Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-22 / 51. szám

Nagykároly, 1912. december 22

Vasárnap

¥511. évfolyam 51. szám

= POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETI LAP. ~

Szerkesztősig:

hová a lap szellem részét érintő közlemények küldendők :

Kölcsey-utra 11. sz. Telefon 114.

= Kiaáóhiuatal: Kaszinó-utca 10. sz. Telefon 115. sz. =

MEGJELENEK MINDEN VASÁRNAP.

Felelős szerkesztő:

lOSITS MIKLÓS.

Előfizetési árak:

Helyben :

EGÉSZ ÉVRE . 6 korona, j FÉLÉVRE ... 3 korona. NEGYEDÉVRE 1-50 korona. [ Egyes szóm ára 20 fillér.

Vidéken s

EGÉSZ ÉVRE . 8 korina. FÉLÉVRE . . . <í korona. NEGYEDÉVRE . 2 korona. Hyilttér sora , 40 fillér.

Hiróetések jutányos áron közöitefnek.

Karácsony.

Nagykároly, 1912. december 21.

A szeretet ünnepét ünnepeljük e héten. A családi otthon falain belül a gyermeki öröm érzete lengi körül a feldiszitett fenyőgalyakat, a megbo- csájtás, a megtérés látszata csillog a gyertyácskák fényében s mindez a távolról szemlélő lelkében is nehány napra a glória dicsfénye mögé rejti a földi gondokat, a nehéz aggodalmakat.

Boldogok akik hisznek! Boldogok akiket a karácsonyfa kasírozott díszét még képesek a jövő felől édes illúziókban ringatni, amikor odakünn a metsző hideg téli szél rómmeséket sikolt a még talpon álló fenyvesek lomb koronái közé, gyilkos háborúról tömegek egymás iránti gyűlöletéről.

Sötétebbnél, sötétebb felhők tornyosulnak szegény hazánk felett. A súlyos gazdasági viszonyok miatt anyagi romlásba jutott ezrek ajkáról kétségbeesett jaj-kiáltások szomorú zsivaja hallatszik. A karácsonyi vásárban bizó kereskedők üres üzletei a szegénység, a nyomorúság kiálltó bizonyítékai. A sötét jelen, az agasztó jövő gyászünneppé teszi a szeretet ünnepét.

De azért felgyújtjuk a karácsonyfa gyertyáit és ez jól van igy! A karácsonyest örömei pedig a szeretet hangján érintik és megihletik a legkérgesebb szivet is a karácsony szent estéjén, amikor a múltak ma még élő nemzedéke az emlékezetből merit nehány órára is jóleső megnyugvást a ma eseményei között. Pedig tudjuk mindannyian, hogy hamis a csillogó disz, mely az édes emlékeket újítja fel A szeretet ünnepének hangoztátása is csak áltatás, mert a teremtett és megváltott ember váljon szeret-e mást manapság, mint önérdekét és önmagát!

Hiszen a karácsonyfát is az üzleti érdek, az élelmesség juttatta szülőhelyétől a feldiszitett asztalig. A család anyagi erejét felülhaladó, csillogó díszek és tartozékaik pedig hány helyen a hiúság és önzés ■ eredményei ? Az igazi szeretet ünnepe ma már legritkábban honol a legdíszesebb karácsonyfák tövén, hanem talán legtöbbször a kicsiny kunyhók ablakaiból kiszivárgó mécsvilág mellett felállított fenyőágacska környezetében található. Pedig a szeretet ünnepe a Megváltó legdicsőbb tényének emlekezete. Ez pedig az emberszeretet jegyében figyelmeztet, hogy akkor amidőn ezek a szeretet jegyében ünnepelnek, ugyanakkor az embertársak százezrei a legnagyobb nyomorban a létért, a betevő falatért küzdenek.

Talán soha nem volt ily szomorú karácsonyunk, mint az idei. A borzasztó elemi csapások, az áldatlan politikai viszonyok, a zilált gazdasági helyzet súlyát a magyar nép minden rétege érzi és sínyli, de legfőkép a legalsó.

Aki tehát igazán meg akarja ünnepelni a karácsonyt, az gondoljon azokra, akiknek ősei a bethlehemi jászol körül állottak, a szegény, szórnom és elhagyatott emberekre. Igyekezzék mindenki jót tenni karácsony ünnepén, Jézus szellemében és az ő tanítása szerint, mert nem a gazdagok számára jött Jézus a földre, hanem a nyomorúságban sínylődök vigasztalására. A szegények és szerencsétlenek voltak az ő első serege, ezeken épült fel az egyház hatalmas vára. Karácsony ünnepén gondoljunk arra, bogy egyformáknak születtünk valamennyien, hogy Jézus egyformán hirdette valamennyi embernek a maga igazságait, hogy felebarátainkat szeretni ép olyan kötelességünk, mint élni és amennyire tőlünk telik, enyhítsük a körülöttünk levő nyomorúságot ős bubánatot. Ezzel szolgáljuk leghívebben a Megváltót.

Váiy.

Ha csak egy kicsit lepislant zord, téli Ködsirjából a nap,

Lelkem kiszáguld tornyos börtönéből S járja a falvakat.

Valami hivja, csalja szakadatlan,

Mezők s tarlók fele,

S ily sóvár, babonás hangulatban Alig bírok vele.

Kínoz, gyötör s ragadna magával,

A betege vagyok,

Lelkem szűz puszták, rétek fölött szárnyal S én — itt maradnk.

Lélekveszetten, komor vágyódásban Rovom az utamat.

A város zúgó, gyilkos zsivajában A paloták alatt.

A Vág mentéről szakadt el a lelkem S tán most is ott lebeg,

Elvitte hozzá — tudja, hogy szerettem —- Bus izenetemet.

Hfr

S mielőtt távozom, szemeim lehunyva, Hiszen az óra fut:

Lássak mégegyszer áldva, térdrehullva, Mezőt, folyót, falut! . . .

Gregoir.

Krisztus karácsonyfájánál.

A kis, alig hat éves fiúcska a nedves, hideg pincében ébredt.

Rongyos, piszkos, vékony ruháján átjárta a hideg. Lehelete fehér párákban szállt el s ő a szalmazsákon ülve azzal szórakozott, hogy nézte, mint száll el a pára. De nagyon éhes volt. Néhányszor odament beteg anyja ágyához és újra visszaült szalmazsákjára. Hogyan kerültek ők ide? Valószínűleg idegenből jöttek s itt kellett meghu- zőríniok, mert a nő ágynak esett. A pince többi lakói is fölébredtek; halálra részegedéit férfiak, nők. Az egyik sarokban egy nyolcvan éves öregasszony nyöszörög. Valamikor nevelőnő volt, de most már nem kell senkinek. Rámordult a kisfiúra, ha feléje

jött, úgy, hogy ő nem is mert arra menni. A kicsike ennivalót keresett, de hiába, sehol egy faláska kenyér se. — Hiába ébresztette anyját. Lassan alkonyodni kezdett s a fiút félelem fogta el. Újra keltette az anyját és nagyon csodálkozott, hogy meg se mozdul és olyan hideg, mint a fal. Itt már nagyon hideg van — gondolta — kezét anyja arcához tette, azután rálehelt ujjaira, hogy meg- melegitse és lassan, tapogatózva, kifelé indult a pincéből.

Már rég kiment volna, de félt a nagy kutyától, amely estefelé a pince ajtaja előtt szokott kószálni. Most már nem volt ott a kutya s ő csakhamar kiért az utcára.

Istenem, misoda világ! Még sose látott ilyet. Ott, ahonnan ők jöttek, éjjel koromsötétség van. A kis falusi házak már ilyenkor sötétek s az utcákon, alig hogy alko- nyodik, senki, mindenki haza megy, az utcákon csak bitang kutyák üvöltenek, ugatnak egészen reggelig. De ott azért meleg volt és enni adtak neki, itt azonban — istenem milyen éhes! Micsoda lárma van itt, micsoda fény és emberek, lovak és fogatok ős hideg, hideg! Hideg árad a suhanó lo0

&

Ruhái lesi Haufcl Sámuel

IlSZni villanyerőre berendezett intézetében Alapittatott 1902. Telep: Petőfi-ut 59.

Nagykároly, Kölcsey-utca

= a róm. kath. templom mellett. =

é