Szatmár, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1903-05-09 / 19. szám
XXIX. évfolyam. 19-ik szám. Szatmár, 1903. május 9. SZATMAR. TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁR : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Megjelenik minden szombatén. ^SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL I Deáktér 3. szám. Mind nnemü dijak a kiadóhivatalban fizetendők. ■■d i ■ í ■ i .............. ~~í aa HI RDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányesabl) árban. Nyilttór sora 16 fillér. <kZeneiskola. A városi dalárda kezdeményezése folytán Szatmáron egy zeneiskola létesítése van ez időszerűit munkában. Azok, kik ennek szükségét érzik, fontosságát belátják, igyekeznek is tőlök telhetőleg az ügynek hangulatot csinálni és összeadni filléreiket a nemes célra. De hogy ennek a mozgalomnak mégis minél biztosabb sikere legyen, nem csak kisebb körben, nem is csak ennek a városnak a társadalmában kell ez eszmének meg- fenekedni, hanem ki kell annak terjedni az egész vármegyére. E célból szükséges az, hogy eme kérdés egész részletesen ínegvi- tattassók, s egy szatmári zeneiskola fontosságát az egész nagy közönség, a vidéki lel- készi és tanitói kar is belássa és méltóan propagálja, Mert az kétségtelen, hogy sokan nem gondolkozva a kérdés lényegén, mikor egy zeneiskola felállításának a mozgalmáról hallanak, igy szólnak maguk között: A népnek nincs munkája és kenyere, az élet fenntartás ösztöne távoli földrészekre idegenbe, a tengeren túlira hajtja, itt hagyni kénytelen szeretett családját és hazáját, s az erre hivatott tényezők a helyett, hogy a nép jóllétének emelésén törnék a fejőket, zene iskolát állítanak stb. stb . . . Sok ilyen féle aggódó megjegyzéseket lehet hallani a nép körében, ha annak gondolkodását figyelemmel kísérjük csak egy zeneiskola létesítésének a kezdeményezésekor is. Azonban, ha ennek az egy megjegyzésnek is a lényegébe hatolunk, úgy tapasztaljuk, hogy épen ez az egy megjegyzés is, hatalmas indok a mellett, hogy minél több zeneiskola állíttassák fel; Magyarország vidéki városaiban Igen, mert a kor művelődése és haladása, tisztultabb ízlése folytán, a zenekedvelő nagy közönséget már többé nem elégíti ki az üreg órájában vályogot vető vidéki barna gyerekek szereplése. Elmúltak már azok a boldog idők, mikor még a nyitott rácsos kapuju falusi földes urak udvarainak meg voltak a rendes zene cultiváló tapasztáléi, kik a nyári ugorka saisonban az urasági épületeket, télen pedig a disznótorokban a vidék előkelő közönségét hozták rózsás derült hangulatba. Ezeknek a cigánybandáknak a karmestere maga az ifjúság volt. Nem is az összhang, nem is a művészet volt, ezek szerepeltetésénél a lényeges, hanem inkább a velők elkövetett mókák, "mint p. u. a bankó felakasztás stb . . . Ma már azonban a nagy közönségnek az a része is, — a melynek ninceennek ugyan nagy bankói, mert havi kimért fizetésen ól, de azért műveltségénél fogva distingualt ízléssel bir, — s a maga filléreiért részt kór a zene élvezetéből, — ez a közönség is jót, korszerűt és magas színvonalon állót óhajt. Epen azért hogy az igényeknek a zenekarok megfelelhessenek szakképzett kotta ismerő, feladatuk magaslatán levő zenészekre van szükség, még egy vidéki városban is. Ha tehát tekintetbe vesszük azt, li újabban Magyarországon, a mind nagyob tért foglaló, — kétségtelenül jól fegyelmezett és feladataik magaslatán levő, katonai és színházi zenekarokban alig’ lehet találni magyar embert, önkéntelenül felvillan elménkben az a gondolat, hogy miért húzódik a magyar ember ezen meglehetősen kényelmes és tisztességesen fizetett zenei pályától ? Oka bizony ennek abban rejlik, hogy magyar emberek nem léphetnek be katonai és színházi zenekarokba, mert az erre rászoruló szegényebb osztálynak nincsen meg az a zenei előképzettsége, hogy oda fölvehessek. Ezen szempontot tekintetbe véve, igenis nagy szükség van Magyarországon minól- több zeneiskolára, még pedig olyanokra, a melyben, nem csak a módos szülők, hanem a szegények arra nagyobb hajlammal biró gyermekei is, kiknek ez a zene kenyér pályájuk lenne, — képesítést nyernének. így aztán lassanként kiküszöbölődnék a nép köréből a különben sem magyar eredetű és semmit nem érő hármónika, s a zenei fejlődés utján különben is nótázó hajlamú és kedvű kiművelt magyar zenészeink elfoglalnák a katonai és színházi zenekarokban a most idegenből hozzánk beözönlő cseh muzsikusok helyét, s ezután azok a cseh dudások mennének AmeriT Á fi C Z A. Isten veletek. Isten veletek rózsaszín levélkék . . . Isten veled, száraz fonnyadt virág . . . Bncsuzzunk sorba’, fályó, szép emlékek . . . . . Nagyot fordult hej ! ez a vén világ . . . Az az nem is ! csak én változtam benne . . . Én : a merengő, szótlan bús gyerek . . . Ki nektek éltem csak s most könnyedén Vidám mosolylyal válók tőletek . . . !! Hogy mért válók ! talán ezt kérditek ? ? No ! megsúgom figyeljetek reám . . . . . . Azért ... azért... mert gyógyulásra leltem . . Meggyógyított egy édes kis leány . . ! I Elfeledem, mint régi édes álmot . . . . . . mert hiszen most édesebet álmodok . . . .,. . ’Szép barna lány, szivemnek uj virága . . . Édes szerelmem reád gondolok . . . Rád gondolok és rólad álmodozva . . . Megkérdezem vig, gyógyuló szivem . . . Vájjon tud-ó ? tud-é még úgy szeretni . . . Mint először, oly lángolón, s hiven . . . Vájjon tud-é ? . . s ha tud . . Vájjon te, te .. Szeretsz e engem hiven, igazán . . ? ? Mindig, mindig, mint ón foglak szeretni . . . Vagy mind, mind hűtlen, csalfa a leány . . ? ? Isten veletek rózsaszín levélkék Isten veled száraz, fonnyadt virág . . . Búcsúzzunk sorba’ fájó, szép emlékek . . . Nagyot fordult hej! ez a véli világ !! LENGYEL BÉLA. Meggyógyított . . s én . . nem búsulok többé . . Ismét a régi vig gyerek leszek . . . S rátok, — ha eddig könnyes szemmel néztem Mosolyogva csak többé nem nézhetek . .! 1 ? Meggyógyultam! S a szőke csalfa lányt A ki titeket adót énnekem . . . — Régen, régen, mig boldogak valánk . . . Veletek együtt szépen feledem . . . Milota Történeti elbeszélés. — A .Siatmái“ számára i tn: Sipos József — (Folytatás.) — Ide Szaniszláv ! — kiáltott kardot rántva, — körül vagyunk fogva. Szaniszláv a vízparton üldögélt, hogy urának álmát ne zavarja. Mellette volt Bélának kézivé, tegze, buzogánya. A kiáltásra egy pillanat alatt felkapkodta a fegyvereket és ott termett gazdája mellett. — Nyomorultak — ordított a támadókra, — kutyák vagytok-é, hogy falkástól jösztök egy gyermek ellen ? Ha van férfi közietek, álljon ki vele vagy velem becsületes viadalra, mint férfiakhoz illik. Lássuk jobb fegyver-é a ti öklelő rudatok, mint a kard és buzogány ? Szengort meglepte, hogy a két hun vitéz az ö nyelvükön beszél. De a másik pillanatban már kihasználta ezt a körülményt; látva hogy megértik szavát, rögtön kitört belőle a szájhősködés. — Tudjátok meg, hogy én vagyok Szengor, a győzhetetlen, a hatalmas Borsavár ura, a nagy Zalán alvezére. Fegyveremet még sohasem érte vereség. Nem akarok kárt tenni bennetek, adjátok meg magatokat 1 Béla minden izében megremegett egy pillanatra, mikor megtudta, hogy Szengor áll előtte. Ha ez itt van, úgy Milota sem lehet messze. A nagy erős szerelem, a nyugtalanító vágy a szünetet nem ismerő sóvárgás hatványozott mértékben feszitette keblét. line, most szemtől-szembe áll a a gyűlöletes emberrel, ki kedvesét tőle elsza- kasztotta. E gondolattól viszketni kezdett a r az egyedül elismert kellemes izU természetes íiashajtószer.
