Szatmár, 1899 (25. évfolyam, 1-47. szám)

1899-02-25 / 6. szám

2. XXV. évfolyam. 6. szám. S Z A T M A R. 1999. februárius 25. kitogastalan, dicséretre méltó alakításokat nyúj­tanak. Másnap a „Nők barátjáéban lépett föl, ha­sonló óvácziókban részesülvén. Harmadnap, Herczeg Dolovai nabob le­ányában, búcsúzott el a hálás közönségtől, a mely ez alkalommal a színházat teljesen meg­töltő. E hét nevezetességét Jászai Marinak, — Európa — mondhatni — legjobb tragikájá- nak vendégfellépte képezi. —■ Két előadásban játszott, mindkét ízben (fölemeli helyárakkal) zsúfolt ház előtt. Az egyik darab, a melyben fellépett, Su- dermann „Otthon“ czimii nagyhatású színmü­ve volt. A darab fő lényege körülbelül a követke­ző: Egy nyugalmazott alezredes (Németh) leá­nya a háztól régen megszökött volt. Történt pedig, hogy évek múlva egy világhírű énekes­nő kerül abba a városba, s a házibarát, egy lelkész, (Krérner) kipuhatolja, hogy az senki más, mint az évekkel hazulról nyom nélkül eltávozott leány. Nagynehezen kiengesztelik az elkeseredett apát, hogy fogadja vissza meg­térő leányát. Ezt nagynehezen ki is viszik Hazajön tehát a leány, az, íme, most mái világhírű éuekesnő. De félszeg, nagyzó szoká­sai, ekés nagyvilági társalgása, igényei, mo­dora atyjának nem tetszik. Alig tarthatni vissz: a szülei házba egy vacsorára s éjjel a ven déglöbe akar visszamenni. Mert szűk neki az a kis ház! az otthon!... A lelkész szavai, melyekkel az emberi lélek kivétel nélküli gyen­géjét, az ábrándos ifjúkor édes emlékét élén­kíti föl, a szívósságában kissé megtört leányt maradásra bírják. Van a háznak egy látoga­tója is, Keller kormánytanácsos. Az apának gyanús dologként tűnik föl ax, hogy ez az úr most, leánya hazajövetelekor kezdett el ismét a házhoz járni Egy i/.ben a hazajött leány és Keller magukra maradnak ; kitűnik minden, gyermekük van; tehát össze kell kel- niök. De Kellernek furcsa .kívánságai vannak, — hagyja ott a színésznői pályát, semmisítse meg jelenét, talán múltját is. Mindenbe bele­egyezik a nő, de arra, hogy közös bünük gyü­mölcsét, a gyermeket taszítsa ki magától és adja nevelő-intézetbe, felzudul benne a büszke­ség és Kellert kiutasítja. A zajra elősiető apa, ki tud a dologról, Keller elmente után bezárja az ajtót és számolni akar leányával ki az ő becsületes ősz fejét gyalázatba ke zöuséget. — Kétszer-háromszor játszott e idényben s e pár játékával is annyira kiérde melte a közönség tetszését, hogy figyelmei kívül nem hagyhattuk. S z. N a g y Imre. Tenorista. Inkább szép hangjáról szólha tünk. Többször kitűnő alakításokat nyújtott mint például a „Szegény Jónatháu*-ban is Mindenesetre a vidéki tenoristák között elst rangú képzettséggel bir. Színtársulatunk j< erőt. bir benne. Németh János. Kitűnő komikus és buffo. Dacára ennek mégis több szerepkörben, sőt drámai szerep ben is kiválik. Rokonszenves játékával, ügye coupletteivel, melyekhez ő maga is gyártoga egyet-egyet, a közönség tetszését és tapsá érdemli ki mindig. Meg is büntetik őt is a elismerés szertelen provokálásáért. Ilyen bűn tetés hogy lehet, hogy mégis a legszebb ju talom — ? (Folyt, köv.) K r i t i k u s. verte, revolverrel fut leánya után, de szélütött jobbja lehanyatlik, — s guttaütés éri. A háziak elősietnek, a holt apát föl akarják emel­ni. E megható jelenetkor mondja a bánattól összetört, elkeseredett leány: Miért is jöttem én haza! Kritiliát a Jászai Mari játékáról szükség­telen és nevetséges Írni. hisz’ az ő hírnevét országvilág beszéli. A mellette működő tngok is fényes tanujelét adták szép képzettségük­nek. A csodálatos drámai és tragikai kifejlő­dött óriási tehetség megnyilatkozását a Bor­gia Lucretiában élvezhettük leginkább. I Asztma végre gyógyítható. Schiffmann R. dr. bizonyítja szerében való bizalmát, mert ezt ingyen adja. Schiifinann Rudolf dr., a tüdő- és torok­bajok elismert specialistája, több mint harmincz esztendei gyakorlata idején — kétségkívül több I asztma esetet és azzal egybekötött betegséget , kezelt és gyógyított, mint bármely más orvos, j Tudatja, hogy egy szert végre olyannyira tö- c kéletesitett, hogy nemcsak gyors javulást hoz -- még a legborzasztóbb esetekben .is, bauern ' számtalan — úgynevezett gyógyíthatatlan ese- s let is teljesen meggyógyított. Scbiffmanu dr.- , uak teljes bizodalma van szeréhez — és hogy másokat is annak előnyeiről a legbiztosabb és leghatásosabb módon meggyőzzön, nyilvá-! * nőst ágra hozza, hogy a Srhiffmann-féle asztma- kúrából tekintélyes próbacsomagot minden 1 1 szenvedőnek ingyen juttat, ki neki czimét e, ' sorok közzétételétől számított 5 napon belül r 1 megküldi. Ily kedvező alkalmat, bogy e híres ‘1 1 és annyit Ígérő szert díjtalan megszerezbes-1 sék, kel', hogy minden szenvedő késedéi.-nézés, nélkül megragadjon. Czim : Dr. Schiftinann i1 It. magyar raktára,‘Budapest, Király-utcza 12. 1 ■ I I c . ---------- i1 \ I H I «*«* La.. '- ■ < s — Városi közgyűlés tartatott folyó hó: I : 21-én. A rendes havi közgyűlés tárgyai nem ®i nagy érdeküek voltak, azokról már többizben j “rendes rovatban szólott lapunk. A városatyák b érdeklődése a mai időben nagyon hideg j * Márcz. hó 12-én lesz a Nagy Imre kitűnő j - hangú tenoristánk jutalomjátéka a „Sulianc“-! ban. ' §. Gazdasági felolvasás, a szatmárme­gyei gazdasági egyesület felolvasási intézménye folytán, 19-én, Pethő György gazdasági ta-j nácios igen érdekes felolvasást tartott az ugarkényszer megszüntetéséről. Alig 50 ember i volt jelen. A közönség érzéketlen, tanulatlan és tompa! t * A vízvezeték és csatornázás egy mil- g’ lióba kerülne. No lám. Ez már igazi számi­5 tás. És nem is 500,000 forintba. 6 * Jászai Mari, a világhírű tragika 20-án este a gyorsvonattal 9 órakor érkezett vá- városunkba. — Fogadtatására megjelent dr. Korbai /(kapitány, Kunhegyi színigazgató, és számos sziutársulati tag, előkelő érdeklődő kö-. ^ zönség — és egy nagy csoport diákság. A 1 diákság ki akarta fogni aJászayt hozó kocsi j lovait, hogy behozza a városba, de a tragiea; jobban féltette az idegeit, miutsem roeaekü-j -J lésre ne gondolt volna. Egy pillanat alatt az első számú egyfogatú kocsiba lépett és vág- tatva elhajtatott. A felsült diákság utánnn futkosva, szétszóródott, és egyes tömegekben az utczákon és a „Korona* előtt: „a röpté­ben sikerültén lelőtt kis versike-kacsát gá- gogtatták“; — igy fejezte ki magát egy úri ember: A Jászay . . . All linlltm: Kossuth Lajos alt íisote A Jászay azt izente, Eljön hozzánk két estére. Itt is van már, űdv hát néki, (Mindnyájunknak meg kell nézni, Éljen a legjobb tragika, Éljen Jászay! Szatmár város örömben ég, Jászay jött el mi közénk. Üdv Tenéked nagy művésznő, Áldjon, védjen a Teremtő. Éljen a legjobb tragika, Éljen Jászay ! j. Azonban ez a vers mégis ügyes compositio- ! erőre vall. — Jutalomjáték. Márczius hó 7-én lesz Németliné Zoltán Ilouka jutalomjátéka, mely lkalommal színre kerül: „Rucámból, a párisi savargó“ czimű, érdekes és kellemes zenéjú perette, félhelyárakkal. Zoltán Itonkát, ki legens, fess játékú, ügyes és mi íő, igen z é p énekli színésznőt ajánljuk a közön­ég szives figyelmébe. — Az „Ezres“ február 11-én, a Vigadó isszes termeiben tartott úgynevezett ,.Finom- istélye“ következő számadással zárult: Mm- enféle, tehát összes bevétel: ü 12 frt 30 kr.- Kiadások teljes összege: 362 frt 30 kr. — Tiszta jövedelem 250 frt. A ,.Finom-Es­ély“ finomul jövedelmezett. §• Honvédzenekarunk február 24—25 éu STagy Károlyban volt, ClairGyula altábornagy ogadtatására. A régi Kaszinó helyiségében iszti, illetve polgári és tiszti ebéd volt, amely lkalommal a nagy-károlyiak lelkesültségüket lem egy Ízben nyilvánították. §. Első kötöké Február 24-én, pénteken mit az első kötöké ez évben. — A női nem jgyik kellemes szapuló-helye, hol a kolioit- íirek megerősítést, az igaziak elitélést nyer­tek stb. De ne tréfáljunk, mert majd komoly lolgok találnak kifejlődni, minta múltban... Ismét stb. A programmot a nőegylet a követ­kezőleg állapította meg: Felolvasás. Tar­totta Dr. Fechtel Janos (titkár). Szellemesen, sokkal szellemesebben és mégis egyszerűen, mint máskor, igen emlékezetes, kellemesen csevegett, illetve olvasta föl. Majd Borbola Laura úrnő adott elő két zongoradarabot, a melyek édes bizonyítéka, a remek technikai te­hetségnek. Ezután Bossiu Gizella kisasszony énekelt néhány énekszámot, igen szép hang­jával tetszésre ragadva a tapsoló közönséget. A melynek ismert kedélyessége a mulatság éjfélkor végeztéig szilárdan kitartott. Bevétel 30 forint. * Meghívás. A Szatmárnémeti Társaskör folyó évi március 5-én vasárnap délelőtt, V4 11 órakor tartja meg évi rendes közgyűlését, melyre van szerencsénk a Társaskör összes t. tagjait meghívni. Tárgysorozat : I. Választ­mányi jelentés a lefolyt évről. — II. A pénz­tári számadás bemutatása a számvizsgáló bi­zottság jelentésével és a vagyonmérleggel. A felmentés feletti határozat. — III. A folyó évi költségvetés megállapítása. -- IV. 12 választ­mányi tag, s a felügyelő megüresedett helyé­nek betöltése.— V. Az építkezés ügye feletti határozat. — Esetleges indítványok. Szatmárit, 1899. évi február 18. Hármán Mihály, elnök. Ferenczy János, jegyző. — Hangverseny a színházban. Az ev. ref. felsőbb leányiskola folyó év márczius hó 2-áu, az iskolák felszerelése javára haugver-

Next

/
Thumbnails
Contents