Szatmár, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1903-07-18 / 29. szám
XXIX. évfolyam. 29-ik szám. Szafmár, 1903. julius 18. SZATMÁR. TÁRSADALMI ÉiS SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik mind&n szombaUn. /..I / .5° ELŐFIZETÉSI ÁR : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. jSZERK ESZTOSÉG ÉS CIADÓHIVATAL : Deaktér 3 szám. Mind umhiuü dijak a kiadóhivatalban fi/etouu’ók HIRDETÉSEK: Készpénz fixates inel'ett u l-gjutányosabb álban.-$■ Nyilttór sora 16 fillér. <»Hol legyen a tiszabecsi győzelem emléke? Hát bizony eléggé különös dolog, hogy ezt még kérdésbe is lehet tenni; de ha már egyszer fel van vetve a kérdés, azt hinné az ember, hogy mindenki, aki a jobb és balkeze között külöinbséget tűd tenni, erre i csak egy feleletet adhat. Annál érthetetlenebb előttünk az a törekvés, mely szerint némelyek minden áron igyekeznek bebizonyítani, hogy a tiszabecsi győzelem emlékének édes hazánk földjének bármely pontján méltó helye lehet, — csak épen Tiszabecsen nem. — Mi elég vakmerők voltunk az ilyen felfogás ellen tiltakozni, és ime szóemelésünknek az lett a következménye, hogy az „Ugoesa“ ez. t. laptársunk nemcsak jogosulatlannak, sőt önzőnek mondja e felfogásunkat, hanem még becsületes hazaszeretetünket is kétségbe vonja. Kötelességünk a reánk halmozott vádak alól tisztázni magunkat, bár ezt a védekezést mi magunk is Don Quivotte-ra emlékeztető levegő-vagdolásnak tartjuk, a mennyiben az ellenünk szegzett fegyverek alig veszélyesebbek, mint Cervantes hősének szélmalom ellenségei. T. laptársunk két érvet hoz fel ellenünk: egy értelmit, és egy fizikait. Előbb azt igyekszik válogatott szavakkal beigazolni, hogy a honfiúi lelkesedés, a régi dicsőség ünneplése közös nemzeti tulajdon, és kiátkozza azon szatmáriakat, kik ezt megyéjük számára kisajátítani akarják; — azután — T A R C Z A. Ülj ide mellém. Hagyd el a munkát egy kevéssé S ülj idő mellém, feleség. Majd ón beszélek, de ne könnyezz, Ha szomorú lesz a beszéd. Vagy Hajtsd a fejedet ölembe, Könnyeid majd lecsókolom, Mint a mikor ide hoztalak, Tudod, a legelső napon. Jól emlékszem akkor is sírtál. — A boldogság is ejt könnyűt — Tudtam, hogy könnyiden keresztül Szerelmünknek sugara süt Én lccsókoláin e könnyeket, A meleg sugár ott maradt .... Oh, ha megérhetnék még egyszer Azt a gyönyörű szép tavaszt. Elmúlt. Az idő télre fordult. Itt ülök törten, betegen, A nap nem bir keresztül törni Felettünk a nagy fellegen, Az én összetört testemet már Meggyógyítja a temető, De mi lesz akkor te bellőled, Én Istenem, reád mi jő ? ! Pedig tudom én, hogy erős vagy, Mert vau erős, igaz Hited, Csakis úgy bírhatod ki végig, Hogyha ezt el nem veszíted. Oh, mert tulerős lesz a próba, A mely eldönti sorsodat: Kemény, nehéz munkába állni, S szenvedni végtelen sokat. Ennyi lesz az én hagyatékom : Sok munka és sok szenvedés. Fájó könnyek jelölik meg majd Az utadat, a merre mész. De azért te áldva gondolsz rám, Ismerem én a lolkedet, A te hűséges hű szivedben Soli’ sem hal ki a szeretet. Hogyha nem hajtana az élet, Itt őriznéd a síromat, Nevelnének könnyeid rajta Hervadhatlan virágokat, És a tenger sok szenvedésért Ezt sem fogja a sors megadni, Menned kell tovább — nem lehet. tak a Lengyelországból küldött zászlók, hogy először ugocsai mezőkön támadó szól fuj- dogálta azokat, s az ottani hegyek verték vissza a tárogató hangjait; — de hogy a tiszabecsi győzelmet méltóbban sehol a föld kerekségén nem lehet megörökíteni, mint Tiszabecsen, azt meg viszont mi állítjuk. Kinek jutna eszébe a kenyérmezei hősök születéshelyét keresni, hogy győzelmük emlékét ott örökítse meg? A történelem emlékei helyhez vannak kötve szorosan és szigorúan. Ez nem kicsinyeskedés, nem hiúság, nem kérkedés, hanem történeti hűség. A munkácsi, pusztaszeri, zentai, kápolnai stb. emlékeknek Munkácson, Pusztaszeren, Zentán és Kápolnán a helyük. És tessék elhinni, hogy az ilyen ünnepnél a jogról és igazságról is kell hogy szó legyen, mert ahol nincs igazság, ott nincs történelem. Meg vagyunk róla győződve, hogy ha a tiszabecsi győzelem emlékére az egész nemzet, az egész magyar haza közös erővel akarna oszlopot emelni, annak a helyét Tiszabecsen keresné. Es habár ez a hely csak 3 lépésnyire van Ugocsától, mégis csak Szatmáriján van az, s ennek az ütközetnek emléke épen úgy lehet közö3 nemzeti tulajdon, ha a maga helyén van, mintha a szomszédban van. Ami már a szobor elhelyezésének gyakorlati szempontját illeti, arra nézve már elmondtuk véleményünket. De úgy látszik nem felesleges ismételni, hogy Tiszabecsen épen úgy' 3 országút fut össze, mint az emMenned kell ki a nagy világba, Tenger a gond, mi rád szakad: Felnevelni gyermekeinket S dolgozni értök egymagad. A temető néma ölében Én nem adhatok kenyeret, Csak majd, ha te is összeroskadsz, Mellettem egy nyugvóhelyet. Nekem nincs is már egyéb vágyam, Csakhogy pihenni visszatérj. Addig nem is lesz csendes álmám S nyugtalan lesz a síri éj. Ezzel tartozik a sors nekem És ezzel tartozik neked . . . . . . Jer, borulj rám, drága feleség, Hadd csókolom le könnyedet. G. Diószeghy Mór. I didiké. Árva leány volt. Azzal a szemrontó, hátsorvasztó keserves munkával rakosgatja össze megtakarított néhány száz koronáját, melynek lelke az a panaszosan zörömbölő kis masina, amit közönségesen — varógépnok szoktunk nevezni. Esztendők suhantak el, midőn egyszerre csak letették ügyes ujjacskái a serényen öltőFERENCZ JÓZSEF keserüviz természetes hashdjtószer. a hírek között — azt állítja, hogy az emlék Tisza becsen teljesen el lenne dugva a világ szemei elől. Ebből aztán megbizonyosodtunk arról, hogy az igen tisztelt ezikkező ur épen annyira ismeri a becsületes hazaszeretetei, i mint a tiszabecsi határpartot. Az ,,'Ugocsa” szerint a régi történeti események megörökítését helyhez kötni: önzés, hiúság, farizeuskodás. Rákóczi az egész magyar nemzeté, nem Szatmárme- gyé-ó, tehát ha mi, Szatmármegye lakói az ő győzelmét ünnepeljük, ha emlékét megörökíteni akarjuk, ne azért tegyük ezt, hogy reánk is essen belőle fénysugár, hanem igaz nemzeti érzésből. —• És iine nehány sorral alább rajongó lokalpatizotizmussal jelenti ki, hogy a „Rákóczi-kor első győzelmeit ugocsai fiuk vívták,“ és a becsületes hazaszeretetnek csak örülnie kell azon, ha az az emlék Ugocsamegyóben álland. Ez tehát a lóláb! Ezért kell az ünneplés jogát Szatmármegyétől elvitatni, hogy azt llgocsa részére sajátítsuk ki! Pozsony, Veszprém, stb. vármegyéknek épen annyi közük van a tiszabecsi győzelem emlékéhez (!!) mint Szatmárnak, - de egyiknek sincs annyi, mint Ugocsának! És aki ezt mondja, az mer minket farizeuskodással vádolni. Mi nem láttuk a Rákóczi első katonáinak kereszt levelét, azért készséggel elhisszük, hogy ők Ugocsamegyeiek voltak. Elhisszük, amit t. laptársunk olyan büszke önérzettel hirdet, hogy először az ők kezükben lobog-
