Szatmár, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1903-01-10 / 2. szám

XXIX évfolyam. 2-ik széni. Szál már, 1903. jan. 10. SZATMAR. TÁRSADALMI Éö SZÉPIRODALMI HETILAP. "^Megjelenik minden szombaton. dHBL ELŐFIZETÉSI AH : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér.-'■'ISZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : {rj/ Deáktór 3. szám. Miud nnemű dijak a kiadóhivatalában fizetendők nriüfTiiTa^¥Si HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban.-$> Nyilttér sora 16 fillér. <3>­Városunk fejlesztése. Hazánkban egészen újabb keletű törek­vés a vidéki városok fejlesztése. Bármelyik vidéki nevezetesebb várost figyeljük meg, úgy találjuk, hogy annak tekintélyesebb köz és magán épületei, utczái, mind újabban emelkedtek, s a lólekszám szaporodás is fi­gyelemre méltó arányban a legutóbbi idő­ben növekedett ott rohamosabban. Kivételt csak egy-kót szélső vidéken fekvő város képez, melyekben vagy a bá­nyászat csökkenése, vagy a régi kereske­delmi vonalból való kiesése okozza a lako­sok kiköltözését, szóval a visszafejlődést, fo­gyást és elszegényedést. (Ilyen városok: Bazin, Dobsina, Felsőbánya, Gfölniczbánya, Kismarton.) Eltekintve ezen kivételes jelenségektől Magyarországon a városok örvendetes fej­lődést mutatnak. Nagy meglepetésben részesül ez idő- szerint az a látogató is, a ki Szatmár váro­sában húsz év óta nem volt, mert ennek is főbb és csinosabb épületei, gyalog és kocsi utjai mind egészen újabb keletűek. Igaz, hogy az idegen olyan helyzetben van, mint a színházat néző publikum, ő csak a szebb, díszesebb oldalát látja a nézőtér­ről a színpadnak, a díszletek kifestett olda­laikkal vannak feléje fordítva, a színfalak mögé kellene mennie, hogy mindent tisztán lásson s meggyőződjék róla, hogy mindez csak külső látszat. Esik eső. . . — Népdal. -— Esik eső föl ázott as országút Csak sóhajom — ami mostan hozzád jut — Éu is mennék : de nem lehet hiába Lovam lába el sülyedne a sárba,. . Eső eső miért esel te mostan, Mikor nekem a rózsámhoz utam van, Úgy vár engem mint a tavaszt a fecske . . . Két szeme tán arcán könnyet ereszt le. Álj meg eső csak erre az egy napra. .. Máskor aztán eshetsz akár szakadva. Északi szél kergesd el a felhőket Hogy láthassam az én jó kedvesemet, DÖMÉNY ZOLTÁN. m Coetusok. — A „Szatmár“ eredeti tárczája. — Üdvözlógy örökkészóp, barátságos coetus- élet gyönyörűséges emléke ! Fogadok hogy száz olvasó közzül sem akad kettő, a ki okát tudná adni eme felkiáltásomnak. Talán alaposan is elvetettem a sulykot, hogy Az idegen nem figyelheti meg a te­lekkönyv teher lapjait, nem számolhatja meg az üres lakásokat, nem kérdezi a pótadó­nak s a város adósságainak nagyságát, nem törődik azokkal a nyomott árviszonyokkal, a melyek e városban a rohamos építkezések következtében a telkekre vonatkozólag be­állottak stb. stb, Nincsen már azt miért vitatni, hogy az alkotott köz és magánépületekre általában szükség volt-e ? Vagy talán meglehetett volna azok nélkül a város! Itt most már arra kell a város vezetőinek minden gondját fordítani, hogy a meglevő alkotásokat gyümölcsöz- tetni tudja, Nagyon csalódik a ki azt hinné, hogy a város akkor keresi ki az eddigi rohamos építkezést, ha most összedugott kézzel gyö­nyörködik meglevő épületeiben, s újabb fej­lesztő alkotásoktól terhei s magas pótadója következtében elriad. Mert ez a politika egy jelentőségű volna a városra nézve a halállal. Ilyen politikára csak a kishitűség, vagy az önzés sarkalhatná a város vezetőit. Egy pár évtizeddel ezelőtt, mikor égy vidéki kis vá­rost vasúti végponttá akartak tenni, kézzel lábbal tiltakoztak ellene azon alapon, mert akkor a piaczon megdrágul a csirke. Az a város azóta felónyire apadt le. Szatmáron is sokkal inkább szükség van ma arra, mint volt bármikor, hogy a meg­települő és fogyasztó népesség még áldoza- árán is, szaporittassék, s az által a forga­lom emeltessék. A meglevő lakosság ma nem tölti be kellőleg a várost, épen azért minden kínál­kozó alkalmat czólszerüen fel kell használni annak fejlesztésére. Legközelebbről szőnyegen van a hu­szárlaktanya kérdése. Most kell a város ál­tal kiküldött vegyesbizottságnak alapos meg­fontolás tárgyává tenni a közös hadügymi­niszter leiratát, s ha csak aránytalan nagy s erőfeletti áldozatokat nem kiván az a vá­rostól, csekélységeken nem szabad ezt a kérdést elbukni engedni; mert azt tudhatja mindenki, hogy a katonaság átalában, de különösen a még szélesebb körű fogyasztást eszközlő huszárság a napi forgalomban min­dig busásan fizet. Minden alkalmat meg kell ragadni te­hát a városnak a jelen esetben is, hogy valami csekélység miatt el ne szalassza ez úttal a kínálatot, sőt a város tovább fej­lesztése érdekében tőle telhetőleg mindent elkövessen az egyezség létrehozása végett. Oda kell törekedni, hogy a kedvezőtlen gaz­dasági helyzet, mely a telek árak alászál- lása következtében néhány óv óta meg van, ne elszomorítóbb, hanem megnyugtatóbb ala­kulást mutasson. Ez időszerűit nem lehetséges Szatmá­ron az, hogy ha valaki rendes költséggel és szükségelt kényelmes berendezéssel felépit saját használatára egy lakóházat, — s el­költözés, vagy más körülmények következ­tében meg kell attól válnia, — befektetett pénzét viszont láthassa. Ma Szatmáron a ki százak motoszkálnak kemény koponyám bensőjé­ben. Bocsánatot kérek, de hát mit tehetek én arról, hogy ilyen szerfelett ábrándozó idegszálakkal hálózta he agyvelőmet a jóságos teremtő. Nos, úgy van. Száz olvasóm közül tisztában lehet kettő: ergo morgó vigyorgó (remek idézet! lám-lám, nem hiába tuszkolta belénk egyik öreg latinprofesszorom !) ötven közzül egy, hogy miért dohban fel annyira szivem a többé vissza nem sirható múlt emlékezetére. Ha ötveu olvasót sem bírnék összekalkulálni: nemde minden lelkiisme­reti furdalás nélkül állíthatom, hogy egy sem ér­tette meg. Már pebig belőlem ki nem vájja senki fia, erőnek—erejével kikivánkozik oldalbordáim kö- közöl. Hogy azt, miként coetusok alatt van kétlábú, sem négy lábú, sem szelídített, sem vadon tenyésző állatot nem képzel, a ki valaha megfordult a dús­gazdag debreczeni cívisek kolbászom, hurkás, szalon- nás, zsíros ősi fészkében: arra akár szívre tett kéz­zel, akármenny felé emelt három ujjal le merném tenni a kitett; mert lehetetlennek tartom, hogy az annak közepén komolykodó öreg kollégium ódon falai közzé be ne kukkantott volna. Hiszen olyen égi gyönyörűség szemlélni a tudományok ama mélyen megható komorságu százados temp­lomában a bentlakos muzsafíak szerény tanyáit.! Be is szokot kopogtatni az „alma mater“ kiváló nevezetességének magtekintése után vala­hány messzeföldről odavetődött jóérzésü magyar egy—egy diákszobába. Hogy valamennyibe ? arról szó sincs. Kutyagolhatna fel s alá az első és második emeleti hosszú szellős folyosókon .1—4 óra hosszat, mig sorra bekukucskálna mindenikbe. A két eme­leten szétszórtan mintegy 50—55 diákfészek hú­zódik félre szemérmeteseu a csillogó külvilág ku- fár zsivajától. Itt azonban szives türelemmel ölelkező (a csókot ezúttal elhagyom!) figyelmet könyörgök alássan, mert neki kell szánnom magamat a geográfiái előadásmódok gyakorlásához, a mi pedig — szégyen ide, szégyen oda! — kenye­rem eddig nem volt. Semmi megütközés kérem alázattal, semmi balhiedelclem tudományos tapogatózásom hiányos­sága miatt! Hevenyében bátorkodom a nagy nyil­vánosság elé tálalni, hogy a coetusok olyanok, mint a glóbuson (sajna a jó öreg kollégium éppen nem formálólódott hozzá 1) fekvő országok, vagy ha jobben izük, községeknek veszem. Ebből aztán mi következik ? Az, hogy a szépszámú (mert az is szép szám, nemcsak a 100! 1 szedőnek pedig okvetlenül át kell rágódnia ezen a firkantmá- nyoraon, ha ugyan a t. szerkesztőség kegyes jóvoltából örök nyugalmat nem talál a — papir- tartó kosár fenekén!) közönségnek szintén az álláspontomra kell helyezkednie. Jónak látom előhozakodni abbeli kérésemmel, miképp állás­FERENCZ JÓZSEF keserüviz természetes hashajtószer.

Next

/
Thumbnails
Contents