Szatmár, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-08-02 / 31. szám
XXVIII. évfolyam. 31-ik szám. Szalmái*, 1902. aug. 2 SZATMÁR. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILÁP. Megjelenik minden szombaton. ELŐFIZETÉSI ÁR : Egész évre 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre I kor. Eflyes szám ára 20 fillér. jSzERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Deáktól 3. szám. Mind niDinü dijak e lap k'ad'-hivníalábau fizetendők HIRDETÉSEK: Ké*v-pénzfizetés mel ett a legjiitányosabb árban vételnek fel.-x> Nyilttör sora 16 fillér. <&Családi élet. A család igazi fogalma ma már kezd hamissá válni. Egy közönséges társadalmi szokás kezd lenni. Azután afféle törvényes kötelékeken nyugvó szerződési viszony, mint akárcsak valami vásárlás, vagy eladás. Ezzel nem azt mondottuk, hogy ez már az életben teljesen úgy volna, hanem igenis kezd elharapózni s veszedelmesen törekszik gyakorlattá válni. A feleség nem való egyébre, mint hozományt hozni, mézesnapokat fölidézni, minden házi dolgot végezni, gyermeket nevelni, tűrni s— elválni. A gyermek arra való, hogy bajt, költséget okozzon, állandóan sok bosszúsággal, — meg hogy üssük, s válás esetén neme szerint kövesse a szülőket. De ne hagyjuk el a férj uramat sem. 0 arra való, hogy a nőnek férje legyen, keveset dolgoznék, eoknt lumpoljoii, üstje az asszonyt, meg a gyermeket s elváljék. Ez meghatározása röviden a n n a k a modern f o g a 1 o m n a k. Utólagos megjegyzésével annak a magától érthető dolognak, s némi igazságszolgáltatásul az érdemeden férj részére, hogy az elválás oka e fogalomban általában amolyan egyszerű házassági örós. Pedig oz a „fogalom“ egy nagy betegség, amely a társadalom erkölcsi életét teljesen megronthatja, tönkre teheti. S ha a társadalom ezen legfőbb erkölcse megA kék ruhás kis szőke lány. Egy csendes szép nyári este Csónakáztunk a nagy Dunán, Egymás mellett ültünk én meg A kék ruhás kis szőke lány. Evezőt kért, hogy ő is hajt, Mert evezni ő is tud ám ! Hajh! mi miudent tudott akkor A kék ruhás kis szőke lány. Kedves volt s az édes üröm Rózsákat font halvány arczán, — Örülni hogy tudottakkor A kékruhás kis szőke lány. Lement a nap. Az esti fény Nem tűnt el, ott volt mosolyán, Mosolyogni hogy tudott akkor A kék ruhás kis szőke lány. Egy csillag sem volt az égen, Két szemébe volt mind talán, Csillag szemével tündökölt A kék ruhás kis szőke lány. Zengett a dal. Édes szava Álomhintő volt ajakán, Dalolni is tudott akkor A kék ruhás kis szőke lány romlott, e romlás minden rétegben érezhetővé lesz. S ez lesz az emberre nézve legveszedelmesebb. Miért ? Azért, mert az emberi életben a legfontosabb minden tekintetben a családi élet. A családi életből indul ki az emberi élet minden ágazatának szála. Ez a sziv. Ez a központ. S az ebből kiinduló minden csep vérnek hatása van az emberi élet egész szervezetére. S ha ez igy van, milyennek kell lennie a családi életnek? A házasságkötés a családot megalapító lépés. S hit szerint ez Istentől eredeti. Tehát szent kötelék. Egy férti s egy nő házasságra lép egy fogadalom alapján s e fogadalom iránt hűséget ígér. Megkezdődött a házasélet. megalapul a család. Erősbödik az a kölcsönös szeretet, amelyet az oltárnál megpecsételt a férj és feleség. Alkalom nyílik e szeretetnek tettekben való nagyobb nyilváiitdására. Az amt» gyermekéért él, a férj órettök. Kifejtik az igazi családi élet. A férfi kötelessége elsőben családjáért dolgozni, s mindent megtenni, amit ereje enged. S ehhez erőt ad neki a szeretet. A nő kötelessége a férfit az élet küzdelmében odaadással s szeretettel erkölcsileg támogatni. Gondosan vezetni a család háztartását, a gyermekek nehéz nevelését anyai szeretettel eszközölni. Kölcsönös kötelességük az egymás iránti szeretedet ápolni, a családi bókét fentartani. A vallást mindvégig ápolni, S ha ezt a rövid szabályt betartják, Mennyit tudott! Csak azt nem hogy Megszerettem ott a Dunán. ........Megtudja-é ezt valaha A kék ruhás kis szőke lány ? . .. S megtudja-é ezt valaha Szeretne engem igazán ? ... Hajh ! akkor tudva csak mindent A kék ruhás kis szőke lány ! Széles Sándor. Az érdemeshez Érdemes a ki valál anyakönyvvezető korodban Többre bizatattál érdemed érdemesebb. Közbizalom, emelt ültetett főjegyzői székbe: Légy hiv a bizalmat megérdemelni tovább. Tollad nyerjen erőtt, diadalmat diadalomra A hiv küzdőnek fény koszoruzza nevét. Áldás kisérjen fokról-fokra haladni tovább . . Szlim óhajtása: nestori éveket élj ! Filep István. Kégi ismerősök. Irta : Linczer Elek. (Folytatás.) Mennem kell más okért is — monda. Hi, vonz valami ahhoz a gyermek-leányhoz, ami legszentebb kötelességük, talán mindent megtettek. Mert ime, ha igy élnek, m^iő? ibüfdö#- ság fejlik ki a családban. Látják a szülők elsőben gyermekeik fejlődését, mint akiknek erkölcsös, gondos nevelése szép reménynyel biztat a jövőre. Látják gyarapodásukat anyagiakban, amelyeket fáradozásukkal szereztek, gyarapítottuk, de a melyek becsületes munka szerzeményei s ekkor nincs édesebb tudat annál, amit a jól és becsületesen végzett munka fölött éreznek. Látják, hogy van egy erős váruk, a saját családi életük, amelynek szilárd falai megvédik őket az élet sok támadásától. Van egy szép, tiszta múlt családi életük megett, amelyért az emberek tiszteletét és beesülósét érdemelték ki. S erős, biztos és nemes öntudat kiséri tetteiket utolsó óráig, amikor szerető s tisztelő gyermekek s barátoktól körülvéve hunyják le szemeiket, megnyugodva életük áldásos lefolyásán. S ime itt van még a gyermekek kötelessége. Rendeli a tízparancsolat is, hogy „tiszteld apádat és anyádat, hogy «hosszú életű lehess e földön.De nem él-e igaz tisztelet, szeretet és hála az oly család gyermekének keblében, amelyik békés szeretet- ben, egymásért’ való hű munkálkodásban ólt s mely a gyermek nevelésére nagy gondot fordított. Látja a gyermek a szülők egymás iránti szeretetét, erezi saját maga iránti szeretetüket s gondoskodásukat, mi élhet egyél) lelkűkben szeretetnél s hálánál ? Mert legerősebb s bármily körülmények között kivel ezelőtt három évvel, midőn "Australia egy kis szigetjóre vetett a sors szeszélye — megismerkedtem. Véletlenül kerültem e kis szigetre. Hajónk ugyanis, a melyen utaztam, hibát kapott s kénytelenek voltunk utunkat megszakítva, a legközelebbi kikötőnél kikötni. A kikötő-város csinos volt. Egészen euró- paias, csinos utczákkal, terekkel, széles, kert- szerű, árnyékos udvarokkal a házak előtt. A város lakói jó módnak örvendtek, jó kereskedelmi czikkük volt a kávé, mit bőven termett a kis sziget. Amint a városka íőutczáján alá és fel sétálgatok, élvezve a tropikus égalj ózoudus, friss, illatos levegőjű estéjét, egy nyitott ablakon át egy régi magyar dal accordjai hangzottak a zongorán . . . A hang felé irányítottam lépteimet s nem sokára egy svájczi stylben épült csinos lak előtt álltam, élvezve az oly régen nem hallott magyar daliok édes áriáját. Ott állottam elbűvölve. Rabja lettem az édes hangoknak, mik hol csendesen, melodikusán, összeolvadva a virágillatos levegővel, megrezegte tik a szív minden érzését ; majd tombolva, sziláján átsurrannak mindenen, megfeszitvék az ember idegzetét . . felforralják a hallgató vérét . . . A kíváncsiságtól ösztönöztetve tekintettem - be a nyitott ablakon. Gyönyörű, gyermeknek mondható, barna le-