Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-22 / 51. szám
51 szám. SZATMÁRVÁRMEGYE. 3-ik oldal' Nagykárolyról eddig szó sem volt, azon néhánjr soron kivül, amelyet mi egynéhá- nyan a helybeli lapokban közzétettünk. Szatmárvármegye jelenlegi vezető-lcörei, sőt maga Nagykároly város is süketek, vakok és indolensek voltak ebben a nagyfon- tosságu kérdésben. Hiszen a vármegye gyűlésen, midőn a tavasz folyamán e kérdés tárgyaltatott, a nagykárolyi bizottsági tagokkal együtt a polgármester ur is — Nyíregyháza mellett szavazott. 2. De nem lehet megvalósítani a tervet pénzügyi szempontból sem. A pénzügyigazgatóság kérdése is a fejünk felett lóg, mint: Damokles kardja. Azt, amivel bírunk, azt is alig tudjuk megtartani! Hogy tudnánk akkor kiharcolni egy püspöki székhelyt, amikor egy birtokunkban levő állami hivatal megtartásáért sem tudunk kellő időben, kellő körültekintéssel és agilitással dolgozni. Amikor ennek a pénzügyigazgatóság ittmaradá- sának is olyan terhe van, amely bekövetkezése esetén majdnem elviselhetetlen! A püspöki székhely felállítása nagy áldozatokkal jár. Három-négyszázezer korona a minimális összeg, amelyet illetékes helyen követelnének attól a várostól, amely eddig ebben a kérdésben még szóba se jött. Hát az a tiz katasztrális belterület ingyenes átadása, amely a püspöki lak, szeminárium, kanonoki épület felépítéséhez és kertjéhez szükséges, miként lenne eszközölhető. Mert ezeket az épületeket sem Kiskároly végére, sem a cigányvégre elhelyezni nem lehet. Ebben a nehéz gazdasági és pénzügyi válságban ilyen nagy kérdésről legfeljebb csak — álmodozni lehet. Ez nem kerül semmibe. 3. A harmadik indok a nemzeti szempont. Debrecenben azért óhajtották elhelyezni a székhelyet az illetékes körök, mert az nemzetiségektől ment, tiszta magyar város. Az a gör. kath, püspöki rezidencia — a magyar nemzeti érdek szempontjából — nem lehet más helyen, csak tiszta magyar városban, amelynek kifejlődött, domináló magyar kultúrája van. Annak a kanonoki karnak, annak a szemináriumi növendéknek a magyar kultúra minden lelket átható légkörében kell élni és nevelkedni, ha azt a nagy célt, amit ez a püspökség felállítása szolgálni akar, elérni vagytok ti ? — kérdezte tőlük és mosolygott. — Ez a Krisztus karácsonyfája — mondták neki — Krisztus ezen a napon karácsonyfát állít azoknak a kisgyermekeknek, kiknek nem volt otthon . . . Azután megtudta, hogy ezek is olyanok voltak, mint ő, némelyek még mint pőlyás- babák pusztultak el, amikor anyjuk idegen ajtó elé, vagy az utcára tette ki őket; másokat a menhelyek rossz kosztja ölte meg; a többiek a harmadosztályú vasúti kocsi bűzös levegőjében pusztultak el; itt vannak mindnyájan és most angyalok Krisztus körül, aki közöttük ül, kiterjeszti kezeit és most áldást ad reájuk és anyjukra, kik félrevonulva állanak és sírnak : ráismernek gyermekeikre, kik hozzájuk repülnek, megcsókolják arcukat, kezeikkel letörlik könyeiket és kérik őket, hogy ne sírjanak, mert nekik itt nagyon jó ... ! Reggel ott találták a kapuban a kis fiú összegémberedett, megfagyott holttestét. ős megvalósítani akarjuk. Annak a nemzedéknek, amely e pöspöki rezidencia szárnyai alatt lelkészszé nevelődik, a magyar kultúra tiszta levegőjét kell szívnia, a magyar társadalmi élettel, a magyar nemzeti aspirációkkal kell összeforrnia, hogy az állameszmétől és magyar nemzeti gondolattól áthatva, menjen ki a plébániákra, visszahódítani a híveket a magyar haza javára. Ennek a célnak, ennek a gondolatnak elsősorban Debrecen város felelt volna meg legjobban. Utána — igaz. hogy kisebb mértékben — csak Nyíregyháza következhetik, mert ott sem laknak román nemzetiségi állampolgárok. Nagykároly eme nagy nemzeti célnak megfelelni nem tud. Mert városunkban egységes magyar társadalom nincs. Az a magyar társadalom, amely szétdarabolva — mintegy cotteriákban él városunk falai között, az a társadalom, amelynek egy része nem városinak, de megyei társadalomnak szereti magát tartani, az a társadalom, amely semmi kérdésben sem tud a városi polgárság zömeivel össze olvadni, hanem állandóan fen- tartja a városi és megyei elem között a fejlődést akadályozó választó vonalat — ez a magyar társadalom nem bir azokkal az erkölcsi erőkkel, hogy azokat a célokat sikeresen szolgálhassa, a melyeket fentebb elősoroltam. Hogy lehessen nálunk erős és öntudatos magyar társadalomról beszélni, ahol a napnap után szaporodik a román nemzetiségi lakosok száma, ahol hétről-hétre mint természetes központba gyülekeznek össze a román papok titkos gyülekezéseikre, — ahol nyilvános éttermekbe hétről-hétre halljuk a román szót, amikor a román papok ajkáról kizárólag és tüntetőleg az oláh nyelvet halljuk elhangzani?! Ahol már román pénzintézetet is teremtettek és folyton szaporodó intelligenciájuk Nagykárolyt már a román nemzetiségi törekvések központjának kezdik tekinteni. Tett-e ez ellen valami ellensúlyozó intézkedést vagy mozgalmat a nagykárolyi magyar társadalom ?! Abban a városban, ahol semmiféle magyar kultur intézmény virágozni nem tud, ahol nincs érzék az iránt, hogy egyetlen magyar irodalmi egyesületet a Kölcsey Egyesületet, vagy a magyar Zenemükedvelők egyesületét miként kellene támogatni, ahol egy magyar irodalmi estélynek a terme tátong az ürességtől, ahol a polgárságot csak a nagy piac vásári publikuma és az üzlet forgalma, a hivatalnoki kar, vezető elemeit pedig csak a baccarrat asztal izgatja — ott erős, öntudatos magyar kultúráról beszélni sem lehet. Már pedig a gör. kath. magyar püspökség székhelye csak az a város lehet, a melynek a nemzeti gondolattól és törekvésektől áthatott társadalma képes elősegíteni azt a célt, a melyért ez a püspökség fel- állittatik és elég erős, elég intelligens és elég öntudatos arra, hogy ezt a célt a már is látható román nemzetiségi bujtogatásokkal szemben a város falai között minden erővel és áldozatkészséggel megtudja védeni. Addig mig egységes városi társadalmat teremteni nem tudunk, addig mig meglévő intézményeinket megalapozni, erősíteni és fejleszteni nem tudjuk, ne kapkodjuk elérhetetlen vágyak után. (F.) bármelyei közgyűlés. Csütörtökön tartotta vármegyénk ez évi legutolsó közgyűlését, a lehető leggyöngébb érdeklődés mellett. A 'vármegyei tisztviselőkön kívül alig volt 20—25 bizottsági tag jelen, de a 300 pontból álló tárgysorozat mégis letárgyaltatott, még pedig 1 óra leforgása alatt. Felszólalás nem volt, simán ment minden, úgy ahogy ez már a mi napjainkban parlamenti szokás. Csaba Adorján főispán megnyitván az ülést, kegyeletes szavakkal idézi fel azok emlőkét, akik a legutóbbi időkben tűntek le a politikai és társadalmi élet színteréről. Elsősorban Magyarország most elhunyt egyik vezéralakjáról, gróf Csáky Albinról emlékezik meg, aki mint a szabadelvüség fáklyavivője, mint Magyarország volt kultuszminisztere, maradandó emléket szerzett. Indítványozza a főispán, hogy a törvényhatóság a főrendiház volt elnökének halála, fölött jegyzőkönyvileg fejezze ki részvétét, az elhunyt családja előtt. Majd Jékey Mór, Szatmárvármegye volt alispánja emlékéről szóltak a főispán kegyeletes szavai. Jékey Mórnak — mondta afőispán, úgyszólván tüneményes volt az életpályája, olyan, amilyen csak kiválasztottaknak jut osztályrészül. Azokban az időkben vitt szerepet, amikor a hazától nemcsak várni lehetett, de adni is kellett a honnak. És ő harcmezőn élvezhette a diadalt, az ország újjászületése után pedig részt vett alethargiába siilyedt nemzet vérkeringésének felfrissítésében. Halála fölött jegyzőkönyvileg fejezi ki részvétét a gyászoló család előtt. Nagy vészteség érte a vármegye tisztikarát Helmeczy Pál elhunytával, aki minden tekintetben szorgalmas, törekvő tisztviselő volt és úgyszólván fanatikusa a becsületnek. Az ő családja előtt is jegyzőkönyvi részvétét tolmácsolja a közgyűlés. A jelen voltak mély megilletődéssel hallgatták meg a három (nekrológot, amelyek után gyors egymásutánban peregtek le a referensek jelentései, a tárgysorozat egyes pontjairól. Megemlítésre méltó csak alig akad közöttük. Az időközben megüresedett választott th. biz. tagsági helyek betöltése céljából a választások legutolsó határnapjául 1913. jan. 7. állapíttatott meg. A Róth és Tóth nyomdatulajdonosok felebbezését, amelylyel a vármegye nyomtatvány-szükségleteinek a Kölcsey-nyomdától való beszerzését apellálták meg, elutasították. Mikola községnek a gyalogjáró és kőanyag vétele tárgyában hozott határozatát a közgyűlés feloldotta s a községet uj határozat hozatalára utasította. Az 1913. évi fősorozásra polgári elnökökül és orvosokul a következők jelöltettek ki: Erdődi járás. Elnök dr. Nagy Sándor, orvos dr. Lacheta Brúnó. Szinérváraljai járás. Elnök Uosvay Aladár, orvos dr. Schönpflug Béla. Avasi járás. Elnök Ilosvay Aladár, orvos dr. Schönpflug Béla. Dosztojewszki. Nagybányai járás. Elnök Torday Imre, orvos dr. Herczinger Ferenc.
