Szatmárvármegye, 1913 (9. évfolyam, 1-50. szám)
1913-04-20 / 16. szám
Szatmár-Németi, 1913. SZATMÁRVÁRMEGYE 3-ik oldal. Színház. templomból »képek és szent pohár ki- hányója«, így fanatizálván híveit. Ha a vérontást humánusan nem „Megsebesült?“ kérdeztem ismét. Az idei színi szezon befejezéshez közeledik, — a darabok szinte üres ház előtt kerülnek színre s talán ennek tudható be az a botrányosan rossz előadás, amit hétfőn este produkált társulatunk. Az idei szezonnak ez volt talán a legrosszabb előadása. Hahnelen és Szőkén kívül egyedül a súgó töltötte be jól a szerepét s a közönségnek alkalma nyílt egy u- gyanazon este kétszer nem élvezni végig u- gyanazt a darabot, — és pedig először a súgó, aztán a szereplők szájából. A darabnak egy másik fő érdekessége az volt, hogy csaknem mindegyik szereplő előre kiszámított pontossággal ezt a szerepet kapta, amit a másiknak kellett volna kapni. — Minél kevesebb ilyen előadást kérünk! Kedden a Kis gróf ment félház előtt. Szerdán a Szőke pár jutalomjátékául a „Dolovay nábob leánya“ került színre. Zzu- folt ház nézte végig társulatunk két leg óbb tagjának jualomjátékát s lelkesen ünnepelte a rokonsszenves müvészpárt. Volt taps, virág bőven nemcsak a közönség, hanem a színészek is ünnepelték a müvészpárt mert kifogástalan, elsőrangú előadást prudu- káltak. — A negyedik felvonás alatt jól sikerült kabarét rendeztek színészeink. — Pénteken Ross Jenő bucsufelléptéül és jutalomjátékául a „Czigányprimás“ került ismét színre telt ház előtt. A távozó művészt lelkes tapsokkal honorálta közönségünk é- lénk, kedves játékáért. Vikárius fogadtatás félrevert harangokkal Szamosdobon. Nem hiába a dobi pópa: Ciurda- rin a jövő? !f<5 szSp május elején a szegedi csillagdába kell, Hogy jelentkezzen állandó tartózkodásra állam ellenes izgatás vétsége miatt. De ki is tett most pénteken délután is magáért, felül haladva e téren a többi kolomposokat. Amint megérkezett Jankovics vikárius dr. Képessy főszolgabíró kíséretében a á; paróchiára, a .háziúr az öreg csillagász már nem volt otthon, hanem bezárkózott a templomba gyóntatás ü- rügye alatt. Butaságig fanatizált híveit jé eleve kitaniíotta, hogy kell majd fogadni hivatalos kőrútján a vikáriust. Tizennégy csendőr volt Dobon a- larmirozva, de szükség is volt erre. Az öreg ur ugyanis »Szegény az eklézsia, maga harongoz a pap« módjára, nem á gyóntató székbe foglalt helyet, hanem felmászott egy pár suhanccal a toronyba és félreverte míg a vikárius falubán volt 2—6 óráig a harangokat A községben lakó, de a mezőn dolgozó református földinivelők is erre a közcsend és zendülést jelentő merész eljárásra lés zúgásra mind háza rohantak jószágaikkal és ekéikkel, hogy »tűz van-e, vagy Vívják a várat?« Futottunk, keresve a tüzet, de kisült, — Hogy a ^szegedi csillagbörtön lakója ko- lompolta félre a harangokat azért, mert itt van az ő »voltosuk elvevője,« akarta volna kímélni a járási parancsnok, úgy ma Dobon 10, 20 halottat temetne a főkolompos, nagyobb kons- ternádót idézve ezáltal. TIusz asszonnyal először is össze- csókoltatta a templom kulcsát, akkor bemenve a templomba, bezárta azt belülről. Egy pár jobb érzésű hivő fel is akart menni, hogy lehányja a toronyból a harang félreverőket, de zárt ajtókra talált. A vikárius hiába várta, — hogy jön majd gyóntatás után a szives házi ur, de még most is a toronyba kongatna, ha aztán a küldöttség felvéve a jegyzőkönyvet, el nem megy Szatmárra. y •' A 14 csendőr eddig teljesen golyóval, szuronnyal állt bástyát a kerítésen belül, mert a gyáva nép az asz- szony és gyermek tömeget küldte rohamra Némelyik vakmerőén a szuronynak neki is ütődött, de tovább nem ment, mert érezte lehet a bekövetkezendő sáfrányillatot. így fogadta hát meg is kövezve — Dobnak megbürkösödött gőr. kath. hive a vikáriust, persze a főbürkös indítványára. Arra azonban kiváncsiak vagyunk, hogy a; főkolomposok nyakáról igyekszik-e a hatóság rövidesen leakasztgatni a harangokat, vagy tovább engedi nyájaikon csüngni, hogy ilyenkor különösen tavasszal, gulya- i kihajtás idején az egész ország zöldelő mezején vérszagra gyűjtse még a szelíden legelésző barmokat is az ilyen pásztor vezérharangja félreverésének a segítségével. Különben ennek jó éjszakát három hónapra, őszre meg valamiképpen majd helyre terelődik a nyáj; Mvált Ha a főszámadö addig jól kisze- gediboszorkánytáncolja magát. Jó ap~ petitust hozzá!!! Egy szerencsétlen ember életébűi. Németből ford.: Dr. Vajthó Lajos. Éppen nagyot nyújtóztam a kupé puha ülésén, amikor egy kövér, pirosképü ember dugta be a fejét az ajtón. „Szabad?“- kérdezte udvariasan. „Tessék“-feleltem kissé kelletlenül. Utitársam belépett. Elrendezte a pod- gyászát a hálóban, levette a kalapját, maga mellé tette az ülésre, aztán elővett egy nagy piros koczkás zsebkendőt s megtörölte vele kopasz fejét. Elővett a zsebéből valami hetilapot s olvasásba merült. A vonat élesen fütyült s elindult, de olyan zökkenéssel, hogy egy patkó amelyet utitársam csak az imént helyezett el gondosan a hálóban, hangos csengéssel a fejére esett. Azt hittem, bosszankodni fog az eset fölölt,-de nem! Megint elővette a piros kockás zsebkendőt, letörölte a vért a fejéről s a patkót kidobta az ablakon. „Megsebesült ?“-kérdeztem. Mondhatom bolond egy kérdés volt, hiszen a vak is láthatta, hogy a másfélkilós, súlyos öntött vas, ugyancsak nagy léket ü- tött a fején. „Igen,-egy kicsit.“ „Dehát mire való volt ez a patkó?“ „Itt leltem a pályaudvaron“-vá!aszolta“ aztán felvettem. Hiszen tudja, hogy a patkó szerencsét hoz. Dehát ilyen az én egész é- letem! Mondhatom magának, hogy senkinek sem volt olyan szerencséje, mint nekem és mégis én vagyok a legszerencsétlenebb ember! Képzelje csak: szerdán születtem. Aki pedig szerdán születik, — azt mondják, hogy szerencsés lesz. És azt hiszi, hogy szerencsés voltam? Dehogy! Elősző1, is minden rokonom kitagadott. Azt mondták, érjem be annyival, hogy szerdán születtem. A nagybátyám is minden vagyonát az öcsémre hagyta, aki pénteken született. Ezzel akarta kárpótolni. Látja kérem, nem volt szerencsém a szerdával és nem volt szerencsém most ezzel a patkóval sem.“ „Hát még mivel nem volt szerencséje?“- kérdeztem. „Figyeljen ide! Most jön a fekete macska. Higyje el kérem, soha sem láttam feketébb macskát annál, amelyik egy este a lakásomig követett. Azt mondják, hogy a fekete macska szerencsét hoz.“ „Nos, és?“ Aztán volt egy szép szőke menyasszo- | nyom. Olyan gyönyörő aranysárga haja volt, mint annak a kanárinak a tolla, amelyet a gondjaimra bíztak, amikor egyszer fürdőre mentek.“ „De mondja! Hogy függ össze a fekete macska, a sárga kanári, meg a menya- szonya ?“ „ügy, hogy a fekete macska megette a sárga kanári.“ „És a menyasszonya ?“ „Visszaküldte a jegygyűrűt express a- jánlva, éjjel is kézbesítendő.“ „Szegény ember!“ „Várjon csak! Most jön a tarka ló. Azt mondják ez is szerencsét hoz. Nahát nekem volt egy ilyen lovam..." „És szerencsét hozott?“ „Szöszt! Olyan állásom volt akkor hogy még álmomban sem mertem jobbat kívánni, A főnökeim valósággal imádtak, — de végre is fel„ kellett mondanom. Beláttam, hogy olyan részeges embert, mint én nem alkalmazhatnak.“ „Hát ön ivott ?„ „Ivott az áldás! Nem szerettem én a bort és mégis részeges lettem. De a tarka ló tett azzá. Úgy történt a dolog, hogy ez a ló azelőtt egy borkereskedőé volt, aki természetesen minden korcsma előtt leszállt. Ezt annyira megszokta a ló, hogy mikor megvettem s elindultam vele,- meglátott egy korcsmát, egyenesen oda tartott, megáit s hiába ütöttem, vertem, nem akart elindulni: Kénytelen voltam leszáilani. Bementem a korcsmába, megittam egy pohár bort s a ló ment szép csendesen tovább. És ez igy ment minden istenadott nap. Minden korcsma e- lőtt le kellett szállni s meginni egy pohár bort, mert a ló nem ment addig tovább. Ezt aztán úgy megszoktam, hogy most se tudok leszokni róla, pedig a lovat már rég eladtam.- Így lettem én részeges és ezért kellett elhagyni az állásomat.“ „Szegény ember!“ „ Vá-jon csak! Most jön a kövér liba!“ „Micsoda ?“ „A kövér liba. Azt mondják, hogy ez is szerencsét hoz - Karácsony estéjén történt
