefélte. Most karjának hüvelyét dörzsöli, hogy ragyogjon, vakítson, Egyszer-kétszer rálehelt, mert igy ez jobban sikerül. Miután felkötötte, keztyüt húzott, szép patyolat fehéret, újat. így felkészülten nagy megelégedéssel nézett végig magán. Az irodában foglalatoskodó főhadnagya előtt megállt gyöngyhap- tákban és kórt keményen és kurtán, ameay- nyire csak a német szó engedi: — Főhadnagy ur, kérek alássan tíz forint előleget. A főhadnagy, széles vállu, marcona alak, kit hirtelen haragos voltáért
