Szatmár, 1901 (27. évfolyam, 14-51. szám)
1901-08-24 / 34. szám
XXVIi. évfolyam. 34-ik szám Szatmár, 1901 augusztus 24. SZATMÁR. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik minden szombaton. Előfizetési ár: Egószévio 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre I kor. Egyes szám ára 10 fillér. jSzERKESZTŐSÉG ÉS |í IADÓHIVATAL Deák-tér 3 szám.-Mindennemű dijak a lap kiadóhivatalában fizetendők'. HIRDETÉSEK: Készpénz fizetés mellett a legjiltányosabh árban vétetnek fel Nyilttér sora 16 fillér. A házi ipar. Magyarország volt az a holy, amelyet egykor Európa búzás kamrájának neveztek. Hogy elődeink könnyű szerrel, minden erőfeszítés né kül megélhettek különösen miután igényeik meglehetős fejletlenek voltak, s kevéssel beelégedtek, oka volt annak, hogy sem erejüket, sem észbeli tehetségüket nem használták kj, A helyett, hogy az ipart és más nagyobb hasznot hajtó foglalkozást általánosan megszerették és űzték volna, beelégedtek a földből nyert terményekkel, s az ős foglalkozás mellett nyert állatokkal. Később a tapasztalat bebizonyította, hogy az egy-egy kézen levő ingatlan a sok gyermek, s még több unoka kezére jutván, a tulajdonosoknak könnyű megélhetést már nem biztosított, hanem többé kevésbbé meg kellet fogni a „dolog végét.“ De az idők folyamán annyira elapró zártak az ingatlanok, s az azokon fekvő terhek annyira felszaporodtak, hogy a földbirtokosok közül az óiiási többség: a kis bir- tokosság, már nem képes a földbirtok jövedelméből megélni, családot fentartani, s gytrmekeket nevelni, s az óriási terheket viselni. így a kis birtokosok, sőt a középbirtokosok is, kezdenek a tönkre jutás felé haladni. Különösen pedig azért kezd súlyosabb lenni ezeknek a helyzete, mivel alkalmas i mellékfoglalkozást nem képesek találni. Ezen körülmények közt szükséges volna i több olyan intézkedés, a melyek egyrészt a földbirtok termőképességben tartására, intenzivebb kihasználására irányulna, s másrészt olyan, amely megjelölné azon irányt, ahol kereshet ' a kisbirtokos a saját és családja fentartására, gyei mekei nevelésére, s a terhek viselésére szükséges költségek előteremtéséhez mellékfoglalkozást. Az az intézkedés azonban késik, nem akar kiindulni sehonnan sem. A társadalomtól megköveteli az adószerű gyámolitást, az állam, a törvényhatóság stb. de nincs egy olyan intézmény sem, amely kezdeményező, támogató volna a jövedelmező mellékfoglalkozáshoz. A kis emberek pedig, akiknek sem tehetségük, sem készültségük, ném képes a nyomotuságból, a szükségből kivezető utal megtalálni, aminek aztán következménye, hogy a proletariátus gyarapszik, a nyomor majdnem állandó lesz — Az állam itt-ott földmunkával igyekszik ezen a bajon segíteni, de ez sem általános és folytonos, hanem csak időleges és abból is inkább a kantinosok gyarapodnak, mivel a lakásuktól messze levő munkások rá vannak utalva, hogy élelmüket tevékenységük helyén szerezzék be és oly áron, aminőn be lehet vásárolni. Mindenesetre az államuak, másodsorban a társadalomnak és egyesületeknek és azok alkalmazottainak kellene a teljesen vagyontalan és két keze keresményére utalt szegény embereknek jobb megélhetést biztositó foglalkozásról gondoskodni, illetőleg az irányt megjelölni. Mindenek előtt ilyen volna a háziiparnak a megalapítása, aunak terjesztése és fejlesztése. A kisbirtokosok és földmivelési napszámosok tevékenysége már most is szünőfél- ben vnn, egy vagy legkésőbb másfél hónap múlva pedig teljesen megszűnik és szünetelni fog a jövő májusig. Miből fognak élni, ru- házkodni, adót, házbért fizetni, miből fogják száz és száz szükségletűket fedezni a kisbirtokosok, de különösen a napszámosok? Vájjon nem volna-e czélszerübb ezeket és ezeknek családjait haszonhajtó foglalkozásra kiképezni, s a téli időben foglalkoztatni? — Nem volna-e czélszerü az azok által előállított tárgyak részére állami közvetítés mellett piaczot téremten1, ha ugyan azok hazánkban nem találnának piaczot, és ha azokkal nem lehetne idegen iparczik- keket kiszorítani innen? Korunkban a humanitás oly magas fokon van, hogy valóban sok ember részéről ®TÁRCZA.|t Az einlekek. (Félicien Chnnipsaur.) Eljöttek a hollók. Rágyújtva egy szivarra Eszébe jut, hogy itt. vallá meg, mint szeret Az éjszemü leány. Fájó emlékezet! Egy vonat elhalad, sürü füstöt kavarva. November. A zord tél fékezhet]en haragja Kiölt minden danát s a tarka színeket, Minden gyászol vele, ki mélázón mereng A tavaszról, midőn őt csókok közt ringatta. S mig ott áll édes-bús emlékei között, Fekete hollóbad károg feje fölölt . . . Hol vagy, pirosló ajk észvesztő, forró csókja ? Valami ott fekszik a csupasz fák alatt: Egy szív, lim-lom gyanánt az ut szélére dobva S körötte hemzseg az éhes holló-csapat. * Franciából: Szabados Ede. Kegyelet. — A .Szatmár“ eredeti tárczáj a. — A budapesti kerepesi-temető a fejlődő főváros útjában áll s azt mondják, nem sokára megfogják bolygatni a sirokat, s a hol nemes küzdelemnek égő gyötrelmei között elhamvadottak is nyugszanak, üzleti czélokért állított gyárak öntik majd kéményeik füstjét. Ekként becsül meg a modern ember mindent, a mi szent, a mi nemes. Nem jól van ez igy. Gyakran hallhatjuk többektől: az csak be- beszólás — hogy a fiúnak a szülői ház, vagy az a h“ly, hol az állott, kedves — s előtte a múltak emlékezésébe merülvén, a kebel sok szelíd, tiszta és nagyon nemes étzéstől lelik ei, mik vigaszt, erőt s charaktert nyújtanak; — egy betegség, úgy mo-dják. a hozzátartozók és forrón szeretettek sírjainál megtisztító érzéseknek magunkat á'aladni, hisz a meghalás egy egyszerű s elkerül hetet len folyamat, melyben megnyugodnunk kell Mily kicsinyke emberek ezek! s mily nagyoknak érzik magukat I Mily hideg annyit háriy- torgatott filozófiájuk, sőt hátborzongató. Nekik van agybetegségük. Nincs szentebb e földön, a nyomorultnak joggal czimezhető emberiség körében, mint a kegyelet I A kegyelet; melynek fölfakadó kényeiért megfizet az Alkotó érdem szerint; a kegyelet melynek szeretettel gondozása a kebelnek boldogító, nyugtató, fölemelő és legédesebb birtoka. — mint a kegyelet, mely mindazt fogalmában birja, mit bölcs es nem bölcs igazságban mondott, tett és irt. Ne hallgassunk azokra, kik a kegyeletet nem értik; a kik ekként sziveink legfájóbb, legforróbb, legédesebb érzéseit vetik meg s gúnyolják ki; ne hallgassunk rájok! Hányszor borultam le Halottam síi hantjánál s mig körültem a sírok fönséges csöndje honolt ? És senki sem hallá, hacsak nem a halottak, kiöntöttem fájdalmamat s az oly jól esett szenvedő lelkemnek. Vagy hányszor állottam meg egy-egy nagyobb férfiú emlékénél, sírjánál, szobránál s alkotásaira, életének dicsőén szép folyására, aranytiszta jellemére gondolák — s az Isteuért, a hazáért, az igazságért, s mindazért, a mi jó, nemes és szép, boldogító érzések fakadását észlelőm bensőmben. Hova sülyedue a nép, mely elfelejtené múltját, mert kegyelet, igaz kegyelet nélkül elfelejtené!? Vagy mondjatok nekem egy népet, mely, valódi nagyság fényében ragyogott valaha, hanem ha öninultjának és minden méltónak kegyelete folytán I ? Rettegjünk a hideg kozmopolitismustól; szörnyű az. Legyünk czivilizáltak s modernek, de ne feledjük soha, hogy a mit a szív és a lelkiismeret titkosan sugall, az szent, az az Istennek sugallata: és csak lelki dolgokon épül az igaz boldogság, minden más hitvány és hiába való! Csatlakozzanak a szív emberei, mert az idő, látszik közéig, hogy kitörjék a betegség az emberiségen. a szívtelenség és üres bölcselet kórja! Soha ne feledjük, hiszen mi, kik érezni tudunk, nem is feledhetjük a „kegyeletet,“ melyet Isten adott a jók és igazaknak! — ennél nagyobbat nem igyekszenek a fásultak és megbutultak ledönteni, mert ennél nagyobb semmi nincsen ! & a valódi LIPAlii N ríndefle lT/7esi‘ tesre Horvath Béla fűszer és csemege kereskedésében kapható.
