Szatmár, 1901 (27. évfolyam, 14-51. szám)

1901-05-25 / 21. szám

Meszlényi Gyula püspök Zichyre és Moos- liamer hárfaművészre, Zichy Mes/.lényire emel­tek tneleg szavakkal poharat. Jaskovics Fe- rencz pedig a daiegyesület nevében a lelkes grófra és a szívélyes vendéglátó püspökre emelt poharat. Galba a püspököl, Hugonnay gróf főispán is őt köszöntötték. A főpásztor Hugonnayra es Galbára s nejére ürített po­harat. Az ebéd alatt Mooshamer gyönjör- ködtette a társaságot. Az ebéd d. u. 4 óra­kor ért véget. A 19 iki, vasárnap esti hangversenyen nyújtotta át a grófnak Jaskovifs Ferencz dalegyesületi elnök eszmedús beszéd kíséreté­ben a díszoklevelet, 'mely dr. Sziklay, deb- reczeni orvos jelen művészetét dicséri. (L a hírrovatot!) Mindkét hangverseny után összejövetel volt a Kossuth-kertben. ( L. a hit rovatot!) A gróf hétfőn reggel a 7 órai gyorsvo­nattal utazott el. Emlékezetesek lesznek e napak is, me­lyekben körünkben tisztelhettük a jeles férfiút s csatoljuk azon még mindig emlé­kezetes napokhoz, melyeket a gróf több alkalommal mondhatni karjainkban, szere­tőiünktől övezve, töltött el. E s/ép ünnepségek emlékéhez hozzáfű­ződik a Jaskovics Ferencz dalegyesületi el­nök neve is, kinek páratlan ügybuzgalma és utánjárása, intézkedései eredményezték a sikert! * Hlegszivlelés. A helyi érdekű hegyi vasút igazgatósá­ga kérelmet küldött be hozzánk, mely a nagy közönséghez szól és melyet jelen számunkban közlünk. Ha elolvassuk az igazgatóság sorait, azonnal látni fogjuk, hogy azoknak teljes iga­zuk van. Ezt hangoztatni fölötte szükséges. Szükséges azért, mert ha azok az állapotok, melyek az aggodalmas vasutvezetőséget szó­lásra kényszerítők, nem fognának csillapul­ni, s esetleg komoly eredményüek lennének, mitől megőriztetni óhajtunk ! — késő és fur­csa lesz másra vetni az okoka’. — Ha tehát azoknak a soroknak igazuk van, igyekezzünk nekik érvényt is szerezni. Ez pedig édesmind­nyájunk erkölcsi kötelessége. A hegyi vasútnak meg vannak az ő rend­szabályai. De vájjon lehet-e azokat végre­hajtani, ha e végrehajtás által a nagyigényü és nagyérdemű közönség kedvtelései sértet­nek s ez az igazság alkalmazásáért duzzogni fog, —e duzzogás pedig egy ily „népszerű­ségre“ szőrű t vállalatnál nagy szó. Ha tehát a magától is érthető rendet mindannyian, kik a vasút előnyeit élvezzük, fönntartjuk, azt hangoztatjuk: a közönség ellen a közönség nem duzzoghat, mert ez abszurdum volna. — Tessék csak azt elgon­dolni, hogy egy véletlen s egy (fenti okok miatt) nem korlátozható (sokszor intelligens) atyafi a robogó vonat kerekei alá rendetlen­kedj magát, hogy neki ugranánk lapjainkban, kanapéinkon, mindenütt és mindenben a hegyi vasútnak és illetőleg helytelenkedő igazgatóságának. Mire idegen városokba s humbugirozni is szerető fővárosi sajtóba kerülne a hir, már borzasztó szenzáció lenne belőle. De szomorú dolog is volna valóban, reánk nézve is, mert ki tudja, ki volna az a szerencsétlenül járó ? — Szükséges tehát polgártársainkat óva inteni, hogy még jobb állapotaikban erő­sen kedélyükre parancsoljanak, hogy ha majd a hegyről való hazajövetel órája el­következik, lehessenek annyira normálisak, hogy szép szóra még hallgatni tudjanak. De sőt előítélettel és rovással sújtsak az önmagáu ennyire uralkodni nem bírót. Ha az efféle beszédeknek, — a mik már idestova „küldi jelleggel látszanak bír­ni, — még mindig nincs foganatjuk, igenis: követelje a jobb érzésű közönség, hogy az elfelejtkezők külön (záros) kocsit kapjanak (sorszerint erős felügyelettel, megfelelő fö'- szerelésekkel, lavórral slb. ) .., , ! Szálljon tehát magába mindenki, a ki­nek erre szüksége van, lépjen sorompóba az igazság és okosság érdekében mindenki, mert senki sincs, bárki bármilyen szemüveg- i get nézzen, a ki nyíltan vagy titkon ne lát ná e dologban az igazságot, — és a sze­rencsétlenségek elkerülésére, a rend és illemért — ügyeljen föl az erkölcsösre ! L Lapunk tisztelt olvasóinak boldog plln- köst ünnepeket kívánunk. — Pünkösti bérmaut. Meszlényi Gyula me gyes püspök a pünkösti ünnepek ala't tartja meg bérma útját B 'regh-varmegyében. E hó 26 án már Beregszászb a lesz ahonnan tovább látogatja meg parochiáit. — Hermán Mihály polgármester múlt évi be­tegségéből származó utóbajok következtében nejé- j vei együtt fürdőre utazott. — Gróf Zichy Géza vasárnap, máj. 19-én a délelőtti csöndes misén részt vett a székesegy­házban, Jaskovics dalegyleti elnökkel. — Legfelsőbb elismerés. Ő felsége a k rály Hajts Lajos szatmári 12. honvédgyalog ezred lét­szám feletti I. oszt. századosnak iLybuzgó mun­kásságáért legfelsőbb elismerését nyilvánitota. — Díszoklevél. Bossin József gyógyszertárá­nak ablakába volt május 19-én kihelyezve a gyö­nyörű szép díszoklevél; melyben ig zolja dalegy- leiünk, hogy Zichy Gézát *1889-be i tiszteletbeli elnökké választotta. Az oklevél színes kézi ecset- i munka. A belük czirádásak és művészi szépek. | Főn nemzeti színünk fölött a Zichy-czimer és vá- 1 rosunk cziinere van. Sok csodálója akadt a gyö­nyörű munkának. —- Kinevezés, a postán íl ,» kereskedelmi mi­niszter ápril. 1-től Dmur Károly posta és távirda főtisztet a IX. fizetési osztály 2-ik fokozatába (2400 k.), Facsinay Sándor és Bemersz bak La­jost a X- fizetési osztály 2-ik fokozatába (1800 k.) nevezte ki; ugyancsak a helybeli posta és távirda hivatalhoz Csathó Vi mát kezelőnői s Gáspárdv Rezsőnél kiadenői minőségben kinevezte, Gáspárdv Rezső segédtisztet, pedig a IX fizetési osztály Il-ik fokozatát)« (1200 k.) nevezte ki. — Áthelyezte a vallásügyi mini zter Molnárt- né Takács Mária uagysoinkuti tanítónőt Percczére. — Nagy László alispán tavaszi jelentésében igen magvasan értekezik a vallás és tudomány áliapo a felől. A tudományos f Tfiut nagyi-»becsül jük eszrti iért; mily szép volna, elgondoljak az ily eszme et vallani illetői g végrehajtani is. — Kinevezés. A kultusz-miniszter Szappa- nosné Makra Verona old. tanítónőt a nagysomkuti áll. el. népiskolához rendes tanítónővé nevezte let — Előléptetés. A ni. kir kereskedelmi mi­niszter a IX. fizetési osztály 2-ik fokozatába lép­tette elő Óváry Frigyes nagybányai m. kir. posta­főtisztet. — A néppárt Nagy-kát olybán máj 11 én Molnár János apát es országgyűlési képviselő reszt- vételével alakult meg. Jelöltül Báthory István te- kiniélyes gyógyszerészt lépt ott ék föl. — Vizsgatétel. Elbe! Béla, nagykárolyi járás- birósági aljegyző a napokban tette le, egyhangú képesítéssel, Búd pesten a bírói vizsgát. — Az ügyvédi kamara í. hó 12-én tartott közgyűlésén az alelnöki állást betölteni Dr. Ke- resztszeghy Lajos szatmári ügyvéd választatott meg. — Vizsgaletétel. Székely Endre helybeli kir. adóhivatali gyakornok, a nagykárolyi kir. pénz- ü^yigazgatóság s adóhivital tagjaiból ala ült bi­zottság előtt hétfőn az adóhivatali vizsgát sikere ! sen letette. — Juniáüs. A szatmári népkonyha javára jun. 8-án tánczmulatság lesz a Kossuth-kenben. A kiküldött bizottság már megkezdte munkáját a muhi ság sikere érdekében. — A máramaros-szigeti közigazgatási tan­folyamon 39 hallgató van ; ezek nagy részének j -sz igénysorsü vol a miatt Márnjarosme <ye alispánja megyénket is megkereste adakozás végett, hogy a tanú ók segélyezésére ösztöndijjja.lap létesittessék. Env, fölhívjuk a közönség figyelmét. — Pótadó. A vármegye közgyűlése 3 százalék pótadót szavazott meg közúti ezéiokra; a miből a nagybánya mauyarláposi útvonalat is létesítik. — A Lendvay szobor Elégedetlenség nyilat ko .ott meg a vármegye közönsége körében a miatt, mert a vármegye azon határozatát, mely szerint a Nagybányán fölállított szobrára a jeles színésznek Lendvay Mártonnak 100 frtot szavazott meg a közművelődési alapból, kétszeri fölterjesztés után s m h u-yta jóvá, a miniszter azon indoklással, hogy Le idv.iy nem közművelődés. — Elkésett előléptetés A kereskoddmi mi­niszter uniói most érkezett meg Nucz Szavér posta tiszt előléptetése, aki azonban már több mint egy hónapja elhalt. — Fedák Sári a népszínház ünnepelt művész nője a jövő hó első hptében városunkban lesz hogy a jótékony nőegylet műkedvelői előadásán szerepeljen A műkedvelői előadás próbái Dr. Va­jai Imre vezetése alatt már kezdetűket vették A páholyok és egyébb helyekre előjegyzéseket lehet tenni Lővv Miksa könyvkereskedésében. — A dandár parancsnok szemléje. Rohr Ferencz dandárparancsnok f. hó 8 án szemlét tartott a nagykárolyi honvéd-zászlóalj felett. — Összejövetel volt a Kossuth kerti kioszk­ban f. 18-án, szombaton este, a concert után So­kan nem voltak; azonban igen elegáns volt a ke­délyesen mulató társaság. Gróf Zichy Géza, Jasko- vits Fenncz dalegyesületi elnökkel és Kovács Leó nyugalmazott honvédezredessel, val mint Miko- lics Szeréna urhölgygyel vagy két óra hosszant. jó hangulatban töltötte az időt. — Május 19 én a concert után ismét összejövetel volt a kioszkban. A nagy'erem annyira megtelt díszes közönséggel, ho y a folyosókra is asztalokat helyeztek. Ezen díszes estélyen reszt, vett váiősünk képviselője dr. Chorin Ferencz is. Gróf Z chy Hugonnai Béla gróf főispánnal és nejével, Galba Lajos törvényszéki elnökkel és nejével, Kovács Leóval, Jaskovics Fe- renczczel és Mikolics Szerénával ült e~y asztal­nál. Dr. Fechtel János eszmékben és sz p i azsá- gokban gazdag beszédben köszöntötte föl a mű­vész-grófot., ki meleg hangon válaszolt. Vacsora után tartalmas és hosszú táticz volt, melyben Z chy is lánczolt Hugonaim'val egy rövid csárdást, a miért, nagyban éljenezték. 12 óra felé elkocsizott. — A „Szatmári keresk ifjak körb“ Pünköst 1 ső és 2-od napján saját helyiségében az egye­sület tatjai közt dijjas teke versenyt rendez. — A „Szatmar-nagybányai vasút v zetősége tervbe vette, hogy városunk és Nagybánya között a vasút vonalon automobil-közlekedést fog létesí­teni. Vajion addig várjuk-e ezt is, mig csak bele nem fáradunk. — Mentő bál A helybeli fodrászok a jövő hónapban bált rendeznek a Kostuth-kerti kioszkban, am lynek tiszta jövedelme egy mentő kocsi beszer­zésére fog fordittatni — Torday Grail Erszóbetef a nagybányai ifjúsági kör meghívta, hogy társon Petőfi-estélyt. Torday elfogadta a meghívást s meg is tartja f hó 27-éu áz ottani na yszálló dísztermében, jóté­kony cz^lra. E őadás után társasvacsora lesz. Az estély műsora a köve kező lesz : 1. Szemelvények Petőfi Sándor életrajzából. 2. Petőfi korának mél­tatása, különös tekintettel a szabadságharezra. 3. Petőfi szerelme.. 4. Petőfi és Nagybánya. 5. Petőfi Sándor a külföld előtt. — A nagybányai közönség őszinte örömmel és érdeklődései t kint az estély elé. — A szatmárnómetii épitész-lpartársulat el­aggott és munka kép elen tagj ti felség lyezésére nyári tánczmulatságot szándékoznak tartani. — Sírkő felállítás. Csütöitökön d" lután volt a Taraczközy Ferencz és neje közös síremlékének fölállítása. Az egyházi szertartást Pótot- Dániel lelkész végezte nagyszámú közönség jelenlétében. — A nagykárolyi Kölcsey-Egyesület igaz­gató választmánya május 5-én ülést tartott Nagy László alispán elnöklete al itt Legelső tárgya volt a hirdetett pályázatok sorssá fölött hatá­rozni. A bírálóbizottság j leütése szerint a 1. számú pályatételen, — „ Kölcsey Ferencz mű­köd ksének hatása Szatm írvármegyére“, — a „Szeressük a hazát“ jeligével beérkezett pálya­műnek odaítéli a 20 drb. 10 koronás aranyból álló pályadijjat. A jeligés levél fölbontatván, ki­tűnt, hogy a pályamunka szerzője Csoinay Győző, a szatmári kir kath. főgytnn. tanulója. A nyertes pályamunka egy részlete az Egyesület junius 2-án tartandó díszközgyűlésen a meghívott fiatal szerző által fog fölolvastatni. Az egész mü pedig az Egye­sület évkönyvébe fölvétetik. A 2. számú pályáié tel re beérkezett ódák közöl, alkalmi óda Révay Miklós nyelvtudósnak jun. 2-án Nagykárolyban Lleple­zendő emléktáblájánál eL/avallásra, a legkitünőb- n k találtatott a „Csak magyarok 1 gyünk“! jeli­gés pályamunka, melynek odaitéltetett a/. 5 drb. 10 koronás arany'. Az óda szerzője Szabados Ede a szatmári ev. ref. főgymn. tanán. Az egyesület meghív a a szerzőt, hogy szavalja el ódáját az emléktáblánál, jun. 2-án, a leleplez si ünnepélyen

Next

/
Thumbnails
Contents