Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-08 / 49. szám
Nagykároly, 1912. december 8. Vasárnap. Vili. évfolyam 49. szám. SZlUURVlRKOfE A SZATMÁRVÁRMHGYEI 48-ÄS ÉS FÜGGETLENSÉGI FÁRT HIVATALOS LAPJA. = POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETI LAP. = Szerkesztőség: hová a lap szellem részét érintő közlemények küldendők : Kölcsey-utca 11. sz. telefon 114. = Kiaááhiuatal: Kaszinó-utca 10. sz. Telefon 115. sz. = MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: D2: lOSITS MIKLÓS. Előfizetési árak: Helyben : EGÉSZ ÉVRE . 6 korona. FÉLÉVRE ... 3 korona. NEGYEDÉVRE 1*50 korona. Egyes szóm óra ZO fillér. — Vidéken s EGÉSZ ÉVRE . 8 korona. FÉLÉVRE . . NEGYEDÉVRE flyilttér sora 4 korona. 2 korona. 40 fillér. A magyar alkotmány végnapjai. Nagykároly, 1912. december 7. Aki eddig kételkedett abban, hogy az osztrák császári hatalomnak — még a 67-es kiegyezés után is — egyedüli célja és törekvése a magyar alkotmány megsemmisítése, a nemzet leigázása és absolutizmus rabláncával az osztrák tartományokhoz csatolása, az olvassa el figyelmesen azt a három törvényjavaslatot, amelyet a Lukács kormány e héten a csendőrökkel körülzárt képviselőházban a munkapárti érdekszövetség elő terjesztett és mindjárt lehull szeméről a hályog és kétsége megszűnik. Akinek van még lelkében az alkotmányunk iránt érzők és tisztelet, ha él még lelkében hazája önállósága és függetlensége iránt hűség és ragaszkodás, úgy megdöbbenve kell belátnia, hogy önálló nemzeti létünkre, ezeréves alkotmányunkra soha sem mértek még oly súlyos és végzetes csapást, mint a Tisza István diktátor- sága alatt működő Lukács kormány és szolgalelkü tábora a — munkapárt. Lapunk kerete szűk arra, hogy a bécsi hadügyminisztérium által kieszelt Hirdetések jutányos áron közöltéinek. és a Lukács kormány által beterjesztett és már jórészben megszavazott három törvényjavaslatnak és azokban rejlő végveszedelemnek részletes ös- mertetésébe bocsátkozzunk, csak utalunk arra, a kiáltványra, amelyet a Lukács kormánynak ezen megdöbbentő merénylete ellen az ellenzék a még mindig szunnyadó nemzethez intézett. Utalunk arra, hogy e törvény- javaslatok törvényerőre emelkedésével nemcsak háború esetén, de egyszerű és részleges mozgósítás esetére, a fegyveres erő egy részének hadi állományon léte esetére, sőt bármi okból elrendelt részleges mozgósítási előkészítés esetére is fölhatalmazást ad a mindenkori kormánynak arra, hogy gyülekezési és egyesülési jogunkat, esküdtszéki intézményünket, sajtószabadságunkat, vármegyei, városi és községi önkormányzatunkat, szóval alkotmányunk összes biztosítékait felfüggeszthesse, egész rendes állami ős önkormányzati hivatali szervezetünket félretolhassa, a bírói függetlenséget és hatáskört önkényszerüleg felforgathassa, személyes és vagyonbiztonságunkat elkobozhassa, Mindezen jogunk felett pedig rendelkezni fognak olyan kormánybiztosok, akik ismeretlen tartalmú esküt tesznek le a Lukács—Tisza kormány- hatalom kezébe, akiket a törvény nem korlátoz, de akik a „katonai parancsnok szándékai szerint“ tartoznak eljárni és ez a katonai parancsnok pedig esetleg nem magyar állampolgár, sőt nem is Ő felsége alattvalója, hanem valamelyik idegen szövetséges állam hadseregének katonája. Elég egy sztrájk esetére elrendelt mozgósítás, elég egy képzelt vagy kitalált veszedelem esetére egy hadtestnek hadi létszámra emelése, e törvény szerint joga van a mindenkori kormánynak összes alkotmányos jogainkat felfüggeszteni, életünket, vagyonúnkat egy idegen katonai parancsnok által irányított kormánybiztos kezére, kényére-kedvőre bízni. Olvassa el bárki e három törvény- javaslatot és józan elfogulatlan ésszel azonnal tisztában lehet azzal, hogy nem a háborús esetről van itt csak szó, hanem az absolutizmus törvénybe ig tatásár ól. A „háborús veszedelmek esete“ csak cégér arra, hogy a király tetszésétől függő mindenkori kormányok bármikor és Diszkrét ruhadarab. A szeminarista Semmelmeier Ágost nagy lépésekkel mérte végig a szobácskáj át. Gyors mozdulattal rendbe rakott néhány könyvet és a hegedüvonót a hegedű mellé tette le a zongora lapjára. — Na! — dörmögte és elégedetten nézett szét. Most bátran bejöhet revidiálni a tanár ; legszebb rendben talál mindent. És minthogy most a zenetanár volt a soros, Semmelmeier gyorsan fölhajtotta a zongora tábláját, feltámasztotta a kottatartőt és egy kottát állitott reá, a Czerny iskolát. Fellapozta a huszonötödik oldalt, a Chromatikai gyakorlatokat, jobb és balkézre felváltva. Ezt a gyakorlatot, néhány nap előtt erősen a lelkére kötötte a professzor. Heinze nagyon jól tette, hogy egy pillanattal ezelőtt értesítette az öreg Petersen kutató körútjáról, amely bizonyára ide is elvezeti. Noha elég rendben talált volna amúgy is mindent, — de igy mégis biztosabb. Hallgatódzott, valaki feljött a lépcsőn. Talán már Petersen jön? Lehetetlen. Hiszen három- tól-négyig a gyakorló iskolában van dolga. De azért nem tudhatni — néha előbb távozik el onnan. Élővigyázatból leült az asztalhoz és a félig kész számtanfeladata fölé hajolt, azért folyton az ajtó felé figyelt. De a lépések följebb mentek, a padláslépcsőn végig hallotta, mint csapódik be a vasajtó, amely az egyenes háztetőn vezetett — alá! Riemerék fehérneműt teregetnek és kétféle lépést hallott . . . Gyors és könnyű lépéseket utánuk súlyos, vontatottakat, amelyeknél minden lábra külön, külön mindig a testsúly négy ötödrésze nehezedett. Ez az öreg Brickmanné volt, a kövér mosónő, a másik, a gyors ős könnyülábu Elise volt, Riemer Elise. Az ablakhoz ugrott és felnézett. És meghallotta a leány csengő, édes hangját. Oh ! ez a hang! Visszalépett és elragadtatva bámulta a menyezetet. Ott fenn járt most „ő“! Kipp, kopp, kopp, kopp! A pokolba, hiszen ez a vén mosómedve ! Csak nem szakad be alatta a menyezet! De csakhamar a kicsike lépései hangzottak le. Most vagy soha! Egy pillanatig habozott: zongora vagy hegedű?! De gyorsan a hegedűt kapta fel, csavargatott, hangolt, azután elszántan fogott neki: „Ich woolt’, meine Lieb’ ergöpfe sich voll in ein einziges Wort . . .“ Semmelmeier kitűnő zenész volt és a hangok tisztán és lágyan simultak a nyitott ablakon át a langyos nyári levegőbe. — Kicsoda ez ? — kérdezte Brickmanné és közben Riemers szénkereskedő és polgár- mester urnák Jágeringét csapkodta bele a langyos levegőbe vegyült hullámokba. — Ugye gyönyörű? — kérdezte Eliz. A szeminarista, aki itt lakik hegedül. Krafftné kiadta a kőt szobáját egy szeminaristának és egy gazdásznak. A hátsó udvarra nyiló szobában lakik a szeminarista. — No, az egészen csinosan zenél. Újra egy ilyet — kiáltotta le az öreg. — Az istenért Brickmanné mit csinál, mit gondol majd rólunk? — Eh, ne izéljen. Micsoda dalt játszik most újra? — Ugyanezt: „Ich wolt meine Lieb ergösse sich . . .“És Eliz halkan dudorászott és édes pillantásokat vetett lefelé. — Mit csinál kisasszony? kiáltott a mosónő. Mit csinált Eliz ? Erősebben akarta megfesziteni a száritó kötelet. Eközben az egyik csipkés bugyója leesett a kötélről ős lerepült a mélységbe. Ruhái fest ÍíHaufcl Sámuel HSamII villanyerőre berendezett intézetében Alapittatott 1902. TalepPetőfi-ut 59. a
