Szatmár, 1908 (34. évfolyam, 2-51. szám)
1908-05-03 / 18. szám
XXXIV évfolyam 18. szám. A SZATMÁRVÁRMEGYEI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT HIVATALOS LAPJA. ELÖFIZilTESI ÁR : Helyben: VidékaEU*.**. Egész évre 4 kor. Egész évre 6 kor. Egyes szám ára 10 fillér. LAPVEZÉR : LUBY GÉZA orsz. képviselő. FELELŐS SZERKESZTŐ: Dr. VÁJNÁ GÉZA. Szatmár, 1908. május 3. Szerkesztőség : Kölcsei-utca 9. »zám. Kiadóhivatal : Deák-tér 3. szám. Mindem, mű dijak a kiadóhivatalban fizetendők Megjelenik minden vasárnap. Mostanában gyakorta esik szó, ösz- szejöveteleken, áldomásokon és főképpen a párt országosan elterjedt, úgynevezett félhivatalos lapjaiban a 48-as függetlenségi párt jövendőbeli prog- rammjáról, az átmeneti állapot megszűnte után követendő politikai irányáról, magatartásáról. A leghivatalosabb félhivatalosak hetek óta tépelőd- nek azon a kérdésen, hogy vájjon célszerű volna-e a párt régi programm- ján változtatni, abból elhagyni, azért, hogy igy a párt kormányképessége a bécsi tartózkodásokkal szemben biztosítva legyen. Akad ugyan lap, amelyik ■e kérdés ide-oda forgatása közben azt is fölveti, hogy tán mégse lehet a nemzet eddig vallott hitét, meggyőződését, nemzeti lelkesedésének, ellenálló erejének tápláló forrását: a 48-as elvek ép, teljes egészet alkotó programm- ját sutbalökni, vagy szétdarabolni és idegen ringy-rongyokkal összetoldozni. Mivelhogy ebbe a becsület is beleszól' A legtöbb függetlenségi újság azonban csupán célszerűségi oldalát nézegeti e kérdésnek, a párt hatalmi érdekeinek biztonságát vizsgálgatja, és aszerint, hogy a nemzet akaraterejében, vagy a császár-király kegyének elnyerésében látja a hatalom biztosítékát, a régi programmhoz való ragaszkodást, vagy az azon való változtatást látja célszerűnek. Van olyan is, amelyik a programm elveit közelben és távolban megvalósithatókra osztja föl, és a közelebbről megvaló- sithatóknak vélt elvekkel való kísérletezést, s a kevés reménnyel biztatóknak jégretételét javasolja. Hát tisztelet mindenkinek, akit illet : de azt a hajadont, aki a felajánlott csengő aranyak mennyiségéhez méri erényeit, még akkor se hasonépségét. Mi nem kutatjuk, hasznos-e, célszerü-e a 48-as elvek programrnja a hatalmi politika szempontjából, kedves-e a császárnak és a hadügyminiszternek a Kossuth Lajos hagyatéka.. Mi hisszük, hogy addig élünk, amig ez elvekért és ez elvekkel élünk. Mi nem akarunk a hatalomért ez elvekből feláldozni semmit. Nekünk szent mindenik. Az önálló vámterület is, az önálló hadsereg is, a külön nemzeti bank is. És azonkívül még sok külön és önálló. Akinek nem jó igy, az ne erőltesse magát közénk. Aki kedves akar lenni arra felfelé, az menjen haza a Hatvanhéthez. Odavaló. De köztünk ne csináljon zavart. És ne hintegessen maszlagot. Merthogy a birka türelmének is van határa. Magyar közős bevásárló szövetkezet. A „Szatmár“ 14-ik számában bevásárlási szövetkezetek címmel M. 1. aláírással megjelent közleményre közérdekből legyen szabad a közönség helyesebb tájékoztatására a következőket elmondanom : A magyar közös bevásárló szövetkezetnek nem lesz felekezeti jellege, tagja lehet annak mindenki felekezeti és nemzeti különbség nélkül, hiszen épen ez a legnagyobb átka édes magyar hazánknak, hogy fiai vallási, nemzetiségi s a különböző foglalkozási ágak szerint vannak szét szaggatva s egymással igen gyakran szembe állítva. A világot megváltó szeretet nem fűzi egybe társadalmunk tagjait; hanem az egyéni önzés és gyülölség átkos szelleme veszélyezteti közös hazánk üdvét, boldogságát. Uten országának közöttünk minél inkább megvalósulását. Felfogásnak szerint a magyar közös bevásárló szövetkezet van hivatva egy olyan szervet alkotni, ahol mindnyájan találkozhatunk. Itt nem kérdezzük, ki milyen vallási: s milyen foglalkozású. Ez kibékíti a keresIrta: VÁJNÁ GÉZA Htjuk az orleansi szüzhöz, ha nagy áron adja el magát. A 48-as elvek szeplőtlen tisztaságban maradtak ránk a legújabb jelenig. Labancok, renegátok akadtak a táborban, el is szökdöstek a zászló alól nehányan, de hisz áruló akadt rniköztünk 600 esztendő alatt mindig szégyenletesen szép számmal. Hanem a zászlót vásárba nem vittük soha. Verekedtünk érte, egymás fejét is betörtük alatta, — de neih alkudtunk rája soha. Ez a szokás, ez a hang, ez az ötlet uj. A kaaliciós morál szülte. A célszerűség, a haszon- elvüség okos és előrelátó vigéceinek legfrissebb portékája ez a szabd-nyesd- toldd-elmélet. Tiszteltetjük az országos sajtó és az országos politika urait odafenn, az ország gyomrában: ne méltóztassék a saját éhes gyomruk korgását olyan hangosan továbbítani ide le, közénk. Az uraknak talán játék, szórakozás a politika, talán kenyér, — minekünk, a nehéz, fekete magyar földet túró és a köves hegyoldalakat verejtékező magyar népnek vallásos hit és lelki meggyőződés a Negyvennyolc. Úgy, amiképpen reánk maradt Kossuth Lajostól, ahogyan őrizték apáink hatvan esztendő óta. Úgy akarjuk megőrizni magunk is, és unokáinkra hagyni örökségképpen. Lehet, azonkívül úgy se sokat hagyunk rájuk. Mert a föld egyre fogy alólunk. Elszedik tőlünk ; az oláh és egyéb bankok, meg a Ua- liciából bevándorolt uj polgárok utódjai. I Es hogy gyorsabban elszaladjon aló- 1 lünk, segítenek a modern szociális gazdasági és adótörvények. i Annyi csalódáson mentünk már keresztül, hogy emberekben nem, csak elvekben bízunk. És addig bízunk, amig magunk gondozzuk az elvek A jövő politikája M