Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-24 / 12. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 12. szám. Szilágymegyéket s ezek határozatilag kimondották, hogy a megyéből kivezető vasutakat intenzivebben nem támogatják, hanem hajlandók km.-ként a vármegye területén 4000— 4000 koronával támogatni. Ezek előrebocsátásával azon az állásponton van, hogy e vasutat, — amely szintén kifelé vezet — csak olyan mértékben támogassák, mint az említett vármegyék. A konverziós kölcsön felvétele nagyon problematikus s meglehetős rizikóval jár. Nem kell tehát praecedenst teremteni, mert a jövőben még sok vasutat s egyéb kultúrintézményt kell majd támogatni. Azért ajánlja a takarékosságot s ily módon való megváltoztatását az állandó választmány határozatának, mert az a jelenlegi formájában könnyen azt a látszatot kelthetné, hogy nem jártak el elég őszintén, vagy nem értették meg. Arra való tekintettel, hogy ez a határozat a felsőbb jóváhagyást is megnyerje, oda módosítsák az állandó választmány határozatát, hogy az útadó alap terhére felveendő konverziós kölcsönből kilométerenként 4000 koronát szavazzanak meg. Az alispán nem tarja lehetségesnek a távolság és hozzájárulás között az arány megállapítását. Kende Zsigmond cs. kir. kamarás, bizottsági tag tekintettel a vármegye anyagi viszonyaira 100,000 korona hozzájárulási ősz- szeget elegendőnek tart. Falussy Árpád dr. szintén csatlakozik Kende Zsigmond indítványához és annak elfogadását ajántja. A főispán ennek alapján felteszi a kérdést s a közgyűlés az alispán módosítását elfogadja. ügy hírlik azonban, hogy e határozat ellen többen felebbezéssel élnek, mert szerintünk ily fontos kérdésben a névszerinti szavazást kellett volna elrendelni. A szatmár—fehérgyarmati h. é. vasút igazgatóságába Illosvay Aladár alispánt és Szegedy Antal bizottsági tagot, a nagykároly —mátészalka—csapi vasút igazgatóságába ugyancsak Illosvay Aladár alispánt és Jármy Andort választotta meg egyhangúlag a közgyűlés. Az avasi járási székhely kérdésében a régi helyen való székhely mellett határoznak. Hozzájárul a közgyűlés Nagybánya város 500,000 koronás, Krasznabéltek község 49,000 koronás kölcsön felvételéhez, nemkülönben városunk határozatához, a nagykároly— szalacsi h. é. vasút segélyezése tárgyában. Jóváhagyták Turvékonya, Bikszád, Bu- jánháza és Terep község határozatát a halmi —bikszádi vasút segélyezése tárgyában. Nagy csete-paté kerekedett Spietz Dezsőnek felebbezése, Nagyecsed községnek a gróf Károlyi család ellen indítandó perre vonatkozó határozata ellen. N. Szabó Albert hevesen kikelt az álladó választmánynak a per felvételét célzó javaslata ellen, de a közgyűlés egyhangúlag az állandó választmány javaslata mellett döntött. A közgyűlés többi pontjai az előadók javaslatai alapján gyors egymásutánban le- tárgyalódtak. A pénzügyigazgatóság. A pénzügyigazgatóság áthelyezésének kérdésében, még döntés nem történt. Az ügy, városunk javára a helyes utón halad. Már maga az a tény, hogy azok az önzetlen férfiak, kik minden anyagi érdek nélkül, tisztán igazság érzetüktől vezérelve védelmére siettek jogaiban megtámadott városunknak, nyert ügyet biztosítanak részünkre. Közbej árasuknak tudhadjuk be azt az eredményt, hogy a kormány legközelebb az építkezésre vonatkozó tárgyalások végett miniszteri biztost küld városunkba. Most tehát csak városunkon van a sor, hogy minden fukarkodástól menten, bőkezű ajánlata mellett kitartva, intézkedjék és tegye lehetővé, hogy ez az áldatlan állapot amely már oly huzamos ideje tartja izgalomban városunk lakosságát, mielőbb megszűnjék. Mert a hosszadalmaskodás is mérhetetlen károkat okoz városunknak. A felzaklatott polgárság addig amig az építkezés megkezdését nem látja, a pénzügyigazgatóság ittma- radásában bízni nem tud. A tervezett építkezések az egész városban elhalasztődtak, mert bizonytalanra befektetéseket eszközölni mindenki tartózkodik. Pang minden, amig fejünk felett hisszük lebegni a rémet. Városunk vezetőségének tehát elmulaszthatatlan kötelessége azon munkálkodni, hogy a kormány döntése mielőbb bekövetkezzék, úgy hogy a pénzügyi palota építése semmi késedelmet ne szenvedjen. * * * Debreceni István kir. tanácsos polgár- mester budapesti utjának eredményéről f. hó 21-én d. u. 5 órakor beszámolt. Elmondja, hogy döntős még nem történt a pénzügy- igazgatóság áthelyezésének kérdésében, ó a felhatalmazás alapján felajánlott minden eszközt a pénziigyigazgatóság céljaira, amit a másik város felajánlott. A pénzügyminiszter kijelentette, hogy beható megfontolás tárgyává veszi a terveket és a kiválasztandó telek megtekintésére leküldi egyik tisztviselőjét. Strohmájer képviselő-testületi tag kívánságára a polgármester közli, hogy a Kovács, Gyene, Roóz Salamon, Schiff, Wagner István és a nagy zsidóház telkét hozta javaslatba. N. Szabó Albert indítványozza, hogy a Kölcsey-utcát egyenesítse ki a város és építse a pénzügyigazgatóságot a Kölcsey-utca sarkára. Szatmár vár©s szécsöve. A „Szamos“ ádáz gyűlölettől áthatott hangon, szánakozón, lekicsinylő modorban ir városunkról azért, mert jogaiban magát megcsonkítani nem engedi. Igaztalan eljárásával leminősiti önmagát. Hiába bujtatja alacsony eszközeit a közérdek leplébe, a lóláb, a minden áron való gyarapodás vágya kilátszik alóla. Szatmár város anyagi előnyeit a végletekig ki akarja aknázni városunkkal szemben. Tekintet nélkül, hagyja azt, hogyha terveit megvalósítani sikerülne, anyagi romlásba döntené városunkat, melyet az építkezésre, a fejlődésre éppen a pénzügyigazgató- ság ittléte ösztönzött. Hol itt a közérdek? Talán abban az óriási veszteségben, amelyet Nagykároly város polgárai a pénzügyigaz- gatóság áthelyezésével szenvednének ? Talán fejlett iparunk hanyatlásában, amely ezáltal okvetlen bekövetkezne? Vagy talán kereskedelmi forgalmunk megcsonkításában ? Már engedjen meg a „Szamos“, de mi ebben, érdekei iránt a legjobb indulattal viseltetve, sem tudunk mást látni, mint a legnagyobb önzést. Az a lekicsinylő hang, amellyel a „Szamos“ városunkról ir, csúnya irigységet árul el. Kívánsága, hogy alakuljon át Nagykároly nagyközséggé, épp úgy nem fog beteljesedni, mint az, hogy a pénzügyigazgatóságot tőlünk Tehát a dolgozószobámban ültem és vártam a jelentkezőket, akik nálam, a nagy befolyású hírben álló nagyhatalmasságnál kopogtatni fognak. Mert hiszen természetes, hogy ezt a szenvedélyemet, a protezsálás szenvedélyét, sehol a világon úgy ki nem elégíthetném, mint a mi édes hazánkban. Darwin szerint, amely szervünket leginkább használjuk, az fejlődik ki legjobban. Ez az oka annak, hogy a pártfogolás mániája nálam oly óriási mértékben kifejlődött. Magyarországnak voltaképpen a cipószipar Eldorádó- jának kellene lenni, mert sehol a föld kerekségén az emberek nem koptatnak el annyi cipőt, hogy valamit kijárjanak, mint nálunk. Ha egyszer nálunk a kilincselést valami irtózatos szigorú büntetés terhe mellett eltiltanék : a suszterek fele becsukhatná a boltot. Kopogtak. Kis szőke, kecskeszakállu, kékszemü ember alázatoskodott be az ajtón. Csak úgy lútt le róla, hogy nagyszerű médium az én protezsáló szenvedélyem kielégítésére. Hogy fogom én ennek rögtön beígérni, hogy még ma kineveztetem segődtanárnak, még ha egyéb kvalifikációja nincs is, mint egy születési bizonyítvány! . . . Emberem csengő olasz nyelven mutatkozott be, amely nyelv reám is elragadt, a bűvös Itáliában való kóborlásaim alatt. — Vincenzo Bucentauro vagyok, szobrász Velencéből. Akinek Ön egyszer a bolt- jában volt s megigérte, hogy protezsálni fog, hogy a magyar kormány vegye meg a Képzőművészeti Muzeum számára azt az érdekes római régiséget, amit éppen az nap faragtam. — Igen? — Nem emlékeztem már Vincenzo Bucentaurora. De hát tényleg én járhattam a jó ember boltjában, ha ezt ígértem neki. — Nagyon örülök, drága mester. Hát most mivel lehetek szolgálatára ? — Olaszországban rossz idők járnak a szobrászatra. Hiába gyártjuk a legbecsesebb régiségeket; nem veszi a macska se. Ezért hát becsuktam a boltomat s eljöttem Magyar- országba, ahol olyan nagylelkű pártfogóm van, mint Nagyságod . . . — Ösztöndíjat akar — gondoltam magamban. — Hát csak frissen, bátran, szemérmetlenül. ígérjük meg neki! — A mester tehát itt akarja megnyitni a műtermét? — Dehogy. Eszem ágában sincs, hogy itt a kőfaragásra adjam a fejemet. Hiszen annyit már láttam, hogy Magyarországon a szobrokat — kevés kivétellel — nem szobrászok csinálják. — Hát kicsodák ? — Mit tudom én? kőmivesek, pékek, vagy suszterek, de semmiesetre sem szobrászok. Mással akarom én itt a kenyeremet megkeresni. — És pedig? — Gesztenyesütő akarok lenni. _____Nagyot néztem Vincenzo Bucentauro ur on. Ez aztán a merészség az uj pálya- választásban. Olaszországban Michel Angelo és Canava álmai nyugtalanították! itt pedig az utcasarkán akarja kavargatni a feketére sült marónit az üstben. . — Jól hallottam? Ön, Praxiteles utódja gesztenyét akar árulni öt krajcárért? — Úgy van. S azért jöttem önhöz, hogy szerezze meg nekem a rendőrségtől az utcai árusítási engedélyt. Utcai árusítási engedélyt? Hátha arra kért volna, hogy kizárólagos gesztenyesütési szabadalmat szerezzek, nem megígértem volna-e neki? Biztosítottam róla, hogy okvetlen kikaparom számára a gesztenyét az üstből, Bucentauro mester boldogan hálálkodva távozott. Azt persze mondanom sem kell önöknek, hogy egy árva lépés nem sok, de annyit se tettem pártfogoltam érdekében. Sőt Michel Angelo hütelen utódja egészen kiment az eszemből, amikor jó pár hónap múlva ismét behajlongott hozzám; — Bon giorno, signore. Hát én csakugyan megkaptam az engedélyt a gesztenyesütésre . . . Megdöbbentem. Hogy esett a dolog. Véletlenül mégis szóltam valakinek a szegény Bucentauro érdekében? — Persze, persze, kiáltottam fel vígan diadallal. Az én protekcióm . . . — No, nem sokat értem az ön protekciójával. S nem sokat érek az egész enge- délylyel. Nézzen ön ki az ablakon ! Mala.’. Modem és tartós .'. plissézés és gouvlérozás. HAJTÁJER PÁL Ma£/liároly, Széchenyi-ttfca 34. szám. a rom. kath. fiúiskola melleit.
